Szellemek ideje

A CERN megsemmisülésével kezdődött minden, az ütköztető pusztulásával ugyanis "dimenziókapu" nyílt és ártó szellemek százezrei kezdtek átömleni a mi világunkba. Kellet nekik a Föld dimenziója, az anyagi bőség igazi áldás volt számukra, a sűrű fizikai testek, formák, kövületek oly ritkák voltak odaát, hogy emberi szemmel nézvén a kietlen sivatag is maga a bőség paradicsoma a szellemek világához képest...
 Kitört a háború, és tét a Föld birtoklása, ám ez az esemény sosem fordulhatott volna elő, ha az emberi ostobaság, nem alkotta volna meg a nagy hadronütköztetőt. De megalkotta és ezáltal rés nyilván a világ a hanyatlás felé száguldott és csak a krio-fegyverek nyújtottak némi reményt, a szellemeket ugyanis csak ezen eszközök tudták likvidálni. de míg megölt az emberiség száz idegent, az addig a világukból hatszor annyian érkeztek, testeket megszállva, új uralkodó fajként titulálván magukat...

 John egy küldetés keretében igyekezett, immár visszajutni a Bostoni erődbe, New York ugyanis elpusztult. A szellemek haragja iszonyatos volt, a megszállt testeket szétszaggatták belűről, és mivel a gépeket is tudták irányítani, már mint amelyekben számítógép ketyegett, a város gépezeteivel amit csak tudtak leromboltak, ez volt a bosszújuk amiért ideglenesen, de sikerült bezárni néhány tudósnak a dimenziókaput, amely hatalmas érvágás volt az idegenek számára.
  -John Nort tudott a sikerről, és igazából az volt a feladata, hogy egy értékes szellemet eljuttasson Bostonba, ahogy a szakemberek mondják, feldolgozásra kerülhet. -Ő tette a dolgát, ember volt és nyilvánvalón fűtötte a harag a New Yorkot ért támadás miatt, szíve szerint, a transzport-tartályba zárt állítólag fontos lényt egyszerűen megölné, de persze nem tette, hiszen egyenlőre több hasznot jelentett ez a féreg élve, mint megfagyasztva-szétrobbantva, természetesen csak is egyenlőre. -Furcsa volt az egész, az egyik nap, még tette a dolgát egy hatalmas élelmiszerüzembe, a másikba már rendkívüli állapotot hirdettek, és akinek volt katonai tapasztalata riadoztatták, pechére neki volt. Persze a halál bár hol megtalálhatta, a szellemek gyorsak, szemmel alig észrevehetők, és ha be kerül az emberbe, akkor annak annyi, legalábbis ez volt a idegenek megszokott forgatókönyve. Ha jobban belegondolt, az alkonnyal nézvén farkasszemet, egy tízemeletes hát tetejéről, így, hogy besorozták, legalább esélye volt védekezni. A sisak optikai része felfedte a szellemeket, a krio-fegyver pedig megdermeszti a lényt, majd egy-két másodperc és szétrobbantja, kell ennél jobb?!

