Ezerszer túlszárnyalt rajtunk az élet...Sokan még kapaszkodnak a gépi rabszolgaságba,
én inkább küzdök egy szebb múltért, még ha az óriások, csak szélmalmok számotokra, mert ti csak annyit látok az egész világból,
pedig ott óriás magasodik és nem malom.
Számtalan kaland magasodik az ember előtt és után, a jelen csak egy könny, esetleg mosoly. Az pedig, hogy az úrhölgy, cseléd-e vagy királylány, messze nem te döntöd el, mert te már nem tudsz úgy látni, mint én. A kérdés csak annyi, hogy sajnálsz vagy én sajnáljalak(?)
Az alvilágot megjárva visszatértem, a mélység minden hercege ellenemre kelt, de nem is ez a lényeg hiszen túléltem és még a birkákat ki megmentettem, vajon te megmentenéd? Nem a bárányokon van a hangsúly, mert a gazdának érték, nekünk jelentéktelennek tűnhet, de ha tudjuk mi helyes és mi az amit tenni kell, akkor nem gondolkodunk és aláereszkedünk a legsötétebb mélységbe is, mert lelkünk a fáklya, szívünk pedig erősebb penge, a legnemesebb acélnál is.
De nem csalatkoztam, mikor mindenki, majd mindenki eltávolodott tőlem. Mondták bolond vagyok, és gyógyszerre van szükségem, mert olyat látok amit más nem, vagy csak kevesen. Pedig mi van, ha a gyógyszert nem nekem kellenék bevennem?
Trükk-e embernek lenni egy elhidegült világba, vagy betegség? -Nincs jelentősége, mert mikor már a gép és a bálvány felé közeledünk, az emberségünk kiveszés felé sodródik. Ám sodródjon, ha akarsz te is, én inkább maradok ember, még ha nehezebb is.
Azért mert te nem látod, attól még ott lehet, talán nem kellene rögtön ítélkezni, mert én sem teszem.
S hogy jó-e képzelet nélkül élni(?) hülye a kérdés. Ez pont olyan, mint ha azt kérdezném, finom-e az íztele étek amit az asztalodra helyeznek
. -Étel és élet, egyik sem működik üresen, mindkettőhöz szükségeltetik az esszencia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése