-A férfi a harmadik emelet ablakából nézte az egykor nyilván forgalmas utca, ma roncsokkal, csontokkal meghintet repedezett valóságát. Az idő nem neki dolgozott, ugyanis a robot-élőhalottak, detektoraikkal előbb vagy utóbb bemérik és hát akkor nem lesz csend, nem lesz nyomasztó visszahatás, csak a elektromos karabély halk vinnyogása. Nem volt kérdés, el fog jönni az idő, előbb csak egy majd három a végén egyre több gép-zombi érkezik, és ha megakar halni gépektől szétmarcangolva, csak hagynia kell, hogy kifogyva a karabély energiacellája és beérjék őt ezen emberi külsőt viselő robotok.
Volt oka az egésznek, mikor kitört a Nagy Járvány a bunker-városok úgy védekeztek az esetleges külső meglepetések ellen, hogy mechanikus zombikat gyártva, a világra engedték teremtményeiket. Elvben jó fegyverek voltak, a fertőzöttek nem tudtak kárt tenni bennük, és a túlélő de a betegséget hordozó embereknek is kevés esély rendelkeztek a robotokkal szemben. Igaz nem voltak szupermodern harci-egységek, egyszerű gépek amik saját testüket használva fegyverként, miként az igazi zombik, téptek, zúztak, haraptak. A cél ez volt, viszonylag olcsón egy halálos fegyver amely még alap javításokat is tudott végrehajtani önmagán, tulajdonképpen jó fegyverek híján, egy ilyen gép élettartama a energiamoduljától függött csupán.
" ...2077-08-12 megjelent az első a veszettség és influenza vírusaiból kitenyésztett, új biológiai fegyver áldozata egy az Indiához tatozó kis szigeten. A hosszútávú cél egy korlátozott népességcsökkentés biológiai eszközökkel, és ez lett volna a főpróba. -Az "Új Tavasz" fedőnevű hadművelet sikeresnek bizonyult, ám a betegség hamar túllépte a bevetési területet és kezdet az egész kicsúszni a hadsereg irányítása alól. A terv az volt, mivel szigeten aktiválták a fegyvert, a megfertőzött, tudatukat veszett emberek, közel ezer fő vagy egyből a betegség lefolyásába belehal vagy esetleg a túlélők egy behatárolt időn belül éhen pusztulnak, hiszen gondolkodni nem tudnak, a szigetről megszökni a veszettség miatt képtelenek voltak, víziszony. Ám bár a kísérletek alatt úgy tűnt állatokra nincs befolyással a vírus, a valóság egészen mást produkált, és így a madarak által elszabadult a pokol.
Világjárvány készülődött és a hadsereg lassan elveszítette az irányítást, az Egységkormány mentve a menthetőt engedélyezte a nukleáris fegyverek bevetését, úgy mond "fertőtlenítés" céljából. Ám ekkor már túl késő volt, és miközben érvénybe lépett a vészforgatókönyv, azaz az utolsó erőforrásokat is felhasználva a még biztonságos területek lakói erős bunkervárosokat hozzanak létre a túlélés érdekében, a betegség nem várakozott. S miközben a munkálatok sok helyen elkezdődtek a járvány szelek szárnyán érkezve rengeteg helyen nem adott időt a túlélésre, sok ilyen építkezés soha nem fejeződtek be, az intézkedés túl későn érkezett..."
Nem tört darabokra a csend, és a gépek sem közeledtek, egyszerűen minden olyan nyomasztó maradt, azt az érzést erősítve, hogy az örökkévalóság messze nem oly csodálatos, mint ahogy azt az ember elgondolná. Persze John nem sokat töprengett az örök életen, mi több a jövő is csak egy távoli mesének tetszett e pokoli világba, főként mikor az ember kint volt terepen. Az egészben egyetlen jó volt, már létezve egy ideglenes védőoltás, körülbelül így egy hónapig védve volt az ember a betegségtől, nem kellettek speciális öltözékek. Sajnos, bár védve volt, de mert felettébb intelligens vírust agyaltak egykor ki a tudósok, időről időre mutálódva csak nem akart eltűnni a föld felszínéről, és így mindig korrigálni kellett a védőoltás összetételét. -S valljuk be, létezését az is segítette, hogy még mindig akadtak viszonylag jelentős emberi kolóniák a bunkervárosokon kívül. Annyira jelentősek, hogy olykor még egy-egy csapattá összeállva komoly fenyegetés is jelentettek az útjukba kerülő földalatti civilizációkra. Igazából ez volt az ok is amiért John kit tartózkodott, megfigyelő, felderítő volt, feladata vigyázni a várost, ha kell feltartoztatva a esetleges támadókat, míg a bunkerből megfelelő csapást mérő erő meg nem érkezik. -Na igen, itt bizonyosodott be, hogy a gép-zombik kevésnek bizonyultak és szükség volt a hadseregre is, arra a hadseregre amely egykor a világra szabadította a dögvész!