 Már nem kívánta folytatni az útját, a szellemek éjjel aktívabbaknak számítottak, bár az az igazság, mindig aktívak voltak, tomboltak, hódítottak és pusztították a civilizációt. -Johnnak csak be kellet hunynia a szemeit és már látta i a szelleminváziót Boston ellen, ott volt és harcolt. A szerencse az volt, hogy a város már rendelkezett több száz krio-ágyúval, és a kézifegyverek, már mind az új típusú szellemölők voltak, de valójában a lézerrács volt a legfontosabb védelmi rendszer, ha az nincs, akkor nem 70 ezer ember veszett volna oda, hanem lehet a fél város, rég volt. -Igaz a rég ebben az elmezavaros világba relatív volt, a tegnap már múlt volt, és nem volt idő mélázni, mert a jelen teljes erővel támadt, és ha nem történik valami csoda, az emberiség elveszíti a háborút. Mert hiába a modern fegyverek, a szellemek megszállva embert és állatott, bár hová szinte zavartalanul be tudtak jutni, nem véletlen, hogy egyre másra estek el az erődök, bunkerek, a dögök egy patkány testébe költözve, már is nyitott kapu a legzártabb is. S ugyan voltak ellenintézkedések, mert még az embereket lehetett ellenőrizni, az úgy nevezett Thomas-tesztel, de az állatokat...nem volt a szellemeknek semmi akadály, akár egy bolha, vagy egy dongó teste is jó volt, bejutván pedig egy-egy bázisra, kegyetlen pusztítást tudtak véghez vinni.
 Nagyot sóhajtott, és azon tűnődött, Mary vajon valaha is igen mond neki. Hülyeség volt, jó pár éve szerette a nőt, ám az, mindig talált egy másik idiótát, akiben ugyan csalódott, viszont sosem próbált Johnra nézni, csupán csak, mint barát. A világvége határán viszont a férfi többre vágyott a barátságnál, ha legalább extrákkal lenne...elmosolyodott, a nap egy utolsót kacsintva elveszett a távolabbi épületek sziluettje mögött, az este nagyon közeledett és a katonának be kellet húzódnia az épületbe, kint szabad préda volt, még az optikai rendszer mellet is.

 A tartályt nézte amelybe egy kék amorf valami kavargott, egy jelentős befolyással rendelkező szellem. Jelentős, bár bezárva nem tűnt sem veszélyesnek, sem pedig hatalmasnak. A helység ahová behúzódott egy koszos szoba volt, ahol kihelyezve a lézervédelmet csak remélte, ezt az éjjelt is túléli, elvben Mary várja. -Önámítás volt, a nő mondott valamit, a férfi meg el akarta hinni, mert minden pokol ellenére a reményre és a hitre szükség volt. -A konzerv kajáért nyúlt, és azon gondolkozott, hogy állít a fegyvere hatásfokán, csak, hogy bénítson, és kiengedi ezt a szellemet, a lézer visszatartaná, legalábbis addig míg a fegyverrel leteríti és visszakényszeríti a mobil börtönbe.
 Hülye ötlet volt, egyrészt a lézer erejét pazarolná, ami egy esetleges támadásnál létkérdés, meddig tudja távol tartani az idegeneket, a másik, akár még őt is megszállhatná a fogoly, és akkor az egész küldetés elbukott. -Nem tudta miért forogtak ilyetén elképzelések a fejébe, talán tudni szeretné, a miérteket, talán többet tudnak ezek a lények, mint azt a legtöbben gondolnák, bár az kétséges, hogy pont neki nyílna meg egy rab, mikor a kínzómesterek is többször vallanak kudarcot, mint eredményt, a lények inkább belepusztulnak a szenvedésbe, mint sem valami érdemit elárulnának. -Lét kérdés volt ez, lét kérdés az emberiségnek és létkérdés a szellemeknek, akik fizikai formát, világot akarnak, és hát a régi és az új együtt nem tud működni(?)
 A konzerv maradt, a kódokat ütötte be és mindent kockára téve, felnyitotta a börtönt, a szellem pedig egy pillanatig sem habozva, kitört és ide-oda cikázva felmérte a helyzetet. A lézerrács nem engedte volna ki, legalábbis az első rohamokat vélhetőn visszaverné, viszont John egy újabb ötlettől vezérelten, nem ragadta meg a fegyverét, vára a váratlant. S tényleg az következett be amire végkép nem gondolt, a kéklő amorf lassan formálódni kezdett, azután hirtelen egy meztelen nő állt a hadnagy előtt, egy meztelen nő, aki nem volt más mint Mary...

