Vámpírról

 Fáradt voltam, az éjt azzal töltöttem, hogy egy vámpír nyomába voltam, azután, mikor az ezüstöt bele kellet volna eresztenem, szót értettünk.
 Nem mondott butaságokat, nem mondott védelmére szóló érveket és magam is kerültem Isten nevét számra ejteni. Egyszerűen csak beszélt a vadász és áldozat, a sötét sikátor pislogó fényköpetei nem vigasztalva, ám rejtve maradhattunk az avatatlan szemek számára.
-Beszélt a szörnylétről és arról, mit is tesznek a vámpírok akiket maga az ember alkotott a dimenziókapuk megnyitásával egy időbe, azzal a céllal, hogy egy genetikailag erősebb fegyverrel. a vámpírokkal tisztítsák meg az idegen létsíkot  az ott élőktől.
 Persze a dolog működött, az egyház mindent tökéletesen a kezébe tartott, s mikor a vámpírok megtették feladatuk az inkvizítorok nekiálltak, ismerve gyengéiket a sorra levadászni, a beépített nyomkövetők tökéletes áldozatot csinált a vérszívókból. S a módszer így ismétlődött ahányszor csak új területeket igényelt az emberi civilizáció.
 S hogy akkor miért kell vadászni rájuk, itt az emberi közegbe(?) volt egy támadás, egy Idegen horda rohama és a vezetés őket is igénybe véve a Föld védelmében. A dolog jól indult, majd elszabadult és ráadást néhány moralizáló tudós felhívta a vámpírok figyelmét a nyomkövetökre. A vérívók persze léptek és kitépték testükből az egységeket, de arra nem számítottak, hogy az összes inkvizítor pszichikusan aktív és rá tud hangolódni a vámpírokra is.
 Szóval mi tisztogatunk, ők bosszúból vérengzenek és természetesen a végén az ember diadalmaskodik. De ahogy ezzel a vámpírral beszéltem, rámutatott, hogy az ember még tőlük is aljasabb. Az ember merő élvezetből is gyilkol, a vámpír a túléléséért, és gyakran nem is öl csak táplálkozik. -Bár ma már a túlkapásokról szól a történet, a vámpírok visszaszorulóban az összes emberi dimenzióba és az idejük egyre fogyatkozva, egy lealkonyodó faj tagjai, melyet az emberiség alkotott és az emberiség is pusztít hamarosan ki, kétségbeesve teszi amit egy sarokba szorított állat tehet.
 Nyomasztó csevej volt az kétségtelen, nyomasztó és az igazság a lélekben fájdalmat okozó. Nem mintha nem tudtam volna, de visszahallani az állítólag alantas faj egy képviselőjének szájából, savanyú.
-Azt mondtam neki mennyen, és ő fürgén meg is indult, talán bízott bennem, talán ha nem is, egy csepp reményt érzet, így megpróbálkozott. -Kemény pillanat volt, hazudtam és a torkom kurvára összeszorult, de hátba lőttem  a vérszívót. Az ugrása közben megdermed, majd az éjt törve lángolón immár nyugalomra lelt egy számukra fenntartott mennyországban.