Látvalátszat / első fejezet /

A metróállomás kihalt, huzatos és vergődő neonfényűn kacsintott az öltönyös férfira, akinek eleganciáját, csalódottsága groteszk módon ellensúlyozta. Fáradt volt, hosszú évek álltak mögötte és nehéz volt számára a tény, hogy ma már az emberek önként jelentkeznek rabszolgának, úgy tűnt a világ furcsán kifordult önmagából.
 Leült, az üresség kívül-belül jelen volt, és egyáltalán nem értette miért küldték ebbe a világba, hiszen voltaképpen nem volt igazi feladata, legalábbis nem látta a feladatot. -Gondolkozni próbált, valahogy mikor elsőnek leszületett és egy sorsfordító lehetőséget kapott, az emberek még vágytak a szabadságra, a mostaniak meg inkább félnek a lehetőségtől, őrület.
-Nyugalom Spartacus. szólalt meg egy régről ismerős hang, egy rég elveszettnek hit ODAFIGYELŐ rekedtes hangja. A jövevény a semmiből lépet elő, nem voltak látványos megnyilvánulások, de minek is lettek volna, a régi isteneknek nem volt kenyerük a kérkedés, ez a mágusok és az ördögűzők kedvenc eszközének számított, legalábbis a Spartacusnak nevezett, jó negyvenes, ez eddig így tapasztalta különböző útjai során.
-Miért lennék nyugodt, ide küldtek ahol az emberek azért dolgoznak, hogy minden jövedelmüket elvegyék tőlük ilyen-olyan szolgáltatásokért cserébe, még a vízért is fizetnek?!
-Ők már ostobák, tökéletes rabszolgák. ült le a megtört férfi mellé a rongyokba bugyolált, itteni nyelven hajléktalannak tűnő idős ember, akinek arcán számtalan barázda jelezte, sok időt megélt és még több dolgot meg is tapasztalt.
-Akkor minek kellek én!!!firtatta a hős, hangjából inkább a kétségbeesés csendült, mint a világmegváltás. De minek is a világot megváltani, arra ott az ATM-ek és a pénzváltók.
-Felébreszteni őket, a szikrát kifogják robbantani, a multik uralma nem végleges. felelte az öreg, enyhe foghagyma illatot árasztva
-Hűm, egy hónapja dolgozom egy gyárba, eszek, dolgozok, hazautazók és alszok! Elárulom semmivel sem jobb a világ mint az ókorba, csak akkor még mi tudtuk, hogy rabszolgák vagyunk, ezek meg nem, szánalmas.
-Lehet, de nézd a másik oldalát, az ördögűzők így azt hiszik, nincs is igazán dolguk, lankad a figyelmük, ez csak előny, mert a VALKŰR már elindult.
-A legendák, nekünk nem voltak valkűrjeink. fintorodott el a hős, messze nem értvén a 21. századi ember elmebetegségeit.

