CSÁSZÁRSÁG

 A történet ott kezdődött, hogy a Föld káoszba süllyedt és a császár emelte ki fajunkat a fertőből és új irányt mutatott. Nehéz idők voltak, de a tisztítótüzet követőn az emberiség átlépte holtpontját és követve az igét újra a planéta, sőt a naprendszeren túli világ urává emelkedett. S az uralkodó, aki halhatatlanként magasodik acél trónusán, vigyázza az emberlakta világokat a külső és belső ellenségtől a világok végezetéig.

 Ma már nem tudni, hogy és miért is halhatatlan az EMBERLAKTA VILÁGOK URA, de ez sokad rendű dolog volt, hisz oltalmazónk a császár, vigyázott reánk és nem engedte, hogy a káosz visszatérhessen. Így hát miért is kellene meghalnia, az emberiség megmentőjének, és még a feltételezés is hitehagyottságra utalhat...

 Nem volt diktatúra, de a szabályokat betartatták a rendfenetartók, és a vétkesek az aszteroida mezők bányáiba végezték, végleg kizárva a társadalomból. S hogy a HIT a császárba vetett szent bizalom is élénken éljen, az inkvizítorok kellően odafigyeltek, hiszen ha elveszik a bizalom az uralkodó irányába, elveszik a béke és elveszik az emberi civilizáció!
 Persze ott volt a haderő, a császár ökle! A génmanipulált katonák, akik generációról generációra katonacsaládokból tevődtek össze. Ám a génkezelések mellet a családok, mind egy-egy fegyvernemhez tartozva tökéletesítették és folyamatosan fejlesztették tudásuk. Így voltak pilóta családok, rohamgyalogos és minden fegyvercsoportnak klánjai. S aki például egy pilóta családba született, pilóta is lett  és az ő családjából is egyre jobb és jobb pilóták születtek, a keveredés szigorúan tilos volt!
 Ez a mi világunk volt, és ez volt az ára a békének és annak, hogy meg tudjuk védeni magunkat az idegen hordáktól. S ugye a rend, a tervszerűség kényszernek tűnhet, és az emberek között akadtak kisiklottak, akiket megfertőzött valamely sötét gondolat és a szabadságról beszéltek. -Ó az ostobák, fel sem foghatták mik zajlottak a káosz éveibe. El sem tudták képzelni a kannibalizmust, az eretnekséget, és a mindennapos barbár mészárlásokat. Velük előbb a tiszteletes atyák próbáltak szót érteni, ám ha nem értek célt, ki kellet emelni a beteg gondolatok terjesztőit és ők is a bányatelepekre kerültek, világunk védelme érdekében.
 S ez az ár megért-e(?) természetesen igen! A birodalom virágzott, és bár időről-időre felbukkantak önjelölt vezetők, ám hála az éber inkvizítoroknak, kik az elméket fürkészték, ártó gondolatok után kutatva, általában időbe sikerült észlelniük a zavart. De ha még sem bírtak, hát jött a CSÁSZÁR ÖKLE és ott a gonosznak esélye sem maradhatott...
 -Magam is inkvizítor voltam, és még szembetalálhattam magam a térhajlításokkal kiszabadított  "csillagdémonokkal"  akik ellen valóban csak a HIT segített, a hit melyet a császár teremtet és melynek magja, hogy az ember mindenre képes, csak hinnie kell benne. Az uralkodó is rendíthetetlen hite által lett az aki. De elmúlt, már mint az inkvizíciós létem, ma a "titkos őrség" tagjaként teszem, amit tenni kell, mert az emberiségnek fent kell maradni, miként a BIRODALOMNAK is.        