-A kinti táj nem nagyon változott, csak a nap igyekezett mozgásba maradni, miközben az égen továbbra is néhány bárányfelhő kószált alig érzékelhetőn. Ráérősek voltak, sem betegség sem zombik sem senki nem sürgette utazásukat, ők biztonságba voltak. A maga módján a jelen pillanatban John is biztonságba volt, az emeleti lakás jó kilátást és a bejáratnál elhelyezett mozgásérzékelő időbeni figyelmeztetést takart, ne volt végveszélyben. Persze az élet és a körbe-körbe leskelődő fenyegetés létezett, az életben mindennek ára van, és előbb-utóbb megkéri a sors ami neki járja. Furcsa feltételezés, de mivel az ember a föld alá vonult, a felszínt meghagyva a túlélőknek, fertőzötteknek és gép-zombiknak, küzdve a fogyatkozó erőforrásokból eredendő veszéllyel, semmi nem tűnt örökkévalónak, így nézvén még isten sem. Természetesen voltak tervek, a legközismertebb, hogy még a végső készletek felemésztése előtt, bevetnek olyan bombákat amik csak pillanatnyi pusztulást teremtenek, ugyanakkor az élet minden csiráját kioltva egy steril földre léphetnek ki a mélységi emberek. Elvben a bomba megvolt, elvben a talajszerkezet természetes élővilágát nem fogja kiirtani a csodafegyver. Elvben, és ugye elvben minden tud rohadtul tökéletes lenni, ám mint a történelem igazolta, a végén keserű lesz az a bizonyos szőlő, vagy nem...
-Egy nőt pillantott meg, egy nőt aki egy fakeresztet húzott maga után, lassú bizonytalan léptekkel. A férfi távcsövet ragadott és a gyaníthatóan zombira tekintet, az volt. Az élő-halott szakadt rövidnadrágot és valami pulóvert viselt, jelentősége az ő esetében nem volt. Bal szeme hiányzott, kezeit férgek zabálták és mozdulatai is a vég jeleit mutatták.
-Egy vödör víz. gondolta a felderítő, jól tudván ezek a fertőzött szerencsétlenek rettegnek a víztől, miként a karabély elektromos lövedéke is ki tudja iktatni, ezen rendszeresített fegyvereket úgy tervezték, hogy élőre, holtra és robot zombira is egyformán eredményes legyen, a kérdés, inkább az volt, miért húzza egy kötél segítségével ez a szörnyeteg azt a egyszerű, megviselt fakeresztet(?)
A válasz hamar megérkezett, a zombi egyre közeledve, szembe a férfit rejtő épülettel végül megállt, jobb lába egy játékbaba fején nyugodott, majd szögletes, akadozó mozdulatokkal, a megtört, feltört aszfaltúton sebet lelve úgy ahogy de felállította a keresztet, szembe a emeleti ablak mögött megbújó felderítővel. -A kereszt állt, a nő, aki egykor csinos volt és talán volt idő mikor reménykedett egy boldogabb befelezésbe, felüvöltött, iszonyatosan hörgő és bugyborékoló hangon, miközben vérszerű folyadék indult meg szája szegleténél. Maga volt a megérkezett pokol, "élő" hírnöke, a hang változó intenzitású és szó szerint rémisztő volt.
-John nem tudta hová tenni a dolgot, és mert nem kívánt tömegtalálkozót, célba vette a szörnyeteget, ám az megelőzte, az elhaló üvöltésével egy időbe összeset, és úgy tűnt végre megszabadult e világ, igaz már nem érzékelt kínjaitól.
-Mi az isten. nyögte a katona, az egészből semmit nem értett, csak a tetemet és a rá bámuló keresztet érzékelte, meg valami egészen furcsát a szeme sarkából, ismét a távcsövéhez nyúlt. -A látvány döbbenetes volt, déli irányból, egy elképesztő tömeg közeledett, és ezen tömegbe éppen úgy helyet kaptak a gép-zombik, mint az igazi fertőzöttek, valami ( tán a vírus )átírta a robotok programját és most egy több ezres túlvilági hadsereg közeledett, semmi jót, csak a halált ígérvén...
