-Lehetnék jó és hazudhatnék, de leszek az aki vagyok és az igazat mondom, semmi nem egyszerű, és ugyanakkor nem is túl bonyolult. mindent a ti értelmi szintetekhez terveztünk, hogy a valóságra ti magatok jöjjetek rá.
-Magyarán talányok és fej vagy írás minden?! firtatta a férfi, a Római birodalom maradványai között magasodva, a kinti alkonyt feledvén a benti tánc leheletét érezvén.
-Itt voltál egykor, vagy a jövőben, ez teljesen mindegy. a lényeg akkor az volt, most meg ez! Nem beszélünk talányokba, mindenkinek a saját nyelvezete szerint adjuk a tanácsokat. Van kinek megfelel a felemás mondatok, van ki a konkrétat akarja, nos ő a konkrétat kapja, nekünk a segítség a küldetésünk, és soha nem hagyunk cserben senkit. A lény mely szárnyas fenevad, alvilági démon kurta árnyaként magasodott az egykori szökőkút porladozó valósága előtt, nem keltett félelmet, inkább a kérdező hangulatához idomult megjelenése.
-Akkor mi a válaszod??? nézett a katona a jelenésre, a fegyverzete nem a fenséges lény miatt volt kibiztosítva, a fegyver nem a démonok ellen kellett, a démonoknál ezerszer veszélyesebb jószágok szelték keresztbe kasul a romos várost, ők voltak az emberek!
-Minden válasz a szívbe van írva, hallgasd szíved harangjátékát és ne találgass, érezd! Ezzel a hatalmas lény megremegett, mint rosszabb minőségű hologram és a következő lélegzetvétellel elhalványodva egy a síkokon túli dimenzióba vonult, időt és megértést adva a férfinak.
A kőoroszlán megcsonkítva nézte a épületből előlépőt, őt már nem veszélyezte a karabély, őt már nem veszélyeztette semmi, kihalt, elpusztult miként a régi város a régi birodalom, de csak azért, hogy alapot szolgáltasson egy jobb létrejöttéhez. Persze a jobb születéséhez nem elég a múlt stabil kövei és nem elég a tárgyak. Lépni szükséges, lépni egy olyan világba ami még nem volt, mert a mozdulatlanság tulajdonképpen a félig halál. -Igen, tudni kell mikor és kivel mozdul az ember és érezni a soha nem tapasztalt változás lehetőségét, s miközben ezt érzi, az embernek lépni is kell, engedni a változást, miként a kőoroszlán is utat enged óriás macskaként félreállva, tudva hogy a riadalom és zavart követőn egy új univerzum születik, úgy kicsiben, miként nagyban, a bánatot a mosoly váltva, egyértelműen és világosan.
-Lassan lépdelt, bakancsa alatt meg meg roppantak a kicsiny kavicsok az éj zenéjét tetézvén miközben még utoljára egy nagy sóhaj kíséretében búcsút vett a hajdani romai birodalomtól, feledve múltját, szembenézvén inkább a jelennel, megoldani kívánván a gondokat,az ellenfeleket pedig ha szükséges semlegesítve, mert egyszer él az ember, és ebben az életbe el kell érnie az igazi boldogságot, mi más az egész értelme...
A program készült a végéhez, a férfi jól tudta a küldetése ezen torz és kaotikus világba immár nem volt hiábavaló, hiszen ha a szívére érdemes figyelnie akkor az elme pihenhet és a beteljesedés csak időkérdése csupán! Valóban, ha bonyolítunk és túl sok falat állítunk észrevétlenül is saját mesterkélt alagutunkba keveredünk, és a férfi úgy érezte, ő hajlandó kilépni, a rögöket hátrahagyni és talán részben megvilágosodva úgy ölelni, hogy az teljes legyen, szabályok nélkül, együtt kedvesével mégis szabadon.
