Démonvadászat

 Rohadtul csendes volt az éjjel, a szoba puritánsága ugyan nyugalmat tükrözött, de John nem a nyugalom miatt ült a gyertyától megvilágított helységbe. Éjfél közeledett és még egy reccsenés sem hallatszott, pedig a ház és főleg ez a szoba, amely már évekbe mérhetőn lakatlan volt, furcsa zajoknak adott otthont.
 Nem ördögűző volt és nem is valamely nagy tudású szellemvadász csoport tagja, John Lonn, egy Kivégző volt, a Menny oldalán harcolt a pokol kísértéseivel szembe, de nem tartották sem egyházi sem világi szabályok. A Kivégzőket ugyan a világkormány hozta létre a "Alaszkai gátszakadást" követőn, de teljesen függetlenül működik mindentől és mindenkitől. A szervezetet egy látnok irányította Tibet egy eldugott kolostorából, állítólag a férfit egy arkangyal segíti, de ezt senki nem tudja biztosan, egyféle szóbeszéd ként élt a Kivégzők köreibe.
 De persze nem volt sok jelentősége, a démonok kitódultak a világra és bár az egyház iparkodott megfékezni őket, kevésnek bizonyult, így született meg ezen elit szervezett, melynek tagjainál a szentelt fegyverek mellet a legmodernebb részecskerobbantó karabély is megtalálható volt. Hiába, a túlvilág lényei mutálódva, a régi dolgokra kezdtek immúnissá válni. 
 A férfi sóhajtott, arcát több napos borosta fedte, egyféle pajzsként a világgal szemben, kezében egy rituális kard, éppen megfelelve az elvben itt rejtőző démon pokolba küldéséhez. Ám előbb meg kellene jelennie, és bár a gyertya lángja kicsit táncolt, ez nem a gonosz jelenlétére utalt, hanem a huzatra.
 Az ágy megvetve, szőttessel letakarva, a falak fehérek az egyszerű diófa szekrény legalább húsz esztendeje szolgálta a házat, vonásain és színén már látszottak az idő karmai. Még akadt két szék, egy éjjeliszekrény, rajta a most fényt szolgáló gyertya és egy kikapcsolt lámpa. A falon nem volt feszület, a ház lakói ateisták voltak és amúgy is, mióta meghalt Adam Bren, a ház és egy marhakonzerv gyártással foglalkozó cég alapítója, hát nem igen lakták a helységet, voltaképpen csak takarítás folyt.
 Érdekes história maga Bren élete is, de a démonok nem konkrétan a halála miatt érkeztek. A démonok oda mennek ahol a legkönnyebb áldozatot szedni, és e háznak két kiskorú gyermek lakója is akadt, Bren unokái.

 A gonosz kushadt, John immár sejtette ez egy több napos küldetés lesz, és félő, a dögök nem is e szobába bujkáltak, csupán elterelésként használták a helységet, valahogy a sötét oldal ragaszkodik a régi sémákhoz. John viszont tudta, itt szállóvendéggént az egész épületet, három szint 22 ember a szolgákkal együtt, át kell vizsgálnia, miközben mindenki úgy tudja, a család egy távoli rokonja.
 Nevetséges, de a ház ura ateistaként a démonokat is tagadja, és nem szeretné a dolgot napvilágra juttatni. Igaz, a Kivégzők nem szoktak ilyen szívességet tenni még milliomosoknak sem, ám pénz helyet a kapcsolat dominált. Paul Bren a elhunyt örököse, ismert valakit aki, szintén ismert egy embert, és ugye a végén már fentről szóltak, legyen diszkrét a dolog.
 Persze a csendes munkának is meg van az előnye, de sokkal több a hátránya, és az időveszteségről már nem is kell beszélni. De John bevállalta ezt a kört, így nem volt túl feszült ez miatt, sőt kicsit, ironikus, de szórakoztatta a bújócska a démonnak vagy démonokkal.
 -Ez volt, a karpánt szerű műszer nem jelzett, a megérzése is némaságot tükrözött és a gyertya lángja sem kezdett örült táncba, a gonosz jelenlétét ily módon jelezve. Bár kétségtelen, már a ház atmoszférája is sejtette, itt nincs rendbe valami, de a hagyományos kitelepítés és csali használat, majd roncsoló fegyverrel a pokollény legyőzése módszer nem működött, a kapcsolatok miatt nem működhetett...

