Komisz Pillanat

 Már a franc se tudja, miért, mikor és hogyan is kezdődött! - Nem volt túl rég, de aki alkalmasnak bizonyult katonának, az nem úszta meg, legalábbis ha nem volt csillogó érméi. Nekem nem volt, és kurvára nem is érdekel már,hiszen láttam pojácákat élő-halottak által szétszaggatni, hiába az érmék...
 Inkább legyen egy kard az oldalamon és egy pisztoly az övembe és remélve az acéllemezekkel bélelt fekete kabát oltalmába, harcolok amíg levegőt veszek, és ha már nincs kiút, ott az a rohadt kézigránát, a megoldás sosem maradhat el.
 Persze most egy páncélautóba élveztem az utazást, a bunkerek közötti különleges postákat szállítottuk, és mert a zombik jól tudták a 25cm vastag páncél és a kiálló pengék garmada szinte sérthetetlenné tett minket, a toronygépágyúról meg nem is beszélve, a heti egy oda-vissza járat nyugodt és pihentető volt.
 Nem volt nagy kaland, oly annyira, hogy legénység csak a sofőr és a toronylövészből állt, az üres helyek, egy rajnyi katonának férőhely üresen ásított, a posta a földön hevert, a legtöbb esetbe idétlen üzenetekkel.
 S mire volt jó mikor volt rádiókapcsolat(?) a bunkerek lakói kedvéért, illetve az olykor valóban titkos információk miatt. Bár tulajdonképpen a dolog annyiban érdekelt, hogy ez egy laza nap, nem kell szemtől szembe a zombikkal harcba bocsátkozni. -Zombik? ez is csak egy kifejezés, mert csak fertőzöttek egy intelligens vírus által. Nem rohadtak, ettek és ittak, mert a csontváz mozogni nem tud, izmok nélkül hiába az idegi parancs, s ezt a vírus tudta, így nem is hagyományos értelembe vett élő-haltakról beszélhetünk. Ezek gyorsak voltak mindenbe, még a regenerálódásban is, ebben viszont a fejlövés vagy a lefejezés volt a gyógyír, ám a valódi járványra állítólag a megoldás egy Moszkva közeli bázison rejlett, a csavar viszont az, hogy a fertőzöttek  benyomulva ellenőrzésük alatt tartották a területet. Az persze, hogy tudatos vagy véletlen helyzet volt nem tudni, de azt igen, hogy van is meg nincs is megoldás...
 Egy falu megviselt romjai vicsorogtak ránk, az út aszfaltja repedezett, gaztól feltört. A kamerák képei alapján semmi mozgás, a templom tornya óriásként magasodott, melynek lelkét kitépték és véres köpetként fetrengtek mereven a kiéget, ledöntött vagy éppen épnek tűnő házak, melyek az óriás szívének maradványai lehettek.
-ÁLLJ! parancsoltam, vagy öt zombit pillantva meg akik céllal egy ház felé rohantak.
-Mi van? tudakolta a sofőr, persze engedelmeskedve.
-Kimegyek, lássátok azt a sárga vakolatú házat, pár rohadék száguldott oda, kell lenni ott valaminek.
-Mi közünk hozzá. vont vállat a tejfelesszájú pilóta.
-Várjatok, és Paul, ha úgy van jó lenne fedeznél a 22mm-el.
-Parancs. csenget a régi katona mély hangja, így hát tettem a dolgom és zár ki ajtó fel és már szaladtam is a ház felé, a fertőzöttek nyomába. Nem tudom mi ütött belém, talán egy megérzés, talán saját hülyeségem, de úgy éreztem valami vagy valaki van a házba, a dögök így nem rohantak volna, ez a vérszomj kényszere, láttam már százszor ilyet.
 A pisztoly már a kezembe volt és nem is gondoltam, hogy, talán ötven méter roham után így zihálni fogok. -Beléptem, kint kora délután, itt félhomály. A folyóson vakolat és egy vakon csüngő világítótest. Bútort nem láttam, sőt örültem, hogy a dögöket elkapta az ékszíj, így a hunyorgásom első pillanata nem torkollott egy támadásba.
-Hallottam őket! egy fémajtót döngettek, ez azt jelentette, lehet még túlélő. Siettem, egy ajtó nem biztos védelem, az idő nekik dolgozik, és én meg most magamnak. Azt se láttam, hol vágtam át, hány helység maradt mögöttem, csak azt, hogy lőtten előbb egyet, majd még négyet és a mocskok szétloccsant koponyákkal hevertek, bizarr horrorkiállítás  kellékeinek tűnve.
-Hahó! kiáltottam belerúgva az ajtóba, szemeim a jövet irányát figyelték, s mint végszó, kint felugatott a gépágyú, az idő nagyon perget.
-Hadsereg, nyissa ki az ajtót. ordítottam, már a lopakodás ideje lejárt, a toronyágyú lármája messzi visszhangot kelt, még a torony is a távolba beleremeghetett.
-Hahó?! nyílt az ajtó, és egy nő pillantott rám, s bár szép volt, a kezében a pisztoly meg veszélyes. Nagyon is veszélyes, mert a fegyvere megdörrent s a torkolattűz ijesztőn hatot a "pince" félhomályába, ahol a fényt a résablakok biztosították, melyeken vastag rácsok feszültek.
 Nem értettem, mi közöm a rácshoz, mi közöm a nő pisztolyához és azt sem miért is olyan furcsa ez az átokverte másodperc...