A Tűz Pecsételte

 Távolabb álltam, a lángok az egekig csapkodtak, éhes ragadozó nyelveként nyaldosva az eget. A tűz pokolin kavargott és a több tízéves gázolajtól átivódott deszkák kiolthatatlanul emésztődtek. Egy szörny gyomra volt, a sziták selymei, keretei újabb muníciónak bizonyultak, és az épület belűről pusztulva a halála felé igyekezett.
 Sóhajtottam, már többet nem is tehettem, miközben a pernyét a szél ide-oda táncoltatta, sejthetőn újabb tűzfészkeket öklendezvén... -Egy hatalmas robajjal, összeszakadt egy emelet, a lángok az eddiginél is magasabbra csaptak és a szikraeső valósággá változva a pusztulás egy következő minutumát tárta szemeim el.
 A hang borzadó volt, s mivel az malom fakamrái illesztékeibe dőltek, már ekkor mehettem is volna, a dolog visszafordíthatatlan volt és bár a tűzoltó egységek már feltűntek az alkonyi fénybe, hatalmas ovális puttonyaikba különleges oltóhabot  hordozva, a történet túllépet egy ponton.
 Megtehettem volna, hiszen az utolsó malom immár elpusztítva és éljenek a hatalmas arató-őrlő szerkezetek, melyek planétáról planétára hajózva, csillapíthatatlan éhségüktől szenvedve falják a kenyérgabonát...
Ma már mindegy volt, az emberek mindent megesznek és minden összeget akik tudják, kifizetnek az egészségesnek hazudott, porból készül ízékért.
 Ez a jelen, 2110 április 7, s hogy miért is ég az utolsó, még malomnak mondott épület, amit a világkormány emlékezés céljából tartott fent(?) egyszerű, úgy véltem, nem emlékezni kellene, hanem olyan élelmet előállítani, amelynek még van köze a hajdan volt étkekhez. Persze szép formákba és hamis ízekkel remek dolgok kerülhetnek az asztalra, miként a porból készült élelmek mellé, az egészséget fenntartó tabletták is kötelezők, hivatalosan a sugárbetegség elkerülése végett, gyakorlatba egészen másról volt szó...
 De mindegy is, a nano-kapszulák minden felületes gondot megoldanak és az életkor is kitolódott, mondjuk ezért van a népességszabályzás és ezért tört ki a távoli Titánon egy rohadt háború, az emberanyagot mederbe kell tartani, szólt a nem hivatalos direktíva.
 S bár a Föld megmenekült a globális katasztrófák hullámaitól, mellyel a bolygó kívánta lelökni élősködőit, most mi lökjük le embertársainkat a szikla tetejéről. Hülye egy világ és ha egykor nem tettem volna egy szívességet egy ismeretlennek, ma nem élnék 35éves külsőbe, és ma nem iktatva ki a malmot vigyázó két android őrt,  és az utolsó malom nem lángolna...
 Furcsa, a levegőben lebegő tűzoltóegységek okádták a habot, de a tűz nem csitult, talán a malom is úgy gondolta, ha már nem őrölhet, ha már az emberiségnek jó a műszemét, minek is létezzem, lejárva ideje, talán ő is elkívánt tűnni a múlt birodalmába, miként az időm nekem is lejáróba, nincs cél, és a pénz egy pont után, ha gondolkodik is az ember, ami ma már ritka, az oktatási-média kellően beszabályozza a elmélkedések territóriumát, rájön csak báb egy groteszkül rendezett, bizarr világba.
 -Jeleztek, ildomos volt indulnom, a testőröm veszélyt észlelt, s míg a kitűzött feladataimat nem teljesítem, nem léphettem a malom nyomdokaiba, tartoztam ennyivel hajdani jótevőmnek...        

Kezdetről

 ISMERTETŐ: A zombi-kórt egy vírusnak köszönheti az emberiség. A spanyolnáthát okozó vírust keresztezték a veszettséggel, és megszületett a szuper-vírus!

1, A megfertőzött  nem gyorsabb, mint egy egészséges ember, ráadást mozdulatai gyakran akaratlanok és céltalanok.
2, A fertőzött képes túlterhelni a szervezetét, ám a fizikai és egyéb törvények végett a szíve megállhat és a test is leáll, bár megfigyelték többször sikerült a vírusnak újra indítani a testet.
3, 2065, még nincs gyógyír a betegséggel szembe. A védőöltözékek szinte kötelező akik ki merészkednek a védett területekről. A legbiztosabb helyek a zárt, földalatti bunkerek.
4, A zombik ellen a gyors regenerálódásuk végett, robbanó töltetek és lángszórók alkalmazása a leginkább hatásos.
5, A zombik táplálkoznak, és bár víziszonyba szenvednek, a vér fogyasztásával valamelyest pótlódik a test folyadékigénye. E szörnyeké vált emberek, az egészségesek a fő célpontjaik, ám minden élőre lecsapnak. Nem egy kiszáradt vagy éhségben elpusztult zombit találtak idők során, amiből kiindulva a legbiztosabb területek a sivatagok, kies vidékek. Több jelentősebb, hatalmas falakkal védett város környéke több kilométeres körzetbe felperzselt pusztaság, ezzel is elkerülésre ösztökélve a zombik áradatát.
6, Megfigyelték, végső elkeseredésükbe, a fertőzöttek nem riadnak vissza egymás felfalásától sem.