2019-12-02 Alaszka, a Lake Minchumine közelében fekvő, az Amerikai Légierő  Wolf nevű titkos bázisán a térhajlítással kísérleteztek. Ám a térgörbítés helyet egy dimenziórést nyitották akaratlan, s innentől számítva elkezdtek áramlani a démonok. A bázist még ezen hónap közepén lebombázták és a helyet még a térképről is törölték, de már ekkor sok ezer pokolfajzat lépet be a mi világunkba, s minden sikeres megszállással csak egyre többen lettek.

Haldoklás Útja / a világunk /

 Egy szeptemberi nap volt, egy esőtől mentes, de nyomott hangulatú, mint a nap szúrós pillantása a dőlésszög végett.
Nem számított, sok minden nem számított, mert most ugyan nem látni, de a Hold málladozik a mélységi bányászat következményeként és csak idő kérdése, hogy elveszítve összetartóerejét, meteorzáporral törölje le az életet a föld nevű planétáról.

 John fáradtan ült a kocsijába, colát kortyolt és a külvárosi ház bejáratát figyelte, jelentések szerint, itt egy NEM REGISZTRÁLT DÉMON rejtőzik. No igen, démonok is voltak, a FESZÍTŐ nevű dimenziókaput nyitó berendezés egyik koros mellékhatása. Az egyház azt állította, hogy a szerkezet a POKOLT fúrta meg és onnan árad időnként jó és rossz lények. A tudósok, egy másik sík lakóinak tartsák, akiket a turbulencia átragadott.
 S bár a cél, a Holddal ellentétben, immár nem a nyersanyag és a túlnépesedés próbalámája inspirálta a FESZÍTŐ alkotóit, a gond attól gond lett, és egy új ügyosztály a rendőrség keretein kívül, a FELSZÁMOLÓK kénytelen létrehozása, akik a veszélyes démonok levadászásával foglalkoznak, John is egy Felszámoló volt.

 Démonok, nem igen volt különbség ember és jövevény között, alakváltók voltak. A Johnhoz hasonló vadászok, írisz kamerák segítségével azonosítják az idegeneket. Nem egy ördöngösség, a kamera 100-300 méretig bár ki íriszét beméri és kiszűri a nem emberit, és a megfigyelőeszközt bárhová, így a rozzantnak álcázott, Felszámoló járőrautón is elhelyezhető. Természetesen el s volt helyezve, igaz John T. Parker  ismerte az általa keresett démont, és már csak a likvidálás volt a valódi feladata.
 Igen, ölni kellet, nem is ritkán, hiszen a legtöbb átkerülő idegen zavarában és ijedelmében semmit nem tud a Földi rendszerről, és még ha tudnának is, a bizalom ritka ajándék, és nem osztják minden sarkon, mint a szintetikus drogokat. A gond voltaképpen az, hogy a FESZÍTŐ csak vákuumot teremtett és nincs átjárás, illetve átszippantás létezik, kiszámíthatatlan helyre, hol ott kapu kellene, mert a világkormány a Mars és egyéb planéták ellenében, egy új dimenzió elfoglalásában lássák a reményt, a faj túlélése tekintetében, hiszen a Hold instabil, a katasztrófa pedig éveken belül bekövetkezhet. Persze a hivatalos propaganda száz esztendőről regél, de mint rendesen az állam sosem mondja el a a teljes igazságot.

 Délutánra járt, a nap ezért is vakított, de Parker a kocsi speciális szálvédőjének köszönhetően ebből semmit nem érzékelt belül. Furcsa világ volt, idegenek és emberek, klímaháborúk és több hetes, szinte látást is akadályozó szmog viharok, az ipari termelés vívmányai, és az egyre függetlenedő, a naprendszerben található emberei kolóniák, a Marstól a Titánig, szerte, mind szakítani próbálna a haldokló Földdel.
 Persze ezeket tudva, nem véletlen, hogy a kormányzat a dimenziókapuba lássa a reményt, olcsóbb, mint a űrháború, amely a lázadások miatt zajlik rendesen, és hatékonyabb, mint egy még nem népesített Hold vagy Bolygóra utaztatása a Földi emberiségnek...
 S itt voltak a démonok, a kormányzat némiképpen kiismerve a idegeneket, általában esélyt adott, hogy regisztrálják magukat és egy nyomkövető chip beültetése után, szabadon élhet, még némi támogatást is add a kormány az alkalmazkodáshoz. De ki az ki békés, mikor egy új közegbe kerül, és ki az ki hajlandó regisztrálni, túlzás, mert vannak kik hajlandóak, ám sokan haragot érezve az emberi faj gyilkos ellenségeivé válnak, és ezért is vannak a Felszámolók. Bár John melletti ülésen ott hevert az impulzus pisztoly, a férfi ma nem kívánta használni, a szemei égtek, és eltökélt szándéka volt, hogy beszél még egyszer a démonnal, regisztrálja magát és inkább éljen...

Elkerülhetetlen

 A multikulturális rendszert a történelem folyamán, egyedül a Római Birodalom tudta tökéletesen alkalmazni...
-Európa 2010 körül elismerte, hogy megbukott a multikultúra!
2015 megkezdődött az új népvándorlás...
... kitört az első komolyabb háborús összecsapás..
.... az unió kettészakadt, az Északi zóna finanszírozza a déli államokat, hogy haderővel megfékezzék a népvándorlók, immár fegyveres hadát...
 Európát az Amerikai Egyesült Államok cserben hagyta, Európa hadereje alig elégséges...
S április 7-én, több nemzet kérésére, végre megindult Oroszország hadigépezete, a Keresztény kultúra, a Keresztény Európa megóvása érdekében, kitört a III. világháború!

 Egy leopárd csöve meredt Belgrád külvárosa felé, a gyalogság zömét az Oroszok alkották és a napi parancs szerint, ki kell űzni a megszállt városból, a nem keresztény fegyvereseket, akik több ezer embert gyújtottak fel, a gyűlölet már korlátok nélkül tombolt, mind két oldal élet-halál harcot vívott. A népvándorlók a már bomladozó jóléti társadalom szociális rendszerére vágytak, a vén kontinensbe látván Eldorádót.
 A keresztény Európa pedig a túléléséért küzdött, s bár a naivságból vagy direkt, üzleti érdekből a bevándorlást támogatók, sokáig próbálták a dolgot elhúzni, mikor Berlinbe a lakosság megostromolta a közhivatalokat és Angliába a királyi család nyíltan kiállt a Európai értékek mellet, eldőlt a történet.
 A vallások háborúja zajlott, két világ szállt szembe egymással és a győzelem még messze volt, miként a győztes kiléte is.
-Rotorok hangja, több tucat harci helikopter tűnt fel a fátyolfelhős égen és a város felé közeledtek. A terv az volt, előbb a légierő letakarítsa az esetleges harcjárműveket, majd jön a tüzérség, több mint 30 sorozatvető állt készenlétbe, mely pokoli tüze  után megindulnak a páncélosok, erős gyalogos támogatással.
 Zinner őrnagy a parancsnoki sátorba a műhold képeket szemlélte, miközben az első robbanások zaja, jelezte számára, a helikopterek akcióba léptek. Az összekötőtisztek hallgattak, az őrnagy feszült volt, valahogy Sztálingrád rémvíziója ugrott be elméjébe, túl erős volt a védelem, legalábbis létszám szerint, igaz, szerencse ezen nem Európaiak morálja igen csak elenyésző, ők a mészárláshoz értettek, ártatlan emberek leöléséhez.
-S még 5 diplomásak. fintorodott el a őszülő halántékú katona, persze tudta, anno Európának nem a diplomásokra volt szüksége, hanem azokra akik elvégzik az alja munkát. De hibát hibára halmozott az unió, és sáskajárás lett, egész addig, míg az őslakos Európaiak sorra öntötték meg dekadens kormányaikat, tulajdonképpen ez eredményezte az unió meghasadását.
 Az őrnagy jól emlékezett, mikor az alkancellárt a nép felakasztotta, maga is ott volt egy rohamosztag élén, de nem avatkoztak közben, mindenkinek elege volt a bevándorlásból. S mily érdekes, a szaporulat is megindult az új vezetés alatt, visszanyúltak a 1930-as   propagandához és az eredmény ismét nem maradt el. -Egy népnek önbecsülés kell! Az új vezetők ezt megadták és voltak oly erősek, hogy segítséget kérjenek az Oroszoktól. igaz már ez lét kérdés volt...
 S ekkor felugattak a sorozatvetők, a föld remegni kezdett, a felszíni támadás hamarosan elkezdődik...

