Gonosz

 - Mit érzel? a lányra néztem, még a pokróc alatt feküdt, térdeit felhúzva, mint ha csak a tekintetemet kerülni próbálná. Válaszolhattam volna, és mondhatnám neki, hogy szar az élet és aljasak az emberek. Mondhatnám, de minek, őt az érdekelte miért bámulok ki az ablakon a borús reggelt figyelve, miközben ő tűzben égve rám várakozik.
-Semmit. sóhajtottam és megunva az üveg rossz visz képét, megfordultam, arcát fürkésztem és jobbomba lapuló pisztolyt ráemeltem, s még mielőtt bár mit is szólhatott volna, elsütöttem a fegyvert.
 Halkra sikerült minden, egy elhaló rezdülés, alig hallhatón és a test párat még rándult és vége volt mindennek.
-Talán sajnálatot. mondtam, immár inkább magamnak és a fegyvert az ágyra ejtve, még utoljára a nyitott szemeket kerülve a csuklójára pillantottam és a számot néztem 666.
 Nem tévedtem, nem feküdtem le vele és bár ő úgy emlékezett, ez csak egy szimpla hipnotikus trükknek volt köszönhető.
 Az egészben az az irónia, hogy nem vagyok vallásos, nem imádok sem égieket sem embereket. Ám egyet tudok, ami rossz az nem jó senkinek, talán még akik a gonoszt cselekszik, számukra sem ígér misztikus megvilágosodást.

 A pápával kezdődött, áldását adta az elektronikus azonosítók alkalmazására. Ám a kód az ördög száma volt és ezt a szentatya is tudta. Persze a fogyasztói többség elfogadta, hisz csak a csuklóba ültetett azonosító és minden ügyét, vásárlást annak segítségével cselekedhette, nem kellettek kártyák, készpénz és semmilyen okirat.
 S bár legbelül tudják mit cselekedtek, elfogadták a sátán ajánlatát, még is alig akadtak hangok...
 Ők elfogadták, de vagyunk néhányan akik kitéptük a belénk ültetett egységet, még mielőtt a tudatunkra is rászállhattak volna, és elkezdtük a mi szent háborúnk...     

Utolsó Lövés

 Kérlelhetetlen az élet, van kinek egyszerűbb és van kinek az egyszerű is komplikát. Persze ahogy a székembe hátradőlve csak úgy kinéztem a fejemből, magam is mondhatnám egyszerű.
 S lehet az, de ha az elménk a pici dologból is elefántot csinál, bizony megette a fene.

 Nem akarok álmodni, nincs értelme, már annyiszor felébredtem, hogy belefáradva, a mennyezeten sétáló pókra pillantva csak egy grimaszra telt.
 Nem keresem a tökéletességet és magát a tökéletest sem. Egyszer megálmodtam az a nőt aki tökéletes volt. Nem a külleme és nem is a belső tulajdonságai tették azzá, ami miatt álmomba ragaszkodtam hozzá.
 A lényeget ő maga egészébe szolgáltatta. Nem a szexuális vonzalom diktált és nem is az intellektusa. A dologban lehet ott volt a kémia, biológia és a jó isten tudja micsoda. Ám az egész többről szólt, egy érintés egy ölelés, oly köteléket alkotott amit nem a szeretkezések és nem is a szavak tartottak egyben. Varázslat! -A mai világba így fogalmazhatnám, régen szerelemnek nevezték. De miközben mindenki fogyasztóvá vált, a kémia és a biológia maradt és a vágyak kielégítése, ha hosszabb időre nem is de egy pillanat elejéig igen.
 Nincs szerelem és nincs az, hogy jóban-rosszban mindig veled és melletted. Viszont van pénz és anyagi jólét, és ez eldönti mi és hogy legyen. S még ha nem az igazi a dolog az sem baj, hisz létezik a szexhirdetés, és meg van a családi békesség...
 
 Na mindegy, a dolog már nem zavart. A jobbomat lassan a halántékomhoz emeltem és a benne nehezedő revolver elsütésére készültem.
 A pók élt és még szemeim követték számomra ismeretlen küldetését, még követtem...
 Mennyország? - Rohadtul nem érdekelt, és az sem, hogy ki mit szól majd. Egy biztos, van erőm és meg tudom tenni, hogy kilépjek az átkozott körforgásból, jó éjt világ élvezd a tudod.
-Meghúztam a ravaszt! nem hallottam hangot és nem láttam fényt. Egy komisz érzés volt, mint mikor az áram végigszalad a testen, majd sötétség...
 

