Az ár viszonylag nagynak számított, mikor az emberi fajt a járvány szinte teljesen kiirtotta, de vélhetőn mindent átgondoltak a nagyok és Mark Lenster fregattkapitány viszonylag nyugodt szível készült kiadni a bombaszórási parancsot, miközben hajóját a KÉK ZAFÍRT egyre magasabbra vezényelve számított a bombázótiszt precizitására.
Minden törpült, így kellet lennie. a hajó megpróbálta az elszórt fellegeket megzavarni, de ez nem egy ilyen kaland volt, a felhők vártak, a fertőzöttek hordája meg kérdéses, ennél fogva a dolog egyértelmű volt.
Mark Lenster az órájára pillantott és a lépdelő mutatók egy minutumra elrepítették az emlékek országába. Volt hova, akadtak édes percek és a globális járványt követőn, rengeteg rémes. Végül is az élet alapjai nem változtak, akadt rossz és jó dolog is. Persze mikor az emberiség létszáma 1 milliárd alá zuhanva a kihalás felé igyekezett, melybe kulcsszerepet játszottak az élő-halottak seregei, melyek mintha egy központi akarat óhajára mozognának, egyre okosabban reagálva, a rég történt szép dolgokat elfedte a jelen rémvíziója.
Nehéz ez, nehéz mindennap, de Mark még szerencsésnek is tarthatta magát, hogy legtöbb idejét a magasba töltve, igazából távol maradt a valódi háborútól, ő és emberei végezték a munka könnyebbik részét, igaz a bombázások és a légi felderítés kulcs szerepet játszott az emberi stratégia szempontjából, miként e mostani lépés is.
Több ezer zombit felgyújtani egy igazi sikernek számított, még akkor is hogy ha a házat védő emberek is a bombázás áldozataivá válnak, beszámított veszteség. -Embertelen(?) no igen, de egy megváltozott világban az emberséges viselkedés könnyen lehet a halállal egyenlő. S Mark úgy vélte ha tökéletesen végzi a feladatait, talán idővel az erődvárosokon kívül is újra lehet élet, és újra szerepet kaphatnak a morális kérdések.
Ez így durva, és az a igazság, a vezetés is inkább a kimentés mellet döntött volna, mert az újranépesítés kérdése sorsdöntő, viszont mióta a fertőzöttek okosabbá váltak, a katonák feladatai is egyre nehezebbé, és az ilyen lehetőséget kihagyni egyenesen véteknek számított az emberiség ellenében.
Az emléknek mennie kellet, a koordináták a megfelelőnek bizonyultak és kigyulladt egy kék lámpa, a bombázótiszt jelzett, a célpont felett voltak, az idő elérkezett. -A kapitány nem tétovázott, jóváhagyva a parancsot, engedélyezte a gyújtóbombák kioldását.
- Elkezdődött! az eleven tűzet teremtő bombák süvítve szelték a távolságot, engedelmeskedve a gravitációnak. A kioldás tökéletesen sikerült, az adott pillanatba a széljárást, szélerőt, mindent számításba vettek, a napalm-b pont ott fog olthatatlan tüzeket teremteni, ahol előre eltervezték, a pokol az égből közeledett, mialatt a KÉK ZAFÍRT minden hajtóműve felpörögve teljes gőzzel távolodott, a romváros kritikus körzetéből, immár nem volt semmi keresni valója a légtérbe.
-Szirénák vitatottak fel! a megfigyelő tisztek szárnyas lényekre figyeltek fel, több száz elfajzott szörnyeteg próbált a léghajó magasságába emelkedni. Undorító élő-halottak voltak, mutáción esve át, bőrszárnyas borzalmakként közeledtek a léghajó felé. A kapitány egy pillanatra ledöbbent, eddig csak pletykaként terjedt a repülő zombikról szóló mesék, és most rájuk köszöntött a rémisztő valóság.
- Légi aknákat! parancsolta Mark Lenster, miközben további emelkedést vezényelt. A hajó géppuska tornyai felugattak, a lények felettébb gyorsan közeledtek, az aknák meg feléjük. a kapitány nagyon remélte az emelkedés és a sebesség lerázza a pokol kreációit, a golyózápor és az aknák ráadást meg is tizedelik a mocskokat. Eközben lent az alkony elfolyt, a bombák lángra lobbantották még a kőházakat is, lent a célterületen minden de minden éget, a sok élő-halott mozgó fáklyák ezreiként tántorodtak, míg teljesen szét nem égve, a testet mozgató vírusnak nem maradt, mit irányítania, mozgatnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése