Sötétségben!

 ELŐSZÓ:

A világ romokban, az erkölcstelenség viharként sepert végig a világon és a hitet ledöntötte a pénzimádat. S mi a teljesség(?) az, hogy az egyház behódolva áldását adta a káoszra.
 Egy rend létezett, titokba és mindenre elszántan és ez a rend az Inkvizítorok rendje, tagadva az egyház megalkuvását, a tíz parancsolat alapját követve, mindenkire lecsaptak, akik ez tagadták.
 Sötét idők voltak és sötét eszközök kellettek a jó győzelméhez, és erre csak az inkvizíció volt képes, a gonoszságnak pedig az isten irgalmazzon, mert az inkvizíció nem megalkuvó!

 Régen karácsonynak mondták, még régebben egy pogány ünnepnek, ám mosta pénz méltóságának dicsőítésének napjai. -John  köpenyébe burkolózva járta a kihalt utcákat, egy parancsot követett, egy mágnást kellet likvidálnia, egy közepesebb régió média királyát. Őrizték, ukrán testőrség és a legmodernebb elektronikai rendszer, a rendőrségről meg már nem is beszélve. Ám isten szolgáját nem lehetett megállítani, s bár a középkorú férfi akinek köpenye alatt szent jelekkel díszített könnyű páncél és speciális fegyverzet segítette küldetését, értesül, hogy állítólag létrejött egy ROMBOLÓKNAK nevezett nemzetközi különítmény, melynek fő célja az inkvizítorok levadászása, John még nem találkozott ezen fickókkal, és mivel hite erős volt, nem is igen aggódott.
 Egy toronyház volt, ott élt Igor M. és a férfi úgy vélte ez is lesz most a temetője. Plazma pengéjét rántva életre keltette a halálos fegyvert és mikor a fény már a megfelelő színbe örvénylett, előbb a kerítést vágta át, élvezve a megszólaló riasztók visítását és rohanni kezdett.
 Az automata gépágyúk életre keltek, és a kinti járőrök is előkeveredtek és tüzelni kezdtek. A páncél jó szolgálatot tett, az eltérítő rendszere a lövedékek 90%-át kicsit odább taszítva sérthetetlenséget biztosítót viselőjének.
 Kapott néhányat, a páncél a ugyan védte a létfontosságú szerveit, ám karjai, lábai sebezhetőek voltak, ám még a szerencse vele volt, csak egy alkar sérülést szenvedett és már az ajtó csak tíz lépésnyire, miként a tíz parancsolat.
 Újabb fegyveresek, acél pengék és marokfegyverek, de semmit nem értek a plazma penge ellen, az embert, fémet és mindent átjárva tökéletes végzetnek bizonyult.
"1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" zenget John agyába az első, és kardjával félresepert vagy három útját állót. Ám változott minden, nehéz páncélzatú osztagosok léptek elő az épületből és sorfalat állva egyszerre lőni kezdtek. A karabélyaik nagy torkolatsebességű robbanólófejes lőszerek voltak, a könnyű páncélzat itt már kevésnek ígérkezett.
" 2. Isten nevét hiába ne vedd! " dünnyögte az inkvizítor a parancsolatot és istenhez fordult. Elérte a sort és a plazmakard két nehéz páncélzatú katonát is ketté szelt, a vér a harc zsivaja és a kavarodás ellenére John belépet az előcsarnokba.
 Térdre rogyott, az egyik lába elszállt a másik több sebből vérzett és a páncélja energiaszintje a nullához közeledett.
" 5. Ne ölj! "  az inkvizítor elméje kavargott, a parancsolatok sorrendje felborult és ő is előrebukott, ezt elvégezte. S bár a vért orvosi egysége fájdalomcsillapítókat fecskendezett a testébe véralvadást gyorsítókkal, az ideje lejár.
" 10. Mások tulajdonát ne kívánd! " -Nem kívánom! nyögte John és aktiválva egy  hőbombát holtan borult el.
 A következő pillanatba eleven tűz éledt és a 50 emeletes épület pokoli tűzbe égett, mindent felemésztve, mindent megsemmisítése.
 ZÁRSZÓ:

 Igor Menggel ép egy videokonferenciát szakított, a személyes titkárja telepatikus üzenetet küldve, közölte megtámadták Bostoni rezidenciáját, az épület kiégett és több száz halott. A dolog mögött az inkvizítorok álltak.
 Menggel eldöntötte, itt az idő, hogy leszámoljon a renegát pap-harcosokkal és ennek kulcsa a Vatikánba rejlett, ugyanis az egyház is létrehozott egy pusztító alakulatot a Szenteket, akik feladatuk az új isten a PÉNZ ellenségeinek likvidálása. A milliárdos ezekbe bízott, az nemzetközi alakulatok túl lassúak és túl korruptak, s bár teszik a dolgok, de nem úgy ahogy ez elvárható lenne...  

Felemás helyzet

 Álmomban sem gondoltam volna, hogy álmom ilyen gyorsan megvalósul. -Egy buszon utaztam és már többször láttam a lányt, nekem tetszett. Persze az ő gondolatai rejtve voltak lőttem, először visszanézet, majd nem és végül ismét.
 Szóval vagy ő mérlegelt, vagy nem tudom, de egy biztos, szerda volt és mellém ült.
 Gondoltam most aztán itt a igazi lehetőség és a szavakon agyaltam, miként is kezdjek vele beszélgetni, no ezt is ő oldotta meg, ám nem úgy ahogy én gondoltam.
-Körülbelül van két percünk. pillantott rám, szép, barna szemeivel, és bár én oda voltam a neve nincs lányért, amit mondott ledöbbentett.
 Lett volna kérdésem, akár tíz is, ám messze nem erre számítottam és távolról sem értettem, akkor most mi is történik(?)
-Ezt nem értem. nyögtem végül, kapásból fél perc eltelt a kettőből, valahogy az egész ijesztő volt s még az eső is csepegni kezdett...
-Érteni? hűm, inkább készülj fel, most megkapod amire vágytál, csodákat tehetsz és az ÚRT szolgálhatod. felelte a lány és bár nem nézet órájára, éreztem közeledik az idő!

 Nem tudom hogyan történt, de a busz egy kanyarba letért az útról és lefordulva az aszfaltról pörögve száguldott az utat szegélyező árokba.
 Nehéz megfogalmazni, nehéz leírni a fém sikoltását az emberek ordítását és a nyílt törés elviselhetetlen fájdalmát. Az ablakok sorra robbantak és a szilánkok gonosz meteorokként szakították a testeket.
 A csend hirtelen állt be, rémisztő volt, ám fájdalommentes.
-Meghaltál! közölte a lány és hogy valami nem stimmelt azt már abból is tudtam, hogy a füstölgő roncs felett lebegtem, lebegtünk, látva a buszból kirepült testeinket. A lány nyakát törte, az én testembe egy fogantyú fúródva oltotta ki életem.
 Őrület volt! ráadást még is éltünk vagy mifene, talán tényleg van második esély???
-Most mi lesz? kérdeztem látva a sebesülteket, a jajveszékelésük ugyan nem jutott el hozzánk, de nem volt kétségem, szörnyű tragédiába vesztettem életem(?)
-A harc jó és rossz között állandó, most eljött a te időd meg fogod kapni a feladatod.
-És Te???
-Vedd úgy az őrangyalod vagyok. s kacsintott majd egyszerűen eltűnt. Majd még mielőtt bár mit is tehettem volna, vagy nem, magam is eltűntem a baleset fölül és egy pillanatra minden elsötétült...

 Van remény és vannak feladatok, azt, hogy ki mikor és hogyan kerül a küldetéséhez az úr dönti el.

Inkvizítorok ( A Bevezető Képek )

Felirat hozzáadása

 A bajok az ebolával kezdődtek...
Egy olyan kaput sikerült nyitnunk amelyet új dimenziókat tárjuk fel, és mi elkezdtük a gyarmatosítást.
 Az ÁTTÖRÉS ahogy a tudósok mondták 1976-ban történt, ekkor jelent meg először a vérzéses láz. A hadsereg és a tudósok úgy gondolták a járvány kordéba tartható és a kapun átérkező nyersanyagok értékesebbek, mint ami bajt okoz a Ebola-folyóról elnevezett járvány. Ám az idő telt és újabb és újabb nyílásokat nyitottunk, míg nem elértük a démonok világát...
 A világ hanyatlott, a mocskos lények megszállva embereket őrjöngésbe kezdtek, s mert a bajt túl későn vették komolyan az illetékesek, s mire bezárták a dimenziókaput, már a világ megváltozott...

Hát igen, ez a kapzsiság ára, és csupán az egyház és mi az inkvizítorok tudtunk szembeszállni a túlvilági lényekkel. Egyet tudtunk, minden az ÚR engedélyével létezhetett, így mi egyet tehettünk, gonoszt a gonosz helyen keresve, beléptünk a pokol világába.
 Persze egykor csak nevettek az ilyen beszéden, de ma, mi vagyunk kik megállíthassuk a démoni pusztítást. Az elmélet a következő volt, a gonosz legfőbb forrása maga a pokol, és ha ott megleljük a kárt okozó démont el tudjuk vágni a kapcsot a megszállót és a megszálló között.
 Veszélyes munka volt, és közben a megszállt személyt őrizetbe kellet tartani, mivel ha megöljük, a démon tovább költözik egy újabb testbe...
 S milyen a pokol? képzelj el egy állandósult félhomályt. Folyókat melyekbe vér hömpölyög, és hegyeket melyek megkövesült koponyák alkottak. Azután erdők, melyekbe fák helyet csontvázak magasodnak és az odatévedő, még ítéletükre váró lelkekre vadásztak némi szövetett remélve...
 Ám mi a barlangokat kerestük, a idegen világok démonainak egyféle alternatívái azok mélyén rejtőztek. A barlangok és üregek pedig az öröké égő városok környékén találhatóak, ahol éppen úgy megtalálhatók a bűnös lelkek, kik felett még nem döntöttek, mint a hóhérdémonok, akik a begyejtést végezték, valami sajátos terv szerint. Hát ezektől nekünk is tartanunk kellet, a szent jelekre immúnisak voltak és a plazma penge is csak ideglenesen állítja meg ezen sokkarú borzalmakat. De hiába, élőnek a pokolba nem sok keresnivalója van és esély mindig ott van, hogy örökre ott ragadhatunk, csak elég egy sérülés...       

Utolsó Háború 2 ( A pillanat Folytatódik )

 Idun az ifjúság istennője, egy tartozás miatt állt New York romjai között. Nem félt, bár tartani azért tartott, hiszen Loki volt ki e átkozott helyre kérette.
 A pusztulás persze nem hatotta meg, Áz-isten volt a harccal a pusztulás is velejárva, csak egy helyzetkép volt amit a közelgő Ragnarök tartogatott a világnak.
 Igaz, a legtöbb ember nem tudta, hogy a szökőár, mely letarolta három esztendeje ezt a metropolist a világvége jele volt. Ők a falakkal igyekeztek védekezni a megvadult természettel szemben, melyről azt képzelték csupán az ő, világot emésztő tevékenységük eredménye. Persze része volt, persze felgyorsították a világ pusztulásának érkezését, ám attól az ember csak kis tényező volt, egészen mostanáig...
 Idun a háttérbe várakozó két Einherjar felé pillantott. A hős harcosok közelsége reménytelivé tette a minutumot, mikor is Loki megjelenve megnevezi azt az embert akinek az örök ifjúságot kell szolgáltatni.
 Piszkos terv volt, és Odin jobb ha nem is tudja, amiről persze tud, a hollók mindent látnak és mindent jelentenek, nincs rejtély előttük. Ám az istennő jól tudta a tartozást mindig meg kell adni, és csak remélhette, az istenkirály előrelátva már megtette a megfelelő lépéseket...

...a vihar ahogy jött, szokás szerint távozott és mikor Paul magához térve sajgó fejjel a kamerák által megbizonyosodott, hogy háza sértetlen és csak néhány túl idős fa eset el a természet támadásában, kicsit megkönnyebbül.
 Ki kellet mennie, a kertjére volt kíváncsi és közben remélte a fejfájást a friss levegő eloszlassa, új erőt adva ezzel.
 Persze ott volt fejében az emlék, ott volt az ígéret és ott volt, hogy amit átélt a vihar alatt a biztonságot jelentő bunkerban, nem rémálom és nem agya hallucinációja. S bár remélte, hogy az a Ragnarök csak egy szó a mesék birodalmából, még is biztos volt benne, a remény meghalt, miként a halászat a tomboló viharok miatt és New York, a védőfal hiánya végett.
 -Nem lett jobb, a feje majd szét robbant, ám amint megpillantotta a sértetlen vén körtefát és rajta a két fekete hollót, mindent elfelejtve immár biztos volt, valamibe belecseppent és valami készül és csak imádkozhatott, hogy az a valami nem maga a Ragnarök.     

Utolsó Háború ( Az első pillanat )

 Sötét idők jártak, a világot hatalmas viharok tépázták és a tengerek, óceánok hajók nélküli pusztítás lett. -Az emberiség hatalmas falakat kezdett emelni, több tízméteres vasbeton akadályokkal kívánva megmenteni a partvidékeket.
 Ám míg a látszat megoldás alakult a halászat megszűnésével az éhínség kezdte felütni fejét, és ez még csak a kezdett volt...

 A hollók egy kiszáradt körtefa ágán pihentek és a férfit figyelték. Furcsa volt, Paul elméjében, Odin, a mitológiai főisten két követét, megfigyelőjét Huginn és Muninn-t vélte felfedezni.
 Persze csak képzelget, hiszen Odin és a skandináv legendák csak mesék és filmre való történetek voltak, mert a férfi, mint oly sokan, nem akarta elhinni, hogy van valóságalapja a mitológiáknak.
 De volt, és ezt szíve mélyén tudta, voltaképp szembeszállva saját tudatával, ám miközben álmodozásait az erősödő szél zavarta szerteszét, azért még is pörögtek a gondolatok. S a közelgő dörgő förgeteget a tengerekkel ellentétben nem igen lehetett megállítani. Hiába az időjárás ellen nem volt trükkös falhúzás és még a különböző befolyásoló berendezések is inkább kárt okoztak, mint hasznot.
 Bár, Paul kénytelen volt felállni és a ház felé sietni, a felhők és a sikító szél arra ösztökélte, irány a viharbunker, még is a hőerőművek kétes működése ugrott be a viharbefolyásolással kapcsolatban. Melyek ugyan sok jót hoztak, a magma hőjét hasznosítván vízvisszapumpálás technológiájával, ám ez földrengéseket eredményezett, immár az ember semmire nem volt jó fintorodott el a sietősen lépdelő átlagos külsejű férfi.

 A bunkerajtó döngve zárult és Paul arra a nőre gondolt akivel sosem lehet boldog, ironikus a szépség nem a férfiakat kedvelte, persze neki meg ő kellet... -Legyintett és a tévét aktívázta és gondolati impulzussal a külső kamerákat élesztette, a viharra bámulva, s a vihar visszabámult rá.
 Ijesztő volt,  a faágak törtek, a homokszemek repeszek gyanánt röpködtek, s a ház ugyan, mint oly sokszor eddig még ellenállt, Paulnak rossz érzése támadt.
-Félt? az túlzás lett volna, a bunker akkor is megmarad és védelmezi, ha a házát a vihar darabokra tépné, de akkor is, most valami nem stimmel.

-RAGNARÖK! a felírat az egyik pillanatról a másikra jelent meg a tévé képernyőjén, a férfi nem értette és bár háttérként még a vihar tombolása látszott, úgy tűnt minden változott. Próbált cselekedni, újabb és újabb utasításokat adott a készüléknek, de semmi nem történt.
-Vihar van ember! szólalt egy hang, talán a tévéből, talán nem, ám már ez nem jelentett semmit, a férfit egy láthatatlan erő a földre taszította.
-Vihar, és tudd nincs olyan, hogy lehetetlen, a szívét megkapod a szívedért cserébe. zengte az ismeretlen, mély, mindent átjáró erejű hangon. Paul csak nyögött és nem értette mi is történik, vagy még is...
 ..Mary arca villant be, majd a kint látott két holló képe és végül egy félszemű, számára óriás, aki egy lándzsát tartva jobbjába őt nézte, azután minden megszűnt létezni...    

Az inkvizítorok ébredése A KEZDETEK ( tört verzió )

 Az idegenek nem rémisztő külsővel érkeztek, egy hosszú munka eredményeként látszólag semmiben nem különböztek, tőlünk emberektől. Majd megalkottak egy világhálót verve az emberi alkotást, mivel elképesztő virtuális valóságot kínáltak.
 Milliók és milliárdok váltak függővé és szépen az emberi elmét saját elvárásaik szerint formálták, melybe cinkosokra leltek a politikusok képében, akik földi kiváltságaikért cserébe beáldozták az emberiség nagyobbik részét.
 Persze eközben a kolonizált planéták látván a veszélyt egyre távolodni kívántak a földtől és vezetésétől. Ám ekkor egy katona lépet a történelem színpadára, Honn tábornok.
 A parancsnok egy titkos akció során megsemmisítette az idegenek tudatbefolyásoló világhálóját és ezzel együtt a hibrideket az ismert idegen lényeket és kollaboráló emberi politikusok sokaságát egyidejű  akciók során, azonnali kivégzések keretében, megkezdték a föld megtisztítása.
 Viszont egy dologra a haderő nem számított, a idegen befolyástól "elvarázsolt" milliók, amint megszakadt a hibridek virtuális világának működése, az utcákra özönlöttek és kezdetét vette a káosz és anarchia.
 S mialatt a tábornok a földért, az emberiségért vakmerőn cselekedet, a  tettével zűrzavar felé sodorta a történéseket akarata ellenére. S hogy a baj tovább tetéződjön, az idegenek bosszúszomjasan kilépve a mély űrből először felperzselték a Mars kolóniáit és több Vénuszi lebegő várost is megsemmisítettek, mire a védelmi egységek megtudták fékezni a hatalmas hibrid flottát.

 Hatalmas űrháború bontakozott ki, Honn tábornok minden erőt bevetve igyekezett az Földet és olyan nyersanyagbázist, mint a Titán hold oltalmazni. De újra és újra megnyílt a mély űr és az idegenek kifogyhatatlan hada egyre csak emésztette a föld szövetségi erőt.
 Sötét idők voltak, de talán éppen ez, egy elfelejtett vallás mindenre elszánt végrehajtóit támasztotta fel, minket, az inkvizítorokat!
 Nem voltunk csodaharcosok, és nem volt titkos fegyverzetünk. Emberek voltunk, emberek vagyunk és egyetlen képességünket alkalmazva még is kegyetlen ellenfeleivé váltunk az idegeneknek.
 Nem láttak, nem érzékeltek minket, s ha hozzá tudtunk kapcsolódni egy hajójukhoz, már is megfertőztünk néhány idegent. Nem vírust hordoztunk, csak elménkkel megszálltunk az idegenek tudatát és mire rájöttek volna, már egymást mészárolták.
 A legjobb inkvizítor száz idegennek is betudta "mesélni" egyszerre, hogy a többiek, voltaképp saját fajtársaik EMBEREK, akik bejutottak a hajóra, és már el is kezdődött a vérengzés.
 Persze nem volt egyszerű a helyzet, a hitünk megmentett az érzékeléstől, de testünk a megszállási idő alatt az életéért küzdött. Nem egy inkvizítor halt meg agyvérzésbe, miközben minél több idegen elmét kívánt befolyása alá helyezni. S a kezdeti sikert követőn megjelentek a férgek, egy az idegen hajók testét fizikálisan letapogató robotok, és ezt már nem tudtuk kijátszani. Ezen időktől szerencse kérdése volt minden, mi vagy a robotok voltak e a gyorsabbak...             

Egy Percnyi Gondolkodás

 Nem kerestem a megoldást, az élet általában hozta a kínálatot, és most a füstölgő romok között egyetlen használható megoldást létezett, vagy te ölsz vagy egy árok mélyén a férgek zabálnak fel.
 Ezt hozta a kelet és nyugat konfliktusa, és az igazat megvallva egyik oldalnak sem volt egyértelmű és teljes igazsága.
 Minden az erőforrásokról szólt, nem politikai ideológiák csaptak össze, az ebola sem ezt képviselte. Háború volt, egy olyan célért, mely embertelen az emberek többségének, és hazudott mind két oldal, mikor a saját marhaságát terjesztette, mint valódi jövőkép.
 Persze ma már mindegy, miként az is, hogy visszatekintve apám tudta a halálának közeledését. Beteg volt, még a régi idők világa élt, ám az egészségügy csak pénzből értett és mire oda került, ahol odaadó orvosok és korszerű műszerek sorakoztak, már késő volt.
 Mielőtt bekerült volna a kórházba végig sétált a kertjébe, nem értettem akkor a dolgok, órákat volt a szőlei között.
 Akkor nem értettem, de ő valamit érezhetett, mert párnap múltával kórházba került, ahol a "jó" doktornő nemtörődöm, felelőtlen módon a halálba küldte, s mire átkerült egy olyan helyre ahol törődtek  is vele, már késő volt...
 Rég volt, akkor még demokráciának mondták a diktatúrát és a szabadság a fogyasztói társadalom részének tagjával volt egyenlő és a rabszolgamunkával. S félreértés ne essék, ez 2000 után történt a nagy tűzvész előtt.
 Igaz, ma az emlékezés ritka luxus, a túlélés az egyetlen ami első számú prioritást élvezett. -Szerezz lőszert, ha kell szúrj előbb a pengéddel és az alap, NE BÍZZ SENKIBE! 

2025 - Áttekintés

Ironikus, hogy az Apollo programot követőn a Hold elfelejtődött. Senkit nem érdekel, és a Marsról beszélnek, mikor itt van az orrunk előtt egy égi objektum, ahol bőven van mit bányászni és viszonylag nincs messze... beszéltek ufókról és minden ijesztő dologról a Hold miért is tabu. Ám valójába nem tabu, már onnan irányítja a Föld valódi ura/urai a történéseket, messze az Ebolától, távol a nukleáris pusztulás lehetséges árnyékától...

 Tisztába voltam, mikor az Ebola eljutott Európába csak fintorodtam, tudtam, hogy így lesz, s bár szívem szerint beolvastam volna azoknak, kik kamu dolognak tekintették a járványt, nem tettem. Egyrészt néhányat már elvitt a vérzéses-láz, másrészt ez volt a cél, a népesség manipulálása negatív irányba, s mert egy bizonyos szervezet részese voltam, örültem, hogy tudtam miként éljem túl.
 Persze láttam ahogy államok omlanak össze és tombolni kezdett az anarchia. S azt is, hogy a hadsereg segítségével miként alakultak ki a egészségügyi irányítású állami diktatúrák. Ám ez még csak a kezdett volt és "vezetőink" a Holdról fokozatosan sürgették a káosz mind nagyobb elterjedését, mert a mutáción átesett ebola T vírus, amit szintén kutatóink eredménye, még csak milliókat pusztítót és a regionális háborúk sem hozták a várt eredményeket...
 Savas eső eset, és csak reméltem mielőbb eláll, mert fellázadva megbízóim ellen, a zárt Oslo védelmét belűről megbomlasztani kívánó volt kollégám nyomába, meg kell majd ölnöm! Az élet már csak ilyen, dönteni kell, mi a jó és mi a rossz, miközben azt is tudom ezzel a halálos ítéletem  már alá van írva...

Remélünk istenbe, remélünk gyógyírbe, de valójába nincs csodaszer, nem azért alkottuk meg a halált, hogy C-vitaminnal legyőzhető legyen.

A vén kontinens volt az első cél, a repülőkről meddőséget okozó anyagokat szórtunk. Nem a nyersanyagbázisa kellet, már rég nem létezett. Az ok amiért velük kezdtük, hogy az esetleges moralizálásuk megakadályozná a változást, de így a túlélésükre koncentráltak, többségük hiába, és a világ népességének beállításába már nem volt béleszolásuk...

Ez a világ 2025 márciusába és csak sötétebb lesz, amit sem isten sem én és a hasonló renegátok sem tudják megállítani, max. lelassítjuk.

Bevezetés 2025

 A repülőkkel kezdődött minden, fedő story az időjárás szabályozása, valójában a népesség drasztikus lecsökkentése.
Volt megoldás, a hadsereg megalkotta az EBOLÁT, ám a terjedési tendenciák nem voltak megfelelőek, így egy bizonyos kör elrendelte a vérzéses-láz levegőből való szórását.

2014 Amerika érthetetlenül áll, hogy egy ápolónő minden szabályt betartva, védőfelszerelést rendeltetésszerűn használva, még is elkapta a halálos kórt!
 Madrid, Lipcse ebolás betegek halála!
 Nagy Britannia fokozta a beutazok ellenőrzését...
 Párizs kicsivel később, külső kerületek bevándorlók lakta körzeteiben felütötte fejét a már nátha módjára terjedő mutálódott vérzéses-láz...

MA

A járvány csak játék, egy program keretében ügynökök egy csoportja azt az utasítást kapták, hogy fertőzzék meg  az elkülönített biztonságos zónákat és néhány nagy befogadóképességű bunkerbázis "reménykedőit"
 Piszkos munka, s nekem az a küldetésem, megszegve a parancsot, hogy levadásszam volt "munkatársaimat." -S hogy szívesen teszem-e? csak egy filozofikus kérdés lehet, mert ölni sosem jó, de milliókat halálraítélti megbocsájthatatlan.
 Persze volt védőoltás és volt egy nemzet aki meg akarta menteni a világot, ám mikor nukleáris támadás érte Szentpétervárt a dolog brutálisra váltott, az ellenanyag pedig terv szerűen megsemmisült.
 Nehéz idők voltak ezek, ha nem a hadsereg akkor a bandák uralták a városokat. Ha nem tombolt a járvány akkor ott voltak a regionális háborúk, tehát teljes volt az anarchia, a tervezett és ellenőrzött káosz...

Nem isten vagy a sátán pusztítsa el az emberiséget,
erre van egy megfelelő faj, a GONDOLKODÓ EMBER! 

Emlékezve

 Nem voltam hős, de némi bátorságot a kényszer teremtette, s hogy isten, hogy állt ezzel a dologgal nem tudom. De mivel hagyta a világot az anarchia és a primitív ördögimádat szintjére süllyedni, akadt elképzelésem.
 Kitekintettem az ablakon, az ősz a betondzsungelbe nem igen mutatkozott, a nap hét ágra sütve azt az illúziót keltette, mint ha baromira jó idő lenne, pedig már csak a nap inkább világított, mint sem némi jó időt is varázsolna.
 -Sóhajtottam, valahogy a kihalt utcát nézve nehéz volt elképzelni, hogy fertőzött tébolyultak rohangálnak egy katonai vírusnak köszönhetőn.
-Látsz valamit? szólott az egyetlen társam, egy festetten vörös hajú nő. Nem szerelem volt, legalábbis az elején, ő tudott valamit amit én nem, kiválóan bánt a testével, mint fegyver, és a pisztolynak is jó hasznát tudta venni. -Egy, talán vasárnapi alkonyon ismerkedtünk meg. Ő felvigyázó volt egy zsíros pasasnak, véltem kurvája és testőre egy személyben. Hát ezen feltevésemére egy kemény ütés volt a válasz, s mert az én erőm nem a fizikai síkról származott, a lebujba pedig nem kívántam felfedni képességeim, mit tehettem megtöröltem vérző orromat és tárgyalásba bocsátkoztunk.
 Páran nevettek, néhányan nem értették a dolgot, ám a fickó jól tudta, ha a mágiát elszabadítom por és hamu maradna a koszos kis menedékből.
 Nem volt hosszú a tárgyalás, én keveslettem az élelem és arany adagot a megbízó meg többet nem ajánlott, mondván ennyi pénzért más mágus is elvégzi a piszkos munkát. Lehet, bár kétlem, hogy a Lordnak nevezett hatalmasság aki egy katonai bunkert uralt könnyű célpont volna. -Sok fegyveres és egy nyomorék, de annál erősebb mágiaismerő védte a helyet, megeshet nekem se jön volna össze, így végül is kicsit megkönnyebbülve távoztam, azt nem sejtve, hogy hoppon maradt megbízom utánam küldi a nőt, nyilván az életemet akarva.

 De furcsa volt, miközben éreztem követnek és egy kies mellékutcába bevárva tenyerembe lángoló gömböt idéztem, a harmincas nő annyit mondott, -Veled jöhetek. Nos ez egyrészt meglepet, másrészt mert a fegyverekhez nem igen értettem, kockáztattam. S mily érdekes, egész életembe, még a VÁLTOZÁSOK előtt is mindig melléfogtam a nőkkel kapcsolatba, ez esetben szerencsém volt, már fél éve együtt járjuk e veszélyekkel teli világot és a szövetségből előbb barátság, majd egy kicsit több lett.
-Semmit, nyugodt minden. feleltem és remélve nem tévedek, az ágy felé indultam...    

Töredék

 Az író a földre vágta a tolat, az önálló életet követelve, csúszott, pördült és végül a szekrény alatt kötött ki, jó rejtekhelyet találva magának.
-Döbbenet. fintorodott el a férfi és haragja lendületével a füzet egy lapját is tépte és ejtette, rühellte ha már sok a javítás, a tökéletesség valahogy jobban festet. Tudta mit akart írni, ám nem érezte a történetet, ha így folytatná mesterséges lenne, pont mint az ebola.
 Mondják semmi nincs véletlen, és Mark ezzel teljesen egyet is értet, tehát a kudarcnak is oka van, mint a nemzeti öntudatnak, melyből egy pont után a cselekvések helyet csupán szlogenekbe érvényesül.
 Trend, a házak előtt a zászlót lengette a szél és kiáltványaink rég túlmutatnak a realitáson és a valóság ridegségén, már mint, hogy az Indiánokat mi zártuk rezervátumokba és furcsamód Amerika nem a világunk, hanem valójába az övék(lenne)

Tört gondolatok, tört vázák,
tört szavak és tört éjszakák.
Szerelembe, kiürült pohár,
szavainkba, moslék és hazugság.

 Persze az íróeszköz kellet, és az asztal nem nyújtva alternatívát, Mark rákényszerült az elhajított golyóstoll, szükségeltetik, így kipiszkálódik, s mert maga volt birodalma ura és szolgája egyetlen személybe, saját kezébe vette a történését. Nem volt ördöngösség, csak kicsit bosszantó, miként az Európát permetező repülők, nem ördögtől valók, ember az ki sátánja e világnak és se szenteltvíz se kereszt nem állítja meg e teremtet gonoszt, isten meg álmodik, talán jobban is teszi.

Forgószelet gerjeszt a lélek a létben,
változás születik, ám tűztől égünk előtte.
Kiálthatunk, hát ha lesz könyörület,
de megváltás nincs, csak örök enyészet!