 ...Talán szerencsésnek is mondhattam magam, mert valami oknál fogva immúnis lettem a járványra, így a védőfelszerelést a páncél jelentette, mert bár nem betegszem meg, kétlem, hogy túlélném egy éhes falkával való találkozást, védelem és védekezés nélkül.
 Persze miközben évtizedeket eset vissza a fejeltsége a civilizációnknak, mindenki a megoldásról álmodik. -Nos a magam részéről, inkább nem álmodozom, helyette ritkítom ahogy tudom e vírustól vezérelt, hajdani embereket.
 Hazudnák, ha azt mondanám, hogy ma már érzelmek elbizonytalanítanának, ó nem, meg volt a keresztem, a kezdetkor többet vesztettem, mint amit az élet utána adhatott. S mikor kiég az ember, nem sokkal különb, mint azok a szörnyek, kik nagyrészt uralják a planétát.
 Egy csütörtöki napon történt, a kutya sem gondolta, hogy a kis-Ázsiába felbukkant betegség valaha is eljut a mi vidékünkre, hát eljutott!
 A kórság az ajtónkon már rég belépet, miközben a vezetésnek fogalma sem volt a borzalomról, miként nekünk sem, miként senkinek sem. -Egy biztos, sötét viharként csapott városunkra a betegség, s míg az egyik nap ment az ember dolgozni, a másikon lázasan vergődőt ágyában, míg harmadnapon kikelve, egy szörny nyitotta szemeit világunkra.
 Nem volt könnyű az élet, hiszen a halál lesett minden sarokból az emberre, sőt, minden tüsszentéssel!  Rettegtünk, rettegett minden élő, és a hatóságok alig tudtak valamit is tenni. A leggyakoribb eljárás a karantén alkalmazása volt, ám ez megpecsételte minden körülzárt ember életét. A igazi döbbenet akkor kezdődött, mikor napalmmal kezdték bombázni a fertőzőt településeket, ugyanis rájöttek, a katonák sokszor nem tudták fenntartani a karantént, sőt a kezdeti időkbe ők maguk is megfertőződtek.
 Szörnyű idők voltak, és bár most letekintve a hegy tetejéről és végig néztem az elterülő erdőségen, minden oly idillinek tűnt. Idillinek, de közben sejtettem, az erdőbe húsra vadászva ténferegnek a zombik egyénibe vagy kisebb hordákba. S ugyan, annyira nem aggódtam, a karabélyomat az isten kedvéért sem engedném el, s ha minden szakad, még ott volt a kardom, igaz, nem voltam mestere, de a szörnyek sem igen a védekezésre specializálódtak.
 De már túl nagy veszély nem fenyegetett, a hatalmas vasajtó nem messze rejtőzött, utat biztosítva a hegy belsejébe található erődbe, s a táskámba ott lapul egy minta, amely talán megváltoztathassa a világot, állítólag ez a jövőn záloga, hát ez majd kiderül...     

Sóhajtás

A Gibraltár-híd egyik elképzelése  

 S hogy Isten mit gondol tökéletesnek, nem tudom. Sok kérdés létezik és még többre sosem kapunk választ, ám életünk kulcsa mi magunk vagyunk. Nem vagyok filozófus, és bár sok írást olvastam ez ügybe, még is úgy vélem, a küldetésünk, lehet nem a boldogság, hanem, hogy valaki boldog lehessen!
 Rég történt, talán nincs is jelentősége, talán a leírása is csak a papír pazarlása, de úgy vélem az időmből még kitelik, ha jók a jelzések a szétszakadt hold darabjai, még nem érték el a bolygónk légkörét, és talán ez a bunker megadja a túlélést, ha nem is az enyémet a leírásaimat igen!
 Nem akarok beszélni a Kínai gravitációs kísérletekről, erről biztos számtalan feljegyzés megmarad, végül is a világvégét ennek a felelőtlen kísérletnek köszönhessük... Arról sem írok, hogy a I Atomháborút követőn, mily nehezen tért is magához az emberiség, a tragédiába a szerencse, hogy csak korlátozott volt, és bár Moszkva egy lidércnyomássá változott, várható volt a végeredmény, ugyanis egy megelőző csapás keretében gyűrték le az Új Cári Oroszországot, régen volt.
 Igazából arról beszélnék, mikor egy hülye jegyérvénysítőgép mellet beszélgetésbe elegyedtem a később életem párjává vált hölgyeménnyel. Banális történet volt, a villamos gördült és mi a végállomásig azon okoskodtunk miért nem működik a gép, miközben számos másik ásítozott munkára felkészülten.
 Valahogy szerencsénk volt és ellenőr nélkül megúszva éppen elváltunk volna, mikor a folyó túlpartján magasodó hegy virágokkal és könnyed ligetekkel tarkított oldala, mely mesterséges tervezés, de fényképezésre ösztökélt, nem csak engem, de őt is. Ezen már mosolyogtunk és a bemutatkozásra is sor került, megjegyezném, neki jobb képei lettek.
 Tehát úgy annyira egy frekvencián mozogtunk, hogy ki is jelentettük, e pénzszomjas világban, ahol az első szempont az anyagi, döbbenten tapasztaltuk, hogy mindenről beszéltünk, csak éppen arról nem, mint a többség, hát így kezdődött...