Mars

 Túl sok titok van a világban és azon túl még több. Még mindig a kilenc hónapos űrútról beszélnek a vörös bolygóval kapcsolatban, pedig az kilenc hét.

 Nevettek a védelmi miniszteren, aki idegenekről prédikált, pedig nap mint nap harcban állunk velük, itt a hadisten planétáján.
 Nem kupolavárosaink vannak, és nem is nukleáris fegyverekkel vívjuk a csatákat. Mese az, hogy mindent megold egy hidrogénbomba. Ezt a maszlagot a Földön bedumálták a média irányította tömegeknek , ám a valóság az, ha hasznosítani akarunk egy területet az viszonylag fertőzésmentesnek kell maradnia, így maradnak a robbanó lövedékek és a plazma pengék.
 Ők sem különbek, már mint az idegenek. A bolygóra szükségük van és bár nem a nyersanyagok végett, az eredmény egy és ugyanaz, a planétára vigyázni kell.
-Nehéz ez, és még nehezebb megérteni, de a Mars mélységében lévő bunkererődjeink kitartanak és az utánpótlás is zavartalan.
 Csak legenda, hogy sokkal jobbak az idegenek, akiket mi óriásoknak nevezzük. Nem jobbak, sőt a jelen állás szerint egy roham csapatunk elfogott egy ERON-t ami náluk olyan parancsnok szerűség.
 -Nincs jelentősége, ők az őseik miatt harcolnak, mi meg a nyersanyagok és a világurak biztonsága érdekében ontsuk a dögök vérét. No igen, a Föld legbefolyásosabb családjai már évtizedekbe mérhetőn itt élnek, vélt biztonságukba.
 S hogy hol jobb, egy gazdasági és természeti összeomlás előtt álló Földön, vagy egy háború dúlta Marsok, jó kérdésnek tűnne. De csak tűnne, mert mi nem firtassuk és talán még nekünk egyszerű katonáknak is jobb itt a szélördögök földjén, mint a hamarost sok halált követelő Föld bolygón.

-Hopp! egy felderítő. A kitin szerű öltözéket viselő legalább két méteres alak felém közeledett. Felém, bár ő nem sejtette, hogy a kis szírt mögött egy földi várakozik, nem sejti és ez valószínűleg az életébe kerül...
 -Célba vettem, a nyakán volt a célkereszt és már ép meghúztam volna a elsütőbillentyűt, mikor egy mindennél fájdalmasabb dolog hasítót testembe. Az űrruha átszakadt, a levegőm szaladóba, a kezemből a karabélyom kicsusszant és a mellkasomra pillantva tudta végem van, a plazma átjárta testem a légszomj helyet csak a éget húsom szagát éreztem, aztán...     
 

Ítélkezés

 " Ha azt hiszed tudod isten szándékát, akkor Te már nem ember vagy. S hogy isten miként hajthatja végre az ítéleteket, Te szintén nem határozhatod meg, mert lehet holnap téged ítélnek."

 


Látni dolgokat előre, kicsit kiváltság, kicsit felelősség. Persze az adottság hasznos egy dolog, miként az égen a fellegek.
 Bár e késő délutánba a felhők szabin voltak és csak a dühös fickó tornyosult, vélt sérelmét rajtam torolva meg.
 Félhettem volna, de nem volt időm, a pisztolyt szegeztem rá, és határozottan letettettem a husángját, ami robusztus és vért ígérőn koppant az aszfalton.
 Kicsit felsóhajtottam, a férfi az őrületétől üveges szemekkel bámult, s én mivel a töltények a zsebembe voltak, tudva a lehetőségeket, egyet elővettem és a forgótárba illesztettem.
 Nem volt tévedés, a fickó felüvöltött és újra kezébe a fegyvere, meglódult felém. Futhattam volna, ám azt is láttam, hogy az ütleg a tarkómat érve az esélyem a túlélésre nullává válna.
 Nem remeghetett a kezem, nem volt időm pánikba esni, a fegyver a magasba lendült, a tár a helyére ugrott és mielőtt a megszállott lesújthatott volna a pisztolyom eldördült.
 Csak egy pont volt, a homlokán vöröslő lyuk, és a megeredő élénkpiros csík, a vér saját folyama. -A szemek kitisztultak, a révület elillant és egy hörgésszerű hang kíséretében a test elborult, a husáng koppant ám a szorítás megmaradt.
 Nem néztem az emberre, immár remeghettem és próbálva uralkodni magamon, három nyugtatót nyeltem, a szívem immár, majd szétrobbanva dühöngött és a testem úszott saját verejtékébe.
-Lélegezz! biztattam magam, kerülve a hullát, tántorgón tovább álltam. Nem értettem miért, azt sem, hogy isten teszi e, de a sorsom, az örült agresszívak leállítása, és az csak így megy.
 A kocsim felé igyekeztem, és mint lidércnyomás a halott, golyó ütötte homlokát láttam, tudva a pisztoly lövedéke, hátul a fél koponyáját kitépte, az agyat végképp megsemmisítése...     

