Pokoli Pillantás!

 Talán szerencsém van, talán nincs, de immár nem kell remélnek a szerelembe. Persze mint mindenki, magam is égtem a belső tűz, korlátokat hamvasztó poklába.
Poklot mondtam, mert a felébredés fájdalmas és az, kiről azt hitted mindörökké szeret egyszer csak egy másik férfi ágyába hever, kéjtől torzuló kifejezéssel, amúgy kedves kis gödröcskéktől édes arcocskáján.
 Szép külső és alvilági pokolból származó lélek, és tűhegyes fogait a legnaivabba mélyesztve, örömet szerezvén a démoni parancsolójának.
 Sírhatnák, de már sírtam eleget, és ugye az igazi férfiak nem sírnak. Ám akinek még könny nem marta arcát, vélem az nem is ember, egy gép, egy túlvilági szerzet, egy mindentől mentes pusztító szerkezet! - Na de már mindegy, és utolsó óráimat élvezvén a kék bolygót szemléltem. A hold csak egy hely, de a megmaradás itt jobbnak ígérkezik, mint lent édes planétánkon, melyet kizsigerelve, csöveket a szívébe mélyesztve felharagítottunk.
 Igaz én itt, mások száz méter mélyen egy egy bunkerrendszerben, nyilván hasonló cipőbe járhatnak.
 S bár megélhetném a holnapot, a másnapot és a következő évtizedet, valahogy a szerencse, miként a szerelembe, a túlélésembe sem állt ki mellém.
 Egy főnyomócső, ennyi az egész, ám mivel meghibásodott és a hozzáértésem kérdéses, a megmaradásom ezzel arányosan elég biztos, hogy a lehetetlen küldetésbe igazolnám, hogy hát a túlélés jelen esetbe tényleg lehetetlen.

 Egyedül voltam, én nem kívántam a földre visszatérni. Egyrészt nincs kihez, másrészt szülővárosomat egy valóban alvilági esemény, egy bazaltfolyás emésztette el. Emlék, szülők, nem létező gyerekek és egy iskolai csapóajtó, mely kölyök koromban durván arcomba vágott.
 A levegő fogy a földön meg sok, tornádók ezrei szántsák az emberi építményeket, szökőárak tisztítsák le a tengerparti területeket, egy földi apokalipszis, az angyalok nélkül a szajha viszont csak nevet.
 Magam is nevetnék, hisz tudom megérdemeljük, de a levegő fogyatkozik az injekcióért vagyok kénytelen nyúlni, a méreg jobb minta a fulladás. Persze ízlés kérdése, de én a nagy adag nyugtatót választom, mire az oxigén elfogy az életem is stopot mond, a pillanat játéka, de annyit mondhatok ez még mindig jobb, mint lent a pokol!