Tisztit, lelőnek (jó eseteben ) és másnap újra születünk felnőttként, esélyt kapva, hogy ismételten elkövessük valódi életünk főbb hibáit. Furcsa, nem emlékszünk tisztán semmire, csak derengés létezik és ebből kell kitalálnunk, mi az amit el kell kerülnünk, hogy este haza tudjunk menni és ne egy tárnyi ólom küldjön a jótékony éjszakába.
Nekem szerencsém volt, angyalként jártak-keltem és csak annyi volt a feladatom, hogy akikre a végrehajtók egy bizonyos idő után valamiért nem tudtak reagálni, magam oldjam meg az így felmerülő problémát.
Természetesen mindig akadtak problémák, így volt feladatom, olykor még túl sok is. A minap ( vagy most ) például, az idő ugye felettébb relatív, pláne itt, szóval akadt egy csoport amely a metrón lármázott, feszélyeztetve szinte mindenkit. A végrehajtók már magától érthetődön reagálva, a következő állomáson felsorakoztak kivégzésre felkészülten, ám valami oknál fogva egy arkangyal, talán személyes ok, előléptetésre vágyva megsürgette az ítélkezést, így cselekednek kellet. A banda, ha lehet így mondani, öt főből állt, és messze, csak agyuk mélyén érezhették, hogy azon bizonyos nem is oly képzeletbeli óra immár számukra nagyon is ketyegett. -Angyal voltam, a sötétség egyik angyala, ennél foga akár hogyan is fordulna a történet, nekik semmi esélyük nem volna velem szembe, nekem pedig viszont mindig is megadatott a tökéletes erőfölény, ez volt a rend. Tehát szabályok voltak, így nem szárnyas démonként utaztam a sok vezeklésre küldött lélek között, igaz ezt is megtehettem volna, az emberek tudatát úgy manipulálhattam, ahogy kedvem tartotta, ám mégis, egyszerű külsőt viseltem, öltönyként használva a formát, tökéletes álarc gyanánt.
Akkor vagy is most, lassan indultam a hangoskodók felé, időt adtam számukra a változtatásra, csak úgy a megszokás kedvéért. Természetesen nem éltek a lehetőséggel, perc életüket ismételten megpecsételvén. Szomorú érzés volt, végül is a tisztítótűz dimenziójába kicsit azért másra számítottam, főként az ő érdekükbe. De nem, így úgy tettem ahogy az utasítás szólt, megközelítettem őket és az elsőt fejbe lőttem. A pisztolyom az első dörrenés kíséretében kicsiny bemeneti sebet ejtett és rémisztő visszhangot, a vércseppek pedig ezer irányba indultak, a test meg a föld felé, immár holtan. A másodiknak kínlódnia kellet, nem miattam, így volt elrendelve, így csak a gyomrát céloztam meg, miközben a szerelvény nyugodtan haladt, az utasok viszont pánikba esve menekültek a közelemből. Ők tehették, a banda tagok is, ám míg az utasok agya mire a metró eléri a következő állomást átíródik és a díszletek is "kisimulnak" az addig a kis csapat maradék három tagjának csak a halál adatott meg, mai küldetésük immár sokadjára csak eddig tartott!
A vonat megállt, és az utasok észre se vették, hogy a rendőrök öt holttestet vonszoltak ki a kocsiból, miként a varázslatos módon eltünedező ocsmány vérfoltokat sem. Kiléptem, nem volt már több dolgom, feladat teljesítve, így nyugodtan elsétáltam. A végrehajtok tudták ittlétem és természetesen az ő kiváltságuk vagy átkuk ezt csak ők tudták volna megmondani, de a valódi alakomat érzékelték. Jól tudták ki vagyok és tiszteletteljesen utat engedtek, eszükbe se jutva feltartoztatni, de minek is tették volna, az ő dolgukat könnyítettem momentán. -Lépkedtem, távolodva a múlttól, a felfelé vezető lépcsősort céloztam meg, miközben a hófehér márványborítású peron tisztasága már fel sem tűnt, túl sokszor láttam, nagyon is sokszor. A tömeggel sodródtam, miközben cipőmön egy megalvadt vércsepp éktelenkedett, ironikus, de valahogy nem idegesített.
Ilyen volt a purgatórium, ilyen az itteni élet, egyféle ismétlődő körforgás, de ha belegondolok, hogy odafent a sok milliárd ember napi szinten ismétli önmagát, el kell ismerni a purgatórium jobb. Itt van esély a változásra hiszen egy mocskos nap, a legmocskosabb pillanatánál drámain ugyan de befejeződik, egy álomszerű reményt adva, hagyva a változásnak.
-Fent, ez nem ilyen egyszerűn működött, a sok szerencsétlen olykor egész életében saját maga ismétlését éli meg. Mert jön az ébredés és munka, majd dögfáradtan az ágy, hogy azután a holnap pontosan ugyanezt megismételhesse. -Kínszenvedés, nincs kiskapu csak a sok idióta, hamis illúziókat ígérő életfilozófiák, kamu módszerek végtelen lajstroma. Mert tudni kell, odafent is minden a szabályok szerint történik, azzal a különbséggel, hogy a megírt történetet végig szükséges szenvedni, míg a purgatórium csak egy nap, ha "jól" csinálod, mert lelőnek és jön a jótékony feledés, jó éjszakát kívánva!