Idegenek!

 A robbanás vagy egy tucat menekülőt tépet darabokra, ahol az imént még szaladtak, most egy füstölgő kráter tátongott, feltépve, szétverve az aszfaltot.
 Háború volt, az idegenek csak úgy a semmiből érkeztek és az emberiségre vadásztak. -Jók voltak, páncéljuk ha nem is a legerősebb, de aki elsőnek megpillant egy ilyen torz öltözéket, mozdulni sem nagyon tudott a sokkhatástól. Visszataszító és ocsmány volt egyszerre, vezetékek tekeregtek, miközben harci tüskék meredeztek a vértezetből...

 ...A vészhelyzeti frekvencián több milliós áldozatokról beszélnek, és bár a hadseregek igyekeztek visszavágni, még is a legjobb orvosságnak a lapulás bizonyult.
 Egy biztos, a dögök csak mozgást és formát érzékelnek, ezt sikerült kitapasztalni, de miközben egy romhalmaz mögül figyelem a két diadalittas idegent, tisztába voltam, hiába a tudás, ha olyan harcosok, mint Lena inkább kikapart egy üreget és ott lapult remélve a támadok nem veszik észre.
 Ő lelépet, még páran viszont magányos-magabiztos idegenekre vadásztunk, egy egyszerű gyógyfű kivonattal töltött lövedékkel felszerelve.
-Kamilla! nekünk hülyén hangozhat, de nekik, ahogy a páncál illesztékeinél a tűszerű lövedék be hattól, a halált jelentette.
 Persze ez sem saját találmány volt, egy hadnagy hagyatéka volt és néhányan megfogadva, alkalmazni is kezdtük. A haderő nem, ők a tűzerőbe bíztak és bár az is egy alkalmazható módszernek bizonyult, a kamillát egy légfegyverből küldtük a szörnyeknek, így halk és feltűnésmentes munkát végzett, nem csődítette a támadásunk helyszínére a környék összes rémét.

 Ez volt, nap nap-után egy gondolattal a fejbe, küzdjek vagy végezzek az életemmel, szabadulva a rettegéstől. Mert láthattam sokszor a férgeket, még így is iszonyatos erő kell, hogy a pánik ne késztessen menekvésre. Ha innen nézem, Lenát meg tudom érteni, szívem szerint magam is lekaparnék a mélybe és várnám a messiást.
 De nem, még nem! -láttam ahogy egy férfi kirohant a fedezékből kutyája után, és láttam ahogy a földönkívüli rémisztőn kacagva szétrobbantotta az embert, a kutya nem értett semmit, őt

én lőttem le.
 Az ember már olykor azt sem tudja mi helyes és mi nem, néha úgy érzem megbolondultam és minden csak agyam víziója. Ám akkor egy újabb mészárlás helyszínére érek, és ha álom is, rejtőznöm, rejtőznünk kell.
 A minap önkéntesek várták a helikoptereket, a gépek vagy késtek vagy megsemmisítették őket. Mindegy is, mi intettük hogy ne a placc közepén topogjanak, de csak nevettek, mondván ők hamarosan valódi katonák komoly csúzlikkal és nem gyógyfüves bohócok lesznek.
 Se egyik se másik, az idegenek lecsaptak rájuk és egyesével öldösték őket, valami perverz játék alapján, plazma pengékkel darabolták a szerencsétleneket. Mi meg lapultunk, egy szakasz idegen plusz egy páncélosuk, esélyünk sem lett volna. Ám a bolondulás és az üvöltések az agyunkba égtek, pedig mi szóltunk, húzzák meg magukat, ha jön a helikopter ráérnek akkor tolongani...   