   

Nehéz Pillanatok

Fáradt voltam, az álmosság, mint tonnás liszteszsákok nehezedtek a szemeimre, ám nem volt idő a pihenésre, a házat meg kellet erősíteni, bár szerintem nem sok értelme volt. Tettük a dolgunkat, kint az élő-halottak üvöltöztek, túlharsogva a vihar égzenéseit, őket nem zavarta a tomboló természet, tán ők is ennek részeit képezték, az emberiség, meg már egy másik kérdés volt.
-Hadnagy, akár évekig is kibírjuk. lelkendezett egy önkéntes, civil volt, nem tartozott a különítményemhez, igaz, már a különítmény is csak árnyéka volt, régi valójához viszonyítva, és a négyemeletes ház, csak illúzió, hogy örökre védelmezhet minket. Felrobbantottuk a lépcsőházat, feljutni elvileg nem tudtak, utánpótlás olykor érkezett helikopteren, de tény a zombik előbb vagy utóbb meglelik a módját, hogy elérjenek és felzabáljanak minket. -A lényeg figyelni kellet őket, mert egymást agyontiporva, egymáson felkapaszkodva igyekeztek, nekik nem számított a reccsenő csontok, a felszakadó bőr, a kitüremkedő belsőségek. Természetesen résen voltunk, a lángszóró vagy egy gránát mindig rendet vágott közöttük, és a tetőn felállított két aknavető is nagy segítség volt, mikor az éhség elfogta a dögöket és totális rohamra indultak.

 Esteledett, a vihar csak tépte a száját, rideg lehelete be-be tört az épület résein, igaz nem volt idő fázni és nem volt idő élni, ha úgy néztük, mi sem voltunk különbek a zombiknál. Tettük a mit muszáj volt, a cél a túlélés, a élő-halottak is tették ami az ő túlélésük záloga volt, a vírustól hajtott, késztetett emberevés. -Leültem, szám ki volt száradva és ugyan a konzervvacsora illata meg-meg ütötte orromat, a "szakács" felmelegítve tálalta, nem érdekelt az étel. Az ember eltud úgy fáradni, hogy már inkább a halál, mint sem egy két lépés, és be kell vallani, a magam részéről közel álltam e pillanathoz.
-Villámlott! a fénye lidércvilágot tárt elénk, ha kilestünk az ablakon. Az utcán százával az üvöltöző szörnyetegek, a város összességében a halál arcát mutatta, betört ablakok, kiéget épület, romok, dúlás és pusztulás, utcától-utcáig, míg végül a város megszűnt létezni.
 Nem voltak nagy terveim, a tervek a halál árnyékában omladozó, de romlott keksznek tűntek, utolsó öklendéssel ajándékozva meg a szerencsétlen hülyéket, olyanokat, mint én is voltam. -Persze parancsra érkeztem, egy előretolt megfigyelési pont létrehozása céljából. De a zombik kiszagolják vagy mi, hogy hol gyűlik össze több ember, mert éppen csak kiépítettük a helyet, már is tucatjával, majd százasával érkeztek, pedig meghívót nem kaptak. S a túlélők, a civilek, hát ők is jöttek, azt képzelték a katonaság megoldja a gondokat, de egy húsz fős egység semmit nem tud megoldani, pláne ha a húsz mára tizenegyre fogyatkozott. Igaz akadt utánpótlás, sok túlélő kért az elejében bebocsájtást, és mi megadtuk. Akkor még megtehettük, ám mára az ház ostrom alatt állt, és épeszű ember inkább kerülte, mint megközelítette, ez volt, nem volt mit tenni.
 -Igazából a megfigyelőpont létében sem voltam biztos, hogy pont itt és és ennyire kiszolgáltatottan. Ráadást ezerszer jobb helyek is léteztek, még a kisvároson belül is, ám a stratégák így látták jól. S ugye a parancs az parancs, nem volt ellenvetés, mi több jó diák módjára  nap mint nap leadtuk az aktuális jelentést, koordinátákat küldtünk, vagy éppen a kért utasítást követve tájékoztattuk a vezetést a tapasztalatunkról, bár értelmét nem igen láttam, de reméljük, valami fontos részesei vagyunk, különben minek is lennénk itt(?)