Számolva vissza

 Volt egy álmom, persze ez nem új, mindenkinek volt és van és olykor belehal.
Az élet sosem volt torta, és mostanság messze nem az, a vírusfertőzés ugyanis kiírott néhány embercsoportot, de mutálódva, úgy mond öntudatra ébredt és már nem ölte az embereket, hanem gazdatestnek használva, ő kívánt a planéta uralkodó fajává válni.
 S hogy Istenhez mennyire volt köze e Földi pokolhoz(?) semennyire, az ember gondolta magát istennek, és túl nagyot dobva átesett a palánkon.
 Persze akik tehették a bunkervárosokba húzódtak vissza, köztes megoldásként léteztek a több tíz méter magas falakkal körülvet városok, de ezen utúbbik jóval sebezhetőbbek voltak, viszont, itt termelték meg az élelem egy részét a föld mélyén rejtőzőknek, feladva a sötét lehetőséget, hogy a kórság lejuthat a mélységbe.
Ám ez a világ és nem az én álmom. mert számomra az álom messzire szaladt, és bár nem kergette senki, sőt barna szemeivel talán ábrándozón, még reám is gondol egy töredék másodpercig...
-Mindegy, ő egy ostrom alatt lévő városba a túlélésért küzd, viszont nekem már a túlélés szertefoszlott, mint a mesébe darabokra törő tükör, mely már nem hajlandó képeket mutatni, csak a pusztulás szilánkjaival riogat, esti horrorfilm gyanánt.
 Izzadtam, a torony mely menedékül szolgált, immár a csapdámmá változott, löszerem kifogyóban, és a lelkem is megtörve szemlélte a lent tolongó gonosz sokaságot.
-Féltem-e? nos igen, nem az ötven-hatvan gazdatesttől, itt már nem volt sokat töprengeni, amint az ajtót betörik, a kilenc golyóval sokáig nem tarthatok ki. A félelmem inkább volt miatta, a messzi városba még talán reménykedő lány végett, mert nem akartam, hogy neki vége legyen, elég a halál, ha menni kell, hát kettőnk közül csak egynek.
 Na igen, nem kívánságműsor, és lehet egyszerre lépünk át az élet poklából egy mások dimenzióba, egy olyan helyre ahol még nem jártunk, és talán ott egymásra találhatunk.
-Újabb roham, a dögök farönkökkel igyekeztek a acélajtót behorpasztani, majd szétrepesztve a résen beözönleni, és minden bizonnyal eredményt is hoz nekik az alkony és a nehezedő fellegek, megeshet még esőben halok meg.
-Elmosolyodtam, volt ez irónia, önsajnálat, szánalom és a fájdalom. S mert a derű maszkját öltöttem egy pillanatra, tudtam, csak nyolc golyóm van, mert a kilencediket magamnak szántam.

 Világpokol, és mivel a helikopter nem érkezett, s mert az ajtó öröké nem tarthat, az időmet percekbe mérhettem, mivel a sötétség beállta előtt a történetnek véget kell vetni! -Furcsa, az emberiség mindig okos kíván lenni, és mint most, rendesen pofára estünk, de ez való nekünk....

