Valkűr a Végzet

 -Nova fáradt volt, persze egy Valkűr gyakorlatilag nem fárad és nem is halhat meg, de ahogy a szökőárat figyelte a magasból, még is elcsüggedtnek érezte magát. A víz húszméteres falként zúdult a világra, percről percre közelebb került Lisszabon nyüzsgő városához. A tombolás Portugáliát fogja megrengetni, több másik országgal egyetembe, de nem lehetett megállítani, ez a Ragnarök részét képezte, még Odin sem kívánt közbelépni.
 -Lentről ha egy hajó a nyugodt tengeren haladva, és valamely matróza az ég felé pillantana, csak egy fekete foltot egy köröző madarat látna, talán egy varjúnak azonosítva. Persze most a dühöngő vízhullám, mely mögött még egy és még egy közeledett, nem adott teret a hajóknak, és Nova nem is értette, miért megint a vég idején tekereg, mikor neki a hősök felkutatása lenne a feladata.
 Nem értette saját szándékait sem, de mivel Odin még nem adta jelét nemtetszésének, kockáztatott. Igaz, az Ő kockázata eltörpült a szökőár haragjával szemben álló tudatlan milliókhoz képest. S ahogy a másodperc közeledett, a Valkűr még is, úgy érezte, jobb, nem látni, miként dönti le a felkorbácsolt természet, emberek otthonait, emlékeit és reményeit...

 Tovább lépet, elhagyta a Ragnarök idejét és az ókornak nevezett időt célozta meg, ruhát és formát öltve, és az antik világ Rómájába jelent meg, egy gazdag patrícius család tagjaként. A gyaloghintó függönye mögött jelent meg, egy testbe költözve. A lány először öklendezett, de hamar feladta, gömbbe zárva a lelkét, nem küzdött, így Nova a vártnál gyorsabban lett, egy illatozó nemes hölgy, kit óvatosan lépkedő rabszolgák cipeltek, nem is sejtvén, gazdájuk, most pihen egy belső világba, legalábbis amíg a Valkűr másként nem határoz.
 Nem volt még kíváncsi mi van a függöny mögött, még pihent élvezte a testet, bár nem a sajátja, de test, és próbálta a lány gondolatait, céljait és egyáltalán hova is készült kifürkészni. Ez most kikapcsolódásnak tűnt, már csak azért is, mert ha úgy akarta volna, saját testébe is megérkezhetett volna. No igen, de az a volna ott volt, és ez a módszer ezerszer gyorsabb és praktikusabb, hiszen ismerték, és nem kell semmit tenni, hisz egyből ott van ahol lenni szeretne, ez is a célja a megszállásoknak. Ne démon volt, istenség, és nincs szándéka ártani az élőknek, hiszen neki holtak kellettek, kik bátran halva, kiérdemlik a hősi seregbe való belépést...

 Nova, tűnődve nézte festet körmét, azaz Olívia körmeit, és bár nyilván egy szolga munkája, de kiválónak mutatkozott, mondhatni, tetszett a fakó bíbor, és ez a szín teljesen illet ruházatához, csak nem randi(?)
-Még nem járta be a lány teljes gondolatvilágát, még akadtak kisebb kérdések, és azokon az embereken mosolyodott el, kik, a mitológiát, leírt paragrafusként fogadták el, nem értvén, hogy az idő és a tér annyira relatív, hogy lehetne azt is mondani, valójában, nem is létezik. -Mindegy, egy dolog biztosnak tűnt, a víz illatából ítélve, hogy igen csak közel járhatnak a Tiberis-hez, még majd csónakázás lesz. mosolyodott el a Valkűr, mikor a szolgák megálltak és a függönyt széttépve egy dühtől forgó tekintetű férfi meredt rá, majd még mielőtt szó születhetett volna, Olívia testébe egy tőr szaladt, halálos pontossággal, az életet darabokra tépve...  
 

Arabella Krónikája I.

 A fenséges császár, nem kívánt tudomást venni a nyomorról, amit ugyan nem ő okozott, ez a pártok átka volt, ám szavával megfékezhette volna. Viszont azzal is tisztába volt, ha beleszól a politikába, könnyen egy orvgyilkos áldozatává válhat, így inkább hallgatott és élvezte kiváltságait, melyet a pártok biztosítottak, némaságáért cserébe.
 De míg az uralkodó nem kívánt konfrontálódni, az addig leánya, Csodásan Fénylő Arabella, a császári őrség jó pár egységét  maga mellé állítva, palotaforradalomra készült, a globális föld birodalom, megérett a változásokra.
 Persze Arabella jól tudta, ha atyját lemondásra is kényszeríti, s még a teljes őrség is felsorakozik a változás oldalán, tudta jól, a hadsereg elsöpri pillanatok alatt, lázadását. Ám akadt egy szövetségese, és ez a nyomorgó nép volt, aki szemébe az uralkodócsalád a könyörület és remény szimbóluma, egy régi időkre emlékeztetvén az embereket. Egy olyan időre, mikor a pártok terrorját, megfékezte az első, az Egyesített Föld Államszövetséget irányító pártokat megtörve,  császári rendet vezetett be.

 Nagyon régen volt, az idő azután gyorsan telni kezdve, a pártok a demokráciára hivatkozva, fokozatosan visszaszerezték hatalmuk, és mára a császári cím, csak egy rang, valós hatalom nélkül. -Rang volt, egy olyan rang, amely a köznép szemében a reményt jelentette, és Arabella hercegnő pontosan erre alapozott. Úgy gondolta, ha a palotát néhány napig meg tudják védeni, és a hírt alternatív csatornákon elterjesztik, globális lázadás törhet ki, és nagyon remélte, a haderő átgondolja, vagy kimarad az összecsapásokból, a rendészeti erőknek  meg egy világmérető lázadás mellet, már túl nagy feladat lenne a császárság megtörése, a palota visszavétele.
 Vakmerő terv volt, és a élete volt a tét, viszont, apjával ellentétbe, ő járt a munkásnegyedekbe, látta a 14 órákat dolgozó és mégis nyomorgó sokaságot, akiket ugyan a óriáscégek szipolyoztak ki, viszont pénzért a pártok adták az áldást. -A pártok, minden hajdani nemzetállamot az ott megválasztott párt egy tagja képviseli a világparlamentbe, és mivel olyan, hogy haza már csupán, úgy létezett, mint Föld és emberiség, a pártokat széles e planétán, csak az anyagi jólét érdekelte.
 S remek ellenségképet találtak, a Marsi kolóniákba, melyekkel terrorizálták a lakosságot. A haderő egy különleges alakulata rendszeres támadást mért városokra, Marsi támadásoknak titulálva. Ám a hercegnő jól tudta, a Mars és városai teljesen el vannak szigetelve, és még ha akarnák se tudnák a Földet megtámadni. Az ő létezésük, tulajdonképpen csupán csak azért volt megengedve, hogy meglegyen a félelmetes ellenség és a vele való riogatás esélye.