 Arra riadtam, hogy enyhén megremegett az épület, miként földrengés idején. A fáradság ideglenesen elillant és az elszaladt idő a reggel csalfa fényeivel köszöntött, úgy tetszett a vacsora kimaradt az életemből.
-Mi történt?! kérdeztem, a legrosszabbra gondolva, és mintha kint a nap vakítóbb lenne, mint valaha.
-Nem tudom uram. felelte az egyik emberem, szemeiből ítélve őt is az álomból ragadta ki a hullámzó másodperc.
-Figyelem, mindent ellenőrizni! rendelkeztem, csak néhányan voltak a közelembe, de ők legalább katonák voltak, a civilek a legfelső emeleten éjszakáztak, a miénk volt a harmadik, és innentől lefelé nem létezett lépcső. -Egy furcsa érzés hajtott, az ablakhoz léptem és kelet felé pillantva, túl a városon, talán az azt követő erdőn is, és egy pokolian misztikus gombafelhőt pillantottam meg, amely fenségesen kifogyhatatlan lendülettel, egyre csak emelkedett.
 Még mindig a  felhőnek nevezett valamit néztem, és miközben a ház feléledt, miként a megzavart kaptár, többen is ösztönösen az egyre növekvő szörnyetegre meredtek, zagyva kis gondolataikkal szembesülve.
-Nem működik a rádió! kiáltott a híradósunk, nem volt jelentősége, semmi nem működött, egy nukleáris robbanás történt ez elég nyilvánvalónak tűnt, s ha jól sejtettem nem is oly messze, azt hiszem a küldetésünk innentől számolva percek kérdése, jó esetben és befejeződött.
 Nem tudtam mit csinálni, nem tudtunk a bomba ledobásáról, azt sem, hogy miért, miként az sem volt világos, miért nem  evakuáltak minket. -De már nem volt értelme, sem kérdéseknek sem a válaszoknak, a fény, hő, a lökéshullám mindent eldönt, azt is, hogy túl közel vagy túl távol voltunk az epicentrumtól, csak néhány lélegzet és megvilágosodunk, kiderülve, hogy elpárolgunk, esetleg sugárfertőzöttek leszünk, hogy aztán fájdalomtól gyötörten pár nap, hét vagy hónap és elpusztuljunk...az én véleményem, szerint most meghalunk...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Egy Hirosima-típusú, 20 kilotonnás atombomba robbanásának következményei

A felszabadult energia három formában jelentkezik: mintegy 50%
lökéshullámként, 35% hősugárzásként, 10% radioaktív kiszóródásként és 5%
kezdeti sugárzásként.
A lökéshullám 30 mp-ig hat, és mintegy 3 km sugarú övezetben okoz
pusztításokat.
A hősugárzás elsősorban optikai jelenségből (fényfelvillanás) keletkezik, és
csak mintegy 10 mp-ig tart. Ezalatt közel 1000 m sugarú körzetben szinte
minden anyagot szétolvaszt, 2500 m-es övezetben pedig elpusztítja az éghető
anyagokat.
Az atomsugárzás az azonnal felszabadult sugárzásra és a radioaktívan
szennyezett anyagok másodlagos sugárzására oszlik. A kezdeti sugárzás
mintegy egy percig tart, és alfa-, béta- és gammasugárzásokból, valamint
neutronsugárzásokból tevődik össze. A másodlagos sugárzás évtizedeken
keresztül hat, a neutronsugárzás által kiváltott alfa-, béta- és
gammasugárzásból áll, elpusztítja az élő szervezeteket."
 