JÖVŐ VÍZIÓ!

" Az emberiség soha nem tanul, így ami bekövetkezhet be is következik, tehát

kihalásunk elkerülhetetlen! " 

Elfelejtett idő volt, egy olyan múlt ami ugyan megtörtént, ám senkit nem érdekelt. Hiába, a történelmet úgy manipulálják, ahogy éppen az aktuális politikának megfelel.
 Pedig akkor, mikor történt éles és véres valóság volt. De ugye ha létrehozunk egy ideológiát ahhoz illik ragaszkodni. Hát a hatalom kellően kapaszkodik...
 Pedig mi is volt(?) -Először összeomlasztották a gazdaságot, majd megkezdték a helyi háborúk kirobbantását és végül bevetették a nukleáris fegyvereket. Népirtás volt, de ha figyeltek volna az akkor élő emberek és nem fogyasztói rabszolgaságot választják, hallhatták volna, ahogy a internet egyik, és egyéb világbefolyásoló szereplők kijelentették, a népességnek 3 milliárd alá kell redukálni.
 Elkezdték, és ebben "hasznos" tanácsokkal az idegenek egy faja is rendesen közreműködött. Ám abban az időben a média bulvárrá süllyesztette az idegenekről szóló eseményeket, hát a bulvár valóság, rémes valóság lett.
 Ekkor következet be amire senki sem számított, a FÖLD, a planétánk indított hadjáratot az őt évszázadokig kizsigerező paraziták ellen. Nos ez már tabu, ma már csak arról szól a tanítás, hogy a Föld mindig is gonosz volt, és ezért kellet az emberiségnek a Holdra és a Marsra menekülni. A probléma az, hogy mostanság a egykor vörös bolygón is furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni és egyre szaporodni, ami már riadalmat keltett az ATYÁK, az emberiséget irányító "megválasztott" faj szívében.
-Nekem nincs félnivalóm, nincs senkim, nincs mit elveszítenem, így gond nélkül vállaltam PlanetGlobal néven ismert gyarmatosító cég biztonsági-rendészeti megbízását. Ám én még ismerve a történelmet, félek hogy, a Marson most az történik, mint egykor a kék bolygón, a planéta megunta a tébolyult kizsákmányolást. S ha igazam van, isten irgalmazzon bűnös lelkünknek.

/ A túlélő emberiség folyamatos harcot vív a Föld bolygó ellen. A megsemmisítést még nem merték elrendelni az ATYÁK, valamiért remélik, hogy Jeruzsálem romjai között még újra az ember lesz az úr. Ám a Marsi 2763. esztendőben kezdődött zavaroknak köszönhetőn az emberi haderő felfüggesztette támadásait a Föld ellen, és erejét arra a néhány létező vasbeton erőd-város védelmére korlátozta, melyeket még az emberek birtokolnak. /    

Utolsó Ölelés!

 " A barátságod nekem mindennél fontosabb, tudom vannak dolgok melyekben nem értünk egyet, ám még is a barátomnak tartalak, s remélem te is engem. "
                                                                                                              / Barátomnak, ha lenne /

 Szerelmes voltam, persze ez semmit sem jelentet, ő csodaszép, nekem meg egy átlagos külső jutott, az esélyt ez végleg elvéve.
 Már nem siránkozok, élvezem a tavasz hűs fuvallatát és számolom a ketyegő perceket.
 Nehéz, soha nem mondtam neki, de sosem kérdezte és így sose lettünk még barátok sem. Kínos, nem csak a csend, az elveszett méhecskék és a messzire szállt madarak zajának hiánya, a kín abból adódik, hogy pár lépés, pár háznyi távolság és csak annyit kellenék kimondanom, -Szeretlek, meg e próbálhatnánk.
 Igaz a gondolatok könnyebbek és ugyanakkor gyötrelmesebbek, mert az elme nem enged el dolgokat, ragaszkodik és ennek hatására az egyén kínlódik.
 Szenved, de sajátos átok, gátlás vagy az ördög tudja, ha a tettek nem következnek be, a fájdalom és a kudarc malomkövekként nehezedik a lélekre, és idővel legyőzi az ember és jöhet a pszichiátria.
 Nos ezzel nekem nem igen lesz gondom, mint mondtam az óra ketyeg és nincs isten aki azt mondja ELÉG!
 Pörög minden és az agy is, mikor a kapucsengő megszólalva felállásra késztetve a hang forrása felé lépdeltem.
 A pad hátramaradt amin eddig merengtem és nem törődve a füstölgő nagyváros fekete kígyónyelveivel a kapuhoz léptem.
-Szia! köszönt előre, a lány volt és szomorkásan rám mosolygott. A bőre csodásan sima, vörös tincsi és kicsiny szeplői egyből elvarázsoltak.
 Nem tudtam, hogy nyitottam-e a kaput és azt sem, hogy a motyogásom értelmes szavak e voltak. Ám az biztos, egymást átölelve éreztük szíveink dobbanását, a pillanat megnyúlt és beteljesedést éreztem... Valahol belül tudtam ez az amit utoljára érzek, az óra jelzett, innen már nem létezett túlélés...