" Erre eljött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek..."

( A Második Pecsét Feltörése, Szent János Apostol Jelenéseinek könyve )



 

Bunker történet

 Nem feltétlenül vártam a választ, az első és legfontosabb a túlélés volt, és ez egy bunkerben sem teljesen garantált. Az élelem fogyott, víz ugyan megoldott, de enni kell, ami ellen egy idő után a drogok sem érnek célt.
 Sóhajtottam, társam, a veterán őrmester, közönyösen szemlélte a kihalt teret, fedezékünk a vasbeton akadályok kellő biztonságot szolgáltattak, az éhezők pedig a térre lépve, megfelelő célpontot.
 Egy élelmiszer raktárat védtünk, s mint katonák, szerencsésnek mondhattuk magunkat, az ellátmányunk megfelelő volt, hiszen, mi voltunk a vezetek támaszai. -Támasz?! a franc sem tudja, mert mióta a fejadagok bevezetésre kerültek, és pár hónapja megtörtént az első éhenhalás, a halál bekopogva, kérés nélkül aratni kezdett.
 Komisz világ, kint a nukleáris tél, bent az éhenhalás réme, s ami néhányat arra ösztökél, hogy lázadjon, újra elosztást követelve megváltoztassa a megváltoztathatatlant. Mert bizony a adatok szerint még vagy 5 hónap, mikor valami értelmeset lehet fent kezdeni. De ez az öt hónap több száz, ha nem ezer ember életébe kerülhet, igaz ezért használunk elektromos impulzus puskákat, nem ölni, csak leteríteni. Ám a halál így is dolgozik, és nyilvánvaló, sőt parancsba is van adva, ha a tömeg nem hátrál, hát a fegyvert gyilkolásra kell állítani. Persze a kérdés jut e időnk, nem e söpör el a népharag...
-Min mélázol? tudakolta Harwood őrmester egy mentolos cukorkát ejtve szájába, imádta, ezt a nyalánkságot, szavai szerint, élesebben fog az elméje, bár ezt én megkérdőjelezem, de az ő dolga.
-Azon, ha megrohannának minket, mi ketten, meg az épület tetején a másik kettő társunk, meddig tartanánk a pozíciónkat?
-Hülyeségen agyalsz, meghátrálnak ha a hangadókat leterítsük. legyintet az őrmester, aki a barakkjainkba, mikor pihenősbe voltunk, indián őseiről beszélt, biztosra állítván, hogy vérvonalába sámánok is voltak, és neki is szoktak, úgy mond benyomásai lenni, általában éjközép idején, félálomba fetrengve.
-De ha még sem? erősködtem, pesszimizmusom ugyanis határtalannak bizonyult.
-Figyelj, meséltem már ugye, hogy voltak vízióim? kezdte a régi történetet Paul Harwood, és fogaival szétroppantva a cukorkát, megismételte a sokszor hallott nótát, miszerint ő látta amint kinyílik a bunker félméter vastag acélajtaja és elkezdődik az élet, fent, száz méterre feljebb, egy újabb lehetőség keretében.
-Őrmester, emlékszik a 2012 világvége legendára, állítólag azt a Maják jövendölték, és még sem lett semmi.
-Gyerek vagy még, én nem beszéltem majákról, cseroki vér folyik ereimbe, hidd el, jó vége lesz, csak pár hónap és vége. Ráadást rendfenntartókra akkor is szükség lesz, az isten se tudja kik és mik kószálnak odafent.
-Maga mondta, hogy látta mi lesz?! immár csak incselegtem, órámra pillantva örömmel konstatáltam, mindjárt jön a váltás....

Egyszerű Történet

 Egy gigavállalat összeszerelő üzemében a hajtás a rabszolgatartás véres verejtékét éleszti, és kóstoltassa a ma emberével a korbács nélküli megfélemlítés módszereit.
 Ez van, a birkák fehérek és békésen tűrnek, magam is ezt tettem. De míg a többség még azt sem értette, miért is van ez így, én egy célt követtem, a saját célomat, ezért kerültem be a nagy rabszolgakerékbe, tudatosan, céllal...