 Egy szmogtól terhes hajnal volt a kezdett! -A császárt vigyázó őrség, hanyagul látták el a feladatukat, úgy vélték a lebegő palota egy sérthetetlen erőd, meg aztán, egy közeledő légi objektum engedély nélkül, azonnali zárótűzzel nézne szembe. Mert  hatalma ugyan nem sok volt a császárnak, de a védelme kimagaslónak mondható volt, természetesen okkal, a pártoknak minden esetre jó jött egy megmentőt játszó báb, vagy a beáldozás, a bűnbak szerepkörére ítélt uralkodó, akire ráfogván minden baj forrását túlmenthetik hatalmuk és a rendszert, csekély áldozat árán. 
 Ám e kimagasló védelem viszont, nem belső támadásra volt kiélezve, és Arabella pontosan erre alapozta a város méretű palota főbb pontjainak irányítása alá vonását. Igaz, így katonái megosztottak voltak, ám egy villámakció keretében, mindezt kompenzálhatják, más választásuk, nem is igen létezek, második lehetőség pedig szóba se jöhetett... 
 . 

Komisz Világ

 -Az angyal követve a parancsot a tudós elméjébe lépve, elkezdte ötletekkel árasztani. Voltak kicsit bohókások, akadtak elvontak és ott volt a cél is.
 Nem az erőszakos kikövetelés módját használta, a férfi saját elméleti világát igyekezett a céllal összekapcsolni, ami nem is volt nehéz, egy hadiüzembe dolgozó, a valóságtól szinte teljesen elszigetelődött ember esetében.
 A projekt megvolt, a hadsereg egy olyan vírusfegyverre vágyott, amely gyorsan, gyorsabban, mint az Ebola terjed és ráadást generációkat pusztít ki. Paulnak volt már egy víziója ez ügyben, így az angyalnak nem is volt olyan nehéz dolga. Ám a férfi elképzelése, egy az élelmekben megtalálható élesztőgomba módosításából indult ki, számíthatón, hogy az étel létfontosságú, mi több fizetnek érte, hogy később belehaljanak ostobaságukba.

 -Tulajdonképpen a tudatos vásárló program is a földet irányító klánok ötletéből született, néhány élelmet kiiktatni, mást előtérbe helyezni. Igaz, itt először a profit volt a fő motívum, mára persze része a: 3 Milliárd a Cél tervezetnek, mely drasztikus népességcsökkentést tűzött ki zászlajára.
 Paul úgy vélte, valóban meg kell állítani a túlnépesedés, és ha lehet nyílt háború nélkül, a bugyuta ENSZ és a többi segélyszervezett, nyugodtan kapkodjon csak, pénz kunyeráljon a járványok ellenében, miközben az ellenszérum létezik. Mert nagy tévedés, hogy először a halálos fegyvert kísérletezik ki, valójában, mindig párhuzamos fejlesztés folyik, hiszen a kiválasztottak is emberek.
 De ezek a férfi gondolatai volta, az angyalnak a szúnyog terjesztette betegséget kellet favorizálnia, úgy, hogy a már megfertőzött, tovább fertőzzön, az emberi paráznaság útján, jöhet a szabad szexualitás.
 -A kórság két fajta tünettel jelentkezik, az egyik a rövid időn belüli halál, ez a férfiakra irányult leginkább, míg a másik, a lappangó mód, mikor a születendő gyermekek lesznek torzultak, és így a társadalom számára, egy pont után fenntarthatatlan teher. -Szörnyű terv, de az emberiség sok ezer éves fejlődése, az ÚR szerint immár világosan látszott, zsákutca. A zsákutcából a kiút a teljes megsemmisítés, amire a hatalmasok is törekednek a többséggel szemben. -De itt lesz a kis csavar, az angyal az ellenszérum előállításánál is be fog zavarni, oly módon, hogy az első körben sikeresnek tűnjön, ám kis idő múlva a totális pusztulás tettözön be, a Földet megszabadítva élősködő betegségétől, az emberiségtől...

 -Befejezte feladatát, már csak idő kérdése és tetőzik a mű, és mivel angyalként szabad gondolatokkal, egyéniséggel rendelkezett, egy alkalommal rákérdezett egy Arkangyalnál, hogy az ÚR, miben látja a hibákat, a válasz hosszúra sikeredett.
 De a lényeg, a technológia imádatába menekült emberiség, pont olyan irányba fejlődik, mint gépezeteik, érzéketlen alkatrészekké, ahol a különvéleményt nem honorálják. -Az embereket bebolondították az idegenek imádatával, mondván isten csak egy űrlény, közben, kiölvén az érzelmeket, csak a pénzt nevezték meg maradandó célként. A párkapcsolatok 70% válással, szakítással végződik, nincs érzelmi kötelék, csak anyagi. S ha a pénz elapad, jön a búcsúzás, mert szexet mindenhol lehet venni, és minden kapcsolatban lehet kielégülni, így minek maradni egy vesztes mellet. -Bár az igazi vesztesek a bálványimádók, akik az anyagi világba kapaszkodva, processzorokat és bankókat szorongatva, belül üres szörnyetegek, amit a látszattal próbálnak elrejteni. -Ez persze nem Isten terve volt és még az ördög is felvont szemöldökkel csodálkozik az emberi gonoszságon, melyet pár száz ember tökéletesített

és vezeti a világot, az örök rabszolgaság szabadságába.
 Ám az ÚR úgy döntött, ahol nincs erkölcs és csak a bálvány ami számít, hát Ő is így cselekszik, leveszi kezét a halandókról, és az özönvíz után, egy új meglepetéssel bünteti a bűnösöket...

