Menekülés / az első fejezet /

 A lángoló csatahajó lassan süllyedt, a hajtóművek egymás után álltak le, a találatok végzetesnek bizonyultak, akik tudtak a mentőkapszulákhoz rohanva, igyekeztek a túlélésüket megalapozni, remélvén lent többet remélhetnek, mint fent a ZARÁNDOK füstölgő fedélzetén. Ám hiú remény volt, mert a ligetes fák árnyékaiból nagy tűzgyorsaságú gépágyúk ugattak fel, a mentő egységekre mérve végzetes csapást.
 Ez volt a háború, a Föld Birodalmi erők és az Avatottak között, ráadást jelen pillanatba vesztésre álltak a hódítok, ezen alternatív Földön, melyhez a dimenziókapuk nyújtottak átjárást, mérhetetlen lehetőségeket kínálva a Föld számára, immár a gyarmatosításhoz nem kellet az űrt átszelni elég volt a Hold körüli pályára állva kaput nyitni, s már is egy másik Föld bukkant fel a birodalmi hajók előtt.
 A füled délutánt a leszálló egységegek sietős száguldása, és a velük versenyző lövedékek nyomjelzős csíkjai kavarták fel,, egy-egy felrobbanó, kigyúlandó kapszula bizarr haláltusája közepette. -Mark Zoland hadnagy mentőkabinja sértetlenül csapódott be egy kis, időszakos tó legszélén, sárt és vizet dobva az ég irányába. A férfi kicsit kótyagosan érezte magát, a becsapódás brutálisnak bizonyult, hiába a pántok és a biztonsági hab, de nem volt idő panaszkodásra, az őslakók csapdát állítva, rájuk vadásztak, az erősítés megérkezéséig életbe kellet maradnia.
 A nyitópanel felvágódott, a hab kiömlött és a hadnagy kioldva béklyóit kilépet a eső előtti nyomot levegőjű valóságba, a gépágyúk még vadul ugattak, miközben a ZARÁNDOK füstöt okádva, már sok részlege lángokba a felszín felé zuhant, a gépezetei leálltak, a csatahajó meghalt. -Mark nem szemlélte a hajó végső vonaglását, fegyvert a kézbe és rohanni kezdett, minél messzebb a fegyverek hangjától, imádkozva ne ütközzön egy őket kutató fejvadász egységbe, a szerencse most nagyon kellet.
 Zihált, miközben földregető detonáció rázta meg a vidéket, a fák hajladoztak és a becsapódás lökéshulláma, majdnem ledöntötte a katonát a lábáról., a csatahajó a földet ért, tán több darabra törve, immár a halál nehezedett a helyre, több okból is kifolyólag. -Mindegy, nem volt idő mélázni, a túlélésért rohant, miközben a fák, bokrok akaratosan tempóját kívánták lassítani, talán némiképpen sikerült is nekik.
-Állj! kiáltott bal irányból egy hang, a hadnagy nem teketóriázott futtában tüzelt kézifegyverével miközben tovább szaladt, csak fél szemmel érzékelve, hogy a lövései célt éltek, egy ostoba katona halálát okozván, neki meg a szerencséjét. -Rossz jel, ahol egy, ott több fegyveres is felbukkanhat, de Mark úgy érezte, ebben a szituációba nincs idő az óvatosságra, minél messzebb, annál jobb, és még akkor is, sehol a garancia, hogy megéli a következő óra végét, az meg, hogy a erősítés érkezését, még ennél is bizonytalanabbnak tűnt. A poén az egészben, hogy legalább egy heti járóföld a birodalom első véd erődje, és az út vélhetőn az ellenségtől kísérten felettébb veszélyes kalandnak bizonyulhat. Azt meg a hadnagy is jól tudta, hogy ezen Földön a birodalmi erők néhány erődbe szorultak vissza, az itteniek fegyveres egységei az Avatottak kíméletlen ellenségként, jelen állás szerint, még ki is szoríthatják a Föld Birodalmi erőket, és bár ennek nem az a fő oka, hogy fejlettebbek a védők, inkább az, hogy agresszív naptevékenység zajlik, és így a térkapuk nyitása felettébb veszélye. Egyszerűen fogalmazva rossz időbe kezdték meg a hódítást, és ennek böjtjét az itteni állomány és most a ZARÁNDOK itta meg.
 Most persze nyugtatgathatta volna magát, hogy a végén úgy is a birodalom győz, mint eddig 22 másik alternatív világba. De ez most semmirevaló gondolatnak bizonyult, a menekülő katonát ez nem vigasztalta, sőt már azt is bánta, hogy önként jelentkezett az utánpótlást szállító hajó legénységéhez, hiába a propaganda kiválóan müködött a Földön...