R'ya istennő az alkonnyal szembe megvetően szemlélte a körülötte összegyűlt démonok hordáját. -Utolsó patkányok, a nő nem is igen értette miféle ostobaságtól hajtva merték keresztezni útját ezen jószágok. -Igaz, emberi külsője kicsit megtévesztő lehet, miként éjszín öltözéke sem igazán emelte ki valódiságát, bár azért utalás volt, hogy a magányos nő esetleg mégis csak valami harcosszerűség is lehet. -Mindegy, a vörös hajú lassan kardjáért nyúlt, miközben a sziklás talajon a démonok gyűrűje egyre szűkült, halálos fogásba reménykedve. -Az istennő felnevetett és ugyan a démonok nagyok voltak, nagyok és tízen, akiknek ocsmány pofájukból véres nyál csöpögött, miként karmaik tépésre görbülve a pillanatra vártak, R'ya számára jelentéktelennek tűnt a készülő affér minden egyes mozzanata.Várhattak, a nő viszont előrántva pengéjét minden megmozdul. Az ég megdörrent a szürkület megremegett és a felhőpamacsok lángra lobbantak, igaz csak néhány lélegzetvételnyi időre, életük ugyanis ezzel az aktussal befejeződött. -A szörnyek sárga szemeikbe lassan felvillant a felismerés szikrája, de már késő volt, a kard táncolni kezdett és a szörnyetegek sorra holtan, darabokba estek a földre, fel sem fogván, mi is történt velük valójában.
- A távolság még sok méter volt, elvben a penge nem tudott volna gyilkolni, ám mégis a penge láthatatlan nyelveivel végzetes csapásokat mért az idő egyetlen másodperce alatt az összegyűlt démonokra. Véres volt minden, igaz a köves talaj komótosan lefetyelni kezdte a kiömlött démoni vért, az istennő pedig elrakva halálhozó fegyverét eltűnődött ki volt azon vakmerő aki ezeket az állatokat rá merte uszítani.
Dimenziót váltott, a föld ősi idejében jelent meg, ahol még csak néhány kontinensképződmény próbált viaskodott a szinte minden uraló lávatengerrel. R'ya nem lebegett, R'ya nem süllyedt el a fortyogó pokolba, egyszerűen rajta sétált, miközben egy távoli vulkán okádni kezdte fűst áradatát csepegő pernyeesőt ígérve.
A nőt nem aggasztotta a tombolni készülő természet, soha nem létezett szörnyetegek csontjából kifaragott palotája pár száz méternyire magasodott, torz kreatúrái a falakon járőröztek esetleges behatolóra vadászva. -Ismét lépet és tért váltva a tróntermébe jelent meg ahol négyméteres tiszta vas óriástestőrei gigászi bárdjaikkal szoborként posztoltak az ibolyaszín kövekkel kirakott helységbe. Folyékony gyémántból alkotott trónusához sétált és elfoglalta méltó helyét, alakját még nem változtatta, úgy érezte a jövő az embereké, így jó időben hozzászokni formájukhoz, mert sok ezer év vagy milliók semmik egy halhatatlan istenség számára.
Hívatlan vendék érkezett, a testőrség mozdult a nő felnevetett és ahogy egy sokkarú borzalom materializálódott a vészharangok is megszólaltak, hogy százak induljanak a trónterem felé, istennőjük védelme érdekében.
-R'ya istennő. fröcsögte a szavakat a testőrökön is túlmagasló csápok, karok és szemekből álló iszonyat.
-Söpredék, bátornak gondolod magad?! tudakolta a nő, miközben csupa fém harcosai rárontottak a jövevényre. A fegyverek lecsaptak, végtagok hullottak és miközben a hat testőrrel hadakozott a támadó, szabad csápjaival az istennőt igyekezett megragadni.
-Unalmas vagy! emelte jobbját R'ya és a betolakodó, puhatestű fél-idióta bérgyilkos, gőzként semmisült meg, szó szerint elpárolgott. -A katonák, sámánok mind kik a védelemért feleltek már a hatalmas csarnokba tolongtak, a testőrség ismét szoborként az árnyékba húzódtak, ők ellátták feladatukat.
-Egy nevet akarok! zengte az istennő tekintetét végighordozva a sokaságon, sok jelentőséggel ők sem bírtak számára. Viszont az már zavarta, hogy valaki, ki tudta játszani a palota védelmét, ez sajnos csak egyet jelenthetett, áruló van a közelében...