A csarnok egy nagyobb hodályba és így tovább, egy giga cég giga álmokkal és gigászi sok profittal ezer dologba kezdve tohonya óriásként fullánkos őröktől felügyelve zakatolt az idézőjeles élet.
 Tudtam, hogy valami nem stimmel, egy fontos emberrel beszéltem és átvágva egy raktáron rossz érzés kebelezte be gondolataimat. Bent a számomra is kijelölt területen a munka akadozott. Újként nem igen mondhattam, mi is a gond, az okosak pedig úgy is mondták hülyeségüket, pedig ők még pénzt sem kaptak érte, hisz csak régi dolgozónak számítva tábornoknak képzelték magukat, nekem nyolc, nekik meg illúzió.
-Szóval patthelyzet volt, az egyik rutinos dolgozóból áradt a cefreszag, de rutinos volt, nem kellet tudomásul venni. De mert nem csodát tenni jöttem, a lányt kerestem tekintettemmel, és meg is leltem. Megleltem és a szellőzéstől mentes csarnok nyomott levegőjében, hirtelen megéreztem újra a bajt, így kitekintettem helységünkből.
-Tűz villant és robbanás és lökéshullámok egymásutánja közepette a torkom összeszorult, nem volt kérdés, most meghalok. Ám más történt, a berobbant vegyi anyagok vihara, szupernóva robbanásként két irányba terjedt, viszont az ereje nem volt az említetthez hasonlatos, ekként, szerencsém, csak több métert repültem és egy asztal alatt landolva, fájó porcikákkal megúsztam.
 A fűst szúrós volt és tüdőt gyötrő, a vállalat tűzoltói percek alatt megjelentek, de itt csak a lökéshullám romjai várták, miként távolabb is, inkább detonáció volt, mint lángok.
-Felálltam, és bár a lánynak volt, nem volt párja, az első rémületem után, a második tőrt rám, ő túlélte?! Az ittas fickó nem, láttam a rázuhant mennyezetről  levált  merevítő rúd végzetes döntést hozott számára, tovább botorkáltam, kábán és zúgó fülekkel.
-Jól vagy? tudakoltam Erikától, egy sarokba lelve rá, ő csak bólintót és a pusztulás groteszk romjait szemlélte, átöleltem.
 Másra vártam, pesszimista lévén az elutasítást, ám engedte, és szép szemeibe nézve egy nagy IGENT olvastam ki. Hát döntött, pedig nem mentettem meg, nem voltak nyugat lovagja, de még is, eddig nem most nyíltan felvállalta, hogy mit is érez, és ez borzasztóan jól esett, szerelmes lehettem, szerelmes a halál árnyékos völgyében, de erre vártam több hónapja, ezért voltam e nyamvadt cég bérrabszolgája, és bár szörnyű kép kerekedett elénk, még is belül boldog voltam, érezve, hogy élek és ő is élve, érez!
-Kifelé, kifelé! kiáltott egy tűzoltó, talán egy újabb robbanástól tartva, talán a mérges gázoktól kívánt minket megóvni, a fene tudja, ám szavai nélkül is, a túlélők kifelé botladoztak, mi is, igaz, egyet tudtam, az utolsó napom volt a cégnél, én elértem életem álmát, a multi profitja kurvára nem érdekelt. S bár beleizzadtam minden napba, Erika miatt megérte ezt biztosan mondhatom...

 De álom ide-oda, kint a napfénybe a hűvös levegőtől új képek bontakoztak ki, és egy hír, a fontos emberem, talán az egyetlen jószívű vezető beosztású ember életét vesztette, tudtam miért is volt a rossz érzett.   Persze tenni semmit nem tehettem, és a hét halottat sem tudtam feltámasztani, a hetvennél több sebesült gyógyulására sem volt kihatásom. Csak ember voltam, és a túlélő csoporttársak is, némely, sajnos buta és rosszmájún már most irigykedve, intrikára vágyva szemlélte ölelkezésünk, közben a szirénák vonyítottak, a óriás építmény több ponton megrogyva.