 Immár újra kezében eszköze, a gondolatok csapongó visítás, és az asztalon a pohárba bor, inni és felejteni, a szavak ráérnek, hová is a rohanás.
 Ha pokol lesz, elég benne nő, gyermek és férfi, nem lesz senki kivétel, ha pedig isten felébred, páran maradunk, a többi akkor is mehet, a sátán kacsintva várja...   

A Jövő Cinizmusa 1

 Elgondolkodtam isten létén és azon, hogy az én létezésemnek mennyi értelme is van.

 -Természetesen semennyi!
 No persze már is jönnek a kijelentések, hogy istentagadó, ateista, eretnek, pogány vagy a franc tudja milyen jelzők jelennek meg a nevem mellé.
 Persze leszarom, egy elfuserált világba élek, a pénz az isten és minél több embert leölők annál biztosabb a holnapom.
 Igaz ez még nem ok arra, hogy megkérdőjelezzem isten létét, de ezt nem is teszem, csupán azt állítom, hogy az akit istennek imádtak, nem jó, hanem maga a gonosz, s ez lehetett az ok amiért ma az egyik legjobb megélhetési forma a cégeknek dolgozva embereket ölni és szerveiket a milliomossók javára felajánlani.
 S hogy ez hová vezet(?) a kérdés csak költői lehet, hiszen a túlnépesedés ellen már több tízméteres falakkal körülvet területek léteznek, csak a kiválasztottak kedvéért. Ott aztán csodás parkok, különös fűst semlegesítők és csodás műalkotások teszik pazarrá az amúgy is luxus palotákkal teli zárt objektumokat. S miközben a hosszú életükhöz szerveket szállítunk, az addig ők annyira nem bíznak az emberekbe, hogy android katonákkal vigyáztassák világaikat.
 -Ez van ma, és ehhez vezetett a harmadik korlátozott világégés és a tudatosan kiengedett mutáns ebola vírus és az ő áldása a vérzéses  járvány.
 S mindehhez mi köze a létemnek, és istenhez? a válasz egyszerű, ha jó az isten nem engedte volna a világ idáig való eltorzulását és azt sem, hogy ölni kelljen a túlélésért nap nap után...   

Utolsó Pillanatok

 S hogy el e kell mondanom, mit is gondolok istenről(?) teljesen mindegy, mivel a másodpercek immár nem nekem dolgoznak és a csodákba távolról sem hiszek.
 Pogány dolog? -Mit is számít, hisz mikor meghalok úgy is kiderül jutalom vagy folytatás lesz e osztályrészem. Mert ha van isten, semmivel sem lesz jobb, ha nincs akkor viszont minden elmúlva csak a sötét, üres némaság marad tudat és lét nélkül.
 Persze egykor reménykedtem, hittem, hogy nagy dolgokra vagyok hívatott. Hittem, hogy megváltoztathatom a világot és a történelmet. De ez már elmúlt, igaz mikor kezdődött a felébredésem, már lemondtam a szerelemről, lemondtam a sikerről és lemondtam magáról az életről. Ám a sors gonosz, és bár mindent elvett tőlem, a tetves életem a nyakamba hagyta, hagy szenvedjek még egy kicsit.
 Szüleimet a jó isten mocskos betegségekkel zabáltatta fel, az érzés, érzések lassan kővé dermedtek és rájöttem nincs semminek értelme. Aztán jött a kurva fertőzés, egy Párizs közeli laborból engedték ki a pestist és élő-halottak kezdtek feltűnni a semmiből, hogy a már málladozó civilizációt végleg felemésztve, a káoszt teremtse meg.
 No igen, a görények a Marsra települtek, az ő ötletük volt a föld letakarítása, ám egyel nem számoltak, a járványuk bár mindent össze és széttört, a Földi emberek nem haltak ki 2 hónap alatt, ahogy ők számították.

 Éltünk, azaz küzdöttünk, és most, hogy utolsó perceim is elillantak, a fegyveremet magam ellen kell fordítanom.
 Nincs bennem félelem, csak jobb lehet és bár isten jóságát megkérdőjelezem, a lövedékbe hiszek. Hiszek, hiszem, hogy a betegség nem uralva testem, nem leszek zombi. -A seb csúnya volt, az élet szar, szerelmem nincs, így ha eltűnök a kutyának sem hiányzok, de így van jól, eddig is csak vegetáltam. Lőszert, vizet és ételt hajszoltam, majd egész nap, a csoportokat kerültem, nem hittem isten jóságába, így az emberekébe még annyira sem. S most, hogy megmart egy fertőzött, immár csak egy feladatom maradt!
 -Meghúztam a ravaszt! -A hangot nem érzékeltem, a fájdalom tűszúrás szerűn érkezett és bár nem villant be nyomorult életem filmje, anyámra, apámra gondoltam és azt szeretem őket!

Sötétben Egyedül

 Szeretném elmondani, szeretném kimondani, hogy egyedül vagyok!
Szeretném ha létezne isten és szeretném ha élnének a csodák és hogy ne legyenek sohasem könnyek!
 Szeretném, de az élet az életem nem erről szól. Mondhatnám az én hibám elbénáztam, egyem a levesem, elárulom eszem.
 Nem tudom mi jó és mi rossz és nem hiszem, hogy a szenvedés a legjobb dolog.

 Előbb az emlékek foszlanak széjjel, de ez nem olyan, mint ha összetépnéd a lapot, ezt nem összetépik elrabolják mindörökre! Tudom isten velünk van, tudom isten segít, már csak az a kérdés kik azok a velünk és kik akiken segít! -Rajtam nem, az időm lejárt és elveszett gondolataim naplóját a tűz égette el. -Egyedül vagyok, egyedül és üresen.
 A nap süt, a kiskutya még is szomorún néz rám, ő tudja, lassan én már nem magam csak egy test leszek. Elveszítem őt is, őt aki feltétel nélkül szeret és még tudom hiányozni fogok neki. Ám én ezt már pár nap múlva nem fogom tudni és azt sem, mit keres itt ez a kiskutya.

Nem voltam jó ember, talán túl rossz sem, és nem voltam boldog, talán soha sem. Az élet képek töredéke és ahogy homályosodik, csak a nagy semmi néz vissza rám, és én is hasonlón csupán a semmibe révedek Isten, Ember és minden csodától távol, agyam bomló maradékának engedelmeskedve magam alá ürítve szennyem...
 
 A meghalás jó! a meghalás egy olyan dolog, amely elveszti a gyötrelmeket, elveszi a fájó emlékeket és legyőzi az összes betegséget. -Nem kell sírnod, nem ismersz és nincs is miért, csak egyet bánok, azt hogy megszülettem, hogy ha már itt voltam, sajnos nem tudtam megfelelni magamnak, szüleimnek és az elcseszett társadalomnak, tehát senkinek.
 Ám csend lesz, csend és egy kiskutya néz rá, el sem tudva képzelni, ő hogy került hozzám...

Ne kérdezz!

 -Miről kellene, hogy beszéljek? -Arról, hogy öltük meg a világot és miként takarták el a napot elölünk?!
 Beszélhetnék, de nincs értelme. A múlt elmúlt és a jelenünknek hamarost befellegzett. -Igen, nincs olyan, hogy jövő és bár reméljük a túlélést, jobb ha elfogadjátok, olyan már nincs!

-Nem hiszem, hogy istent érdeklik a mi kis pillanatnyi agóniánk, miért érdekelné, hisz megadta a szabad akarást! Persze most arra gondoltok, de kell, hogy legyen értelme az életünknek. Ám vegyétek észre a valóságot, eljátszottuk ezt a lehetőséget!
 Isten nem fogja megállítani a káoszt! -Isten jól tudja, mi teremtettük meg saját poklunkat. -S most azt mondjátok, de nem tudtatok róla.
 Ez az egyszerűbb válasz, de mindenki sejtette mi folyik a díszletek mögött! Mű élelmek, mű életek és a kényelmi, jóléti illúziónkhoz ragaszkodva, nem voltunk hajlandók kinézni az ablakon, hogy AUGUSZTUS VAN, ÉS HAVAZIK!

Aztán ledobtuk az első atombombát, akik elkövették büszkén haltak meg és a megbánás még fel sem merült bennük. Olyan dolgokat vásároltunk, melyekre nem is volt szükségünk. Persze ahogy jött a vég kezdete, megjelentek a hamis próféták! Ők tudtak valamit! -Tudták, hogy a végső összeomlás előtt, még meggazdagodhatnak...
 De ma már nem számít semmi, az emberek meddők! A tudomány árnyéka önmagának és bizony mondom, még töredékét sem élte az emberiség e planétán, a dinoszauruszokhoz képest, ám már be is fejeztük ittlétünk.

Sötét Jövő

 ...A biológiai kísérlet sikerült! -A járványt beindítottuk és a várható eredmény a bolygó lakosságának megfeleződése...
( szigorúan bizalmas, számozott példányszám )

Világ életembe zombi fóbiám volt, s most, hogy valami hasonló bekövetkezett már inkább visszasírnám azt az időt, mikor még csak agyamba féltem tőlük.
 Nem voltam látnok, de mindig is hittem, hogy Amerikából az igazság, kép a valóságról és jövendölések a filmek útján érkezhetnek. Nos mi tagadás egy világjárvány keretében be is teljesedett a látomás.
 Az eleje szörnyűbb volt, látni, hogy a betegek elevenen szétszaggassák az egészségeseket, teljes mozdulatlanságra késztetett és csak az utolsó pillanatba lépet az elmém, hogy "futás vagy meghalunk" s talán mert ezen sorokat le tudom írni, igazolja, hogy a futást választottam.
 Persze hamar eljött a pillanat mikor nem volt más esélyem, mint hogy ölök vagy ölnek. -Az elsőt egy gallyazó késsel küldtem az úr színe elé. Bár ahogy azt később az egyház maradványából létrejött inkvizíciós rend egy harcosa mondta, "-Az úr küldöttei ők, mind az úr angyalai, bűnünk büntetéséül küldvén az őrületet reánk."
 Sosem vitatkoznék egy inkvizítorral, így akkor is ráhagytam és mert az egyház kellő módon ritkította az "angyalokat" nem volt gondom velük.
 Egy biztos, angyal vagy beteg, a fej levágása vagy szétlövése az egyetlen biztos gyógyír a nyavalyájukra. S mert mikor az életemért küzdöttem, szinte nem voltam tudatomnál, tudattalanul is jó túlélővé váltam. Így történt, hogy idővel néhányan mellém csatlakoztak és mert mindig is bunker vagy várt vizionáltam túlélési pontként, találva a várostól távol egy helyet ami egy jó állapotba lévő erődnek tűnt és kisajátítottuk.
 Hál istennek a betegek a városokhoz ragaszkodnak, így a legtöbb esetben csak akkor találkozunk velük, ha készlet feltöltésre be kell mennünk. S az egészben ha jónak lehet nevezni, hála az egykori urbanizációs törekvéseknek, az emberek is inkább a romok között rejtőznek, igazi élet-halál harcot vívván a következő napért.
 Na de az állam is leledzett és egészségügyi zónákba, fallal körülvett, megtisztított városokból szórták az ideggázokat és biológiai kísérleti vírusaikat, ami csak még több bajt hozott. S ami talán számukra is aggasztó a civilizáció a középkor irányába süllyedt, az ipar éppen csak vegetál az élelmiszer és a víz arannyal vetekszik.
 De miért is írom le ezt az egészet? -Talán mert megörülnék ha bennem maradna minden amit átéltem. S ráadást szolgálhat, ha majd vége lesz a pusztulásnak intő példaként, hogy tudja az emberiség: -MI NEM VAGYUNK ISTENEK!

