Vég

 A fűst mérhetetlen kígyóként kúszott az ég felé, a felhőkből elektromos kisülések csapódtak a romokba heverő város maradványai közé. -Világvége volt, az emberiség alkonya beköszöntött és az erkölcsi, morális aggályok, lassan semmivé veszve, egy érzések nélküli emberiség képe rajzolódott ki, igazi negatív utópia.
 Monica a huszonötödik emelet egy lakásából nézte a készülő vihart, rohanni már fáradt volt, még hallotta ahogy a nevét kiáltsák, de ő már nem akart menekülni, elég volt, elégni való a mindenség, ez a vég volt.

-Védőöltözékből nézte a toronyház felé özönlő mutánsokat miközben a karabély súlya a vállát húzta, de már nem sokáig, leengedte, nem számított tovább, nem akart könyörtelen emberként élni, és nem akarta tovább a toronyház felső, védett szintjén élve a hímeket kielégíteni. Pillanat volt, már bíztak benne és magukkal vitték egy beszerző útra, most a visszavonulás zajlott, kötéllétrákon kúsztak fel, mert két emelet között a lépcsősort berobbantották, egyszerű és nagyszerű védelem a torzult fenevadakkal szemben, mint esőköpeny zivatar idején.
 -Nem ment! A rongyokba vagy még azt sem viselő szörnyetegek velőtrázó rikoltásait már hallani lehetett, fentebbről a mesterlövészek tizedelték a hordát, időt biztosítva a zsákmánnyal felfelé igyekvőknek, a nő nem ment, a légzőkészülék maszkját lassan levéve belekortyolt a fojtott szagú levegőbe. Semmi jó nem volt, csak a bűz, csak a bomlás szaga és az elvesztett múlt málladozó emlékei, rideg, de haldokoló körvonalai, ez volt a korhadó jelen.

 Tudta hogy meg fog halni, tudta, hogy az élete bevégződik, talán percei vannak hátra, esetleg negyed óra(?) de persze a vége ugyanaz, a zsebébe lapuló kézigránát majd mindent bevégez, vagy kivégez, tökmindegy, egyre megy.  
 Nem érezte, de a mérgező anyagok lassan a tüdejébe szivárogva elkezdték a rombolást, bár nem sokat értek, a kibontakozásuk, bizony elmarad, a halál ma gyorsjárattal közeledik, miként ő is, a pusztulás előtt egy sebesvonaton ismerkedett meg azzal a férfival, aki igazán szerette, csak akkor ő még nem értette meg, elcseszte! A szex akkor egyszerűbb volt, és választható, az érzelem egy fogyasztói társadalomba élőt meg nem igazán motiválták, most persze már igen, elkésett.
 Nyomorult volt minden, a múlt üres létezése és a jelen eszköz, tárgyléte, itt volt elég! - Már inkább a halál, nem akart még egy közösülést egy érzéketlen tuskóval, hol ott, anno szintén ebben élt, csak a választás lehetősége elvette a lényeget, az érzelmet.
-Félt, a sírás szorongatta a torkát, de az elmaradó "barátok" és a közeledő mutánsok a végső lépést sürgették, itt nem létezett már visszaút, a volt társai, a kötéllétrákat felhúzva, talán még nevettek is a hülye p.csán, nem érdekelte!
-Egy torz ordítás, hát felértek, nem volt vesztegetni való idő, gyorsan cselekedett és élesítette a gránátot, a hét másodperc beindult, a szörnyek meg felé, nem tudhatták, ez nem az barna nő, ez már egy másik volt.
-ROBBANÁS!!!