Rejtély Folytatódik

Mark rohant a vihar elől, az égett és földet hatalmas dörejek remegtették és mikor a férfi elérte az elhagyott malmot, a feketén kavargó felhőkből, borsónyi mérettük cseppek kezdtek hullani.
 Mark Wood, a ki a kormánynak dolgozva, az utóbbi évekbe sok dolgot látott, most saját bőrén is tapasztalhatta a megmagyarázhatatlant. -Nem igen értette, hogy tűnt el mindenki, és aztán jelent újra meg, viszont azt tudta, hogy mikor az egész vélhetőn a kezdetét vette, pont ebben a rozzant malomba keresett menedéket egy előzőbb vihar tombolásával szembe.

 Kicsit kíváncsi volt, ismét jön e a sötét és újra a kihaltság vagy immár marad minden a normális kerékvágásba. Sok kérdés akadt, a szomorú, a válaszok nagyon nem óhajtottak érkezni, ellentétben a viharral.
 A vihar, a férfi szerint a legvalószínűbb az, hogy mindegy is mi zajlott/zajlik a fodrozódó felhődömpingnek kulcs szerepe lehet, oly annyira, hogy ahogy immár a fedezékből szemlélte a villámokat okádó szörnyűséget, a félépítése, nagyon arra engedett következtetni, hogy ami fent tombolt egy szupercella.
-Már csak egy tornádó hiányzik. morogta Mark, egy a bejárat közelében őrködő oszlopnak támaszkodva. Az oszlop hűvös és biztonságot ígérő volt, valamikor egy nyüzsgő üzem büszke tartópilléreként szolgálhatott. Igaz, ma is tart, még tart, de az idő egy olyan tényező mely bár labilis, de még is előbb vagy később, de elemészti a magányos helyeket.
 Mark nagyot sóhajtott, a nyári melegbe tett rohanása leizzasztatta, és még a vihar hozta enyhülés sem volt elég, meleg volt, melege és elege. Bár ahogy a múltjába pillantott, itt a malomba nem volt nehéz, jól emlékezett a nyarakra, mikor kint, harminc fok hőség, bent az üzembe legalább volt vagy tízzel több, a malmok nyári átkai.
 A férfi elmosolyodott, az emlék kellemesen hatott rá, bár akkor a csiriz ragadt a molnárra és nem győzték lemosni letörölni magukat, mert a makacs anyag hamar megkérgesedett az ember bőrén. S ahogy a malomvilág kitárulkozott az egykori molnár lelkivilága előtt, beugrottak a tanuló idők és a lányok, a molnárnak tanuló lányok. -Ironikus, de még mindig megdobbant Mark szíve, mikor arra a lányra gondolt akibe évekig szerelmes volt...
-Szerelmes(?) mint utóbb kiderült, mert barátok voltak, a lány nem is tudta, hogy mit is érezz Mark. Az élet sok rohadt fintort tartogat az embernek, míg eléri azt a pillanatot, mikor már minden mindegy. A férfi ezt először akkor érezte meg, mikor pályát kényszerült módosítani, beállva a bérrabszolgaság átokverte sorába. Ám szerencséje volt, a meddő világ megszűnt, mikor egy kapcsolat által a kormány kötelékébe kerülhetett. -Előbb egy senki, ma egy megbízott ügynök, aki küldetéstudattal végezve munkáját hitte van miért, s e lehetőség kiemelte testét-lelkét az üres lét terméketlen állapotából.
-Újabb giga dörrenés, a régi transzmissziós malom szó szerint megremegett, az ügynök rosszat sejtett, az ismétlés a tudás anyja, mondják, ám Mark nem kívánta, ezen esetben az ismétlést. De nem kívánságműsor volt, a dörrenést dörrenés követte és egy "másodpercnyi" sötétség.

Semmit nem értett, azaz hasonlott már megélt, ám most a kihaltság helyet egy élő üzembe állt! A malom dübörgőt, az ajtó nyitva és kint hét ágra sütött a nap. -A feje rendesen szaggatott, s mert az alsó szinten tartózkodott ahol a hengerszékek roppantották a gabonaszemeket a zajszint itt volt a legmagasabb. -Anno imádta szakmáját, de most a gépek üvöltése ijesztőn hatott, pláne úgy, hogy nem volt átmenet, ha a sötétség villanását eleresztjük.
-Nem tudta mit csináljon, a molnár az egyik őrlőgépet szabályozta, még nem vette észre a férfit, s mert Markot most zavarta a hangerő kibotorkált, igen csak fáradtan érezve magát. Kint a vihart váltva a  napsütésbe, ahol még nem oly rég, gaztól felvert udvaron ásítozott, most egy teherautó tolatott a garat irányába, búzát hozott, le kívánta billenteni Egy munkás, vélhetőn a silós ügyesen irányította, mivel a hely szűk volt és nem egy 50 tonnát szállító monstrumnak tervezték, a malom az 1910-es évekbe épülhetett, akkor még nem léteztek efféle hatalmas batárok.
-Beszélni kell. döntötte a férfi és lassan leugorva a rámpáról a tolatást irányító felé lépdelve.  
-Helló. szólt Mark, de a figura vagy süket volt, vagy nem hallotta vagy nem érdekelte, így Mark a borostás pasashoz lépve ismét ráköszönt, ám az nem reagált, mintha az ügynök nem is létezett volna.
-Na ne már, mi van magával?! kezdte Mark kicsit ingerülten és a munkás vállát érintve nyomatékosítani kívánta jelenlétét. De ez csak kívánság volt, a jobbja átszaladta a testen, a levegőt érintette, az ember illúzió volt.
 A teherautó már a döbbent ügynök mellet haladt és egy érzéstől vezérelve Mark a jármű felé nyúlt, fémet érintett, a búzát szállító jármű valóság volt, a tolatást segítő káprázat, a világ úgy tűnt teljesen megbolondult, és az egykori molnár is úgy érezte, az ő elméje is a feldolgozóképessége határa felé közeledett...