Valkűr a folytatás

 Egy elejtett gyufa utolsó leheletével lobbantotta lángra az avart. A tűz úgy növekedett és forgott, táncolt, mint egy démon, a cseppnyi lángocskából párperc alatt tomboló tűzvihar kerekedett, s miközben a tűz sikoltott, emésztve a fenyvest, egy kacaj is felcsendült legmélyén, Loki nevetés, az elfajzott tűzdémon elszabadult.
 Nova megrettent, messzi szelte a magasságot holló képébe, de a távolság relatív volt, mikor a káosz istene valami úton-módon kiszabadult. Csak remélte, hogy Odin tud az eseményről, miközben az is nyilvánvalóvá vált, immár elkerülhetetlenül megérkezett a Ragnarök(?)
 Most, hogy az istenek és emberek ellensége erejét fitogtatván tombolt a tűz közepén, a Valkűrbe felmerült a kérdés, vajon, hogy győzhette le Loki a mérgét csepegtető kígyót mely a gonosz isten fejére volt helyezve, szörnyű kínokat okozva az átkozottnak. -Sigyn-i nem lehetett, a démonhoz hű feleségnek nem volt ereje, hogy eloldja az isten kötelékeit és a kígyót is legyőzze, már csak azért sem, mert minden erejét lekötötte, hogy férjét védje egy tál segítségével a csepegő méregtől.
-Tehát a világvége. nyögte Nova és még mielőtt szemet szúrna az őrjöngő istennek, menekülésre fogta, jelenti, ennyi amit tehet, egy isten ellenében.
 Igaz, még messze nincs ereje csúcsán a kiszabadult, de ami késik, az még nem azt jelenti, hogy nem következik be. Bár, egy intrika gondolata is felmerül Nova elméjébe, mert Odin nem küldte volna toborzásra, ha a vég elkezdődött volna...

 Odin tudta az idő relatív, a múlt és jelen csak egy lépés kérdése, de a hír, melyet egy Valkűr hozott, haraggal töltötte el. A végzetétől nem félt, hisz a kezdetektől ismerte, de azt is, hogy Loki csak a Ragnarök előtt szabadulhat, és az a pillanat még váratott egy keveset, tehát árulás lehetett, árulás, a kérdés csak az, e gyalázatot ki követte el!
-Szkádi biztos nem lehetett, a halál szakadékáról hozták vissza, a döbbenetes az, hogy az óriásnő nem emlékezett semmire, bár vicsorgott és átkozta Lokit, most még nem volt ereje, a szörnyeteg nyomába eredni.
 Viszont a főistennek volt egy ötlete, Tyr, a félkarú hadisten, a csaták jó ismerője, és ha Loki valóban idő előtt szabadult/szabadították, akkor Tyr az aki ismét láncra veri és visszahelyezi bűnhődése helyszínére. Persze a kiszabadult démon feleségére is lesz gondja, Odin dühe határtalan volt. Eldöntötte, a nő immár nem fogja férjét oltalmazni, legyen a kínoktól földrengés, a kígyó mérge eméssze csak Lokit a világvégéig,  de könyörület nem lészen, ezen a gyalázat elégtételt követelt...

 Nova nem akart gondolni Loki kiszabadulására, remélte a főisten kézbe tartja a dolgok folyását, és mert a küldetése nem ért végett, keresnie kellet a hősöket, a nagy háborúhoz szükség volt a harcosokra, Odin igényelte az elitsereget, így nem tehetett mást, tette a dolgát cselekedet.
 -Az Iraki háború első napján volt túl a világ, a katonai fölény elsöprő volt a szövetséges erők részéről, és a kiválónak tartott köztársasági gárda úgy omlott össze, mint szellőtől a kártyavár.
 Nem tudta van-e értelme itt valódi hősöket keresni, ez egy robotszerű háború, sem erény, sem erkölcs nem igen dominált. Tankok gördültek, bombázok repkedtek és a sivatag egét kormos felhők sötétítették.
 A Valkűr döntött, bevillant a lovag, ki két muzulmánnal végzet és kettőt megfutamított
, úgy vélte, a hősök nem a 21. századba tolonganak kiváltságra vágyva. Itt a zsold dominál és a vágy, hogy ölhessenek, elvek és hit nélkül. -Vázakra pedig Odinnak nem volt szüksége. Az Einherjar egy olyan harcos, ki rászolgált a hősi megnevezésre, küzdelmével, bátorságával, eltökéltségével, és igen, olykor könyörületével. Nos ez egy technokrata világba kihalt fogalom, a Valkűr hamar belátva, tovább is lépet az idő és tér lépcsőjén...