Egy Gondolat...

 Egy kőtömbön ültem, és a halott várost néztem. A megdőlt épületeket, az elveszett vezetékeket és az ablakaitól megfosztott ásító emeleteket. Ugye mindig csak fikciónak hittük, a nukleáris háborúkat, aztán egy delelőt, szimplán, nagy beharangozás nélkül, a távolba, egy farmer traktorját bütykölve egy hatalmas gombafelhőre lett figyelmes, elég messzi ahhoz, hogy felfogja, itt a világvége.
 Valahogy így kezdődött, azután már nem kellet magyarázkodás, jött a halál, a mutációk és a nukleáris tél, aztán megint a halál. Szóval brutálisan zajlott az élet, és most harminc esztendővel később, még mindig a halál körözött az ég magasába, falánksága kielégíthetetlennek tűnt.
 Furcsa egy helyzet, a világ haldoklott és közben, még mindig vérre szomjazott, s mi néhányan bunkererődjeinkből ki ki merészkedve, csak szemlélőként nézzük a világot, a mutánsokat, a túlélőket és mindent és mindenkit, egy hülye döntést követve, arra várva, hogy végre letisztuljon a planéta és mi, a mélységbe rejtőzök előjöhetve, új világot alkothassunk.
Erőforrásaink voltak, a szaporodást a technológia meggyorsította, tulajdonképpen a bunkervilág készen állt a Föld újra népesítésére, már csak a felszínlakóknak kellene kiirtaniuk egymást, s bár ebben szoktunk segíteni, az eredmény lassúnak tűnve, a bölcsek a Holdról egy újabb nukleáris csapáson tanakodnak. -Elmebaj, a Föld is elpusztulhat, de még mi is, de a hatalmasok döntenek, és kilátásba egy újabb atomháború.
 Nem igen kritizálhattam, miként a csizmám alatt pihenő hamu sem, súlyomat, mely talán egy ember maradványa, maréknyi formába. A levegő nehéz volt, testpáncélom súlytalanított és karabélyom kiélesítve, egy megfigyelőként, azt vártam, hogy a romok között élők elkezdjék öldösni egymást, egy androidot építettünk be a törzsbe, és lázadás szítása a feladata. S mert a gépek hűségesek és a jelentés szerint, mostanság fogja kirobbantani a lázadást, felküldtek, a műholdak és egyebek mellet, egy ember is lássa amit emberek készítettek és melynek sok vér lesz az eredménye.
 Vér?! eltöprengtem, azután mondhatni megvilágosodtam, vagy éppen megbolondultam, de úgy döntöttem, nem engedem meg a vérontást! -Hülye ötlet, de talán valamire még is csak jó lehet, arról nem is beszélve, hogy akár be is juttathatom az egyik mélységi raktárba amit csak néhány droid őriz, a felszínieket.
 Bolondóra, mindent felrúgtam és mindent kockára tettem, jól tudva, immár fejvadászok fognak rám vadászni, ember, robot vagy bár mely más formába, de úgy hiszem, amit tenni kívánok helyes. S ha már lázadás kell a bölcseknek, hát megkapják, még akkor is ha nem így gondolták.
-Elmosolyodtam, miközben egyre közelebb került a város, és az idővel futva versenyt arra is figyelnem kellet, hogy élve megközelítsen az androidot, mert különben, oda a nagy ötlet és oda a vérengzés meggátolása...

...egy dron szelte a nehéz, nyomasztó eget és bemérve a katonát, parancsot teljesítve célba is vette. A katona a város szélén járt, és feladatát feladva, lázadást hajtott végre, a parancs egyértelműnek látszott, likvidálás!
 A repülő eszköz bemérte a férfit, a lézer tévedhetetlenül ráállt és valahol a föld mélyén egy tiszt kiadta a tűzparancsot.