-Nem rúgtam ki, úgy gondoltam jobb így. vélekedett a kék szemű férfi, ő volt e részleg egyik vezetője, és hűsége a rendszer és a cég iránt, immár végérvényesen bizonyosságot nyert.
-Jobb. értett egyet a szürke öltönyös ördögűző, a csarnok biztonsági kameráit arra az egy emberre irányította akiről úgy vélte a vezető, hogy lázító gondolatai még elégedetlenséget teremthetnek. -Az illető egy egyszerű, kicsit magának való figurának tűnt, ám a jelentésbe leírtak szerint, többször hangoztatta, ő a magasabb bérekért ki merne állni, még sztrájkolna is, és nem érti miért egymást piszkálják a munkások, mikor a fő ok az alacsony bér és a sok és nehéz munka!?
-Veszélyes szavak voltak, s bár a kontinensen rég volt felkelés, de olykor akár egy parányi szikra is hatalmas pusztítást okozhat, amit ugye senki sem kívánhat.
-Mit tegyünk? firtatta a műszakvezető, akinek lelkesedése talán túl sok rejtett ambícióra utalt, ezt viszont a rendszer egy pont után már szintén nem tolerálta.
-Műszakvezető, az ön munkája itt befejeződött, a többit bízza rám! csendült szinte parancsolón a öltönyös szava, és ez ijesztően hatott a céges fickóra.
-Értem. nyögte csendesen, és igyekezett kerülni az ördögűző jeges tekintetét, jól tudta, ő csak egy piciny fogaskerék a gigászi gépezetbe, oly piciny, hogy bármikor le tudják cserélni. S bár az ördögűzők nem álltak a cégek szolgálatába, szavuk aranyat ért, hisz ők védelmezték ezt a fogyasztáson és modern rabszolgaságon alapuló globális rendszert.
Kellet valaminek történnie, a varázsló biztos volt a megérzésébe, még ha ez idáig kevés jel utalt a változásra, ő attól függetlenül biztos volt a dolgába. -Türelem, ez volt a védjegye, nem csak neki de sok varázslónak, tudván azt, egy elhibázott cselekedet, és már rajtuk is egy hordányi rendőr és mögöttük az igazi ellenfél, egy jól képzett ördögűző.
A colájába kortyolt, a padon ülve a városi galambok ténfergését és a tömeg menetrendszerű vonaglását szemlélte. A metró kitárta kapuit és a rabnép megindult szolgálati helyére, e funkcionális világból a hajléktalanok kivételek voltak. Ők kelléknek kellettek, a túl pasztell világot muszáj volt elrondítani, elkerülendő a fölösleges ébredéseket. A sport, koncert és minden más, miként a politika is csak jelenetek voltak a gigászi színpadon, nem engedvén gondolkozni az embereket, nem engedvén, hogy rájöjjenek e rendszernek szimplán csak rabszolgái, ahogy a mátrix rámutatott, duracell elemek, még ha nem is pontosan úgy, ám hasonlón.
A körmeit nézte, a körmei alatti apró, néhány fehér foltot. Volt ki vitaminhiánynak titulálta, akadt ki a gazdagság jelét vélte ilyesmibe felfedezni, Edina egyiket se. Fáradt volt, az életbe fáradt bele, alig múlt negyven, de már festenie kellet a haját, mivel az ősz szállak tömegesen jelentkeztek, miközben durva ellentét, zöld szemeibe az életigenlés fénye tükröződött. Nem tudta mi legyen a következő lépés, pasija elhagyta, munkája egy kész röhej és akkor még egy ifjú jövevényt hordott a szíve alatt.
-Nem hazudott önmagának, nem akarta a gyereket, nem azért mert ezer dolga lett volna az életbe, inkább azért, mert egyrészt egy olyan embernek is köze volt hozzá, akinek a pokol is tökéletes hely, másrészt e "csodás" fizetésből kész művészet lesz felnevelni. -Látta a dolgokat, nem mindenbe érezte magát hülyének, miként most még szinte tökéletes alakja is a jövőbe könnyen a múlté lehet, ez ugyan csöppnyi hiúság, de vajon ki nem hiú?!
-Legyintett, nem kezével, csak a képzeletébe és felállva a fotelből, engedve hogy a tévé csak mondja a maga baromságait, az ablakhoz sétált és a kinti délutánra kukkantva valami jobbra vágyott.
Egy szökőfény, egy hullócsillag, teljesen mindegy, mert láthatatlanságba burkolózva átpréselte magát az üveg vázszerkezetén, éppen csak egy hajszálrepedést engedve, majd az ablaknál álló nő testébe lépve, az új időket hívatva elhozni, megérkezett a föld e dimenziójába egy igazi Próféta, isten az újak közül, 107 légió parancsolója. Veszélyes játékba kezdett, kikerülve a bábokat személyesen kívánt beavatkozni a világok sorsába, valahol legbelül azt remélvén a régi istenek nem próbálkoznak ellenében cselekedni. -Persze tudta, szolgái még talán csak sejtették, de itt volt a kiválasztott és a valkűr is megérkezett, ironikus, pont mint ő, egy hullócsillag formájába. -Mellékes volt, az isten célja Spartacus mindenáron való megállítása, nem engedhette meg, hogy a hajdani rabszolgafelkelés vezére találkozzon azzal az emberrel aki esetleg hordozza a szikrát, s mert a valkűr is itt volt e világba, a dolog igenis aggosztónak számított és az idő vészesen felgyorsult...