Valkűr a folytatás

 Egy elejtett gyufa utolsó leheletével lobbantotta lángra az avart. A tűz úgy növekedett és forgott, táncolt, mint egy démon, a cseppnyi lángocskából párperc alatt tomboló tűzvihar kerekedett, s miközben a tűz sikoltott, emésztve a fenyvest, egy kacaj is felcsendült legmélyén, Loki nevetés, az elfajzott tűzdémon elszabadult.
 Nova megrettent, messzi szelte a magasságot holló képébe, de a távolság relatív volt, mikor a káosz istene valami úton-módon kiszabadult. Csak remélte, hogy Odin tud az eseményről, miközben az is nyilvánvalóvá vált, immár elkerülhetetlenül megérkezett a Ragnarök(?)
 Most, hogy az istenek és emberek ellensége erejét fitogtatván tombolt a tűz közepén, a Valkűrbe felmerült a kérdés, vajon, hogy győzhette le Loki a mérgét csepegtető kígyót mely a gonosz isten fejére volt helyezve, szörnyű kínokat okozva az átkozottnak. -Sigyn-i nem lehetett, a démonhoz hű feleségnek nem volt ereje, hogy eloldja az isten kötelékeit és a kígyót is legyőzze, már csak azért sem, mert minden erejét lekötötte, hogy férjét védje egy tál segítségével a csepegő méregtől.
-Tehát a világvége. nyögte Nova és még mielőtt szemet szúrna az őrjöngő istennek, menekülésre fogta, jelenti, ennyi amit tehet, egy isten ellenében.
 Igaz, még messze nincs ereje csúcsán a kiszabadult, de ami késik, az még nem azt jelenti, hogy nem következik be. Bár, egy intrika gondolata is felmerül Nova elméjébe, mert Odin nem küldte volna toborzásra, ha a vég elkezdődött volna...

 Odin tudta az idő relatív, a múlt és jelen csak egy lépés kérdése, de a hír, melyet egy Valkűr hozott, haraggal töltötte el. A végzetétől nem félt, hisz a kezdetektől ismerte, de azt is, hogy Loki csak a Ragnarök előtt szabadulhat, és az a pillanat még váratott egy keveset, tehát árulás lehetett, árulás, a kérdés csak az, e gyalázatot ki követte el!
-Szkádi biztos nem lehetett, a halál szakadékáról hozták vissza, a döbbenetes az, hogy az óriásnő nem emlékezett semmire, bár vicsorgott és átkozta Lokit, most még nem volt ereje, a szörnyeteg nyomába eredni.
 Viszont a főistennek volt egy ötlete, Tyr, a félkarú hadisten, a csaták jó ismerője, és ha Loki valóban idő előtt szabadult/szabadították, akkor Tyr az aki ismét láncra veri és visszahelyezi bűnhődése helyszínére. Persze a kiszabadult démon feleségére is lesz gondja, Odin dühe határtalan volt. Eldöntötte, a nő immár nem fogja férjét oltalmazni, legyen a kínoktól földrengés, a kígyó mérge eméssze csak Lokit a világvégéig,  de könyörület nem lészen, ezen a gyalázat elégtételt követelt...

 Nova nem akart gondolni Loki kiszabadulására, remélte a főisten kézbe tartja a dolgok folyását, és mert a küldetése nem ért végett, keresnie kellet a hősöket, a nagy háborúhoz szükség volt a harcosokra, Odin igényelte az elitsereget, így nem tehetett mást, tette a dolgát cselekedet.
 -Az Iraki háború első napján volt túl a világ, a katonai fölény elsöprő volt a szövetséges erők részéről, és a kiválónak tartott köztársasági gárda úgy omlott össze, mint szellőtől a kártyavár.
 Nem tudta van-e értelme itt valódi hősöket keresni, ez egy robotszerű háború, sem erény, sem erkölcs nem igen dominált. Tankok gördültek, bombázok repkedtek és a sivatag egét kormos felhők sötétítették.
 A Valkűr döntött, bevillant a lovag, ki két muzulmánnal végzet és kettőt megfutamított
, úgy vélte, a hősök nem a 21. századba tolonganak kiváltságra vágyva. Itt a zsold dominál és a vágy, hogy ölhessenek, elvek és hit nélkül. -Vázakra pedig Odinnak nem volt szüksége. Az Einherjar egy olyan harcos, ki rászolgált a hősi megnevezésre, küzdelmével, bátorságával, eltökéltségével, és igen, olykor könyörületével. Nos ez egy technokrata világba kihalt fogalom, a Valkűr hamar belátva, tovább is lépet az idő és tér lépcsőjén...

Vaklűr

A Ragnarök úgy közeledett, mint a futótűz, és Odin most először érezte, közeleg a végzete. Nem félt, az idő kezdetétől tudta, hogy elfog jönni a világvége pillanata, mikor egy végső csata keretében, a régi megszűnve, átadja helyét egy újnak.
 Persze emberi szemmel nézve még akadtak évek, de ez egy isten számára egy lélegzetvételnél is kevesebbnek számított. -Meg kellet történnie, és miközben sajnálkozva nézte a hitevesztett emberi világot, ahol a szívekért istenek tolongtak, és most a vég közeledtével úgy tetszett, egy halhatatlan sem marad győztesen, hiszen az emberek kinőtték teremtőiket, és, új, gonoszabb világot kívántak maguk körül látni.
 Az isten, fáradtnak érezte magát, nem kívánt letekinteni és nem kívánta felmérni sem a régi sem az újabb istenek híveinek erejét, nem volt értelme. A közeledő tél egy olyan esemény, mely minden isten tanaiban benne foglaltatik, már mint, hogy eljön a világvége, lehet nevezni bár minek is...

 Nova csendben ült egy szírt tetején, lentebb egy keresztes harcolt, hátát egy kiégett épület falának támasztva, négy muszlim harcos ellenében. Az épület maradványaiból még fűst emelkedett, de már csak haldoklón, a kereszteslovag saját verejtékében úszva, kardjával védte magát, a túlerő számszerűen elsöprőnek tűnhetett, de egy lovag számára e csatlósok még nem feltétlenül jelentették a végzetét. A lovagot páncél védte, baljába pajzs, melyen ékesen ragyogott a kereszt, míg ellenfelei páncélt nem viselve, egyszerű banditáknak tetszettek, kik leszakadva egy seregtől, saját fejük után menve, a fosztogatást favorizálták.
 Ők még nem találkoztak igazi kereszteslovaggal, és azt is előnynek vélték, hogy a férfi gyalogosan szelte a Jeruzsálem felé vezető utat, amit még a keresztények messze nem biztosítottak, a kihaltságot is saját lehetőségeik oldalára írták.
 Igaz, mikor harcba bocsátkoztak már látták, hogy a kiégett fogadó árnyékába húzódó hitetlen fegyverzete komolyabb, mint amit ők birtokoltak, de ebből az fakadt, hogy ha megölik a lovagot, minőségi felszereléshez juthatnak, újabb motívumként jelentkezett.

