A parkban

 Végeztem a munkával, végeztem és most kint ültem a parkban és töprengtem a miérteken. Nem nagy kaland, csak kosza pillanatok, miként a park felett átrepülő madarak kivehetetlen képe, a lehulló levelek erezete és a sóhajom láthatatlan hullámverése.
 Soha nem voltam szent, nem jártam a templomokat és ma már nem is igen kívánkozom oda, romokba hevernek, a hitet felváltotta a hitetlenség, a anyagtalant az anyagi és a fényt az éj.
 A park védett volt, tízméteres falak a gyilokjárókon automata gépágyúk és a főtoronyba a mindent figyelő és ellenőrző kezelőszemélyzet. S kint? jobb volt nem gondolni rá, jobb volt a járvány élő-halottjait távol tartani és kellet a falak a kertek védelmére. -Szóval luxus volt egy park, de itt is nem díszfák, hanem gyümölcsösök sorakoztak, a virágágyásban meg paprika virágzott. De kellet a fény, és a mikrókertészet föld-mélyein húzódó ültetvényei a menekültáradat miatt kevésnek bizonyultak.
-Ez van, én operálok, a bal lábam helyén egy kibernetikai pótlék és nulla önbizalmam. Féltem, féltem minden perctől, minden rezdüléstől és csak a műtőben éreztem magam biztonságba. -Furcsa, de miután egy akció során megharapott egy fertőzött a szanitéc nem tehetett mást, kb négy perc volt...
 Rossz érzés, még néha be-be villan a harapás érzése, miközben magabiztos katona azon a bizonyos napon nem törődtem az elővigyázatossággal. Persze megfizettem az árát és ha, nincs velünk akkor a szanitéc, ma vagy fertőzött vagy fejbelövést kapva valamelyik társamtól, a porba rothadnék, vagy valamelyik állat vagy "Megváltozott" gyomrába...
 Az ember hibázik, hibáztam a háború előtt is, mint oly sok másik ember, de akkor nem került a lábamba, csak egy tapasztalatba. Ma meg örülhet bárki, ha ennyivel megússza, mondám szerencsém volt!
 A bátor hadnagy, a kicsit arrogáns tiszt, ma orvos, persze nem a szó hagyományos értelmébe, hisz nem egyetemet végeztem, hanem mert a trauma miatt nem tudtam legyőzni félelmem és kénytelen voltam hasznosítani magam, és e haszont leginkább a bunker-város mélyén kívántam ellátni, kint veszélyes, kint a gonosz ármánykodik és kint a falakon túl a halál leskelődik.
 S mégis miért vagyok a növények takarásába, remélve, hogy nem pottyan a nyakamba, itt a parkba egy rakás megváltozott(?) A levegő, a levegő a titok, mert lent van a biztonság, ám kint van az élet, mert Isten az embert nem vakondnak teremtette...