 " A csodás pillanatoknak mindig meg kérik az árát "

 Ez, azon időbe történt, mikor a vén kontinens totális háborút indított a milliárdos népvándorlás ellen. Részben a globális időjárás-változás  klímamenekültjei voltak, új hazára vágyva,  de többségében pedig a hitüktől és fanatizmusuktól vezérelt, immár nyíltan pogánynak titulált, nem keresztények. Sokan gyengének tartották Európát, ám az olaj-levegő bombák másként gondolták és tulajdonképpen ott tartott a földrészünk, ahol annak idején Róma, a népvándorlás falait remegtette. De a bukás elmaradt, az emberek felismerték a jövő a tét, és nem kelletek sorozások, az többség önként jelentkezett katonai szolgálatra. -Nos én nem voltam önkéntes, mivel voltam egykor a fegyvereserők tagja, alapból az elsők között vittek a frontra, a frontra, mely a határok mentén brutális szintet öltött mind két oldal részéről.
 Már nem kellet olaj, így az őrületnek beáldoztuk a gazdagnak mondható arab országokat, ez időt jelentett, Európa ugyanis a hidrogén technológia segítségével teljesen új energiarendszert épített ki. -Persze erről sem kellene beszélnem, hisz a valóság megbotránkoztató és az igazság nézőponttól változó!

...egy rosszul kezdődött napon történt, nem veszekedtünk, de szó szót követve kicsit vitáztunk. Őnagysága ugyanis kijelentette, hogy ő a testesebb pasikat kedveli, és legyek hajlandó hízni. Ez egy szabadságolási időszakomba történt és nem is igen értettem csipkelődését, hisz több esztendeje együtt voltunk és ez idáig nem voltak ilyen elvárásai.
 A kisszobába voltunk, ő miniszoknya és pólóba, a nyár megengedte és nekem csak örömet szerzett öltözéke. De ugye vitáztunk vagy mi, majd felém fordulva elégé egyértelmű jelzést küldött, melynek hamarost  a vége nagy sóhajokba torkollott, amit úgy festett egyikünket sem nagyon bántott... Azután vége volt és közölte, nem is kell meghíznom, teszem hozzá a seregbe ere nem is nagyon lett volna alkalom...
-Nem ez vézna csaj volt, de nem is volt molett, egyszerűen olyan volt amilyennek lennie kellet. S hogy én számára mennyire feleltem meg, sosem kérdeztem, ehhez nem volt merszem, csak reméltem meg maradok neki, míg e földön az élet adatik mindkettőnk részére...
 Nem voltam otthon, egy a Földközi tengert átívelő Gibraltár-híd védelmét láttam el, az Afrikai oldalon. Tőlünk harminc kilométernyire  a tüzérségünk acsarkodott, az eget hullámokba árnyékolták be a nehézbombázó kötelékek. Volt mikor az első vonalba harcolva, szó szerint remegett a föld és mi a lövészárok betonnal kikent oldalának támaszkodva csak fohászkodtunk. Ám akkor csak a hidat védtük esetleges terrortámadástól, ami annyit tett, ami nem katonai jármű vagy gyalogos volt, már messziről kilőttük, jó kis mesterlövész puskáink voltak ez kétségtelen. -Szóval az egyik toronyt elhagyva, a váltás megtörtént, a kantinba töltöttem az időm, mikor egy levél érkezett, melyben annyi állt, az xy bevásárlóközpontba egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, és az elsődleges adatok szerint a feleségem is életét vesztette az ezer másik áldozattal egyetembe...