 Nova csak szemlélt, tudta, hogy Odinnak Einherjarokra van szüksége a végső harchoz, ám még nem döntötte el, hogy egy keresztényt felvihet-e megrovás és ellenszenv nélkül a Valhallába. Egy muszlimot már is vihetett volna, az egyenes kard a bekötött fejű férfi torkán szaladt keresztül, a íves penge kibukott kezéből, s mikor a kard elhagyta testét, immár bugyborékoló halálhangon ő is a porba hullt, a négyből már is három kerekedett és a félelem nyomasztó madárként tornyosult a lovagra támadok fölé.
 Nova farkasai felvonyítottak, az asztrál téren remegés futott keresztül, egy halott már született, de a lelkére Odinnak nem volt szüksége, mehetett saját hite poklába, bűnei ugyanis hosszú sorokat alkotnának egy papírlapon.
- A Valkűr hollófekete haját egy frissen támadt fuvallat  lengette meg egy pillanatra, az érzés kellemes volt a harminc-fokhoz közeli hőségbe, Nova nem irigyelte a lovagot, ha túléli rendesen innia kell, különben elhalálozik. -Ez van a közel-keleten, milyen jó is a messzi észak, kalandozott el a gondolata a szépséges jelenésnek, akit most emberi szem nem láthatott, csak a halál fényénél tárulkozik fel, már ha méltó valaki egy Valkűr figyelmére.
 A keresztes iparkodott, újabb tarka öltözetű fickó terült társa mellé, neki még a haldoklás percei sem jutottak, a vágás kegyetlenül végzetesre sikerült. A lovaknál is hatalmasabb farkasok ismét hangjukat hallatták, ám nem gyűltek a tetemek köré, nem érezték ami miatt mozdulniuk kellenék, így Nova is csak szemlélt.
 Percek teltek és két halott az eredmény, a muzulmánok szörnyű átkokat harsogtak, igaz, a lovag nem értette és nem is igen érdekelte, ő még az életéért harcolt. Ám a küzdelem hirtelen megszakadt, a még életben lévő támadok összenéztek és hátrálásba kezdtek, a keresztes nem mozdult, nem tudta, csapda e készül, vagy e küzdelmet immár diadalnak könyvelheti el. A Valkűr is figyelt, de ahogy a muszlimok egyre távolodtak, felismerte, most nem lesz a lovag útitársa a Valhallába, talán majd legközelebb...
Einherjarok: Csatamezőn elhunyt hősök, kik Odin mellet harcolnak a végső ütközetben.

Kezdet

 A nő csendben ült és a lemenő napot nézte az ablakon keresztül. -Fent volt, a lakás az ötödik emeleten volt található, és egy szokványos lakótelep szokványos pillanata. Persze a szokványos dolgok is lehetnek újdonságok és az új dolgok is valójában szokványosak, ám ez az este más volt, valahogy el kellet döntenie mit mondjon holnap és vajon amit mondani fog, jó döntésnek-e bizonyul majd.
 Sárga pizsamáján pillangók táncoltak, ők vidámak voltak, a nő arcát komolyság nehezítette, ő nem volt politikus, nem tudott élből hazudni, pláne igazságnak előadni a baromságokat.
-Igaz, sokan úgy gondolták a női fortély egyike a megtévesztés, és volt is benne valami, nem egy nőtársa használta e klasszikus módszert, de neki ez nem ment, csak a nap csúszott egyre lejjebb, komisz alkonyt teremtve.
-Ó, nem férfi ügylete volt, nem egy pasi miatt töprengett, és nem is a szép ruhák utáni sóvárgás emésztette.  -Angyal volt, a mélység angyala, aki az éjjelre várakozva, egy feladat kedvéért foglalta el Diaina testét, muszáj volt, a küldetés formát követelt, egy maszkot, mely elrejti a kíváncsi tekintetek elől.
 Ki fog menni, este tíz-órakor el fogja hagyni a 20 emeletes épületet és fel fog gyújtani egy kápolnát! -Durván hangzik, de ma mikor az emberek nem hisznek Istenbe és idétlen ötletekkel ötletelnek, hogy végleg megszabaduljanak az ÚRTÓL, kiélvén a Bálvány nyújtotta látszat örömöket, így drasztikus megoldások kellenek.
 -Ötvenen lesznek a kápolnába, az ajtók nem fognak kinyílni és felnőttek, gyermekek mind-mind bent fognak égni, szörnyű Kínhalál közepette lépvén át egy másik végtelenbe.
 Pokolinak hangzik, de számára ez egy feladat, ráadást mivel pokolangyal, nem áll távolt tőle az ilyetén feladatok. A különbség most csak annyi, hogy az ÚR egyik Arkangyalja üzente mit tegyen, a miért meg nem tartozott rá.
 Igen, hatalmas volt a hitetlenség, a modern ember először is önmagát véli teremtőnek, azt képzelvén a klónozás és egyéb tudományos eredmények mindenhatóvá tehetik. Aztán ufókat bálványoznak, csak, hogy elkerüljék az ÚR törvényeit, ám az ÚR megunta az ember pimaszságát, és eljött a pillanat mikor ismét büntetni kényszerül, mert az ember nem hajlandó tanulni, csak egyre önzőbb, hatalomvágyóbb szörnyeteggé fejlődött, mely két lábon járó borzalom, lyukat ütött a planétába is, a csillagtért szemeteivel töltötte meg és környezetbarátnak titulálja a nukleáris energiát, miközben azt sem tudják, hogy tárolják a kiégett cellákat, mert nincs biztonságos megoldás, sem föld alatt, sem a vizek mélységeibe.
 Elmélet, emberi butaságról és gátlástalan törtetésről, mely mindent eltakarít, ha profitéhes útját keresztezik. Eddig nyeregbe érezhette magát a faj, de most ISTENNEL kerültek újfent szembe, ám most nem özönvíz következi...

