" Ha azt hiszed tudod isten szándékát, akkor Te már nem ember vagy. S hogy isten miként hajthatja végre az ítéleteket, Te szintén nem határozhatod meg, mert lehet holnap téged ítélnek."
Látni dolgokat előre, kicsit kiváltság, kicsit felelősség. Persze az adottság hasznos egy dolog, miként az égen a fellegek.
Bár e késő délutánba a felhők szabin voltak és csak a dühös fickó tornyosult, vélt sérelmét rajtam torolva meg.
Félhettem volna, de nem volt időm, a pisztolyt szegeztem rá, és határozottan letettettem a husángját, ami robusztus és vért ígérőn koppant az aszfalton.
Kicsit felsóhajtottam, a férfi az őrületétől üveges szemekkel bámult, s én mivel a töltények a zsebembe voltak, tudva a lehetőségeket, egyet elővettem és a forgótárba illesztettem.
Nem volt tévedés, a fickó felüvöltött és újra kezébe a fegyvere, meglódult felém. Futhattam volna, ám azt is láttam, hogy az ütleg a tarkómat érve az esélyem a túlélésre nullává válna.
Nem remeghetett a kezem, nem volt időm pánikba esni, a fegyver a magasba lendült, a tár a helyére ugrott és mielőtt a megszállott lesújthatott volna a pisztolyom eldördült.
Csak egy pont volt, a homlokán vöröslő lyuk, és a megeredő élénkpiros csík, a vér saját folyama. -A szemek kitisztultak, a révület elillant és egy hörgésszerű hang kíséretében a test elborult, a husáng koppant ám a szorítás megmaradt.
Nem néztem az emberre, immár remeghettem és próbálva uralkodni magamon, három nyugtatót nyeltem, a szívem immár, majd szétrobbanva dühöngött és a testem úszott saját verejtékébe.
-Lélegezz! biztattam magam, kerülve a hullát, tántorgón tovább álltam. Nem értettem miért, azt sem, hogy isten teszi e, de a sorsom, az örült agresszívak leállítása, és az csak így megy.
A kocsim felé igyekeztem, és mint lidércnyomás a halott, golyó ütötte homlokát láttam, tudva a pisztoly lövedéke, hátul a fél koponyáját kitépte, az agyat végképp megsemmisítése...
Látni dolgokat előre, kicsit kiváltság, kicsit felelősség. Persze az adottság hasznos egy dolog, miként az égen a fellegek.
Bár e késő délutánba a felhők szabin voltak és csak a dühös fickó tornyosult, vélt sérelmét rajtam torolva meg.
Félhettem volna, de nem volt időm, a pisztolyt szegeztem rá, és határozottan letettettem a husángját, ami robusztus és vért ígérőn koppant az aszfalton.
Kicsit felsóhajtottam, a férfi az őrületétől üveges szemekkel bámult, s én mivel a töltények a zsebembe voltak, tudva a lehetőségeket, egyet elővettem és a forgótárba illesztettem.
Nem volt tévedés, a fickó felüvöltött és újra kezébe a fegyvere, meglódult felém. Futhattam volna, ám azt is láttam, hogy az ütleg a tarkómat érve az esélyem a túlélésre nullává válna.
Nem remeghetett a kezem, nem volt időm pánikba esni, a fegyver a magasba lendült, a tár a helyére ugrott és mielőtt a megszállott lesújthatott volna a pisztolyom eldördült.
Csak egy pont volt, a homlokán vöröslő lyuk, és a megeredő élénkpiros csík, a vér saját folyama. -A szemek kitisztultak, a révület elillant és egy hörgésszerű hang kíséretében a test elborult, a husáng koppant ám a szorítás megmaradt.
Nem néztem az emberre, immár remeghettem és próbálva uralkodni magamon, három nyugtatót nyeltem, a szívem immár, majd szétrobbanva dühöngött és a testem úszott saját verejtékébe.
-Lélegezz! biztattam magam, kerülve a hullát, tántorgón tovább álltam. Nem értettem miért, azt sem, hogy isten teszi e, de a sorsom, az örült agresszívak leállítása, és az csak így megy.
A kocsim felé igyekeztem, és mint lidércnyomás a halott, golyó ütötte homlokát láttam, tudva a pisztoly lövedéke, hátul a fél koponyáját kitépte, az agyat végképp megsemmisítése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése