A Tévedés Súlya

 Az eső hideg volt és be utat talált a vértezet védelme mögé, veszélyesebb fegyvernek bizonyulva, mint a kard. - Persze ahogy az égből a szennyezett víz mosta a romos várost és áztatta a katonát egy rezdülés volt csupán a bolygón történő milliárdnyi esemény közül. -A férfi ezt nem vitatta, és azt sem, hogy visszatérve a bázisra muszáj lesz néhány védőoltást beadatnia magának, már ha szeretne tovább élni, mint a kinti átlag.
 S bár ő egy biztos hely, biztos katonája volt, aki társaival együtt csak is nyomos érvek miatt merészkedik fel a kaotikus világba, kitéve magát a szennyeződéseknek, a mutánsoknak és az időről-időre visszatérő idegen fosztogatóknak, mégis most először nem tudta mit is akarna.
 A sisakjáról az eső lassan lemosta a vért és a pár méterre heverő fiatal lány holttestét is lélekbe megtisztítsa, valójába a halál utáni folyamatokat gyorsította. Nem ő volt az első áldozata, hosszú a lista és ha túllép a perceken, még növekedhet is. -Ám most tévedett, a lánynál nem volt fegyver, ha az a mellette heverő rozsdálló csődarab nem annak tekinthető.
-Moralizált(?) nem, de a lány akinek szeplős arcán a himlő hegei látszottak, voltaképpen egy páncélos rohamkatonának nem jelentett potenciális veszélyt, és ami igazán fájdalmas, a lány aki nyakába bőrszíjon apró kis rézkeresztet hordott, nem volt mutáns!
 A néhány túlélő közül való volt akik bujkálva mindenkitől, túlélve sok-sok sorscsapást, minden nyavalyának ellenálló valódi ember volt, aki tízen éveivel a bázison kellenék lennie, mint itt az esőben a közeledő alkony szürkületében, holtan.
-Úgy érezte a férfi, hogy hibázott, és tízből kilenc hasonlóan cselekedett volna egységéből, de ő eddig úgy hitte, ő mindig is a tizedik volt.
 Mindig mérlegelt, de most ösztönből cselekedet és a már az övén függő és kikapcsolt plazmapenge nem rendelkezve tudattal, átégette a lány testét, még vért sem teremtve. S ahogy a vér, nem a lány vére feloldódott a katona sisakján, neki is változni kellet. Az idő sürgette és bár a helikopterbe várakozok nem sürgették, tudta lépnie szükséges, az idő csak a veszélyt sodorhassa és nem a reményt.
 Ritkán tett ilyet, levette a lány nyakbavalóját és eltéve egy apró kis labda szerű tárgyat ejtett a tettemre, -Isten vigyázza lelked! mormogta és megindult a rá várakozó gép felé.
 Félúton járt, mikor a lány teste lángra kapott, ő már nem lesz senki vacsorája és bár John Hard szíve szerint visszapillantott volna, erőt vett magán és belépet a helikopterbe, mely már is felpörgőt emelkedni készülve, hátra hagyva az égő tetet és a vértől megtisztult sisakot.