Ítélet Könyve / tört verzió /

-Rohadjon meg, rohadjon meg! fújtattam a hányingerrel küszködve.
 Egy szennyvíz alagútba botladoztam, derékig az emberi és egyéb ürülékben, ám nem volt más választásom, kerülni kellent a felszínt, a démonok ép lakomáztak.
 Démonok? nos ez is csak egy kifejezés és egy elcseszett kísérlet eredményeként szabadultak a világra. -Elektromosság, hát most hazavágta a világot, mert a szellemek a frekvenciákat használva behatolnak az emberek agyába és szétzúzva, örült szörnyeket kreálnak.
 Persze a mi művünk, miként a globális felmelegedés, ám az előbbiek hazavágták a civilizációt. Az elektromosságot száműzni kellet, a világ visszasüllyed a középkorba, s hogy ez ne legyen elég, a városokban az életre kelt démonok lelkekre vadásztak.
 Sötét idők jártak az emberiségre, és még a legjobban szigetelt bunkerokba is kitörhetett a járvány. Igaz már vannak antifegyverek, melyek a megszállottal a benne lakozó pokolfajzatot is visszaküldi oda ahová valók. Ám a mocskok felélesztve az elektronikus berendezéseket, folyamatos kapukat nyitnak a túlvilág kísérteteinek.
 Egy ilyen kaput robbantottam fel és egy falka odaátról érkezett nem fizikai testű lidércképtől menekülők az ürüléktengerbe. Ahogy az első betegek mondták " Ha sokáig nézed a semmit, a semmi visszanéz rád!" Hát visszapillantott és ere tökéletes eszköze volt az internet! Először páran, majd százan, végül már világjárvánnyá  fajult a dolog.
 Nem volt kezelés, a végén már az egészségügyi kormányzat a halált osztogatta, túl későn jöttek/jöttünk rá, hogy az egész a kütyüinkből tört világunkra, néhány bolond szellemvadász elektronikus kutatásai végett. S végett is ért a civilizációnk nagy része, az emberek távoli kolóniákba remegnek és a bibliába kapaszkodnak. A hatalmasok, tudósaink által az áttörésen dolgoznak, ám kétlem, hogy valaha is visszatér a régi elkényelmesedett életünk. Miként biztos vagyok, ha nem száll meg egy elektronikus féreg vagy valamelyik démonná fajult emberi formáció, nem darabol szét, megszállót őrületében, még fognak rám várni, hasonló, undorító helyek.

 " S mikor a világot összeköti a gonosz köldökzsinórja, mikor a hang és a kép az egyik földrészről a másikra utazhat, akkor lészen kezdette a világnak pusztulásának!"
                                                                                                            / Ítélet könyve /

" A kárhozat szukája nevet, mögötte a félelmetes fenevad, mely tűzével vezeték nélküli vezetékeken küldi a sötétség áldását."
                                                                                         / Ítélet könyve /

" A bárány már nem tud eljönni, a tengerek kiszáradtak, a föld egyharmada felperzselődött, és az angyalok nem szólnak hozzánk, a gonosz áradata elsöpörte az utolsó szent várost is."
                                                     / Ítélet könyve / 

Pokoli Pillantás!

 Talán szerencsém van, talán nincs, de immár nem kell remélnek a szerelembe. Persze mint mindenki, magam is égtem a belső tűz, korlátokat hamvasztó poklába.
Poklot mondtam, mert a felébredés fájdalmas és az, kiről azt hitted mindörökké szeret egyszer csak egy másik férfi ágyába hever, kéjtől torzuló kifejezéssel, amúgy kedves kis gödröcskéktől édes arcocskáján.
 Szép külső és alvilági pokolból származó lélek, és tűhegyes fogait a legnaivabba mélyesztve, örömet szerezvén a démoni parancsolójának.
 Sírhatnák, de már sírtam eleget, és ugye az igazi férfiak nem sírnak. Ám akinek még könny nem marta arcát, vélem az nem is ember, egy gép, egy túlvilági szerzet, egy mindentől mentes pusztító szerkezet! - Na de már mindegy, és utolsó óráimat élvezvén a kék bolygót szemléltem. A hold csak egy hely, de a megmaradás itt jobbnak ígérkezik, mint lent édes planétánkon, melyet kizsigerelve, csöveket a szívébe mélyesztve felharagítottunk.
 Igaz én itt, mások száz méter mélyen egy egy bunkerrendszerben, nyilván hasonló cipőbe járhatnak.
 S bár megélhetném a holnapot, a másnapot és a következő évtizedet, valahogy a szerencse, miként a szerelembe, a túlélésembe sem állt ki mellém.
 Egy főnyomócső, ennyi az egész, ám mivel meghibásodott és a hozzáértésem kérdéses, a megmaradásom ezzel arányosan elég biztos, hogy a lehetetlen küldetésbe igazolnám, hogy hát a túlélés jelen esetbe tényleg lehetetlen.

 Egyedül voltam, én nem kívántam a földre visszatérni. Egyrészt nincs kihez, másrészt szülővárosomat egy valóban alvilági esemény, egy bazaltfolyás emésztette el. Emlék, szülők, nem létező gyerekek és egy iskolai csapóajtó, mely kölyök koromban durván arcomba vágott.
 A levegő fogy a földön meg sok, tornádók ezrei szántsák az emberi építményeket, szökőárak tisztítsák le a tengerparti területeket, egy földi apokalipszis, az angyalok nélkül a szajha viszont csak nevet.
 Magam is nevetnék, hisz tudom megérdemeljük, de a levegő fogyatkozik az injekcióért vagyok kénytelen nyúlni, a méreg jobb minta a fulladás. Persze ízlés kérdése, de én a nagy adag nyugtatót választom, mire az oxigén elfogy az életem is stopot mond, a pillanat játéka, de annyit mondhatok ez még mindig jobb, mint lent a pokol!    

Jövőkép

 Nem hiszek a csodákban és nem hiszek a megváltásban. Hiszen miféle megváltás az ami csupán a halálról szól, igaz a halál is jobb, mint az élet.
-Élet, mondják tudni kell élni. Erre én azt mondom, tudni kell meghalni. Mert ha már a mindennapjainkat a körülmények birtokolják és életünk homokórája a közelgő véget jelzi, nincs miért küzdeni.
 Persze ilyenkor sokan mondták egykor, hogy bár mikor bekövetkezhet egy pozitív történés. Bekövetkezhet, bekövetkezhetne és egyszerűen soha meg nem történik, ami egy életen át tartó reménykedést teremt, mely végén egy rút pont kerül, bánva az élet minden ocsmány percét.
 Ám ma már nem kell filozofálni, ma egy cél van a túlélés, hiszen mikor kitört a második amerikai polgárháború a gazdasági összeomlás eredményeként és e káoszba sokan tülekedtek az új királyi címre, a világ kifordult helyéből.
 Keletet a nagy Oroszország néven megszületett államok szövetsége uralja, aki teheti oda menekül. Európa nemzetállamokra bomlott, miközben a legnagyobb erő a megújult német-római birodalom. Ám még a németek is kemény harcot vívnak a fél Franciaországot uraló iszlám területi emirátus fanatikusaival. Franciaország bábállam, német irányítással, mialatt Skócia ismét összeolvadt stratégiai okokból Angliával.
 De persze ez csak a felszín, mert miközben acél tornyokról vadásszuk a harcok elől a német birodalom területére igyekvőket, mert dél-Európa komoly háborúba áll az arab és fekete afrikai új hont keresőkkel, a klímakatasztrófa eredménye, már mindenki a Mars és a Holdról beszél, mint a kiválasztottak új hazája...

-Újra töltöttem, több kilométerről végezzük, végezzem ki a menekülőket. Lehet nem Európai és lehet a vén kontinens lakósa, a parancs egyértelmű, -Nem léphet senki a birodalom területére illegálisan. Igaz, legálisan sem igen jöhet senki, legalábbis menekültként nem. Turistát fogadunk, túlélni vágyót nem.
 A kancellár úgy látta ez az ország túlélési lehetősége, nem tarthatunk el senkit és ezt tökéletes precizitással véghez is visszük. A egykori bevándorlókat, akik nálunk dolgoztak, ma francia földön robotolnak és természetesen a mi polgárainknak is dolgozni kell. Immár vagy katona vagy elvégez olyan munkát is amit egykor a vendégmunkások had végzet. Bár el kell ismerni, a módszer működik és a nemzet kezd nemzetté válni. Hiába, nagy változásokat mindig diktatórikus eszközökkel lehet létrehozni... 

Gonosz

 - Mit érzel? a lányra néztem, még a pokróc alatt feküdt, térdeit felhúzva, mint ha csak a tekintetemet kerülni próbálná. Válaszolhattam volna, és mondhatnám neki, hogy szar az élet és aljasak az emberek. Mondhatnám, de minek, őt az érdekelte miért bámulok ki az ablakon a borús reggelt figyelve, miközben ő tűzben égve rám várakozik.
-Semmit. sóhajtottam és megunva az üveg rossz visz képét, megfordultam, arcát fürkésztem és jobbomba lapuló pisztolyt ráemeltem, s még mielőtt bár mit is szólhatott volna, elsütöttem a fegyvert.
 Halkra sikerült minden, egy elhaló rezdülés, alig hallhatón és a test párat még rándult és vége volt mindennek.
-Talán sajnálatot. mondtam, immár inkább magamnak és a fegyvert az ágyra ejtve, még utoljára a nyitott szemeket kerülve a csuklójára pillantottam és a számot néztem 666.
 Nem tévedtem, nem feküdtem le vele és bár ő úgy emlékezett, ez csak egy szimpla hipnotikus trükknek volt köszönhető.
 Az egészben az az irónia, hogy nem vagyok vallásos, nem imádok sem égieket sem embereket. Ám egyet tudok, ami rossz az nem jó senkinek, talán még akik a gonoszt cselekszik, számukra sem ígér misztikus megvilágosodást.

