Haldokló

 Nem tudok megfelelni mindenkinek, olykor még saját magamnak sem. Az életemben egy dolog biztos, hogy meg fogok halni. Persze számtalan tanításnak nevezett dolgot olvastam, de még olyan nem történt meg, hogy a történet vége, ne a halállal fejeződjön be.
 Belénk kódolt e sötét dolog, és bár folyamatosan kizárjuk e tényt, a dolog sosem végződik másként. Már születésünk előtt nyilvánvaló volt, meghalunk, a férgek megesznek, és marad a ahogy mondják, porból vétettünk és por leszünk.
 Visszapillantva a röpke élet folyamára, sok dolgot vélhetőn jobban csinálnék, bár akkor azt tettem mit mertem és mit a körülmények rám erőltettek. Igaz, sokan papolnak a szabad akaratról, de vajon ki akarja mindennap agyonveretni magát a külvárosi suliba az ebédpénz folytán, hát senki, és az, hogy szuper karatés leszel, a filmek világa, amit csak a kivételek erősítenek még inkább.
 De ezt tettük a munkahelyen, kinyaltuk a főnökünk seggét, miközben a pokolba kívántuk, vagy olyan munkatársnak hízelegtünk aki ki tudna rúgatni, mert vagy széttette a lábát a vezetőnek vagy ki tudja, de a lényeg közvetett hatalommal rendelkezett, miközben olyan hülye volt, mint a nagyágyú, ami felrobbant, de a hülye örökre maradt.
-Nem tetszik amit mondok, nekem se, de ez az igazság és mivel napjaim voltak orvosaim szerint hátra, ha ki nem mondom, mert már a beszéd készsége elszállt, mint az ifjúság, attól nyugodtan végig gondolhatom.
 Ez olyan mint a szerelem, az elején próbáltam megfelelni, nem volt működő, majd igyekeztem önmagam lenni, még inkább eredménytelenséggel ért véget, hiszen a világ csak a bálványokról és a pénzről, pozícióról szólt, bár most is, tehát mesebeli álommá vált a boldogság. Mert rájöttem, tökéletesen megfelelni, lehetetlen, önmagunk teljes léte bár mely jóindulat ellenére is pedig önző és olykor kicsinyes.
-Biztos van aki nem, biztos hiszi valaki magáról ő a világközepe, egy idő után már csak nevettem az ilyenen, s mikor elutasított csak megköszöntem, megköszöntem azt, hogy nem kellette vele egy hamis mesébe ringatózni, egy tök közhelyes vég kedvéért: -Takarodj!
 Szánalmasnak tűnni? lehet, de majd mikor hasonló helyre cseppensz, mert mindenki meghal és haldoklik, bár ez utóbbi van mikor könnyen lezajlik, a lényeg még is az, elmegyünk és mindent elveszítünk amiben itt kapaszkodtunk. S talán az értékrend ekkor lesz helyén az agyakba, az utolsó pillanatba.
-Egy biztos, kurvára idegesített a szívmonitor hangja. Arról nem is beszélve, hogy a napfény amely vígan beleskelődik, kíváncsi kismacska módjára, szúrta szemeim, de szólni nem tudva csak éjt várhattam, az éjt és a befejezést.