 " Igazság(?) míg ember embernek farkasa, nem fog létezni valódi igazság! "       

Emberirtás Után

 Egy hihetetlen délután volt, a nap a tél ellenére nem csak világított, de meleggel is simogatta, simogathatta

az arcokat. Szél nem volt, a felhők, azaz csupán foszlányok, lehorgonyozva nézték a lenti világot.
 Egy mese volt, mese a mindennapokba, még ha csak néhány lélegzetvételnyi ideig. -Nem az idő változott, és még az óra is pontosnak mutatkozott, de valahogy egy felcsaholó vadkutya messze űzte az üdítő varázst és a férfinak mozdulnia kellet!
 A karabélyt másodpercek alatt célra tartotta és, még mielőtt a horda észrevehette volna, sorra szedte ki a viszonylag lassan vánszorgó zombikat. -Nem egy Kaptár film forgatása volt, ez a való ridegen vicsorgó pillanatai, mert ugye az embereknek a film nem volt elég, ki kellet próbálni, hogy képesek vagyunk e élőhalott borzalmakat létrehozni, hát képesek voltunk.
 Persze John jól tudta, ha az Ebola projekt nem vall kudarcot, most nincs zombi-kór, hanem a vérzéses láz tombolna, nyilván fél kontinenseket néptelenítve el.
 Nem vált be, így jöttek a zombik, egy Szibériai laboratóriumból, tudatosan, azaz parancsra kiengedve a belégzéssel terjedő, agyat zabáló betegséget. Igaz tény, ez egy globális döntés eredménye volt, és az illetékesek a világ legtöbb pontján időbe bezárkóztak földalatti bunkerjaikba, s ha még is valahol katonai csapás szükségeltetett, ott voltak a drónok  és a speciális páncélzatú elit alakulatok.
 S mi is volt a cél? nyilvánvaló, az emberiség létszámának drasztikus csökkentése, tény, a dolog remekül sikerült, oly annyira, hogy most már a még létező fegyvereserők a zombik ellen háborúztak, tudniillik ugyanis, hogy a tervezett borzalmak, nem óhajtottak éhen halni, sőt némi intelligenciát alakítva ki a mesterséges vírus, a lényeg a gyorsabb regenerálódás és egyéb nyalánkságok mellet, megtanultak a szabadon élő állatok vadászatát és táplálkozásuk által, nem pusztultak ki, mint ahogy a zsenik kiagyalták.
 Rossz hír volt ez a felszínen és a biztonságba rejtőző túlélőknek, mivel több volt a zombi, mint az ember és kezdetleges felfogásukkal, tudtak néha komisz meglepetést okozni, még a profiknak is, nem, hogy a immúnis túlélők kicsiny csoportjaiknak. Mert érdekes módon jelentős embertömeg nem reagált a kórságra, vagy, mint egy brutális influenza, átmenve rajta, megélte a holnapot. Igaz ez a holnap egy rémálom, egy horrorisztikus világ, ahol végül is a a fő cél teljesül, mert 4 milliárd ember pusztult el és legalább 2 milliárd szörnyeteg.
 -Ez a jelen. sóhajtott John és ugyan a negyedét leszedte a járkáló hulláknak, a többi reagálva szétszóródva bekeríteni kívánta a vadászt. Ám ez lehetetlen volt, a férfi megnyomott egy gombot és a védelmet szolgáló acélkupola a mélység felé süllyedt, immár láthatatlanná válva a primitív lények számára.
-Ötös őrhely kiszáll, 7 zombi kilőve. adta le rádión a jelentést a mesterlövész, vélhetőn a élőhalottak, mikor nem lelik a ellenséget, nekiállnak felfalni és rejtekükbe elhurcolni a hét szétloccsant koponyájú társukat, az élet megy tova...