 A pápával kezdődött, áldását adta az elektronikus azonosítók alkalmazására. Ám a kód az ördög száma volt és ezt a szentatya is tudta. Persze a fogyasztói többség elfogadta, hisz csak a csuklóba ültetett azonosító és minden ügyét, vásárlást annak segítségével cselekedhette, nem kellettek kártyák, készpénz és semmilyen okirat.
 S bár legbelül tudják mit cselekedtek, elfogadták a sátán ajánlatát, még is alig akadtak hangok...
 Ők elfogadták, de vagyunk néhányan akik kitéptük a belénk ültetett egységet, még mielőtt a tudatunkra is rászállhattak volna, és elkezdtük a mi szent háborúnk...     

Utolsó Lövés

 Kérlelhetetlen az élet, van kinek egyszerűbb és van kinek az egyszerű is komplikát. Persze ahogy a székembe hátradőlve csak úgy kinéztem a fejemből, magam is mondhatnám egyszerű.
 S lehet az, de ha az elménk a pici dologból is elefántot csinál, bizony megette a fene.

 Nem akarok álmodni, nincs értelme, már annyiszor felébredtem, hogy belefáradva, a mennyezeten sétáló pókra pillantva csak egy grimaszra telt.
 Nem keresem a tökéletességet és magát a tökéletest sem. Egyszer megálmodtam az a nőt aki tökéletes volt. Nem a külleme és nem is a belső tulajdonságai tették azzá, ami miatt álmomba ragaszkodtam hozzá.
 A lényeget ő maga egészébe szolgáltatta. Nem a szexuális vonzalom diktált és nem is az intellektusa. A dologban lehet ott volt a kémia, biológia és a jó isten tudja micsoda. Ám az egész többről szólt, egy érintés egy ölelés, oly köteléket alkotott amit nem a szeretkezések és nem is a szavak tartottak egyben. Varázslat! -A mai világba így fogalmazhatnám, régen szerelemnek nevezték. De miközben mindenki fogyasztóvá vált, a kémia és a biológia maradt és a vágyak kielégítése, ha hosszabb időre nem is de egy pillanat elejéig igen.
 Nincs szerelem és nincs az, hogy jóban-rosszban mindig veled és melletted. Viszont van pénz és anyagi jólét, és ez eldönti mi és hogy legyen. S még ha nem az igazi a dolog az sem baj, hisz létezik a szexhirdetés, és meg van a családi békesség...
 
 Na mindegy, a dolog már nem zavart. A jobbomat lassan a halántékomhoz emeltem és a benne nehezedő revolver elsütésére készültem.
 A pók élt és még szemeim követték számomra ismeretlen küldetését, még követtem...
 Mennyország? - Rohadtul nem érdekelt, és az sem, hogy ki mit szól majd. Egy biztos, van erőm és meg tudom tenni, hogy kilépjek az átkozott körforgásból, jó éjt világ élvezd a tudod.
-Meghúztam a ravaszt! nem hallottam hangot és nem láttam fényt. Egy komisz érzés volt, mint mikor az áram végigszalad a testen, majd sötétség...
 

Mars

 Túl sok titok van a világban és azon túl még több. Még mindig a kilenc hónapos űrútról beszélnek a vörös bolygóval kapcsolatban, pedig az kilenc hét.

 Nevettek a védelmi miniszteren, aki idegenekről prédikált, pedig nap mint nap harcban állunk velük, itt a hadisten planétáján.
 Nem kupolavárosaink vannak, és nem is nukleáris fegyverekkel vívjuk a csatákat. Mese az, hogy mindent megold egy hidrogénbomba. Ezt a maszlagot a Földön bedumálták a média irányította tömegeknek , ám a valóság az, ha hasznosítani akarunk egy területet az viszonylag fertőzésmentesnek kell maradnia, így maradnak a robbanó lövedékek és a plazma pengék.
 Ők sem különbek, már mint az idegenek. A bolygóra szükségük van és bár nem a nyersanyagok végett, az eredmény egy és ugyanaz, a planétára vigyázni kell.
-Nehéz ez, és még nehezebb megérteni, de a Mars mélységében lévő bunkererődjeink kitartanak és az utánpótlás is zavartalan.
 Csak legenda, hogy sokkal jobbak az idegenek, akiket mi óriásoknak nevezzük. Nem jobbak, sőt a jelen állás szerint egy roham csapatunk elfogott egy ERON-t ami náluk olyan parancsnok szerűség.
 -Nincs jelentősége, ők az őseik miatt harcolnak, mi meg a nyersanyagok és a világurak biztonsága érdekében ontsuk a dögök vérét. No igen, a Föld legbefolyásosabb családjai már évtizedekbe mérhetőn itt élnek, vélt biztonságukba.
 S hogy hol jobb, egy gazdasági és természeti összeomlás előtt álló Földön, vagy egy háború dúlta Marsok, jó kérdésnek tűnne. De csak tűnne, mert mi nem firtassuk és talán még nekünk egyszerű katonáknak is jobb itt a szélördögök földjén, mint a hamarost sok halált követelő Föld bolygón.

-Hopp! egy felderítő. A kitin szerű öltözéket viselő legalább két méteres alak felém közeledett. Felém, bár ő nem sejtette, hogy a kis szírt mögött egy földi várakozik, nem sejti és ez valószínűleg az életébe kerül...
 -Célba vettem, a nyakán volt a célkereszt és már ép meghúztam volna a elsütőbillentyűt, mikor egy mindennél fájdalmasabb dolog hasítót testembe. Az űrruha átszakadt, a levegőm szaladóba, a kezemből a karabélyom kicsusszant és a mellkasomra pillantva tudta végem van, a plazma átjárta testem a légszomj helyet csak a éget húsom szagát éreztem, aztán...     
 

Ítélkezés

 " Ha azt hiszed tudod isten szándékát, akkor Te már nem ember vagy. S hogy isten miként hajthatja végre az ítéleteket, Te szintén nem határozhatod meg, mert lehet holnap téged ítélnek."

 


Látni dolgokat előre, kicsit kiváltság, kicsit felelősség. Persze az adottság hasznos egy dolog, miként az égen a fellegek.
 Bár e késő délutánba a felhők szabin voltak és csak a dühös fickó tornyosult, vélt sérelmét rajtam torolva meg.
 Félhettem volna, de nem volt időm, a pisztolyt szegeztem rá, és határozottan letettettem a husángját, ami robusztus és vért ígérőn koppant az aszfalton.
 Kicsit felsóhajtottam, a férfi az őrületétől üveges szemekkel bámult, s én mivel a töltények a zsebembe voltak, tudva a lehetőségeket, egyet elővettem és a forgótárba illesztettem.
 Nem volt tévedés, a fickó felüvöltött és újra kezébe a fegyvere, meglódult felém. Futhattam volna, ám azt is láttam, hogy az ütleg a tarkómat érve az esélyem a túlélésre nullává válna.
 Nem remeghetett a kezem, nem volt időm pánikba esni, a fegyver a magasba lendült, a tár a helyére ugrott és mielőtt a megszállott lesújthatott volna a pisztolyom eldördült.
 Csak egy pont volt, a homlokán vöröslő lyuk, és a megeredő élénkpiros csík, a vér saját folyama. -A szemek kitisztultak, a révület elillant és egy hörgésszerű hang kíséretében a test elborult, a husáng koppant ám a szorítás megmaradt.
 Nem néztem az emberre, immár remeghettem és próbálva uralkodni magamon, három nyugtatót nyeltem, a szívem immár, majd szétrobbanva dühöngött és a testem úszott saját verejtékébe.
-Lélegezz! biztattam magam, kerülve a hullát, tántorgón tovább álltam. Nem értettem miért, azt sem, hogy isten teszi e, de a sorsom, az örült agresszívak leállítása, és az csak így megy.
 A kocsim felé igyekeztem, és mint lidércnyomás a halott, golyó ütötte homlokát láttam, tudva a pisztoly lövedéke, hátul a fél koponyáját kitépte, az agyat végképp megsemmisítése...     

Idegenek!

 A robbanás vagy egy tucat menekülőt tépet darabokra, ahol az imént még szaladtak, most egy füstölgő kráter tátongott, feltépve, szétverve az aszfaltot.
 Háború volt, az idegenek csak úgy a semmiből érkeztek és az emberiségre vadásztak. -Jók voltak, páncéljuk ha nem is a legerősebb, de aki elsőnek megpillant egy ilyen torz öltözéket, mozdulni sem nagyon tudott a sokkhatástól. Visszataszító és ocsmány volt egyszerre, vezetékek tekeregtek, miközben harci tüskék meredeztek a vértezetből...

 ...A vészhelyzeti frekvencián több milliós áldozatokról beszélnek, és bár a hadseregek igyekeztek visszavágni, még is a legjobb orvosságnak a lapulás bizonyult.
 Egy biztos, a dögök csak mozgást és formát érzékelnek, ezt sikerült kitapasztalni, de miközben egy romhalmaz mögül figyelem a két diadalittas idegent, tisztába voltam, hiába a tudás, ha olyan harcosok, mint Lena inkább kikapart egy üreget és ott lapult remélve a támadok nem veszik észre.
 Ő lelépet, még páran viszont magányos-magabiztos idegenekre vadásztunk, egy egyszerű gyógyfű kivonattal töltött lövedékkel felszerelve.
-Kamilla! nekünk hülyén hangozhat, de nekik, ahogy a páncál illesztékeinél a tűszerű lövedék be hattól, a halált jelentette.
 Persze ez sem saját találmány volt, egy hadnagy hagyatéka volt és néhányan megfogadva, alkalmazni is kezdtük. A haderő nem, ők a tűzerőbe bíztak és bár az is egy alkalmazható módszernek bizonyult, a kamillát egy légfegyverből küldtük a szörnyeknek, így halk és feltűnésmentes munkát végzett, nem csődítette a támadásunk helyszínére a környék összes rémét.

