Utolsó Lövés

 Kérlelhetetlen az élet, van kinek egyszerűbb és van kinek az egyszerű is komplikát. Persze ahogy a székembe hátradőlve csak úgy kinéztem a fejemből, magam is mondhatnám egyszerű.
 S lehet az, de ha az elménk a pici dologból is elefántot csinál, bizony megette a fene.

 Nem akarok álmodni, nincs értelme, már annyiszor felébredtem, hogy belefáradva, a mennyezeten sétáló pókra pillantva csak egy grimaszra telt.
 Nem keresem a tökéletességet és magát a tökéletest sem. Egyszer megálmodtam az a nőt aki tökéletes volt. Nem a külleme és nem is a belső tulajdonságai tették azzá, ami miatt álmomba ragaszkodtam hozzá.
 A lényeget ő maga egészébe szolgáltatta. Nem a szexuális vonzalom diktált és nem is az intellektusa. A dologban lehet ott volt a kémia, biológia és a jó isten tudja micsoda. Ám az egész többről szólt, egy érintés egy ölelés, oly köteléket alkotott amit nem a szeretkezések és nem is a szavak tartottak egyben. Varázslat! -A mai világba így fogalmazhatnám, régen szerelemnek nevezték. De miközben mindenki fogyasztóvá vált, a kémia és a biológia maradt és a vágyak kielégítése, ha hosszabb időre nem is de egy pillanat elejéig igen.
 Nincs szerelem és nincs az, hogy jóban-rosszban mindig veled és melletted. Viszont van pénz és anyagi jólét, és ez eldönti mi és hogy legyen. S még ha nem az igazi a dolog az sem baj, hisz létezik a szexhirdetés, és meg van a családi békesség...
 
 Na mindegy, a dolog már nem zavart. A jobbomat lassan a halántékomhoz emeltem és a benne nehezedő revolver elsütésére készültem.
 A pók élt és még szemeim követték számomra ismeretlen küldetését, még követtem...
 Mennyország? - Rohadtul nem érdekelt, és az sem, hogy ki mit szól majd. Egy biztos, van erőm és meg tudom tenni, hogy kilépjek az átkozott körforgásból, jó éjt világ élvezd a tudod.
-Meghúztam a ravaszt! nem hallottam hangot és nem láttam fényt. Egy komisz érzés volt, mint mikor az áram végigszalad a testen, majd sötétség...