A romok születnek, mint a panelek, kiemelkedve a semmiből. Akadnak lepusztult metropoliszok, hátrahagyott temetők és összetört életek, és ezeket nem Isten, nem a mókusok, hanem az emberek teremtették. A mókus szerint, az emberek többségének a vérébe van a károkozás, tudatosan vagy az nélkül, de ösztönösen a rombolás oldalán állnak, talán egészen addig, míg az utolsó fát is ki nem vágják és az utolsó előtti ember torkát el nem harapja az utolsó ember.
Persze a mókus csak egy porszem volt az emberekhez képest, és a miérteket nem igen értette, s vélhetően nem is érdekelte volna, ha a kétlábúak nem törtek volna be életterébe. De ugye az ember hódit, rabol és kizsákmányol, maga után csupán a hulladékot hagyván. -A hetedik ágon üldögélő állatka, aki csak nézni tudta a hanyatlást, csak remélte, hogy nem éli meg azon időket, mikor a pusztulás végső hullámai közepette az ember, bosszúból vagy ki tudja, de a természet maradékát is magával rántsa a pokol mélységébe.
Nem tudott mit tenni, miként az adventi gyertya sem, mely, mikor az első lángra kapott, nem tudva szembeszállni a az emberekkel, ő volt a Béke, kialudt, mert az emberek nem hajlandóak a békére. A mókusnak ez nem volt új, de a legendát csak nemrég hallotta egy idősebb embertől aki a késő őszi hideg ellenére kint sétálva, egy aprócska gyermeknek mesélve a gyertyák történetéről.
- Jó lesz! a férjezett hölgy fényképei elkészültek, s miközben a világ úgy tudja boldog házasságba él, egy társkereső oldalon hamarosan megjelenik az erdő szélén készült, új, őszi fotói. -Ennyi, a mókus úgy érezte ennie kellene és mert az emberek is szedelőzködtek, megvonva kicsiny vállait és a szomszédos fát szemelte ki, mint lehetséges ebéddel szolgáló hely. A rágcsálnivaló után szökellt, már nem foglalkozott a magában feltett kérdésekre, már csak mókus volt a természet része, az emberek meg feledhetőek, végül is a dinoszauruszok is kipusztultak egy sokkal hosszabb uralom után, mert a világvége mindig bekövetkezik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése