Negyedik Nap

 A víz üresen nézet vissza, de már a nap fényt árasztott és csillámló varázst teremtett. Látszólag minden mozdulatlan volt, de valójába még se, mert a nap járta útját, hogy mikor lebukik a víz mélyére, teret adjon a sápatag holdnak az éj igazi urának.
 Az állatok nem voltak, a szó sem létezett, hiszen a növényeken kívül nem volt a szárazon hely, az Isten, még csak a negyedik napnál tartott.
 A sötét angyal, ki nem ismerte Istent, nem ismerte ezen dimenziókat, csak lépdelt és nyomai után csak hamu maradt. Egy gyümölcsöktől roskadó fa előtt állt meg, az ágak majd a földig hajoltak, s a termések más-más arcot mutattak, az egyik piros volt, míg a másik, sárga nyálcsorgató, de szél nem volt, az egész egy festménynek tűnt, egy festménynek, melynek a tökéletessége még odébb volt, akár napokban is mérve.
 Egy fodros levelű gyümölcs mozdult meg, majd engedve a láthatatlan húzásnak, lassan a fűvel borított talajra esett. Az angyal balját kinyújtva, a termés dacolva a szabállyal, a zöld szemű, fekete páncélzatot  viselő nőnemű lány tenyerébe lebegett, hogy aztán feladva érezze, miként az angyal birtokba veszi.
 Nem kóstolta meg, nem azért mert az angyalok nem esznek, hanem azért mert túllátva a hamvas bőrű gyümölcsön, még nem volt kész. Teremtés szempontjából igen, hiszen tökéletes volt, nyilván az íze is, ám az eszencia még hiányzott belőle.
 Nem félt a teremtő erőtől, nem félt az akarattól, mely a semmiből valamit a sötétből fényt teremtett. Nem e világ lénye volt, és bár az itteni alkotó mindenható, csupán csak egy a sok közül, és végtelensége, csak felszántott világai határáig volt töretlen. Persze lehet el tudta volna tiporni, lehet, ám a sötét angyal úgy tudta e fiatal Isten, jó, e fiatal isten idealista és e fiatal Isten meg fogja tapasztalni a teremtés terheit és zsákutcáit.

 S akkor miért érkezett a vizek a zöldek és a csend, még csak formálódó planétájára(?) csak szólni kívánt, szólni a némaság szakaszába, hogy ne kívánjon többet a tükörképektől, mert a primitív lények intelligensebbek, mint akiket majdan a csúcsra helyez az Isten, ezt majd minden Isten elköveti, igaz nem hiba, mert egy legyintés és mindent lehet újra kezdeni, de felesleges kör.
 A tükörkép csak kép, de a belső sosem lesz Isten, mert minden dimenziórendszerben egy Isten létezik és sok kisebb, de a tükörkép képtelen istenné válni, mert csak máz, nem több és nem kevesebb, a majdani állatok többek, mint a teremtés koronái, a kiválasztott lények.
-Tehát szólt volna, de némaság volt az úr és az itteni ÚR nem kívánt megjelenni. Nem űzte, nem tett semmit, de a semmiből lesz a valami és az angyal kezébe tartott termésből az alma fog lenni. Az alma, a bűn jelképe és egy mozzanat, ahogy a semmiből ki tud kerekedni a valami, a valami is képes semmivé foszlani.
-Elmosolyodott, tovább lépet és kilépett ezen dimenziókból, az almát elvitte, és nyomait hamarost felváltotta a zöldellő fű és jött az este, feltárván a lehetőséget, hogy holnap már az Ötödik Nap vegye kezdetét, a teremtés folytatódott tovább...