 Buszok jöttek, a munkanapnak vége a hétre, egy olyan emberke darálta aki a ténfergésen kívül sok dolgot nem cselekedett, azaz kirúgta ki nem tetszett neki. Rám is vadászott, de volt kapcsolatom, sajnos volt, mert a hír hozta, hogy meghalt, na őt igazán sajnáltam. S hogy velünk mi is lesz, nem kellet rajta töprengeni, mindig a nő dönt, és ő döntött, Istennek hála mellettem, minden más csak rossz vízió, a magam részéről kilépetnek tekintettem magam, a cég nem érdekelt, csak Erikáért voltam itt. S mert aki hisz önmagába, mindig talál kaput a bérrablét világából, ezért hát nem aggódtam, és már láttam is a jövőt...   

Túl Reális jövőkép

 Egyszer megkérdezték tőlem, mi a véleményem istenről. -Nos sokat nem gondolkodtam, vissza kérdeztem, és istennek mi a véleménye róla, a maszlagok nélkül. S mivel isten sokat nem kommunikál, így nem kellet sokat gondolkodnom.
-Eretnekség?! azt hiszem, nagyobb eretnekség a képmutatás és a kizsákmányolás. -De mindegy, túl gondolni dolgokat egy teljesen irányított világban felettébb fölösleges.

 Nagyot sóhajtottam, az élet szar, ez vitán felül áll, néhány kivételétől eltekintve. S mi akik a két pont között a kiszolgáló szervezetként a tömeget koordináltuk, csak lélekbe érezhettünk együtt a milliárdokkal, hisz viszonylagos jólétünk állt vagy bukott a véleményünkön. Így hát a géppuskán pihentettem szemeim, remélve ma sem kell használni.
 Nehéz, ezt, csak az érzi át, aki megéli és még akad némi empatikusság, belül, szíve legmélyén. Mert rossz nézni, a szabad polgárokat ahogy a bércégek vagonjaiból kiáradva, vonulnak a multik gépsoraihoz, természetesen éhbérért.
 Mi többet kaptunk, de mi öltünk, mi voltunk a világot uraló cégek valódi támaszai, a kötelező étkezésekkor beadott drogok mellet. Mert bizony akadtak hatalmas munkáslázadások, emlékszem, mikor egész Bréma megbénult az öt napig tartó lázadás súlyától, amit végül, a világkormány rohamegységei törték meg, még mi, céges bérzsoldosok is kevesek voltunk, és mert rajtunk is spórolnak a gigacégek, mint mindig minimális személyzettel felügyeltetnek egy-egy objektumot.

 Ám a változás szele már felcsapott, az egyház az utolsó pillanatba elfordult a cégektől és a világkormány intézményétől. Persze ezzel betiltott dologgá vált, amit a cégek a média segítségével igyekeztek kompenzálni. Ám mert a papok, kiket azonnali fejlövésre ítéltetett a világkormány, a multik védelme érdekébe, csak ellenkező érzelmeket váltott ki. A papok szinte szenteknek számítottak, ők tárták/tárják a nép elé az élelmiszerekbe pumpált drogok és vegyszerek titkait. A New York-i felkelést egy pap robbantotta ki, a város 10 legnagyobb élelmiszergyárát a lázadók felgyújtották és több száz vagy ezer, a cégeket és a kormányt szolgáló étkezőhelyet változtattak  kiéget romokká.

 S mit csinálnék ha egy papot látnék? -Elfordulnák, biztos, hogy nem ölnék, utálom munkaadómat a cégeket, és sok társammal együtt hamarost eljön az idő, mikor a céges katonák a  dirigáló mitugrászokra emelik a fegyvert, az elnyomást már nem lehet szolgálni!
 Persze ettől nem változik véleményem istenről, de a helyes döntést azért meg tudom hozni, még akkor is, ha vagy egy cég hű katona, vagy a kormány elit egységei végeznek életem írásával, egy robbanógolyó képébe...