Néma Lány IV - A Második Esély

 Mondják a szép dolgokra érdemes emlékezni, mondják. Ám az életemre visszatekintve nem sok szép dolgot tudnák felidézni. Persze egy öldöklő járvány, a milliárdosok népesség szabályozási kísérletei nem tartoznak a szép dolgokhoz, s ráadást nem tartoztam sosem a "sorban állva, ugrok a kútba" típusú emberfajhoz, így maradt a gondolkodás és mikor túlcsordult a pohár, nem volt valódi választásom, katona lettem.
 Az élet baromságokat zúdított, úgy a világra, mint rám is, s ahogy körülpillantottam a hűvös terem megkopott mozaikjaitól remélve vigaszt, rájöttem immár nincs vigasz!
 Igaz tudtam, hogy az Isztambuli küldetés eleve a halállal egyenértékű, s még akkor is úgy véltem, mikor áttörve a fertőzöttek első gyűrűjét egyre közelebb kerültünk a Galata toronyhoz, a Néma Lány erődítményéhez.
 Ábránd, harcoltunk és nyomultunk, ám a túlerő csak egyet jelent, az elbukást. Nem velem kezdték , egyszerűen sorra szedték le csapatom tagjait, szisztematikus munkának tűnve. -Kezdődött a Marmaray alagútban, Tom Cold, egy szikár, szótalan, de kiváló mesterlövész személyében, lemaradt és a dögök bekerítették. Ám volt olyan katona, hogy használta kézigránátját, nekünk időt biztosítva, magát pedig a megmentve a betegségtől, bátor férfi volt.
 Ő volt az első, majd a toronynál kirobbant eszelős mészárlásba, újabb három társamat veszítettem, és mert esélyünk sem volt a toronyba való bejutásra, a visszavonulást választottuk. S ekkor kezdődött meg örült futásunk, vért és holtakat hagyva magunk után, míg végül, már csak egyedül maradtam, nem is oly messze a víztől.
 Nem tudom, hogy leütöttek-e vagy az isten tudja mi módon, de elkábítottak és e templomszerűségbe eszméltem, egy rideg márványoszlophoz kötözve, persze precízen, esélyem sem volt a szabadulásra.
 Töprenghettem volna az élet fintorán és azon, engem miért hagytak életbe, de nem láttam értelmét. Ha okuk volt, akkor kiderül, ha nem, hát az is...

 Nyílt valahol a hátam mögött egy ajtó, a légáramlat átviharzott a helységen, majd jöttek a léptek és kisvártatva egy vöröses fürtű nő állt előttem, a Néma Lány! -Nem kellet leírás, a összevarrt száj és a szeplős arc keserűséget, többet elárult, mint amennyit érzékelni szerettem volna.
 -Beszélgetés kizárva! miként a terv véghez vitele is, a lány fejéből kiszedni a chipet.
-Üdvözöllek katona! szólott a lány, a hang úgy tetszett, a fekete testhez simuló ruhája alól jöhetett, nem firtattam és ugyan meglepett a dolog, de nem volt mit mondanom, csak biccentettem.
-Tudom miért jöttél és tudok segíteni. jelentette ki a valójába szép, kortalannak tűnő lány. S ez már valóban, nem csak meglepett, de le is döbbentett.
-Te??? csak ennyit tudtam mondani, miközben agyamba cikáztak a gondolatok. A lány cselekedett, balját felemelte, körmei alól acélos karmok ugrottak elő és még mielőtt felfogtam volna mi is történik, saját fülénél feltépve arcát, vért támasztva és embernél fájdalmat, majd fejéből előhúzta a keresett chipet.
-Láttam sebeket, láttam halált és láttam a lány agyának sérült darabját. Nem tudom, már rég hánytam, de most öklendezve görnyedtem volna, ha kötelékeim nem tartanak, csak epe jött, undorítón és keserűn .
-Ettől nem halok meg. mosolyodott torzan a Néma Lány és másik kezének karmai is életre kelve elmetszették béklyóim, a földre kerültem, és a chip az orrom elé.
-Van fél órád, a műhold kb ennyi idő múlva fog ellenőrzés alá vonni a gépi elmém, addig segítek eljutnod a hajóig és ha egyszer mindennek vége lesz, kérlek állíts nekem egy keresztet...