Egy Pillanatnyi Idő

 -Mit gondolsz, az életbe még van remény? kérdezte a toronyház tetején a mélységgel farkasszemet néző, talán saját magától, talán Istentől várván valamiféle válasz.
-Ha a reményre vársz, egy örök élet is kevés. szólalt meg egy hang és ragadta meg a meglepett férfit, aki, ha nincs a szorító kar, lehet a ijedelemtől a mélybe is zuhan.
-Ki vagy. rebegte a remegő, egy gyönyörű nőt látván, aki visszafogta és ki kérdésére válaszolt.
-Kérdés az, hogy mi az én nevem? firtatta a szőke hajú jelenés, egyszerre tűnve ködlőnek, és a szorításból adódon, igenis valóságosnak.
-Kérdés. nyögte a férfi, a nő unszolására eltávolodva a kígyózó mélységtől.
-Vajon, téged az én nevem tudása vezetett fel ide, ezen épület tetejére? vonta fel szép ívű szemöldökét a kék szemű tündér, kinek öltözéke a férfit a Görög mitológia istennőire emlékeztette. S tagadhatatlan, szépsége vetekedett az istennőkével, ha csak maga is nem volt egy égi tünemény.
-Nem, Te úgy jöttél, hogy...nem is tudom.
-Jó nektek embereknek, sok kérdést tesztek fel még magatoknak is, hol ott jól tudjátok a válaszokat, csak félve tőlük elrejtitek. jegyezte meg a nő, és elengedve a még mindig kissé remegő férfit, egy vasból lévő, szürke dobozra telepedett, ami bár mi lehetett, a felírat kínain díszelgett.
-Félünk, talán igen, mert van egy pont mikor megtelik az ember a negatív visszajelzésektől, és nem látja a jövőt.
-Jövőt(?) de vajon miért is a jövő érdekel téged? Miért nem a jelennel foglalkozol, foglalkoztok? az angyal haragosnak mutatkozott, a férfi pedig ostobának érezte magát, pedig azt sem tudta kivel és miért is beszélget, egy magas ház tetején a kora délutánba, a lenti szellőt, itt már szélnek érezvén.
-Mert a jelen üres. szólalt meg kicsiny töprengést követőn a férfi, ő állt, egy halott ventilátor burkolatának támaszkodva, vagy éppen kapaszkodva.
-A jelen azért üres, mert nem töltitek meg tartalommal, és ha a jelen üres, mond, a jövő mitől lenne telített?! ésszerű válasz volt, és a barna hajú, aki a munkája végeztével keveredett a tetőre, saját gondolatait keresve, nem igen találta a szavakat, a nő viszont igen.
-Élsz ember! amíg dobbog a szíved az élet világához tartózol és míg itt vagy lehetőségek százai várnak, hogy tartalmat keres az életednek. Elhiheted, mikor a szíved megáll, vagy megfagy akkor nem csak, hogy minden kiürül, de el is veszel a semmi pillanatába.
-Ez butaság, hogy törjem szét a láthatatlan béklyókat??? fakadt ki a férfi, valóban úgy érezvén, a fény nem mindenkire egyformán világit.
-Butaság volt a tengeralattjáró, az űrhajó, mi több a dinoszauruszokat is tagadtátok, s ugye ahogy telt az idő, minden eljött és be is igazolódott.
-Ez nem válasz. mosolyodott el a férfi, a rémület mely a tető szélén állva körüllengte a nő megjelenésekor, immár eltűnt.
-Mondok valamit neked ember, rakod a csavarokat a szalaggyárba nap mint nap és beletörődve vagy elfásulsz vagy elkeseredsz. De mi lenne, ha gondolkoznál, mi lenne, ha nem a csavarokkal foglalkoznál? Persze mondod, nem lehet kitörni, de ím az előző mondatom igazolja, hogy igen, mert ha gondolkozol lesz tengeralattjáró, űrhajó és rájössz, nem csak az emberek uralták mindig a földet. a szőkeség elhallgatott, kecsesen felállva, kérdőn nézett a férfira.
-Most mit vársz? tudakolta a barna hajú, igaz már tudta a választ.
-Én(?) nevetett fel a nő,
Én semmit nem várok, csupán az a kérdés, te érted e miről beszéltem.
-Talán. vallotta be a férfi, miközben lent felsikoltott egy mentő szirénája, igazán a realitásba rántva a pillanatot.
 Furcsa volt, az angyal eltűnt, és úgy, hogy nem is lehetett elvesztését érzékelni, mint ha csak az egész egy álom lett volna, álom az ébrenlét birodalmába(?)

Isten Nyomában - Az Első Pillanatok

 A második hidrogénbomba ledobása után, már semmi nem volt meglepő.  A hősök túlélni akartak, az emberek percekbe reménykedtek, és néhányan elkezdték Istent keresni.
 Nem volt ez vallási áhítat, inkább egy végső elkeseredés közepette felmerült hullócsillag. -A kívánság megtörtént, már csak a csillagot, azaz a Teremtőt kellet megkeresni.
 Persze az idő úgy pergett, mint a legnagyobb vízesésekben az megannyi csepp. Ám mivel a legsötétebb időkben, mindig feltűnik egy esélyt hordozó legenda, így Isten, ismét az előtérbe került, néhányaknak fényt szolgáltatva a kaotikus világban.
 Ezer feltételezés született, Tibettől egész a Szaharáig, hogy hol is rejtőzik Isten, testbe költözött megtestesülése. Százak indultak útra, talán nem is a világot, mint sem inkább saját magukat megmenteni kívánón, viszont ez eddig, senki nem találta meg az ÚRT és még az is lehet, az egész egy reményvesztett öreg meséje csupán.
 -John sem tudta hová tegye a legendákat, viszont azt tudta, az emberiséget nem megmenteni kell, hanem a saját vérében szenvedő Földet megszabadítani, a csak ártani, pusztítani tudó és élvező emberiségtől.
-Furcsa? talán annak is lehetne mondani, de mikor gyilkos szúnyogok, kiszabadult vírusok mellett, még az emberek is rákontrázva egy korlátozott nukleáris háborúba kezdtek, már kérdés volt, van-e helye egy ilyen fajnak a planétán. A férfi, ki már több hete nem borotválkozva, lassan lépdelt Alaszka mocsaraiba, a délutánt egy a feltörő metántól lángoló tó tette utópisztikussá, ami jelen esetbe a realitásnak felelt meg.
 Kanadát hagyta maga mögött, egy bunkervárosból köszönve el a civilizáció maradványaitól, és egy szóbeszédet követve, nagyon remélte, ő megleli Istent. A karabély a kezében hűséges barátnak bizonyult, éppen úgy hasznos volt egy támadó medve, vagy egy idióta emberrel szembe, használni, mindkét esetbe szükségszerű volt.
-Múltidő, oly távolinak látszott a tegnap eseménye, mint az első szuper-vihar, mely fél New Yorkot a semmivé tette egyenlővé. -Alaszka más volt, itt a viharok ritkák voltak, a mocsarak viszont ragadósak és mérget okádóak.
-Új nem volt benne, ha beleköpünk a természet rendjébe, semmi jó nem sülhet ki, és nem is sült. Már csak az volt a kérdés, valóban Alaszkában várakozik a Teremtő?!
 John, aki sok emberrel ellentétben nem volt egyedül, szíve szerint azt mondaná, Istennek, hogy Kedvesét és őt engedje boldogan élni, többet nem! Ám mert ki tudja, mily újabb vágy születne, próbált a bolygóért elmélkedni és szavait a bolygóért felemelni.
 Nem volt könnyű elhatározás, miként az is ledöbbentette, mikor szerelme egy Angyalra mutatott és ő nem látta. Aztán egy érzés, érintés és már tudta valami, vagy valaki csak van a gyertyafényes szobába. S mert felébred egy alvó rész lelkébe, ahogy kedvese megszorította a kezét, már látta ő is a könnyező Angyalt!
 Ez volt Kedden, rá két napra lecsapott az a bizonyos vihar, majd jött egy gigászi metánkitörés a Csendes-Óceán déli részén, hogy aztán még inkább felgyorsuljanak az események és már csak azt vegyék észre, a háború is kirobbant.
 Sok élmény volt és rengeteg borzalmas pillanatkép, s míg ő a Földön próbált szerencsét, élete párja egy űrbázison ragadva csak remélhette, hogy lesz ki megmenti a fent maradt emberekkel együtt, igaz az is kérdéses volt, akad-e valahol, egy még üzemképes űrhajó.
 -Bonyolult dolog, és talán John ezért is vélte úgy, legyen inkább mindennek vége(?)