 Ez volt, nap nap-után egy gondolattal a fejbe, küzdjek vagy végezzek az életemmel, szabadulva a rettegéstől. Mert láthattam sokszor a férgeket, még így is iszonyatos erő kell, hogy a pánik ne késztessen menekvésre. Ha innen nézem, Lenát meg tudom érteni, szívem szerint magam is lekaparnék a mélybe és várnám a messiást.
 De nem, még nem! -láttam ahogy egy férfi kirohant a fedezékből kutyája után, és láttam ahogy a földönkívüli rémisztőn kacagva szétrobbantotta az embert, a kutya nem értett semmit, őt

én lőttem le.
 Az ember már olykor azt sem tudja mi helyes és mi nem, néha úgy érzem megbolondultam és minden csak agyam víziója. Ám akkor egy újabb mészárlás helyszínére érek, és ha álom is, rejtőznöm, rejtőznünk kell.
 A minap önkéntesek várták a helikoptereket, a gépek vagy késtek vagy megsemmisítették őket. Mindegy is, mi intettük hogy ne a placc közepén topogjanak, de csak nevettek, mondván ők hamarosan valódi katonák komoly csúzlikkal és nem gyógyfüves bohócok lesznek.
 Se egyik se másik, az idegenek lecsaptak rájuk és egyesével öldösték őket, valami perverz játék alapján, plazma pengékkel darabolták a szerencsétleneket. Mi meg lapultunk, egy szakasz idegen plusz egy páncélosuk, esélyünk sem lett volna. Ám a bolondulás és az üvöltések az agyunkba égtek, pedig mi szóltunk, húzzák meg magukat, ha jön a helikopter ráérnek akkor tolongani...   

JÖVŐ VÍZIÓ!

" Az emberiség soha nem tanul, így ami bekövetkezhet be is következik, tehát

kihalásunk elkerülhetetlen! " 

Elfelejtett idő volt, egy olyan múlt ami ugyan megtörtént, ám senkit nem érdekelt. Hiába, a történelmet úgy manipulálják, ahogy éppen az aktuális politikának megfelel.
 Pedig akkor, mikor történt éles és véres valóság volt. De ugye ha létrehozunk egy ideológiát ahhoz illik ragaszkodni. Hát a hatalom kellően kapaszkodik...
 Pedig mi is volt(?) -Először összeomlasztották a gazdaságot, majd megkezdték a helyi háborúk kirobbantását és végül bevetették a nukleáris fegyvereket. Népirtás volt, de ha figyeltek volna az akkor élő emberek és nem fogyasztói rabszolgaságot választják, hallhatták volna, ahogy a internet egyik, és egyéb világbefolyásoló szereplők kijelentették, a népességnek 3 milliárd alá kell redukálni.
 Elkezdték, és ebben "hasznos" tanácsokkal az idegenek egy faja is rendesen közreműködött. Ám abban az időben a média bulvárrá süllyesztette az idegenekről szóló eseményeket, hát a bulvár valóság, rémes valóság lett.
 Ekkor következet be amire senki sem számított, a FÖLD, a planétánk indított hadjáratot az őt évszázadokig kizsigerező paraziták ellen. Nos ez már tabu, ma már csak arról szól a tanítás, hogy a Föld mindig is gonosz volt, és ezért kellet az emberiségnek a Holdra és a Marsra menekülni. A probléma az, hogy mostanság a egykor vörös bolygón is furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni és egyre szaporodni, ami már riadalmat keltett az ATYÁK, az emberiséget irányító "megválasztott" faj szívében.
-Nekem nincs félnivalóm, nincs senkim, nincs mit elveszítenem, így gond nélkül vállaltam PlanetGlobal néven ismert gyarmatosító cég biztonsági-rendészeti megbízását. Ám én még ismerve a történelmet, félek hogy, a Marson most az történik, mint egykor a kék bolygón, a planéta megunta a tébolyult kizsákmányolást. S ha igazam van, isten irgalmazzon bűnös lelkünknek.

/ A túlélő emberiség folyamatos harcot vív a Föld bolygó ellen. A megsemmisítést még nem merték elrendelni az ATYÁK, valamiért remélik, hogy Jeruzsálem romjai között még újra az ember lesz az úr. Ám a Marsi 2763. esztendőben kezdődött zavaroknak köszönhetőn az emberi haderő felfüggesztette támadásait a Föld ellen, és erejét arra a néhány létező vasbeton erőd-város védelmére korlátozta, melyeket még az emberek birtokolnak. /    

Utolsó Ölelés!

 " A barátságod nekem mindennél fontosabb, tudom vannak dolgok melyekben nem értünk egyet, ám még is a barátomnak tartalak, s remélem te is engem. "
                                                                                                              / Barátomnak, ha lenne /

 Szerelmes voltam, persze ez semmit sem jelentet, ő csodaszép, nekem meg egy átlagos külső jutott, az esélyt ez végleg elvéve.
 Már nem siránkozok, élvezem a tavasz hűs fuvallatát és számolom a ketyegő perceket.
 Nehéz, soha nem mondtam neki, de sosem kérdezte és így sose lettünk még barátok sem. Kínos, nem csak a csend, az elveszett méhecskék és a messzire szállt madarak zajának hiánya, a kín abból adódik, hogy pár lépés, pár háznyi távolság és csak annyit kellenék kimondanom, -Szeretlek, meg e próbálhatnánk.
 Igaz a gondolatok könnyebbek és ugyanakkor gyötrelmesebbek, mert az elme nem enged el dolgokat, ragaszkodik és ennek hatására az egyén kínlódik.
 Szenved, de sajátos átok, gátlás vagy az ördög tudja, ha a tettek nem következnek be, a fájdalom és a kudarc malomkövekként nehezedik a lélekre, és idővel legyőzi az ember és jöhet a pszichiátria.
 Nos ezzel nekem nem igen lesz gondom, mint mondtam az óra ketyeg és nincs isten aki azt mondja ELÉG!
 Pörög minden és az agy is, mikor a kapucsengő megszólalva felállásra késztetve a hang forrása felé lépdeltem.
 A pad hátramaradt amin eddig merengtem és nem törődve a füstölgő nagyváros fekete kígyónyelveivel a kapuhoz léptem.
-Szia! köszönt előre, a lány volt és szomorkásan rám mosolygott. A bőre csodásan sima, vörös tincsi és kicsiny szeplői egyből elvarázsoltak.
 Nem tudtam, hogy nyitottam-e a kaput és azt sem, hogy a motyogásom értelmes szavak e voltak. Ám az biztos, egymást átölelve éreztük szíveink dobbanását, a pillanat megnyúlt és beteljesedést éreztem... Valahol belül tudtam ez az amit utoljára érzek, az óra jelzett, innen már nem létezett túlélés...

A villanás elviselhetetlen fényességgel következett be, mindent, még a napot is elhomályosította. A pusztító hullám a gondolatnál is sebesebben száguldott, s ami az útjába került lángolva porladt el.
 Nukleáris tűz volt, az idő megtelt és a túlcsorduló pohárból a halál tódult a világra.  

Üstökös

 Az ökrök készen álltak, a szekér megrakva és még az uraság intett a cselédeknek, hajrá üljenek nyugodtan fel.
 A jószágok felbőgtek a tákolmány megindult és miközben a delelőn ücsörgő nap a világot kémlelte, a szakadék mind közelebb kerekedett.
 Előbb az ökrök, majd a szekér és végezetül a jajveszékelő emberek, mind a mélybe estek, persze az élet nélkülük is megy tovább...

 A férfi a pincét mélyítette, tudta sosem jutna be egy szuper bunkerba, a katonáktól való lelövést meg még a mostani tevékenységénél is ostobább dolognak tartotta. Persze százezrek rohamozták meg a tudomásukra jutott földalatti objektumok bejáratát, a hadsereg viszont olaj-levegő bombákkal szórta meg a környéket menetrendszerűn, könyörtelen volt, túlvilági!

 Nem világvége volt és még nem is valami szuper vírus okozta kórság, csak egy üstökös. Na igen, a csak egy kicsit ironikus, hiszen az előrejelzések szerint egy tömeges kihalás van, e jég és kő keverék által megidézve.
 Megidézve, mert az okosak megpróbálták letéríteni a pályájáról e veterán égi jószágot.
 Sikerült! ám a beavatkozás még sem volt teljes, mert a pálya módosult, de nem úgy ahogy a tudósok vélték, persze most már nem vélték, kijelentették: Az üstökös e hó 26.-án becsapódik a Föld északi féltekében, nagy valószínűséggel Grönland területén.
 Az emberek felbolydultak, sok helyen háború robbant ki és nem egy tudóst felakasztottak, nyílt gyűlölettel a tudomány ellen.
 Volt állam, mely egyházi irányítás alá került, a félelem és a fanatizmus örült dolgokat kreált. Nálunk népirtás, hiszen mindenki a bunkerokba kívánkozott, talán csak barátom, John Morgan volt a kivétel.
 Igaz a túlélni vágyókat a hadsereg halállal fogadta, egyrészt erre kaptak parancsot másrészt ők is élni akartak. Így fegyvereserők minden eszközt bevetettek. Akadt mérges gáz támadás, lángszórós különítmény és minden amit a hadieszköztárba meg lehetett lelni. A hatalmasok okosak voltak, megfelelő katonai erőnek ígértek biztonságot, hogy ők biztonságba lehessenek, de hát ilyen volt az élet mióta létezett úr és szolgáló.
 S természetesen a hadsereg sikerrel védte az ismert és ismeretlen objektumokat, hiszen az ő életük is ezen múlott...

 A férfi a pincéjét mélyítve a saját menedékét csinálta, bár az éj már nem létezett, a hatalmas monstrum nappali világosságot produkált, John úgy volt vele, valamit csinálnia kell...
 
 A lökéshullám mindent letarolt, a hő szó szerint elolvasztott kőt, vasat, betont és embert egyaránt. A hang pokolbéli volt, a föld szinte hullámzót és az ég felé szökkenő portenger, hosszú sötétséget jövendölt.
 Több száz méteres szökőár és tűzviharok, a világ megrendült a túlélésre percről percre kevesebb volt az idő!
 Az idő! mert olyan, hogy esély nem igen létezett, John még utoljára felnevetett és a Dinókra gondolt, többre már nem futotta.       