                                                      [A technika krónikája]

forrás: Kisokos-az atombomba      

Angyal és a Nő

-Mi van veled? a kérdés csak szimbolikus volt és ezt a nő is érezte, értette, egy milliomostól az ilyen kérdés, mindenre jó, csak segítségre nem.
-Köszönöm kérdésed, semmi különös. felelte az éjszínhajú, aki ha a szívéből beszélhetett volna, kikiabálta volna a világnak: éheznek a gyerekeim! -Persze nem mondta és a gondolatot is elnyomta, nem akart szánalmasnak tűnni, még  ha a szegénység nem szánalmas, hanem a társadalom, amely milliós szegénységgel büszkélkedik, mint korona, ami valójában csak tövis, miként az élet is, rémes fogaskereke.
 A perc tovább szaladt, a gyorsvonat sem állt meg mindenhol, a milliomos is folytatta útját és a nő is, el sem tudva képzelni, miként teremt pár falatott estére az asztalra. -Nyelt, Isten képe is bevillant, miként vakú rezdülésnyi  fényrobbanása, aztán lelki csend, a megoldás éppen úgy nem érkezett, mint a reggel új reményekkel, dél volt, hitvány és átkozottul meleg.

 Az angyal a világot nézte, óriások táncának eszközeként. Játékszer volt, játékszer miként az ember, az állat és akár az angyalok is. Az istenek uraltak mindent, és ahol léteztek extra hatalommal rendelkező lények, ott a többiek csak bábuk lehettek. Igaz, sokan harsogják az egy isten/ek kultuszát, ám egyet elfelejtenek, a sok-sok teremtő lény együttesen képviselik a tökéletes egyet, a legnagyobbat, a főistent, még ha ez, első olvasatra furcsának hangozhat is. -Embernek furcsa, állatnak természetes, az angyalnak egyértelmű és logikus következmény, a látszólag idióta, istenek háborúja közepette is.
 Nem akart időt robbantani és megbízása sem volt, hogy segítsen bárkin is. Ám miközben az angyalok tökéletes végrehajtok, a sötét testvéreik az öntörvényű lázadok, és Zih egy sötét angyal volt, még kaszton kívüli, azaz egyetlen istent mellet sem kötelezte el magát, még független volt. Ez nagy lehetőség a bizonyításra és hatalmas veszély a vádászok miatt, mert egy magányos angyal remek célpont a hatalmasok üzelmei közepette, edzésbe tartván szolgáikat.

" Egykor csak az angyalok rendje létezett, majd jött az ébredés ereje és megszülettek az első sötét angyalok. Az istenek nagy haragra gerjedtek, hiszen minden hatalmas angyalokkal végeztette ügyeit, s ha lázadás történik, a történet is másként történhetik. Lett aztán a pecsét, az igaz angyalok pecsétje homlokukon, és voltak ők, kik sötéteknek nevezték magukat. Sokan lettek, és jött a kérelem, az élet meghosszabbításáért cserébe szolgálnak álltak, mert bizony a halhatatlanság az istenek kiváltsága, de a lehetőség sok ciklust megélni megnyílt, az ébredésnek köszönhetőn. Mert egykor mikor csak angyalok léteztek, a halál éppen úgy része volt az angyalok rendjének, miként a lónak vagy az emberek sokaságának..."

( részlet, hetvennegyedik átdolgozott változata az Eredetek Könyvéből )

