Elragadás

 Képzelj el egy kimeszelt szobát, melyben egyetlen asztal tart négy lábán egy porlepte számítógépet, mely előbb keletkezett, mint maga az élet.
 Képzeld el, hogy Isten nem egy megfoghatatlan személy valahol fent a felhőkön túli tartományba, és akkor talán megérted, hogy minden de minden előre beprogramozva készre gyártott világban élsz/éltél, s csak rajtad áll, hogy melyik oldal részese kívánsz leszel.

 Sosem az évszám volt a lényeg, az idő relatív és főként azért mert az ember alkotta meg, hogy korlátokat alkotva, fogságot és biztonságot teremtsen egyszerre, kicsit elszigetelve önmagát a valóságtól. Ám ha az évszám annyira fontos, hát írjuk, 2012, ha már annyi világvége vízió kapcsolódott e dátumhoz. Persze fele sem történt meg a jövendöléseknek, mert bár ember tervez, az még nem az jelenti, ő is dönti el, mi, mikor és hogyan történjen.
 S természetesen messze nem kell Istenbe hinni, hová is jutna a világ, de attól még ami megtörtént, tagadhatatlan, bár a pokolból a pokol felé nézve, nehéz meglátni a különbségeket.

 Egy agyatlan tévéműsor rabolta a perceket, mikor Mark kitekintve az ötödik emeleti lakása ablakán, a délutáni sietés lármájára tekintve, fura dolgot pillantott meg. Az égen egy aranyló fénypont jelent meg, mely mögött, mint ha valami mélyebb dolog lobogna. -Furcsa volt, a gyenge fellegek nem avatkoztak a látványba, de a fény közbelépet a valóságnak vélt világ eseményei sodrásába, új dimenziókat nyitva a létezés elképzeléseinek terében.
 Mark látta a kislányt, a forgalmas utca egy kapualjába állt és egy kis mackós poharat tartott, a földön egy filccel írt felírat piroslott egy kartonlapon, MA MÉG NEM ETTEM!
 A tömeget nem érdekelte, a közöny és a pénz utáni rohanás fontosabb volt, mint egy cseppnyi emberség. A férfi megdöbbent, nem értette miként láthatja, miként vehet ki mindent oly részletesen. Azután egy újabb meglepetés, már nem ablakából lesett kifelé, már nem volt szilárd talaj a lábai alatt. A formája megvolt, de áttetsző, mint a filmekbe a szellemeké, s ahogy az ijedelem elhatalmasodott rajta, már a fekete hajú kislány is az ég felé emelkedett, az ő szemeibe könnyek csillogtak, ő nem félt, sőt inkább hálás volt, a fény irányába közeledve.
 Az emberi massza tovább élte bálványimádó rabszolga létét, nem is tűnve fel, hogy a magányos tábla a járdán, a macis pohár és a kiszóródott pár pénzérme, még néhány pillanattal ezelőtt, egy éhező lányra utaltak, Annabellára. A férfi aki világvégét gondolt, illetve még megfogalmazni is képtelen volt a szemei előtt zajló történéseket, tovább nézve, már látta nem csak ők ketten emelkednek a különös jelenség irányában, a városból pár száz, vagy ezer lélek indult meg az ég felé, fájdalom és szenvedés nélkül, a többség pedig fel sem figyelt az eseményre...

 A porlepte számítógép már feléledve a monitorján nevek látszottak, nevek melyek részesei az elragadásnak. Nem oly világvége köszöntött be, melyet a rémlátnokok lefestettek. Egy számítógép elevenedett meg, és az általa kiírt nevek, lelkek szólításába tetőzött, ők a kevesek kik megmenekültek a négy lovas eljövetele okozta pusztulástól.