Időhalál a Kezdet

  Az idő, úgy szűnt meg, mint, amikor egy kifeszített kötelet, éles késel elvágnak, megszűnt a folytonosság és hurkok és végzetek születtek, majdnem minden, elveszítve gyökerét és értelmét.
 Az OCEÁN-6 nevű kutatóhajón a idő végét, egy eltűnő válaszfal jelezte, persze még akkor senki nem tudta mi is történt valójában. Mi több, folytatták kijelölt útjukat egy Föld típusú planéta felé, aminek még csak egy számot adtak, 1122 - E bolygó a tudósok véleménye szerint, teljesen megfelel az emberi életre, és a földi túlnépesedés problémájának kulcsát látták a vezetők, ezért is indították el az OCEÁN-6-ot.
 A hajó legénységét igazából senki nem tudta kik választották ki, és ahogy a hét ember beszélgetésbe bocsátkozott, a történet még zavarosabbá vált, melynek végén, már senki nem volt biztos semmibe.

 John Hirron kapitány, a hajó parancsnoka, aki mellőzte már jó pár napja a borotválkozást, no igen, a szőrtelenítő kenőcsöt meg elvből nem használta, fáradtan nézte az utolsó jelentéseket. -A legutolsóhoz már nem társult kép, de a szöveg elég egyértelművé tette, hogy odahaza szörnyű dolgok történhettek, mi több, talán maga a világvége.
 Nem volt vallásos, nem imádkozott és nem is akarta megfejteni a "titkot", legbelül, jóérzéssel töltötte el, hogy megszakadt a kapcsolat az anyabolygóval, úgy érezte, számára, számukra, pont elég a hajón történű különös események, az elveszettség érzésére, egyáltalán nem volt szükségük.
- Még egy nap, és bolygó körüli pályára állva, a drónok feltérképezik az új Földet, s ha minden oké, akkor az OCEÁN-6 landolni fog a 1122 jelzéssel ellátott égitesten, hogy immár ők is részesei legyenek. -Persze, hogy az idő elvileg szétrobbant, és lassan minden a megszűnés felé hullik, nem tűnt valami vigasztalónak, ám John úgy gondolta, mindegy mi lesz vagy mi van, a küldetést igyekeznek beteljesíteni, még akkor is ha ez már teljességgel jelentéktelen momentum is lesz.
 Sokadik érdekesség, hajó kiszolgáló személyzetét, pilóták, navigátor, gépész, androidok alkották, számukra, már mint emberek számára, a vezetők, vagy a fene tudja kik, azt az egy feladatott adták, hogy a bolygót vegyék birtoka.

 Elvben egyszerű történet, bármire felkészülten, harci robotok is rendelkezésükre álltak, tehát ha valóban megfelelő a légkör sok akadály nem létezhet. John szerint az egészben a legfurcsább, hogy akadt a kiválasztottak között, egy kalandvágyó bérrabszolga, egy elitalakulatos, a vörös szépség, aki írónőnek adta ki magát és persze ott volt, egy pap, a franc se tudja miért, és egy ikerpár akik semmit nem árultak el magukról. Szóval egy igen csak érdekes kompániának tűntek így heten, és a kapitány semmit nem értett.
 A tudósok, szakemberek sehol, ő is csak egy közepes osztályú hadihajó kapitányaként szelte az univerzumot, messze nem a legjobbak közül valóként, ami annyi kérdést szült, hogy John, a pihenése idejét is agyalással töltötte.
 A monitort nézte, utálta a háromdimenziós vetítőket,   és utálta a rendkívüli eseményeket, amit ez az időösszeomlás hozott, bár igazából komoly baj nem történt, és ha a szerencséjük és az idő kitart, még a végén teljesítik a megbízásukat.

... nem tudták miként és azt sem hogy mikor, de két harci robot kíséretében az új földön álltak, kezükbe karabélyok, felettük pedig egy üvegkupola. -John Hirron, idegesen nézett körül, nem is útitársait, hanem a áttetsző oszlopoktól tartott csarnokot próbálta felmérni, veszélyt keresni, ebben a pillanatban, már nem bízott se gépbe se emberbe, ha jól sejtette, a végzett elérte őket is.
 Nem látott ellenséges mozgást, sőt semmit nem látott, csak egy végtelenbe vesző oszloplabirintust.
-Mi a franc ez? harapdálta ajkait  az ikrek egyike, úgy tűnt, a helyzet feloldotta hallgatagságukat.
-Ki tudja. vont vállat a kopaszra borotvált fejű katona, aki nem fukarkodott az utazás ébren töltött idejében, a hőstetteiről mesélni, a kapitány, most konstatálta, vélhetőn a pasas nem blöffölt, nyugalma, szinte közönye, ijesztőnek tetszett, e nem tetszik helyzetbe.

 Mindenki forgolódott, mindenki valami értelmes pontot, kijáratott vagy csak egy megoldást remélve tekintgetett, ám a hely nem kegyelmezett, sőt...
-Emberek! egy hang csendült, mindenkibe megfagyasztva a vért, s igaz, hang akadt, alak nem.
-Ki az? hebegte az írónő, inkább csak társaihoz beszélve, mint a láthatatlanhoz.
-SEMMI GOND, folytatta az ismeretlen, AZÉRT VAGYTOK ITT, HOGY AZ IDŐ MEGGYÓGYULJON, S A GYÓGYSZER, NEM MÁS, MINT HATOTOK HALÁLA, MERT AZ UTOLSÓ LESZ AZ ELSŐ!
-TEHÁT ÖLJÉTEK MEG EGYMÁST!