Gonosz Birodalma

 Volt sok álom, és még több, mely darabokra törve szerteszét hullott, már csak az ősz hiányzott. Persze az évszakok vásott kölykökként immár össze-vissza érkeztek, az ember le.zarta a tudósok véleményét, hazugságnak, titkos összeesküvésnek titulálva. Bár a tömeg mögött az a hatalom állt, mely a világra szabadította a járványt és a Pokol Borzalmas Démonait egy rohadt részecskegyorsító mellékhatásaként...

 A férfi csendben figyelt, a domb nem volt nagy, de a rajta emelkedő fenyők kellő rejtekhelyet biztosítottak. Nem a félelem miatt tette, a világ félelemből állt és egy idő után, már a félelem fásultsággá alakul, vagy bosszúvá. John Dren ez utóbbit birtokolta, és az egyház robusztus bíborvértjét.  Arca sérülésektől mentes, és az idő sem erőltette évei terheit, talán csak barna szemei tükrözték a megélt rémképeket, az időt és a bevésődött fájdalmat.
 Még figyelt, egy eretnek horda vet körül egy lerobbant buszt, és aki benne utazott, nem sok eséllyel voltak, igaz a városerődök között ingázó járműveket védték, már ha akadt zsoldos. Az állam katonái morzsáké dolgoztak, így ha lehetett, a saját életük volt a fontosabb, általában ha túlerő vagy démonok tűntek fel, hátrahagytak mindent és mindenkit, erős tiszt kellett, aki egységbe tartotta őket. Az egyház pedig külön úton járva, sokáig csak báb volt a multimilliárdosok markába, de mikor a hasadékokon a démonok beözönlöttek, csak az egyháznak volt tudása a sötétséggel szemben. Bár már a haderő is rendelkezett speciális eszközökkel, ám kevés volt az ilyen elit egység, s míg a haderők egységekbe gondolkoztak, az egyház egyénekbe, az inkvizítorok ugyanis magányos végrehajtok voltak.
 De betörték a lemezajtókat és kezdetét vette előbb a fosztogatás, majd a mészárlás. A pénzt Isten gyűlölte, az emberek még rabjai voltak. -Sikolyok, egy dörrenés, nyilván egy ellenkező az életével fizetett, pár perccel előbb, mint megíratott, már mint az eretnekek elképzelése szerint. 
 John keresztet rajzolt szíve fölé, majd lassan elindult, kardja oldalán kezében karabélya, páncélzatán a HIT jelképei. A fenyő ágai elhajlottak, a fű elfeküdt csizmái súlyától és az égen köröző varjak kíváncsin nézték az alsóbb tartományt, talán kajába reménykedtek, hát ez esetben nem tévedtek.
 A lejtő kicsit segítette, a karabélyt célra tartotta és még mielőtt a kint maradt vigyorgó őrszemek észrevehették volna egyes lövésekkel elkezdte osztani a halált.  A fej volt a lényeg, s bár a robbanótöltények szó szerint megsemmisítették a koponyát, volt ki kapott egy pluszt a szívébe, a mellkasból csak cafatok maradtak.
 Mondják Jézus elhozta a szeretett jóságát a világra, de a szeretett kudarcot vallót és maradt az ÚR igazsága, a Bűn Büntetést eredményez! Még nem tudta mi zajlik a buszba, de a lövések sorra csalták elő az eretnekeket és ők sorra vonultak az ÚR színe elé, hogy a pokolba végezzék.
 Leért, a lőfegyver elhallgatott, a repedezett, kátyús út torz kígyóként tekerget délről-északra, vagy éppen fordítva. Hát ez a perc nem fordítva pörgött, a elektromos penge pedig tökéletes vágásokat végzett, sem ruha, sem vért sem csont nem állt ellen, majdnem a plazmával volt hason erejű.
 Esteledett, a holtak gyűltek és a a csend hirtelen állt be, miként egykor jött a korai fagy, az eredmény hasonló volt. Persze a csend relatív volt, a túlélők, a jármű utasai még nem tudták az eretnekek után mi következhet, John Dren sem, mert az ő feladata itt bevégeztetett, nem marad őrként, míg előkerül egy kutatócsapat.
-Hé várj! kiáltott utána egy rövid, vörös hajú  nő, úgy tűnt nem eset bántódása és ráadást, talpraesett boszorkányként az inkvizítor után sietett.
-Nem hagyhat itt minket. mondta, szinte ellentmondást nemtűrőn, a férfi elmosolyodott.
-Talán valaki mondta néktek, hogy járjátok az utakat?! firtatta az egyházi katona.
-Talán igen, gondolkozz ember, a rokonok egymástól elszakadva. Nem mindenkinek akad pénze légi gépekre vagy páncélvonatokra.
-Senkit nem kényszerítenek(?) de ha még is, nem az én gondom.
-Barom! Azt hiszed jót cselekszel ha itt hagysz minket?!
-Azt tudom, hogy jót cselekedtem, mikor végeztem az eretnekekkel. Persze ki tudja, lehet kőzetetek is van, ki szívük zugába tagadják az ÚR tanait.
-Az ÚR?! túl véreskezű ahogy elnézem. fintorgott a nő, természetesen kerülve tekintetével a véres torzokat, néhány előmerészkedett utas a járműnek támaszkodva öklendezett.
-S az emberek? Talán az ÚR akarta megtámadni a buszt??? Nem ifjú hölgy, mi emberek lettünk szemetek, és még mielőtt bár mit is mondanál, az időm sürget, viszlát.