Romokban

 -Alternatív valóság?! meg nem tudom mondani. Egy biztos, egy olyan városba cseppentem, amelyet ismertem, de ahogy a képek rám kacsintottak, sok kérdőjel született.
 Agglomerációs település, nyolc vágánnyal és félóránként induló és érkező munkásvonatokkal. Na nem itt, hanem egy másik valóságba. Igaz a vágányok megvoltak, a síneket a tehervonatok használták, amelyeket meg nem, megrongált vagonoknak adtak pihenőhelyet és hajlékot a hajléktalanoknak.
 Az ég is borúsan fedte be a földet, és ez csak kiemelte a csavargók, koldulok és a köztük, még bejárni kívánok egy-egy csoportját, néhány személyvonat még járt, a gyárak igényeltek némi munkaerőt. -Csak mutatóba, a város, csak az állomáson áttekintve, igen csak a nyomor és estefelé a bűnözés melegágya lehetett, a fénye már rég kihunyt és ezt a nehéz vértezettű rendészek sem bitrák igazán visszahozni.
 Ironikus, ismerős hely és még is egy idegen vad világ, omladozó vakolatú épület, mozdulni nem kívánó, régi állomáson megszokott órával, mely ki tudja mennyi ideje, hirdeti, dél van.
-Nem mondom, hogy Isten küldött e cudar, talán jövőbe, de egy bizonyos, itt álltam és egy részeget néztem, aki a második vágány mellett öklendezett, és a kutyát sem botránkoztatta meg.
 Azt nem tudom mi a fene ez a  alternatív dimenzió, ám az elmémbe lüktetett, hogy fel kell szállnom a helyi buszra, mely egy üzemhez juttatva, beszélnek illenék ott valakivel(?) bizonytalan, a képből az volt a tiszta, hogy a járműre keveredjek és induljak neki, már mint ahová a busz röpít.

 Kiverekedtem magam a büdös, földön pihenők akadálypályáján, és a rozzant kocsma elől induló, még várakozó buszhoz siettem és jegyet váltva, feljutottam, a kívül kopott, belül sem különb járműre és a hátsó ajtó közelébe le is telepedtem, hely volt, pénz kevés, így az utasok száma is, a pálinka értékesebb.
 Nem számoltam a perceket, sem az utasokat, de egyszer csak előbb egy ifjú hölgy huppant mellém, majd a busz is életre kelve megindult a városnéző utat elkezdve. Már ez a sok másság is elég volt idegrendszeremnek, de a tervnek nem, mert instrukció érkezve, beszédbe keveredtem útitársnőmmel, aki beszédessége és stílusa elárulta, nem a nyomorvilág szülötte.
- A kezdett egy lepukkant város még élni kívánó képeivel mutatkozott, de mikor egy hatalmas kanyart követőn, még általam véletlenül sem ismert, immár kátyús ösvényre fordultunk, a nyomor, és a kihaltság riasztón köszöntött rám. -S még erre lenne egy működő gyár??? A dolog nagyon nem tetszett és csacsogó társam segítségét kértem.
-Milyen hely ez, én ismerem ezt a várost, de erre nem emlékszem.
-Ó, ez lett volna az Újváros. mosolygott a lány, és úgy tett nem látja az elhagyott gazzal benőtt portákat, vagy az élet jeleit ugyan még mutogató házakat az udvari szeméthalmok közepette játszó kutyákkal.
- S mi történt, mert ahogy elnézem, ha újnak is gondolták, egy katasztrófa itt minden.
-Összeomlott a gazdaság, láthattad a személyvonatok is szinte csak maszájból járnak, de ha jobban megnézed az épületeket, láthatod, nem ezeréves épületek.
-Ez igaz. ismertem el, miközben már tizedszer állt meg a busz és itt négyen le is keveredtek a járatról, otthon, drága édes otthon...

 Már gőzöm se volt, hol a gyár ahová készültem. Viszont egy érzéstől hajtva a lánnyal tartottam, gondolván oka lehet, ha ez az érzés dominált. Így még négy megállóhelyt letudva keveredtünk le a buszról. -Számomra ijesztő volt ami lent fogadott. Az, hogy ez Újváros-e végkép nem tudom, de, hogy a jó negyven perce magam mögött tudott vasútállomás testvére nézett rám, abban kételyen nem akadt.
 Kérdezni akartam, a csövesek, hajléktalanok és a kivert ablakú állomásépület  egy az eddiginél is sötétebb jövőt mutatott. -A kérdés csak az volt, ez a hanyatlás kivetülése, vagy valóban egy város a városba. -De még a nyolc vágány is meg volt, vagonok is akadtak, de az már nagy kérdés volt, indul  innen vagy ide érkezik-e vonat.

-Anyuka, Anyuka! kiáltott fel örömittasan a fiatal lány és egy középkorú nőhöz száguldva boldogan átölelte. Egy pillanatra nem tudtam, hogyan tovább, végül a lányt követtem, aki néhány pillanat múlva be is mutatott "édesanyjának" majd valami könyvről beszéltek és a vagonok árnyékába működő mini piac felé indultak.
-Könyv! már ez is meglepett, az embereket nézve egy nyomorgó Indiai állomás túlzsúfoltsága jutott eszembe, irodalomnak nem igen éreztem helyét, na de itt minden más volt és a sok lepusztultság közepette, ahol már kicsit féltem a furcsán felém tekintő emberektől, külön örültem, hogy a lányékkal tarthattam.
 Hát néztem az Újvárost és minden felmerült bennem, csak a jövő nem, hol ott, félő volt, most esélyt kaptam, hogy megtekintsem , hová is süllyed a világ. -Istenem, vízió volt az kétségtelen, miközben a lány és anyja beléptek egy fémlapokkal megerősített, BOLT feliratú helységbe.
 Vártam, még nem telt le küldetésem, és húsz perc vagy ezer év, előkerült a lány, de a vidámság helyett könnyek voltak szemeibe. -Rákérdeztem és ahogy megindultunk, csak annyit mondott, az anyuka, nem is anyuka volt, hanem a futtatója, a lányt ugyanis, kurvának nevelték és kurvaként élte életét, a pénzt hozta haza a nagyváros árnyvilágából. Hát szólni nem igen tudtam, vigasztalni(?) anyukát agyonvágni(?) vagy felébredni és felejteni...vélhetőn Isten küldött, és vélhetőn okkal, az ébredés meg még váratott magára....