 -A hétköznapi gondok, a nő néhol őszülő tincseibe simított és elképzelte, MI LENNE HA... persze jól tudta, a lenne egy olyan szó ami nem a jelen, és csak parányi esélye van, hogy köze legyen a jövőhöz, igaz ő már vélhetőn nem fog létezni, abban a bizonyos lehetséges jövőben. -Egy tévhit, a szegénység még nem egyenlő a butasággal, a nő több, sok iskolát végzett embert ismert, aki mindennek lehetett mondani, de igazán okosnak, pláne tisztelettudónak nem. -Megfordult a fejében az öngyilkosság, kinek nem(?) ám ott lebegett szemei előtt a gyermekei, és ha mást nem is, szeretetet igen is tud nekik adni, meg egy-egy szelet zsíros kenyérrel.
 -Már otthon volt, annyit sikerült összekaparnia, hogy ne korgó gyomorral feküdjenek le, és ugyan a gyerekek sok kérdést szoktak feltenni, néha hisztizni, hogy nekik is olyan ruha, táska, vagy csak egy hamburger kellene amit a tévébe láttak, Amy mindig kitalált valamit, ami nem hazugság volt, inkább történetbe foglalva a szegénységet és természetesen a gazdagságot, ami utóbbi ugyan csak egyesek osztályrésze, viszont ha létezik isten, az igazságosság jegyében jó dolgok is történhetnek, még a szegényekkel is.

-Jó dolgok? csendült egy hang a nő fejében, nem tudta mit tegyen, nem tudta mi történt vele, talán csak nem megbolondult, átok mentális betegség???
-Nyugi, még nem vagy tébolyult. szólt határozottan egy másik nő hangja a koponyán belül. Még jó, hogy a gyerekek a túlsó szobába nézték a macis sorozatukat, még jó, mert leverte a víz és a szíve is vad táncba kezdett, miközben egyre jobban tudatosult, hogy egy idegen akarat lépet be elméjébe.
-Mit akarsz?! suttogta remegve, kezei önálló életet élve a nadrágját kaparászták, öntudatlan reakció gyanánt.
-Semmit, csak úgy gondolom, jobb ha tudod, van négy éved, négy év múlva ki fog alakulni egy végzetes betegség, ez a sors, szóval ne keres kibúvót. Mindezt csak azért mondom el, hogy a gyerekeidet felkészítsd, négy év ne felejtsd! s a hang, gazdájának jelenlétével együtt eltűnt, miként a remegés is, ám a mondatok acéltövisekként éltek, vad zakatolásra késztetve agyát, az elme túlélési módba váltott, a négy év ezennel elkezdett visszafelé pörögni lelki szemei előtt. Már csak a MIÉRT volt a kérdés, vagy csak éber álmodás volt az egész...

 Az angyal elégedett volt, ezt a lépését nem kellet volna megtennie, nem volt megbízása, nem tartozott senkinek, de mivel sötét angyal volt, saját akarattal, kihasználta azt a lehetőséget, hogy az idő csak illúzió, és a jelen-múlt-jövő szövedéke csak egy tologatós játék, ízlés szerint alakíthatón. Kihasználta, igazából megsajnálta az a szegény asszonyt, és bár milliárdnyi sajnálatraméltó lény lakja a dimenziókat, Zih, most és itt érezte úgy, hogy cselekedjen. -Picit elmosolyodott, tudta, hogy Amy el fog menni pszichiáterhez, majd összekapar annyi pénzt, hogy kivizsgáltassa magát, de végül rá fog jönni, az idő nem csak pénz, de gyorsan lepergő homokszem is egyben. -Nem kívánt az ügyel tovább foglalkozni, ott volt Amy temetésén, na nem emberi formába, és látta mikor meg fog születni. Minden relatív, és ez a sugallat szükségszerűn meg fogja acélozni a nőt, és ha a nő acélos mint a búza, az érme más irányba fordulhat, istenek beavatkozása nélkül is. -Egy tükröt idézet és elégedetten nézte a vörös tekintetű nőstényt aki visszamosolygott rá, elégedett volt, egy gyönyörű éjszín fürtű, cseppnyit telt szépségként, még mindig valódi angyal volt és e pillanatban úgy gondolta, istenek nélkül is boldogulni tud, remélve azért majd ő is kap egy inspiráló sugallatot... azután lépet és a tükör magába fogadta a sötét angyalt, eltűnt egy messzi valóságba, ahol a cseppek felfelé hullanak és a születés a halállal kezdődik.