A villanás elviselhetetlen fényességgel következett be, mindent, még a napot is elhomályosította. A pusztító hullám a gondolatnál is sebesebben száguldott, s ami az útjába került lángolva porladt el.
 Nukleáris tűz volt, az idő megtelt és a túlcsorduló pohárból a halál tódult a világra.  

Üstökös

 Az ökrök készen álltak, a szekér megrakva és még az uraság intett a cselédeknek, hajrá üljenek nyugodtan fel.
 A jószágok felbőgtek a tákolmány megindult és miközben a delelőn ücsörgő nap a világot kémlelte, a szakadék mind közelebb kerekedett.
 Előbb az ökrök, majd a szekér és végezetül a jajveszékelő emberek, mind a mélybe estek, persze az élet nélkülük is megy tovább...

 A férfi a pincét mélyítette, tudta sosem jutna be egy szuper bunkerba, a katonáktól való lelövést meg még a mostani tevékenységénél is ostobább dolognak tartotta. Persze százezrek rohamozták meg a tudomásukra jutott földalatti objektumok bejáratát, a hadsereg viszont olaj-levegő bombákkal szórta meg a környéket menetrendszerűn, könyörtelen volt, túlvilági!

 Nem világvége volt és még nem is valami szuper vírus okozta kórság, csak egy üstökös. Na igen, a csak egy kicsit ironikus, hiszen az előrejelzések szerint egy tömeges kihalás van, e jég és kő keverék által megidézve.
 Megidézve, mert az okosak megpróbálták letéríteni a pályájáról e veterán égi jószágot.
 Sikerült! ám a beavatkozás még sem volt teljes, mert a pálya módosult, de nem úgy ahogy a tudósok vélték, persze most már nem vélték, kijelentették: Az üstökös e hó 26.-án becsapódik a Föld északi féltekében, nagy valószínűséggel Grönland területén.
 Az emberek felbolydultak, sok helyen háború robbant ki és nem egy tudóst felakasztottak, nyílt gyűlölettel a tudomány ellen.
 Volt állam, mely egyházi irányítás alá került, a félelem és a fanatizmus örült dolgokat kreált. Nálunk népirtás, hiszen mindenki a bunkerokba kívánkozott, talán csak barátom, John Morgan volt a kivétel.
 Igaz a túlélni vágyókat a hadsereg halállal fogadta, egyrészt erre kaptak parancsot másrészt ők is élni akartak. Így fegyvereserők minden eszközt bevetettek. Akadt mérges gáz támadás, lángszórós különítmény és minden amit a hadieszköztárba meg lehetett lelni. A hatalmasok okosak voltak, megfelelő katonai erőnek ígértek biztonságot, hogy ők biztonságba lehessenek, de hát ilyen volt az élet mióta létezett úr és szolgáló.
 S természetesen a hadsereg sikerrel védte az ismert és ismeretlen objektumokat, hiszen az ő életük is ezen múlott...

 A férfi a pincéjét mélyítve a saját menedékét csinálta, bár az éj már nem létezett, a hatalmas monstrum nappali világosságot produkált, John úgy volt vele, valamit csinálnia kell...
 
 A lökéshullám mindent letarolt, a hő szó szerint elolvasztott kőt, vasat, betont és embert egyaránt. A hang pokolbéli volt, a föld szinte hullámzót és az ég felé szökkenő portenger, hosszú sötétséget jövendölt.
 Több száz méteres szökőár és tűzviharok, a világ megrendült a túlélésre percről percre kevesebb volt az idő!
 Az idő! mert olyan, hogy esély nem igen létezett, John még utoljára felnevetett és a Dinókra gondolt, többre már nem futotta.