 Mark álmosan ébredt, és hiába a fáradtság, tudta össze kell kaparnia magát, mert újabb munkanap, újabb gályázás a gyárba, hogy aztán dögfáradtan hazakecmeregjen csak, hogy az ágyába borulva elaludjon. -Nem értette miért van az, hogy aki tíz órákat dolgozik nem tud előrébb jutni, azok akik meg csak a lábukat lógatják, vagy dirigálnak, ráadást hülyeséget, egyre fényesebben élnek. Az egészből nem csak a logika, de az igazság is hiányzott.
-Felült, az ágy ugyan még marasztalta volna, a teste is a pihenést szorgalmazta, de a kényszer, a rezsi, az élelmek, és hogy bejárjon dolgozni mind-mind pénzbe kerültek, pont annyi pénzbe, hogy ne haljon éhen, és dolgozhasson az örökkévalóságig, mert a nyugdíj csak illúzió volt és nem egy lehetséges jövő része.
 -Régen imádkozott, még előtte álmodozott, ám egyik sem segített, nem lett több, bár lehet kevesebb se, csak azt vette észre, mindegy mire használja cseppnyi szabadidejét, az életén az nem igazán módosít. -Se.nyalás, na az igen, e világ kedvenc időtöltése, a előrejutás szinte biztos garanciája. Na ez az a módszer, amely által a rabszolga elérheti a rabszolgahajcsár kétes titulusát, miközben a nyalást egy percre sem feledheti, mert különben esik vissza a pöcegödörbe.
 Felnevetett, ironikus nevetés volt és voltaképpen a kényszer és e gyötrő gondolatok szülték. Az élet már csak ilyen, gyötrő és szánalmas olykor, ebben a fiatal férfi biztos volt, és a sok pozitív baromságról meg azt tartotta, hogy nem más mint egy újabb pénzkiadás, szóval kár a fáradságért. Persze néha, de csak tényleg ritkán, Mark úgy érezte van más lehetős, nem csak ennyi az élet. A lehetőség talán valóban ott várakozott, ott az utca végén a jegenyefa mögött. Ám a lehetőség megragadásához egy hősre lett volna szükség. Mark nem volt hős és az ismerősei között sem tolongtak az igazi hősök, szóval csak egy nagy kérdőjel volt minden.

 A Valkűr egy hullócsillag formájába érkezett, majd hollóvá változva a város felé vette az irányt, csak remélve, hogy egy ördögűző sem figyelt fel bejelentkezésére. Nem félt a világot védelmező hatalmasoktól, hiszen a valkűröknek is megvoltak a képességeik. Megvoltak, ám most nem engedhette meg, hogy egy ördögűző megölje, most nem szabadott hibát elkövetni, az együttállások túl jónak ígérkeztek, a forradalom lehetőségére most nyílt ideális alkalom. Természetesen miközben a szelek hátán szárnyalt, tisztába volt azzal, hogy nem csak az ördögűzők, de a PRÓFÉTÁK, azaz az új istenek is bármikor közbe szólhatnak. Az esély nem volt elhanyagolható, és a tét is magas volt, hiszen ha kirobban a forradalom, nem csak a rendszer roppanhat meg, de a régi istenek is erőt nyerhetnek, és akkor kitörhet az ODAFIGYELŐK és a PRÓFÉTÁK közötti heroikus háború, újra.
 Volt már ilyen, a kérdés csak az, hogy a TÖRVÉNY meddig és mit fog engedni, mert bizony csak is a TÖRVÉNY az, amely régi és új, mágus és ördögűző hatalmát megkötheti. Az íratlan betűt, voltak ki így nevezték a törvényt ami a valkűr egyszerűen csak sorsként aposztrofált.
 Értelmetlen műanyag vackokat gyártottak, remek üzlet volt az olajból formát önteni, majd eladni a társadalomnak. Ez volt a világ, a fogyasztói társadalom a legjobb rabszolga volt az idők kezdetétől számolva, vélekedett az irodájába egy TANÁCSNOK vagy más néven cégvezér. Tiszába volt vele, hogy a gyárai által legyártott holmi, tök drága és teljesen haszontalan, de az emberek egy  márka kedvéért, vagy mert divat ( a divatot is tervezték, kreálják, nem a többség igényéről szólt ) esetleg, nagyzásból. Visszaemlékezett azokra az időkre mikor képmutatásból a középosztály azzal rivalizált, hogy ki tudja karácsonykor minél több égővel kivilágítani a házát, mint ha bizony a karácsonynak vaj mi köze lenne a kérkedéshez. De így volt ez jó, mindig kellett egy hullám, hogy az emberek a pénzüket el tudják költeni, hogy azután ismét megszakadva dolgozhassanak, egy újabb légvár kedvéért.
-A tökéletesség! nevetett fel a Tom Long néven ismert milliárdos, akinek cégei a világhírű kerek ízével robbantak be a piacra. Persze Tom e vállalatbirodalom előtt is TANÁCSNOK volt, hiszen mindig igény volt a semmire, időtől és tértől függetlenül. Ő így játszott, voltak akik hasznos dolgokat csináltattak éhbérért, mindig mindenütt a lényeg az volt, hogy a pénz ne maradjon az embereknél, hisz a rabszolgaságnak fent kell maradnia mindörökre...