Inkvizítor útja - A Kezdett

 Rohadt idők voltak, a hit elveszett és a démonok pusztító vadászként járták a világot. A városok nem védelmezték az embereket, a tudomány elhasalt a túlvilág erői előtt és inkább áldozott a pokolnak, mint sem harcolt volna. -Az egyház volt az egyetlen mely harcolni próbált és végrehajtóik az inkvizítorok voltak.

 Johnt a főpüspök személyesen bízta meg, hogy utazzon egy Pest nevű településre ahol a helyi lelkész meghalt és a seriff nem tudta megakadályozni egy fuvallat-démon garázdálkodását, a vér ennek a elvadult bestiának kevésnek bizonyult. A jelentések szerint, már öt embert áldoztak fel a démonoknak, ám a települést nem hagyta békén a szörnyeteg. A hatalom ugyan tervezte egy tárgyaló kiküldését, de az idő, és ki tudja, milyen eredményre jut egyáltalán...

 A kocsi lassan gördült a repedezett aszfaltösvényen, a fák rút árnyakat vetettek, a délután széltől táncoltatott valóságába. Még szerencse, hogy az idő relatív volt, az utazás tarthat egy esztendeig is az inkvizítor számára, ám az mindig egy nappal a démontámadás után érkeznek meg a helyszínre.
 Senki nem tudja miért van így, akadnak teológusok, kik Isten ajándékának vélték, mások a démoni támadások sokasága miatt megrepedt tér-idő vonal eredményeként könyvelték el. Mára már  sok dologra nincs magyarázat, de a kódexek minden hiba legnagyobbikának a Hadronütköztető beüzemelését írják. -S csak így lehetett, mert egy ott történt robbanást követőn nyílt meg a pokol és kezdődött a világ hanyatlása.
 A férfi a tájat figyelte, baloldalt egy romos falu málladozó relikviái, a első Ember-Démon háború egyik emlékeztetője. Persze sok tragikus seb csúfítja a Föld testét, és főként az emberi létesítményeket. A Földi világ árnyéka önmagának, a városok százas áldozatokkal engesztelik a démonokat, a falvak, melyek az élelmiszerek egy részét adják a lelkészek oltalmazzák a seriffel, na ná, emberáldozattokkal. -Egy érsek véleménye szerint, pár év és több megszállott lesz a földön, mint tiszta ember. Mert bizony a dögök, nem mindig zabálnak, van hogy a testeket ruhaként használva, egyféle materializációs állapotot teremtve, élvezik az emberi örömöket, hibrideket nemzve és szülve.

 -Isten irgalmazzon a világnak! sóhajtotta a középkorú férfi, cseppfolyós ezüsttel töltött lövedékekkel teli tárak hevertek az anyósülésen, pisztolya társaságában. Persze John nem tudta mi vár rá Pesten, azt sem, hogy milyen emberek élik e mezőgazdasági települést, ahol most a gonosz ütötte fel fejét.
 S miért is fontos(?) ha a hit gyenge a munka kemény, ha a hit helyet eretnekség van, a démonok dolga mocskosul könnyű. A tudomány pedig ezer ügynökségével inkább az üzletelést választotta, két vesztett háború után, mondjuk nem meglepő. Ám az inkvizítor tudta, hamarosan Szent Háború fog kezdődni, és ennek a küldetésnek ráadást kulcs szerepe van a jövőt illetően, már csak azért is, mert a főpüspök nem igen adja ki személyesen a parancsokat, az inkvizíciónak meg voltak a vezetői. 
 Bár, Johnt néhány jelentős egyházi ember már hónapokkal ezelőtt felkészítették, hogy nagy változás készülődik, az ÚR egy utolsó esélyt szánt az emberiségnek. Azt persze senki nem tudta, hogy mi, mikor és hogyan fog kezdődni, ám egy dolog elkerülhetetlen fordulópontnak számított, két esztendeje ugyanis a Marsra menekült tehetősek között is feltűntek a démonok, és mára a vörös bolygó hetven kolóniája közül a legutóbbi jelentések alapján hatvan elesett. A Vatikán két hadihajónyi keresztest és inkvizítort küldött, de, hogy mi lesz az egésznek ott fent a végeredménye nagyon nem vigasztalónak tűnt.
 Na igen, a hatalom ott is tárgyalni próbált, de ott nem tudtak alkut kötni, úgy látszott a Marson, a démonok erősebbek, de még ennek ellenére sem küldött a Földi központinak tartott erő katonákat, önkéntesek és az egyház erői vívják kilátástalan harcukat,  mialatt a Vatikán már hét éve ostrom alatt állt. -Ez volt, a hatalomnak sikerült alkut kötni, de a démonok az egyházzal nem kívántak kiegyezni, és a kolostorerődök kapitányaik úgy tartották, az ember-démon alku is csak addig tart, míg az egyház össze nem omlik.
 Furcsa kettősség volt, sok település nem is engedte az egyház szolgáit a falaik közé, ők a hatalom hívei voltak és elfogadták az emberáldozatok sokaságát, ami ellensúlyozására, a szerelem nem létezett csak a szaporulat növekedése, lassan már csak azért, hogy legyen elég áldozat.
 Itt volt a nagy különbség a hatalom és az egyházi területek között. Azon városok kik inkább a keresztesek védelmét választották, nem áldoztak, igaz, újra és újra rohamra induló démonfalkákkal kellet csatározniuk...
 Nehéz volt eldönteni, hol jobb élni, pláne úgy, hogy a démonok bármikor rávehetik a Földi vezetést, hogy támadják ők is az egyházi városokat...   

Sötét Világ

 Összeégett holttestek tucatjai jelezték az eretnek lázadás legújabb hullámát. A kiérkezett inkvizítor a még füstölgő ház egykor volt árnyékába állva, a dolgukat végző helyszínelőket szemlélte. Neki nem volt dolga a nyomozás folyamatával, neki annyi feladata volt, hogy beérje és kivégezze a perem menti falvakat fosztogató és lakosait gyilkolászó eretnek hordákat.
 Az idő sürgette, bevált szabály, ha egy bizonyos időn belül a kiküldött egyházi ember nem tudja felgöngyölíteni az ügyet, mozgósítja a helyi érsek, a legközelebbi tengerészgyalogos bázist, és büntető expedíció keretében, a peremen túli településeket felperzselik.
 John Renner nem volt szentimentális, a küldetése mindig világos és egyértelmű volt és ő az szerint is cselekedett. Ha a haderő büntet, hát büntet, végül is az eretnekek sem válogattak és válogatnak, ám John úgy vélte, ne pusztuljon, még ha Istentagadó is a balga ember, fölöslegesen, pláne ha van más variáns, és volt, hisz ha ő leli meg a bűnösöket, nem fog ártatlan vér folyni, és ráadást az eretnekek is kétszer meggondolják mit is cselekednek, hisz az egyház csalhatatlan képviselői, mindig meglelik a valódi bűnösöket.
 Elmélet, az inkvizítor, hivatásából fakadón számos esetbe volt kénytelen büntető hadjáratot vezetni, de az nem azt jelentette, hogy feltétlenül ez a cél! -Igaz a valódi megoldás, az eretnekek végleges felszámolása. Viszont ez még kivitelezhetetlen, a civilizált és hithű világ túl kis helyre szorult a nagy összeomlást követőn, így hiába a katonai fölény, ha a peremen túli hordák, csoportok egyesülnének, komolyan megremegtetnék a Birodalmat.
 Persze az egyház misszionáriusai, kik bátran bemerészkednek az ellenséges területre, amennyire csak tőlük telik, igyekeznek viszályokat teremteni, hiszen fő feladatuk a külső zóna népeinek ellenségeskedésének szitása, a Birodalom létének az ő munkájuk nagyon fontos pillére.

 A kortalan férfi ki, bíbor vértezetében messze kitűnt a többiek közül, jól tudta, amint a eretnekek nyomába ered, lemetszett fejekkel visszatérve, a díszes páncél álcázórendszerét aktiválnia kell, így ugyanis kimerészkedni, egyenlő lenne az öngyilkossággal.
 -Később, most még miután a hatósági személyek végeznek, neki maradnia kell, és a hely szellemét szólítva, valódi információkra van szüksége, csak remélve, hogy a hullaházba a boncmester a retinavizsgálatok során talál lenyomatott. Bár égésnél kicsi az esély a szem éppen maradásának. Nem véletlen, hogy sok eretnek megvakítja áldozataikat, megfosztván a rendészeti erőket a gyilkos/gyilkosok arcának megpillantásától, mert ugye a szem mindent elárul, még a halott ember szemei is, ha meg nem semmisítik.
 Cudar világ, de John minden követ meg kívánt mozdítani, hogy megtalálja a Huggad klán gyilkosait, nem akart katonák élén egy kegyetlen mészárlást levezényelni, mert ha az érsek úgy dönt, kihűlt a nyom és jöjjön a kollektív büntetés, már nincs gondolkodásra és megoldásra idő, jön a vérengzés.
 -Voltak sikerei és akadtak kudarcai, tulajdonképpen az inkvizítor is ember, csak a hite és a képességei teszik különbé, ám messze nem tökéletessé. -John Renner úgy döntött ha lehet a gyilkosokkal végez, s miután elvégzi a rituálét, ha kap segítséget már célirányba haladhat, ha nem, még ott a boncmesteri iroda esetleges eredménye, és végezetül saját megérzése, mely alapján elindulhat egy bizonyos irányba.
 Nem túl biztató, és rengeteg imádság szükségeltetik a helyes megérzések elnyeréséhez, de végül is ezért lett inkvizítor, szolgáljon és igazságot tegyen, e hitehagyott világban...

Ragnarök Ideje

Fenrir a farkas

 Fáradt voltam, rohadtul fáradt. A fejem hasogatott és a gyomrom görcsbe, miközben kint dörgött az ég és az eső dörömbölve kopogtatott a bádogtetőn.
- Rossz idő volt, bár ha belegondolok, hogy elkezdődött a Ragnarök a régi világ hanyatlása, már nem is oly meglepő a négy napja szakadó eső. -Emlékszem, mikor 2014 február 22 elmúlt, egy újabb mókának tűnt a vég víziója. Ám ahogy a Maja jóslat is változások soráról beszélt, úgy a Skandináv mitológia világvége elképzelése is, egy folyamatról beszélt, és amely tetőzött 2020-ban.
 Persze itt is létezik a túlélés és a újrakezdés, de ez eddig Odin nem adta jelét, hogy megenyhült volna, és Midgard, az óriáskígyó tovább tombolt gigászi szökőárakat idézve elő.

 "Loki, a bajkeverés istene és vad fia, Fenrir kiszabadulnak. Ennek a vérszomjas farkasnak olyan hatalmasra nyílik a szája, hogy alsó állkapcsa a földet éri, a felső az eget, és még ennél is jobban kitátaná, ha lehetne. Szemében lángok táncolnak, orrlyukából lángok csapnak elő"  Forrás: Wikipédia

 A Holdról hatalmas darabok hulltak a Földre, a gigászi farkas térrel és idővel dacolva tombolt, városok lettek semmivé, mosolyok dermedtek a halál torz grimaszává, és a járványok csak tovább növelték a pusztulást, pusztítást. Az igazán döbbenetes számomra, hogy az Amerikai filmipar mennyire előrelátta például a zombik áradatát, igaz ez is egy jó kis katonai laborból szabadulva, tudatos munka volt...
-Elvben nukleáris tél tombolt, bár így a bódé fólia ablakán kilesve, ez a tél, inkább ősznek tetszett, kicsit pedig a Bibliai özönvízre emlékeztetett. A karabély teli tárral, a kard borotvaélesen, úgy véltem felkészültem, egy esetleges rajtaütésre. Igaz az 50. szélességi foktól északra a zombik a Zika és egyéb nyavalyák jelentősen megfogyatkoztak. Ám ettől a klímacsapások továbbra is viharként tomboltak, Odin hollói pedig közönyösen szemlélték az apokalipszist.
 Szemlélték, mint azt a sok embert akik mindent megmagyaráztak és igyekeztek tagadni az istenek létezését, ők már többségében halottak voltak. A leghatalmasabbak a Marsról szemlélték a Föld haláltáncát, a Hold kolóniáinak nagy százaléka megsemmisült, és csak reménykedni lehetett, hogy a planétánk égi kísérője nem hullva darabokra, nem pusztítja el a földi élet minden formáját.
 Még ez nem történt, egyenlőre az emberi tudomány irtotta a világot és a planéta, ám ez csak a bunkervárosok okostojásaiknak véleménye volt, aki már állt kint a tomboló viharba, jól tudta, érezte az istenek erejét. S bár sok dolgot túléltem, a célom ettől több, és mert láttam, Hugin és Munin tekintetében a reményt, tudtam, az én Hercegnőm biztonságba vár reám, és talán, mi leszünk az istenek akaratából az új esély...