A Birodalom

A kép a Warhammer univerzumból származik

 Sötét időben, sötét lelkű emberek születnek, a társadalom maga termeli ki képviselőjét. Ám mikor a gazdaság összeomlott és kitört az anarchia, ők voltak az elsők akik elestek a harcmezőkön.
 Isten akarata, vélte az inkvizíció, az az inkvizíció mely kimentve az emberiséget a öröknek ígérkező éjszakából és a rend eszközével megszilárdította újfent a társadalmi rendszert, és az emberiség újra emelkedni kezdett, túl egy nukleáris tűzön, immár a császár iránymutatásával egyre feljebb törekedve.
 Persze voltak a cégek, a cégek melyek magánhadseregekkel igyekeztek dacolni a törvényes rendel. De a HIT megtörte erőiket és a császár aki egyben az egyház fejének is számított, dragonyosai élén sorra vonta az ellenőrzése alá a renegát területeket és planétákat.
 Ezek voltak a nehéz idők, a krónikák úgy írják a HATALOM HÁBORÚJA, s bár valóba a hatalomról, az irányításról szólt, nem lehet felejteni, hogy a kiúttat a hit mutatta meg. Isten nélkül sem az inkvizíció sem az uralkodó nem diadalmaskodott volna.
 De győzött az igazság, a börtönök, melyek a káosz kezdetekor kapuikat feltárták, milliónyi gaztevőt zúdított a világra. Ma ez már nincs, a bűn azonnali bűnhődést von maga után, így mikor egy gyilkosról biztosra kiderül, hogy ölt, a törvény úgy szól, hogy "szemet szemért, fogat fogért, életet az életért" és ezt a hóhérok tétovázás nélkül végre is hajtják.
 Persze vannak kisebb bűnök, de vannak távoli bányatelepek is, ahol a vétkes verejtékével vezekel vétkeiért. -Sötétnek tűnhet a végítélet előtti demokrácia felfogáshoz viszonyítva, de ugye az megmutatva gyengeségét, az emberiséget a kihalás szélére sodorta. Az egyház aki akkor dekadens és alkalmatlan volt, nem csak más véres vallásokkal nem tudott mit kezdeni, de saját híveit sem sikerült egységbe tömörítenie. Ma ez másként van, az inkvizíció a sátánizmus és minden eretnek gondolat terjesztőivel szemben kérlelhetetlenül fellépnek.
 A császár mondotta mikor a Mars egy kolóniáját átkos démonkultúra fertőzte meg, vélhetőn az ott élt ősök hagyatékából merítve, hogy "ISTEN EGY, A TÖRVÉNY EGY, A BŰN PEDIG BŰN AZ UNIVERZUM MINDEN PONTJÁN!"
 Az is egy kemény döntés volt! az inkvizíció csatahajója a város fölött lebegve, szabad elvonulást ígért akik tiszta szívből megbánták istentagadásukat, ám akik nem a hajó plazma tűzet  zúdítva a kolóniára TELJES MEGTISZTÍTÁST ALKALMAZOTT!
 Ma már nincs más megoldás, a császár nem engedheti meg, hogy az emberiség ismét a káoszba süllyedjen, s bár ennek ára van, a többség még is hálás a birodalomnak! -Mert bár a HIT szent, de a vallást nem kényszerítik, egy kritérium azért van, a keresztséget mindenkinek kötelező magára vennie, a gonosz ellen ugyanis ez az egyetlen valódi fegyver. S mióta működik a térhajlítás, a pokol is közelebb került az emberiséghez, a pokol a valóba létező túlvilági pokol.     

Utolsó Lépés

 A távolba elterülő erdőt néztem és próbáltam nem gondolkodni. A fák koronáit lágyan hintáztatta a szél, az égen néhány felhő mászkált, talán kíváncsiságból, esetleg mert valaki ere invitálta, végül is számomra teljesen mindegy volt.
 Nem néztem magam mögé, nem néztem,mert nem akartam látni a lepukkant üzen haldokló berendezéseit. -Persze nem sajnáltam, nem ezért fizettek, ám hazudnák ha azt mondanám tetszett a látvány.
 Feltártam a rozoga ablakot és kihajolva le tekintettem, némiképp farkasszemet nézve a mélységgel. Nem ijesztett, a töredezett aszfalt, az itt-ott feltörő gaz, bizarr, és egyben magányos benyomást nyújtott, mint az esőtől egyre csak rothadó raklapok, az idő mindenekfelett magasodott.
 Zörej! sóhajtottam és pisztolyom élesítve a pillanatot vártam. Úgy hallatszott sietnek, a dögök kiszagoltak és szedték a lábaikat a nyikorgó, rozoga falépcsökőn, mielőbb testembe kívánva marni, végül is, ez volt a céljuk, ez volt az életük záloga. Génmanipulált emberek voltak, az idegenek ebeknek használták őket, és ebek módjára is bántak velük. S velünk(?) mi akik még szabadon létezünk, vadászat tárgyai voltunk, igaz ez a vadászat két irányú volt, mi is vissza-vissza vágtunk, a tét nem kevés volt, fajunk fennmaradása és a planétánk visszahódítása.
 Felüvöltöttek, elérték az emeletem és győzelmükbe biztosan rohanni kezdtek felém. Az idő elérkezett, pördültem és lőni kezdem, a robbanó töltények sorra loccsantották szét a koponyákat, vért és velőt spriccelve  minden irányba.
 egymást után hullottak, az utolsó tőlem három lépésnyire terült el, vére engem is érintett. Persze a történet nem ennyi volt, újabb léptek és vélhetőn néhány idegen is közeledik, hát tegyék. Nem láttam a gyár főbejáratát, az ellen oldal erdőségét néztem, de csak jó esetbe percek és ezen féltekén is feltűnhet néhány vadász, így mert időm fogyatkozott, felállva a párkányra, érezve a töredező maltert, az aláhulló halk csörrenést,  keresztet vetetettem és alávetettem magam a mélység irányába, ha már hív, ne érje csalódás...      