Lépéshatáron ( Mozaik-saga része )

-Üde színfoltnak tűnt, de ha így nézné az ember a halál is az a maga módján. Mark Awood nem rajongott a pillanatért, mi több, az ókor ránehezedő árnyai csak tovább rontották a kedvét. Ez munka volt, technikusa információja szerint e poros kisvárosba húzta meg magát egy időúr. A dolog persze felettébb ironikus volt, mert az időurak csak utaztak, sok vizet nem kavartak, és még az életük is kimondottan veszélybe forgott, a hatalom halálra ítélte őket. Persze a férfi is egy időúr volt, ám azzal a különbséggel, hogy az áldozat helyet, a vádászok oldalán foglalt helyet, nem értékelte az időutazást. Azaz érdekelte volna, ha valódi előnyt lehetett volna kovácsolni a lehetőségből. De nem, egy mesterséges járvány túlélőire gyakorolt mellékhatás volt csupán. S mivel félő volt, hogy a utódaik génszerkezete tovább módosulhat, a megsemmisítés látszott a legbiztosabb megoldásnak. Persze Markot nem ezek a dolgok vezették a vadászok táborába, ő a kudarcok miatt illetve az emberiségről alkotott elképzelése végett látta be, hogy ez egy rossz mutáció, és jobb ha nincs ilyen képessége senkinek.

" Döntés és döntés között nincs különbség, csak az eredmény más olykor"

 Egy gyaloghintóba ült, a fülledtség a függönyökön át is zokszó nélkül betolakodott, ahogy anno a pestis a túlélők életébe. -Egy ocsmány betegség, sok fájdalommal, melynek a végén, aki túléli, agya valamiképpen mutálódva, jobb szó nem igen létezett a dologra, képessé vált  időkapukat nyitni. Természetesen az elején mindenki adománynak tekintette, és a káosz idején hasznos is volt, mert a legjobb menekülés az anarchia elöl, egy másik idősík volt. -Az ötlet jó volt, ám mikor az utazó szembesül, hogy csak minimális változtatásokat tud eszközölni, mert ami előre elrendeltetett, azt nem lehetett módosítani, jött a fricska. A fricska után, az idő előre haladtával pedig a hatalom részéről a vadászok. S ha már így alakult, jobb vadásznak lenni, mint áldozatnak, erkölcsi, morális okokból is vélekedett a férfi, jól tudván, tulajdonképpen gyilkossá vált, tudva azt, a végén őt is likvidálja majd valaki. -Kicsit olyan volt mintha megakadt volna a lemez, Mark elméje az időurak és a járvány körül forgott megunhatatlanul, miközben tógája alatt ott lapult, hideg ébresztőként a szinte hangtalan AH-551-es, a vadászoknál rendszeresített félautomata pisztoly.

 Így kellet történnie, Mark utálta a képességét, pont azért mert nem tudta általa megváltani, nem a világot, de még saját életét sem. Anno sokat töprengett mielőtt beállt a vadászok közé, ironikus, mióta vadász, az időurakon agyal szüntelenül. -A kikötő felé haladt, útját bérelt zsoldosok biztosították, Néró utálkodása alatt, sajnos fényes nappal is bekövetkezhet valami kellemetlen, még akkor is ha Róma viszonylag messze hirdette az örült fickó piromániáját. Bár az a fél évvel korábbi nagy tűzvészt nem a császár csinálta, mi több, még parancsba sem adta, talpnyalói engedelmeskedtek és egy időúr! -Roppant ügyes és egyben elmebeteg fickó volt, úgy tudta manipulálni a történelmet, hogy a sorsszerű dolgokat nem kavarta meg. S mint utóbb kiderült, nem a tűz volt sorsszerű, hanem, hogy akkor a császár Rómába tartózkodjon. Jól csinálta, még ha szörnyű dolog is volt, mert Néronak más szándéka volt, és csak ez a rafinált fickó tudta úgy megkavarni a lapokat, hogy a események úgy történjenek, ahogy mostanság a történelemből ismerjük.

