Rejtély

 A nap valahogy nem mozdult, a levegő rezzenéstelen meleg falként nehezedett az üres gyárcsarnokra, komiszul és málladozó vakolatával mulandón.
 A férfi, ki inkább tűnt kortalannak, mit konkrétan megállapíthatónak , talán éppen a szemei miatt. Egy biztos, sokat nem értett és még kevesebbre emlékezett, csak azt tudta, hogy a vihar ellen, és ő az elhagyott malomba keresett menedéket, majd jött egy fültépő dörrenés és a sötétség.
 Elájult vagy nem, nem tudta meghatározni, csak azt tudta a vihar érkezett, majd elvonult, és most temetői csend honolt, nem csak a gazzal benőtt malomra, de a kis településre is, melynek szélén magasodott elijesztő példaként az üzem, mely már sok éve nem üzemelt.
 De a malom csak egy groteszk óriás volt, ám a falu kihalt és néma, még a kutyák sem csaholtak, sőt kutyák sem voltak, miként egyetlen élőlény sem. -Mark kezdett félni, bár nem tudta mi is az ami történhetett, de még egy biológiai támadást is eltudott képzelni, bár akkor a testnek, testeknek létezniük kellene. Lassan haladt az aszfaltút szélén és ugye, forgalom nem volt, a megszokás nagyúrnak bizonyult.
 Talány, egy olyan rejtély zúdult a barna szemű férfi vállaira, melyet nem volt biztos benne, hogy meg tud oldani, már csak azért sem, mert ahogy a házak csendben bámulták haladását, értelem nem igen született a tekintetbe, hogy valójába mi is történhetett. -egy rég látott film jutott az eszébe, az is az időről szól és valamikről melyek az egészet felzabálják.
 A fák nem rezdültek, a levegő átokfalként állt és még a sétát is fárasztóvá tette. A férfi, aki egy megbízást teljesített volna érkezett, a térképen egy apró pontként jelölt faluba, egykor más munkát végzett, egykor ismerete a malmot, ma meg a fegyvereket. -Igaz, a jelen szituációban, nem igen kell a pisztolyához nyúlnia, még egy árva lepkét sem látott, és egy árva madár eltévedt csicsergését sem hallotta. Úgy látszott halott világba cseppent, vagy a világa halt ki, neki azt a kárhozatot határozva meg, hogy egyedüli túlélőként a magány és az idegesítő csend falja fel tudatát, és kergesse idővel az őrületbe.
 A kis közérthez ért, töprengett egy pillanatot, majd belépett a kissé félhomályos élelmiszerboltba. Természetesen itt sem volt senki, és furcsaságként az ajtó igen csak makacskodva engedett.
 Villany nem volt, az üdítős hűtő, nem világítva, az olvadás stádiumába járhatott. A férfi kivett egy szénsavas üdítőt és bontva jót kortyolt a még hűs nedűből, a cola új erővel töltötte fel, már csak az volt a kérdés, felpakoljon e élelmiszerkészletet vagy lévén mindenütt  ez van, akadni fog egy jó ideig utánpótlás. 
 Nem akart dönteni, nem akart egyedül lenni, ám ezt nem ő határozta meg, kicsit úgy érezte magát, mint a világűrben lebegő asztronauta, bár ez a lenti szabadság nehezedő és félelmetesnek tűnve, sok jót nem tartogathatott.
 Evett és ívott, ez sokat nem változtatott ugyan a helyzeten, de a hangulatán igen. S mivel úgy vélte ez valami globális fene/világvége lehet, nem vitt magával semmit, egy kocsi elkötését döntve, mikor kilépve a semmit nem változott utcára, egy rándulás szerű érzés és minden megelevenedett. A semmiből emberek, lárma, járművek és a még nagyobb ijedelem, Marknak ez már sok volt, a közért falának támaszkodva hányingerrel küzdött, a milliónyi impulzus ami rázúdult kegyetlen csapásnak bizonyult, és néhány másodperc múlva úrrá lett a rosszulléten, a helyzet csak bonyolultabbnak mutatkozott, s még mielőtt bár mi új történhetne, Mark az égre pillantva megoldást remélt, ám nem megoldást, hanem egy csúnya, dühös fellegekből álló vihart fedezett fel, a vihart és azt, hogy így kezdődött minden.
 Szaladni kezdett, egy ösztöntől vezérelve még mielőtt lecsapna az égi veszedelem, el kívánta érni a malmot, talán ott megszületik a megvilágosodás...