A Jövő Cinizmusa 1

 Elgondolkodtam isten létén és azon, hogy az én létezésemnek mennyi értelme is van.

 -Természetesen semennyi!
 No persze már is jönnek a kijelentések, hogy istentagadó, ateista, eretnek, pogány vagy a franc tudja milyen jelzők jelennek meg a nevem mellé.
 Persze leszarom, egy elfuserált világba élek, a pénz az isten és minél több embert leölők annál biztosabb a holnapom.
 Igaz ez még nem ok arra, hogy megkérdőjelezzem isten létét, de ezt nem is teszem, csupán azt állítom, hogy az akit istennek imádtak, nem jó, hanem maga a gonosz, s ez lehetett az ok amiért ma az egyik legjobb megélhetési forma a cégeknek dolgozva embereket ölni és szerveiket a milliomossók javára felajánlani.
 S hogy ez hová vezet(?) a kérdés csak költői lehet, hiszen a túlnépesedés ellen már több tízméteres falakkal körülvet területek léteznek, csak a kiválasztottak kedvéért. Ott aztán csodás parkok, különös fűst semlegesítők és csodás műalkotások teszik pazarrá az amúgy is luxus palotákkal teli zárt objektumokat. S miközben a hosszú életükhöz szerveket szállítunk, az addig ők annyira nem bíznak az emberekbe, hogy android katonákkal vigyáztassák világaikat.
 -Ez van ma, és ehhez vezetett a harmadik korlátozott világégés és a tudatosan kiengedett mutáns ebola vírus és az ő áldása a vérzéses  járvány.
 S mindehhez mi köze a létemnek, és istenhez? a válasz egyszerű, ha jó az isten nem engedte volna a világ idáig való eltorzulását és azt sem, hogy ölni kelljen a túlélésért nap nap után...   

Utolsó Pillanatok

 S hogy el e kell mondanom, mit is gondolok istenről(?) teljesen mindegy, mivel a másodpercek immár nem nekem dolgoznak és a csodákba távolról sem hiszek.
 Pogány dolog? -Mit is számít, hisz mikor meghalok úgy is kiderül jutalom vagy folytatás lesz e osztályrészem. Mert ha van isten, semmivel sem lesz jobb, ha nincs akkor viszont minden elmúlva csak a sötét, üres némaság marad tudat és lét nélkül.
 Persze egykor reménykedtem, hittem, hogy nagy dolgokra vagyok hívatott. Hittem, hogy megváltoztathatom a világot és a történelmet. De ez már elmúlt, igaz mikor kezdődött a felébredésem, már lemondtam a szerelemről, lemondtam a sikerről és lemondtam magáról az életről. Ám a sors gonosz, és bár mindent elvett tőlem, a tetves életem a nyakamba hagyta, hagy szenvedjek még egy kicsit.
 Szüleimet a jó isten mocskos betegségekkel zabáltatta fel, az érzés, érzések lassan kővé dermedtek és rájöttem nincs semminek értelme. Aztán jött a kurva fertőzés, egy Párizs közeli laborból engedték ki a pestist és élő-halottak kezdtek feltűnni a semmiből, hogy a már málladozó civilizációt végleg felemésztve, a káoszt teremtse meg.
 No igen, a görények a Marsra települtek, az ő ötletük volt a föld letakarítása, ám egyel nem számoltak, a járványuk bár mindent össze és széttört, a Földi emberek nem haltak ki 2 hónap alatt, ahogy ők számították.

 Éltünk, azaz küzdöttünk, és most, hogy utolsó perceim is elillantak, a fegyveremet magam ellen kell fordítanom.
 Nincs bennem félelem, csak jobb lehet és bár isten jóságát megkérdőjelezem, a lövedékbe hiszek. Hiszek, hiszem, hogy a betegség nem uralva testem, nem leszek zombi. -A seb csúnya volt, az élet szar, szerelmem nincs, így ha eltűnök a kutyának sem hiányzok, de így van jól, eddig is csak vegetáltam. Lőszert, vizet és ételt hajszoltam, majd egész nap, a csoportokat kerültem, nem hittem isten jóságába, így az emberekébe még annyira sem. S most, hogy megmart egy fertőzött, immár csak egy feladatom maradt!
 -Meghúztam a ravaszt! -A hangot nem érzékeltem, a fájdalom tűszúrás szerűn érkezett és bár nem villant be nyomorult életem filmje, anyámra, apámra gondoltam és azt szeretem őket!