"A tükör és az üveg más-más világot mutatnak meg"

 A hintó megállt, egy szolga kis várakozást követőn félrehúzta a függönyt és behajolva közölte a férfival nyilvánvalót. Mark érezve a Mare Superum illatát, hallotta a kikötő megszokott lármáját és a félrehúzott szövet utat engedett a erőszakos napsugaraknak. Kikecmergett, mint egy romai kereskedő, semmi feltűnő nem volt sem rajta sem kíséretén. -Operációs rendszere észrevétlen volt, így feltűnés nélkül tökéletesen beszélte a latint és értette is. -Nagyot nyelt, az értesülések szerint a keresett személy, itt húzta meg magát a kikötőnegyedben, egy kétemeletes bérház olcsó zugába.
-Várjatok. szolt fegyvereseihez, ők nem az időúr miatt kellette, ők csupán díszletek voltak, hogy a  tökéleteshez közeli képként vésődjenek be a történelem, az idő ezen pillanatába.

 Lassan lépkedett, a tömeget, hal szagát igyekezett kizárni tudatából, és miközben egy kóbor kutya társának kívánt szegődni, óvatosan ellenőrizte fegyverét, ha minden a terv szerint történik, hamarosan a pisztolya egy életet fog kioltani, miként a nappalt az éjszaka.
 Az eb kitartónak mutatkozott, vadul csóválta farkát és szemeit le sem vette a vadászról, úgy látszik nagyon akarta a barátságot.
-Félre-félre! ordított egy szolga, almával megrakott szekerét kísérve a rozoga kövesúton. Mark ahogy elhaladt a szekér egy almát leemelve jóízűn beleharapott, savanykás volt, mondhatni nem volt az igazi, bár ebben a melegben kimondottan jólestek a picit fanyar falatok. A kutyának nem igen alma kellet, és valamiért Mark úgy döntött, hogy miután véget az időúrral és a kutya még mindig kitart, vesz neki pár, számára finom falatott.

"A jó cselekedett csak nézőpont kérdése, az igaz cselekedett, na az egészen más történet"

 Öröm volt belépni a hűvös épületbe, mert bár a szegények lakták, kialakítása a várt állott levegővel ellentétben némi szellőt teremtett. Ám még a csepp huzat is kevés volt a kintit túlszárnyaló illatkavalkád enyhítésére, a rothadó gyümölcstől, a sülő hús illatáig egész a szenny szagáig minden keveredett, igazi orgia volt, igaz a rosszabbikból. Bent már sietett, a kopott lépcsőn halad felfelé az agyag és fa keveréke fal kétes biztonságába reménykedve. Ha ne dől össze, leég, morogta a férfi, tagadhatatlanul egyre közelebb érve a jeladók szerinti ponthoz és egy élet befejeződéséhez.
 -Nem kopogott, az ajtót berúgva pisztolyát előre szegezve rontott a helységbe, amely szegényes bútorzatú, és az asztalon lapos kenyér és sajt árválkodott mézes bor társaságában. -Dave, mert így hívták a célszemélyt riadt, elkerekedett szemekkel mered a jövevényre, kezéből kiesett egy falat sajt, a meglepetés tökéletesnek bizonyult.

 Nem hagyott a szavaknak időt, a félelemmel telítődött szemek gazdájának halnia kellett.  Mark nem engedhette meg az érzelgősséget sem pedig az esélyt a szökésre vagy a védekezésre, azonnal lőtt. Az elektromos lökéshullám egy másodpercre körülölelte a férfit,a teste görcsbe rándult, nyelvét elharapva a mellkasához kapott, a szíve ritmust váltott, majd meg szűnt újra dobbanni, nem maradt külsérelmi nyom, csak egy végzetes infarktus. -Gyors és egyben valahol ironikus halál volt, a levegőben a benti atmoszférát megtöltötte az ózon jellegzetes szaga, jó és rossz egyszerre.-Mark picit remegett, a feszültség miként a halál fegyveréből, most testéből csapódott ki, arcán verejték cseppek formájába. Megrázkódott, nem volt idő lelkizésre, eszmefuttatásra,hisz minden lélegzetvételnyi idő ott hordozta a lebukás lehetőségét. Haladni kellett, a munka bevégezve, ideje volt lelépni az ókor sajátos világából. -Ismét sietett, miközben semmi nem változott, minden úgy volt mint percekkel előtte, ő pedig pont ott távozott ahol érkezett és ha látta is valaki, úgy tűnt nem keltett feltűnést.
-Istenem. nyögte Mark mikor kilépett az épületből, a szabadban a nap ugyanúgy sütött mint mielőtt belépett volna az épületbe, az életkép sem változott és emberei is türelmesen őt várták, miként az a kóbor kutya is, egyfajta idillt hazudva. Igen, látszólag minden tökéletesen ugyanolyan, változatlan marat, tán még idillnek is lehetett nevezni, de közben a férfi lelke nehezebb lett, még akkor is, ha igaz ügyet szolgált...



     

Elkülönülve ( Mozaik-saga )

 " Nyolc perc, nyolc nap vagy nyolcvan év, teljesen mindegy, ha nincs tartalma, hamu az egész."

A homokba hamiskás képet rajzolt, az gondolván ekkor, hogy majd akkor jobb lesz egy kicsikét, tán csak egy futó zápor elejéig, de mégis...Természetesen messze nem így történt és az ÁTJÁROK sem sokat segítettek a dolgon. -Igen, sokan azt képzelik, ha lépkedhetnének az időben mindenek felett rendelkezhetnének, illúzió. Mert bár az idő relatív, de az ember sorsa állandó és megszabott medrében hajlandó csak sodródni, minden próbálkozás hiábavaló.
 -Mark saját magát nézte egy magaslatról, miként fiatalabb énje egy szívet rajzolt a homokba és félőn egy lány nevének kezdőbetűit, majd várta, hogy a partra kicsapó hullámok szépen elmossák, a szívet, a betűket és a nyomot is.
 Sóhajtott, a múltnak hátat fordítva, a középkorú férfi elindult az átjáró felé ami furcsán lüktetve pár méterre derengett, és agya erejével keltette életre.

 Viszonylag sokan voltak, sokan voltak akik a pestis következményeként időutazóvá váltak, agyuk valahogy, valamilyen módon kapukat tudott nyitni, így lettek ők az "idő urai." Urak voltak, ott és akkor jelenhettek meg ahogy és amikor éppen kívánták, ám azt, hogy saját jövőjükre befolyást gyakorolhatnának, a lehetetlennel volt azonos. Magától érthetődön, természetesen minden képességgel rendelkező megkísérelte, elvégre előtte volt a halhatatlanság bűbája, és akkor már legyen siker, mosoly és diadal. -Legyen, de ez csak egy vágyálom volt Mark és társai számára, mert bármit is tettek, valami úton-módon ha ellenkezett az előre elrendeltetettel meghiúsult. -Ez volt a lehetőség, az a lehetőség amivel mindenki élni akart volna, de senkinek nem sikerült. Egy elképesztő vetítőterem, ez volt a világ és milliárdnyi idősíkja a kiválasztottak számára, láttak és pár apró dolgot változtathattak, ám a lényegnek mindig úgy kellet történnie ahogy az a pestis előtt, az emberiség megjelenése előtt, Isten eltervezte.

