A Lovag

 Egy rozzant épület volt, rozzant és patkányszagú. Persze a lovagot most messze nem zavarta, örvendett, hogy a kinti eső elől menedéket lelt, ezen egykor kápolna haldokló falai között, melyet graffitik csúfítottak és a nagy keresztet is valamely hibbant elme megfordította, azt képzelvén a sátánizmus menő dolog.
-Hülye barmok. morogta a férfi és a félhomálytól nem félve kifelé figyelt, az elvadult szántások közepén málladozó kápolna ajtaján.
 Fáradt volt, plazmapengéje még élt, de nehéz karabélyába az utolsó tár figyelt és szürke, egyházi páncélzatának energiacellája is a kimerüléshez állt közelebb. S ez azt jelentette, hogy vánszorog, küzdve a páncélzat súlyával, vagy levakarva vértezetét kiteszi magát a gyors halál esélyének, a zombik ugyanis nem méláznak ha élőt látnak és ugye páncél nélkül elég egy felületi sérülés, és vége a történetnek, 2-3 óra és a betegség legyőzi.
-Szar kilátások, már csak azért is mert jó egy napi járóföld az első erőd, és sem a tűzerő sem az energia nem tartana ki addig, voltaképpen csak a kardjára számíthat. Persze száz vagy ki tudja mekkora létszámot számoló élő-halott falkával kétséges, hogy lenne esélye, és az éj az ő idejük.
 A borostás férfi töprengett, majd felmérve a helység adottságait, nekiállt elbarikádozni a bejáratott és minden lehetséges bejutási pontot. -Legalább cselekedett, legalább a gondolatok nem emésztették és még mindig legalább nem kell átkoznia a szétesett modern világot a JÁRVÁNY kiengedése végett. S még jó, hogy az egyház és pénze és titkos eszköztára képesnek bizonyult egy viszonylag biztonságos területet létrehozni, melyet erődök százainak gyűrűje védelmezett. -Erődök, na meg az ilyen marha önkéntesek, akik ilyen-olyan rendhez csatlakozva felesküdtek ISTENRE és az egyházra, hogy minden erejükkel védelmezik a hitet és az emberiséget. Persze voltak más védett övezetek, hol egy államszerű képződmény, hol egy multinacionális vállalat védnöksége alatt, igaz a cél szinte minden, még civilizált terület vezetőinek más és más volt. Oly annyira, hogy sokan nem is bánták az élő-halott inváziót...
-Megcsinálta, a barikád felállt és mert olyan hírt szállított, mely fontosnak tűnt és ráadást John Bern nem kívánt okvetlenül, pláne értelmetlenül meghalni, így a tetőtérre őszpontosított, egy vészkijáratot  és egyben kémlelő helyet kívánva kialakítani, természetesen úgy igyekezve, hogy minél kevesebb zajt csapjon, a dögök jól hallanak...
 Hülye világ és az is, hogy felderítőútján rájött, hogy a zombik mögött elvileg az emberiség, de gyakorlatilag a földönkívüliek rejtőznek. -Hajrá világbéke! köpött a gerendák közt óvatosan haladva John, vigyáznia kellet, a vértezett súlya fenyegetőn megterhelte a faszerkezetet. A vért a fát, az infó meg a világot, tetves idegenek és idióta idealisták, még, hogy BÉKÉVEL JÖNNÉNEK ha jönnének.
-Itt vannak!!! a béke meg olyan maszlag mely miatt a világ nagyobbik része lesüllyedt a barbarizmus szintjére, miközben folyamatosan menekülnek a zombik elől. A kisebbik rész, meg ideig-óráig védelembe a patthelyzettel megbékélve csak elméleteket kreálnak. Bár lehet, hogy ha kiderül a tény, hogy az idegenek kavarják a szart, és erről remek felvétele is akad, átírhassa a történelmet, mert John látta, a keltetőket ahol a zombikat klónozzák és látta a teremtőiket akik talán a baj előtt a földi elittel üzleteltek. De nem is lényeg ma már, mert ha nem lesz összefogás a planéta elveszik, persze a földönkívülieknek ez is volt a céljuk.
-Rohadjon meg minden. dünnyögte a lovag, egy jó helyet találva és a kilátás is remeknek bizonyul, hála a sisak optikájának. Hála(?) nyugatra egy falka tűnt fel, vagy harminc tagot számlált, egy tár 45 robbanótöltény és a kard...
-Remény, az kérdés...