Utolsó Pillantás

A vér, a vérem hosszú csíkot tekerve emelkedett felfelé.
Nincs remény és nincs gravitáció, de az igazság az, hiába a jó kereset, hiába egy pénzéhes némber otthon, ezektől nem voltam boldog. Talán éppen ez volt amely gond nélkül rávett, hogy vállaljam el ezt az általában unalmas melót.
 Szemétgyűjtés, már túl sok vacak kering a Föld körül, már az ilyen munka nélkülözhetetlen. S ebben a melóban nem is lehet belehalni, általában...

VÉR
Érdekes ahogy kígyófonál vérhuzal kinevetve a földön normálisat, nem le, hanem felfelé tart. Érdekes, ám a fájdalom itt sem könnyebb és a halál itt is ránk tud vigyorogni, mocskos démon gyanánt.
Nyeltem volna, de inkább erőm híján a véres nyál is önálló életét élve törtetett a lemezburkolatú mennyezet felé.
Nem imádkoztam, levegőm még volt és az ovális ablakon a holdat néztem, krátereit és a fénylő pontokat a Kínaiak kettes számú városkáját.
Már nem számított, a lap feltépte csuklóm és az elszabadult állványzat egy rúdja, nyársalós hangulatba egy helyre kárhoztatott...

VÉG
Lassan vége lesz, lassan sötét lesz és mire megérkezik a váltás én már halott leszek. Egy test, egy jövendő űrszemét. S a legrosszabb nincs ki szeressen.De persze már nem sokára vége és akkor már mindegy ki mit mond vagy gondol felőlem
Lehunytam szemem, aludni kívántam, csak aludni, semmi extra ennyit csak megkaphatok még utoljára az élettől, az élet nevű sínylődésemtől...

Sors! ( Az Utolsó Reményt is Veszítve ) / tört verzió /

 Azt hittem az életem egy nagy semmi, furcsa gondolat, de nem láttam volt e oly motívum a múltamba, amiért életemnek egy csepp értelme is akadt.
 Nem voltam halálos beteg, de a gödörből nézve a világ csak napfény, ami fent van és rideg-hideg félhomály ami lent akad.

 Két volt osztálytársamba is szerelmes voltam, bár a voltam csak játék a szóval, hiszen álmodok róluk, ami annyit tesz, még mindig fontosak nekem. Persze az idő eltelt és lecsúsztam a lehetőségről, miként az élet normál szintjéről. Csak a gondok halmozódnak/halmozódtak, illetve megvívni velük, nem megy, az erő sosem a jók oldalán magaslik. Magam meg, rossz sínen haladó vonat feladva kisiklottam és egyedül erőt sem meríthettem.

 Múltidő, már lent vagyok és ha még innen is van lejjebb csak nevetni tudok, a kezembe szorított remények kiperegve örökre búcsút intettek.
 S mert volt okom és nem is hittem a mesékbe, maximum csak reméltem, igazán ledöbbentett mikor egy gyönyörű és mindenbe jobb hölgy szólított meg.
 Nem az utcán történt, bár az első találkozások igen. A lényeg mégis az, hogy pusztán, hogy velem volt kiemelt a mélységből, a nap  arcomba süthetett és én boldognak érezhettem magam, nagyon is BOLDOGNAK...

 Boldog voltam, ma meg halott, egy gödör mélyén szenvedek, jól tudva, ha még innen is tovább süllyedek csak kacajt csal ki belőlem, a kín már csak ilyen.
 Rossz-e voltam(?) -A kérdés hülyeség, tökéletesség nem létezik, hisz akkor nem itt sínylődnénk.
 Néhány év volt csupán, szalad, rohant és már végére is ért a történet, a filmet kitépték. Nem csalt meg és én sem őt! Örültünk egymásnak és csiszolódtunk. Ám a sors az isten vagy aki van, immár nem érdekel, rám röhögve, tett egy szívességet, hogy kinek nem tudom, de megölt, a halál értem nyúlt, pedig kései idő, de közös álmunk bontakozott, teherbe eset, a csoda készültségbe. De az ég vagy a vég tökmindegy lépet és egy kés a szívben, előtte kirabolva a halottas házba repített és tovább bele a mindenen túl ásítozó, kérlelhetetlen fekete megsemmisülésbe.     

Bioveszély! ( A Kezdetről )

 Rohadtul sok film, regény és videó-játék szólt az élőhalottakról, még a szép békebeli időkben. Ám amiket kitaláltak csak részben igaz, mert a vírus nem tudja túl feszíteni a megszállott izmait. Tehát nem lesz gepárd sebességű fenevad. S bizony mivel a kórság az agyba fészkeli be magát nem hogy javul de romlik a mozgáskoordináció. Ami a valóságba annyit tesz, hogy mi gyorsabbak és ügyesebbek vagyunk, ők viszont többen.
 A járvány kitörésekor éppen dolgoztam és a nap úgy telt el, mint máskor. Este a híradó magyarázott a veszettséget okozó parányi dög egy mutáns fajáról ami a közvizekbe került.

 Bioterror! Bár akinek volt némi sütnivalója, sejthette a kormányzat műve, hisz már éveken keresztül aggódtak a túlnépesedés miatt. A másik meg ugye ha mutáns vírus az már eleve gyanús, az meg, hogy a vízhálózott volt a célja a kis jószágnak...
 Egy biztos, a zombik nem agyvelővel táplálkoznak, hanem velünk és a szomjúság és az éhség ép úgy kinyírja őket, mint minket. Ami pedig végkép nem elhanyagolható a hadsereg nem igazán reagált a járványra. Persze előkerültek a szakértők és nyugtattak mindenkit, de mikor azt halljuk, hogy egész városok kerültek karantén alá, hát a dolog kezdett mindenkit aggasztani, már aki még ember volt.
 A fejesek bunkerokba, a milliomosok szintúgy, és lassan leállva a gyárak, megszűnt jóformán minden ami a modern életünkhöz szükséges.

 Mi vidékiek, még az elején röhögtünk is, hogy a városok felhőkarcolóiba lakók a lépcsőzéstől milyen egészségesek lesznek. Ám a vicc akkor múlt el, mikor a kertembe kapálva egy zombi látogatott meg.
-Na most mondok valamit, a média magyarázta, hogy bár kicsi az esély, hogy találkozunk egy fertőzöttel, mivel az egészségügyi kormányzat ura a járványnak, de ha még is, ugye, mint a filmekbe a fejét zúzzuk be.
 Hát ezt könnyű mondani és a filmekbe megcsinálni. A valóságba tele a gatya és szaladná világnak. Hát magam is szaladtam volna, de otthon voltam!
 A szörnyű kinézetű, valaha gondolkodó ember csorgó nyállal igyekezet a falú végi portámra bejutni. S elárulom, nem törtem be a fejét, hanem amit tudtam a eredeti betegségről, a kísérőtünete a víziszony, nos ezt alkalmaztam!
 A tépet rongyokba némán tátogó zombi azon mód ahogy a vízsugár telibe talált elmenekült, miközben én saját izzadságomba úsztam és úgy remegtem, mint a kocsonya.
 A "zombim" később meglett és a település rendőrre le is durrantotta, ami egyben véget vetett felénk is a zombis élcelődéseknek, immár önvédelmi őrség felállatási lett a fő cél. Rá néhány hétre a tévék beszüntették zömével az adást és csak a központi, vészhelyzeti csatorna sugárzott. Igaz ekkor már a városokba sok kis, néhány háztömbös barikádrendszerek nőttek ki a semmiből, mikén a vidék is védelmi művek mögé szorult.
 Az utak kihaltak, a síneken páncélvonatok szaladgáltak, miközben a főbb üzemeket immár a részben aktiválódott haderő védte, hogy működjenek, legyen némi utánpótlás. S mert a vasút volt a biztosabb, minden a sínek köré tömörült. Ám már semmi sem volt a régi, és a tél még hátra volt!                     

Meghalva! ( Utolsó Gondolatok )

 Mondják annyi nőjük volt, hogy a két kezükön meg sem tudnák számolni. Hát ezzel én is így vagyok, egy kezem is bőven elég. Persze az élet része a szerelem a szex és a kurvák.
 Az élet, olyan mint a hátkefe, csak akkor tudod milyen jó is az mikor kipróbálod. Igaz, a próbák száma korlátozott, miként életünk évei is.
 Nem panaszkodom, már nem, ha panaszkodni szeretnék a legtöbb megrovást magamnak kellenék odaítélni, azt meg ugye az ember nem nagyon szereti.
 De hogy is volt az a néhány szerelmi affér(?) -Nos nehéz visszatekinteni és ahogy a dobbanások egyre halkulnak, mind inkább nehezebbé válik. Nehéz minden perc, az emlékek vagy éppen hiányuk tátongó fekete lyuk, amely persze a végén lényemet is elnyeli és ha szerencsém lesz a túloldalt kiöklendezve, meglehet kapok egy új lehetőséget.
 De még a gyomrába voltam és mindent amit elértem csak égő lapoknak tűnnek,melynek hamuját a szél elsöpri egész a világvégéig. Ám kerültem a választ, miként a tornádó tölcsére célpontját. Kerültem, de már nincs mitől és kitől tartanom, a Frontint lenyelve egy kapu tárulkozott egykor elém. Nem örömöm leltem a nyugtatóban, az életemet köszöntem néki és űzte az ördögöket elmémből..
 Már nem, a hölgyemet talán túl későn ismeretem meg. S bár sokan beszélték az őszinteség jó, állatába csak addig akadt számukra is elfogadható, míg kívánalmuknak megfelelve kényelmi világuk meg nem rezdült.
 Persze akkor még hinni akartam a mesékbe, tönkre is mentem, zabálhattam a nyugtatót és retteghettem az agyhaláltól. Na ma már nem kell, csak egyet bánok, őt túl későn mutatta be a végtelen, úgy hiszem, lemaradtunk egymásról, le és el.
 Játékos sors, néha halni kell, néha meg élni, az élet meg elveszik. Nyálkás ebihal ugrik és csúszik megfogni kész ügyesség, kézügyesség.
 De mindegy, az egy is elvész és a fény is, miként nap ébred, majd sötét fölébe kerekedvén bezárta kapuit, a színház zárva, az előadásnak vége szakadt mára.
 Azt tudtam vagy tudom túl késő, már nem kell gyógyszer, ő kellene, ám a homokórám utolsó kvarca is leszaladva egy sóhaj és a következő soha.