 -S akkor a pestis, hasonlatos volt a középkor rettegett fekete halálához, de akik túlélték a testüket legyűrni szándékozó betegséget, az idő uraivá váltak. Voltak városi legendák, hogy a pestis, nem volt más mint egy elszabadult kísérlet, és a milliárdnyinál is több áldozat csupán e egész projekt nem kívánt következménye, mellékhatása vagy talán eredménye volt. Az, hogy ez így volt-e vagy esetleg mások avatkoztak be az emberek világába, csak, hogy felkavarják az állóvizet, jó kérdés. Igazából persze logikus lenne, ha valaki megnézné a pestis kezdetének napját, igazából lehet, hogy jó lenne, de ez tabu volt. Nem az emberek tiltották, nem is a kormány, egyszerűen ez így alakult ki és ez eddig betartotta mindenki. -Na igen, aki úgy érzi nincs mit veszítenie, az esetleg megléphetné ezen bizonyos lépést. Sőt Mark meg is akarta, ám az utolsó másodpercbe meghátrált, egy láthatatlan belső korlát meggátolta ebben. Az egész olyan volt a férfi szerint, mint egy beépített biztonsági rendszer, a kérdés csak az, mi értelme, és valóban valaki/k beépítették az adottság mellé bónuszként?!

"Emberből még mindig sok van, lélekből viszont egyre kevesebb."

 Mark is mint oly sokan, eltöprengett a pestis hozadékán, mi több, ha kísérletként indult, igazából nem tudta mi célja is volt konkrétan az egésznek. Mert ugyan lehetőségeket adott azoknak aki túlélték a betegséget, de csak  látszat lehetőséget, illúziót sok ember kezébe, puszta illúziót, semmi mást. Ám mindenesetre, kísérlet ide vagy oda egy biztos volt, a hatalom átvészelte a járványt, túlélte és úrrá lett a betegséget követő anarchián, és egy titokzatos oknál fogva vadászni kezdett a kiválasztottakra. Vadászott rájuk, és Mark sok tényezőtől befolyásolva, de ezen vadászok közé sorozta be magát.
 -Furcsának tűnhetett, hiszen tudta nem feltétlenül haszon az időutazás, sőt inkább átok, viszont azt is belátta, az ilyen dolgoknak nem szabadna léteznie, így inkább a dolgok helyrealitása a legfontosabb, az ár pedig nem számít, vissza a pestis előtti időket! -Tisztába volt a lényeggel, mikor az utolsó hozzá hasonlót is levadássza vagy levadásszák, ő lesz a soron, ám a férfi pont ezt a pillanatra vágyakozott, biztosra menni e bizonytalan időkben.

 -Átlépet, a víz, a srác, a délutáni napsütés eltűnt és egy kormos utca díszlete váltotta fel az előzőt, tán ideálisabbat. A szmog nyomasztó volt, a falakon graffiti a fényt a utcai lámpák jelentették, éjszaka volt. Itt nem volt dolga, csak szabadulni akart a múltjától, így csak lépet egy komor világba, egy sokadik alternatívába. Attól, hogy az idővel játszani tudott, nem számított hősnek, így a hősiességet a kabátja alatti pisztolyok jelentették. S mert az időt uralta, nem kellet tartania az éppen aktuális idő, aktuális rendfenntartóitól, de még a esetleges bosszútól sem. Na ha előny létezett, akkor ez volt, hozzátéve, hogy ha esetleg olyan embert likvidált akinek élnie kellett, az így is összezavarodott idő, mint óriási állat rándulva egyet, visszaállítja a múltat, csak éppen a képességgel rendelkező, ezt már nem tudhatja, mivel a továbblépését követőn történik meg ez az esemény. Nem tudta, ám még is Mark ismerte e visszarendeződést, egy iszogatós este mesélt a saját technikusa. A technikusok voltak a vadászok legfőbb társai, ők  hozták az információkat és a felszerelést. -Minden vadásznak volt egy technikusa, de hogy a technikus hogyan és miként kapja az adatokat és a csúcsokat, Mark csak találgatni tudta, ugyanis ők a teleportáció eszközével rendelkeztek, a hatalom egyik ütőkártyájaként...

"A legmocskosabb állatok egyike az ember, felfalja saját fajtáját!"