Sui'li

 Sui'li néven volt ismerte, a gyönyörű keleti szépség. Bár a név csak másodlagos volt, pokol angyalként, az igazi hétpecsétes titok, a többi meg csak jelkép, hogy tudják a síkok lakói, ki az kitől rettegni érdemes.
 Persze a pokol nem csak egy elvont valami volt, ezzel az ateisták etették magukat, ugyanis a pokol valóság volt. Egy csillagközi birodalom, az űr peremén, örök harcba a Föld, Egyházi Birodalommal szembe. Igaz, nem csak az emberek élték az űr, és nem csak az emberek rettegtek a pokol hadaitól. De ez a harcnak csak egy színtere az ismer világ, megannyi más sík és dimenzió vívta küzdelmét vagy hódolt be a Mesterek akaratának.
 Sui'li elégedetten nézte tükörképét, "légy büszke külsődre" mondja is a tanítás, és mint élenjáró angyal, meg volt benne a hiúság erénye. S gyönyörű éjszín szemei, telt keblei és az egészet megkoronázó testhez simuló öltözéket, valóba kiemelte, hogy ő egy bombanő! -De így kellet lennie, mert bár számtalan formát használhatott volna, számára nagyon megfelelt az igéző emberi test.
 Ez az élet verejtéke, vélte az angyal, aki személyesen irányította a pokol hírszerzését, és ugyan néhány büntető expedícióval beérte, és apparátusára támaszkodott, olykor voltak egyéni akciói. S miközben a pokol a tökéletes szabályokról, hierarchiáról szólt, akadtak kiváltságos lények, a Mesterek a törvényt felülírhatták és éltek is ezen lehetőségükkel. A hatalmasak ugyanis úgy voltak, míg a gépezet megfelelően gördült, szemet hunytak az egyéni akciók felett. Ráadást Sui'li aki magas rangja mellet a mesterek között is élvezte a bizalmat, többet engedhetett meg, mint más vezető angyal. -Ez előny volt, előny és ugyanakkor több ellenség! S bizony a pártfogás ellenére is, a rivalizálást élvezték a pokol urai, és olykor gond nélkül beáldozták üdvöskéjüket egy új csillagé.
 Persze a gyönyörű nő, angyal volt és így hagyományos értelembe halhatatlan, ám a büntetésre egy halhatatlan sem vágyott. Így Sui'li sem kívánta elveszíteni a fenti világban betöltött szerepét, mert bár a pokol szülötte volt, a pokol messze nem az a hely ahol a legkívánatosabb az élet. Már csak azért sem, mert a szex nem létezett az alvilágba, csak büntetés módján alkalmazták. Mert bizony, csúnya fájdalmakkal tudott járni egy-egy megtervezett aktus. Na ez azért nem azt jelentette, hogy a mélység szülötteinek szenvedni kellene a pokolba, ha nem csak az, hogy nem véletlen, hogy a fenti világok a óhajtott dimenzió.

 Az angyal megfordult, a tükör eltorzult, mint személyiség, majd hullámzásba kezdve kínlódó sikollyal darabokra hullott. A törmelékek csótányokká váltak és ezer irányba szaladtak volna, ám ahogy az angyal a távoli trónusa felé indult, minden megszűnt, a bogarak szétcsattantak és nyom nélkül tűntek. Ez egy lélek volt, Sui'li büntette egy nagyot hibázott ügynökét. Újra és újra egy álló tükörként jelent meg, és miután az angyal megcsodálta önön tökéletességét, megsemmisült, hogy később, minden kezdődjek előröl.  -Draban, ez volt a neve a szenvedőnek, és már öt esztendeje éli élettelen, csak fájdalommal telített mindennapjait, s mert az angyal számára az idő felettébb relatív volt, nem tűnt a büntetés soknak, igaz már megfordult fejébe, végleg a pokolba taszítja az egykori emberét, végül is ha igény lenne rá, nem vész el az alvilág labirintusába.
-Elmosolyodott, a márványterem magányába, és ugyan, most ezt élte a magány pillanatát, attól tudata megannyi parancsot osztott bolygókon, pokolba és agyakba, a gépezetnek mindig működnie kell!
 Működni, váltott hangulatot az angyal, most kapta egy elementáltól a hírt, hogy egy naiv és buta óriásoktól benépesített dimenzió fellázadva lerázták a helytartójuk uralmát, meggyalázták a pokol oltárjait és visszatértek saját hitvilágukhoz.
-Gyors döntés volt szükséges, Sui'li nem kívánta, hogy felébredjenek az alvó istenek és kiálljanak népük mellett, így már is utasítót, és egy féregdémont bízva meg a rend helyreállítására. Bizony démon volt, aki emberként született a Titán holdon, de mocska és elkötelezettsége, teste halálát követőn, új esélyt kapott a mélységtől, mert ugye a szemétre mindig szükség volt, és az emberi faj kiváló erőforrásként bizonyult, csak annyi volt a feladat, hogy még éltébe megtalálják, mert ha a pokol áldása nélkül pusztul, Isten kárhozatos vermeibe kerül, ami persze a pokolba található, de az alku miatt tabu. Így ki oda kerül, szó szerint hosszú kínlódás után kitörlődik a létezés minden aspektusából, mindörökre.
 Ez volt, ez lesz és ez az amit időnek neveznek. A nő felsóhajtott, úgy érezte hívása, a neve szólítása közeleg, tehát dolga volt, dolga az emberek világába...