Démonvadász 3 ( a közjáték )

 Sok kérdésem volt annak idején, sok emberrel beszéltem a válaszra vadászva. Ám ahogy az idő telt a kérdések elhalványultak. Elhalványultak, mert az újabb és újabb feladatok mellet egyre több dolgot nem értettem és inkább feladtam.
 -Nehéz az élet, és ahogy a villamos ablakán kibámulva néztem az elsuhanó ódon házakat, a rohanó embereket és lenyelni kívántam a járműn utazók lármáját, csendet szerettem volna. Persze semmi sem kívánságműsor, és mivel ide küldtek e állandó árnyékba borult világba, itt kellet lennem és várni, hogy a végállomásra befusson a járat, az A55-ös járat.
 Nem tudtam megmagyarázni miért van állandó szürkeség e dimenzióba, a felhőket látni és valami napfényszerű szűrődést, de valódi fényt nem. Ez van és az éjjel-nappal működő közvilágítás, és valami bálványszerű démont tisztelő templomok sokasága, végül is a gonosz egy síkján tartózkodtam.
 Nyeltem, szóltam volna, két fiatal egy lányt molesztált, a pár utas pedig inkább a villamos ellen vége felé húzódtak.
-Fogdosták, ő kiáltana de nem mert csak a kék tekintete könnyekkel felém kiáltott. Utáltam hibázni és utáltam a mocskokat, és ehhez sajnos nem kell a sátán dimenziójába járni, s bár most rossz helyen voltam, a türelmem és elveim fogyatkozva lassan felemelkedtem.
 Kint esni kezdett, és egy nyilvános óra délután öt órát mutatott, és meg is lepet, hogy ilyen korán előkerültek a mocskok, hiszen jól tudott, itt a pokol dimenzióiba minden szabályok szerint létezik és még a gyilkosság is időhöz kötött, aki pedig nem tartsa be, hát menekülhet, mert az itteni rendőrök géppisztollyal tartassák be a törvényeket.  
 Hát döntöttem, most magam jelöltem rendőrnek, és ismerve a törvényt, talán nem érzékelnek majd a figyelők, mert elvben a saját szabályaik szerint cselekszem, eszköz leszek.
-Elég! szóltam és, hogy megelőzzem a problémát a közelebbit megragadva, teljes erőmmel hátra rántottam. -Ordítót és zuhant sok méterre távolabb, remélem ez felébresztette a félelmét, ha nem, majd fogom.
-Barom. nyögte a padlón fekvő, a barátja a lányt hagyva felém fordult és tekintetébe érthetetlenség honolt. -Üthettem volna, de inkább feltártam a köpenyem, megmutatva a könnyű mellvértezettet és rajta a szent jeleket, vélem a plazmavetőt is észrevette. De mindegy volt, mert mivel szabályt szegett, a rendőrök sem fognak feltűnni, hamar rájött nem sok esélye lehet, kezeit felemelte és hátrálni kezdett.
 Társa feltápászkodott, félszemmel láttam és azt is míg társa feladta ő kést rántott! -Nem időzhettem, pördültem és már rúgtam is, a kés repült az öklöm az orrát zúzta és vér született, a jajgatás túllármázta a villamos zörejét, és tántorgón káromkodott.
-Tűnés! szólt társa, miközben a jármű lassítva egy megálló felé közeledett, e közjáték befejeződött, a küldetésem pedig még el sem kezdődőt.

Egyféle út

"A befejezett öngyilkosságot elkövetők közül körülbelül 80% orvoshoz fordult a halálát megelőző egy éven belül, és 45%-uk egy hónappal a bekövetkezést megelőzően. A befejezett öngyilkosságot elkövetők közül körülbelül 25–40% állt kapcsolatban mentális ellátást szolgáltató intézménnyel a halált megelőző évben."

                                                        ( Idézet Wikipédia tárházából származik. )

Nem az évszakok voltak a lényegesek és nem is a foszladozó idő. A dolog sokkal egyszerűbb volt, voltak pillanatok mikor nem tudtam én vagyok-e aki gondolja a furcsaságokat vagy esetleg az őrület.
 Persze nem jelentett semmit, egyedül éltem és egyedül törtem szét a konyhát, amit magam hoztam rendbe, már amit tudtam...
-S hogy féltem e saját magamtól? nos hazudnák ha azt mondanám, hogy nem. Az élet nem egyformán mérve, döbbenetes sorsokat tud produkálni. Igaz sokan nevetnek, kigúnyolnak vagy gázkamrába kergetnének, ha tudnák mik cikáznak az elmémbe. Ám szerintem, a gondolataik által, ha ítélnének, bizony a normálisnak titulált is mehetne a kamrába, mert sok egészségesnek mondott ember, barbár és förtelmes gondolatokat gépel az internet valamely platformjára, és a többi tapsikol. Így hát néha megkérdezném ki is a nemnormális??? -De nem kérdezem, élem az életem lenyelem a gyógyszerem és holnap bútortördelés helyet, a megvásárolt altatóval teszek pontot egy hiábavaló élet végére.
 Igen, a pont fontos! ha gyávának tartanak majd mikor hullámra találnak, csak azt mondanám, ha oly nagy gyávaság, rajta nincs mitől félni, ki lehet próbálni.
 No mindegy, nem dolgom meggyőzni senkit, már csak azért sem, mert életem és gondolataim senki, azaz nagyon kevesen tudják, és maximum, majd mondják, "biztos szerelmi csalódás" és hát legyen biztos, legyen szerelmi csalódás. 

New Romantic Saga ( A pillanat kérdése )

 A nőt néztem, régről ismertem és nem voltam zavarba, bár kétségtelen örömmel töltött el a váratlan találkozás. Igaz, nem igen emlékeztem, hogy keveredtünk a tavaszi napsütésbe egy rozoga padon üldögélve és a tájat nézdegélve.
- Tudod, még sosem kérdeztem tőled, hogy miért is lettél varrónő. firtattam csak, hogy a dombon álló padunkra árnyékot vető öreg diófán lármázó madarakat megzavarja.
-Nem tudom... kezdte Emili, éjszín hullámos fürtjeit szemeiből kiseperve, kecsesen és édesen.
...talán akkor az tűnt a legpraktikusabbnak, végül is húsz esztendeje történt, ki tudja pontosan(?)
-Igen, régen minden egyszerűbb és más volt.
-Ez biztos. nézet szemeimbe a picit szeplős arcú lány, kinek kacaja, mely annak idején az iskola udvarán csilingelőn visszhangzott, szép emléket ébresztve.
-Biztos, hűm, igazából azt nem értem, mi miért nem jöttünk össze soha. váltottam kicsit és már ezt nem csak a csend ellenében tettem.
-Már sokat beszéltünk erről. kezdte Emili, hangja bizonytalan, és mint ha a helyes szavakat keresné. Ám ekkor már tudtam, miért vagyunk e idilli pillanatba, egyikünk már nincs az élők sorába!
 A hideg rázott ki, már a beszélgetés szertefoszló valami volt csupán, érezve szívem hevesen zakatol és egész testemet kiverte a veríték.
-Valami baj van?! döbbent le a lány, immár ijedelmem nem volt titok.
-Az hiszem igen. nyögtem és a gyönyörű lány felé nyúltam, meg akartam érinteni, érezni kívántam és felébredni, "  Istenem, csak ne legyen igazam! "
 Nyúltam , már csak egy leheletnyi távolságra volt kezem a kezétől, mikor minden elsötétült az idill eltűnt és Emili is vagy én???