Csak egy megálló

 A nap lemenőbe volt és Tom a távolból nézte a vitorláitól fosztott szélmalmot, talán félt tőle, de egy biztos, nem akart a közelébe menni. Az út melynek kátyúktól terhes szélén állt, gyér forgalmú és kerülésre javasolt volt, na nem a kísértetek miatt, hanem az aszfaltösvény állapota végett.
-Sóhajtott, egy nyárfának támaszkodva a végzete felé sodródó malmot nézvén, a szerelem jutott eszébe, a szerelem és a benne rejtőző veszteség. -Furcsa volt, miként a vöröslő naplemente, a széltől, a szélbe táncoló falevél, és az alkony sajátos illata.
 Az induláson gondolkodott, kocsija türelmes volt és az a néhány maszat felleg, igazán nem mutatkozott viharhozónak. Még várt, s bár sokan azt mondják, a szerelem nem ráérős fajta, még is úgy érezte, ha valami rohan, hamar kiéghet és mint váz, roncs marad hátra, egy rossz momentumként, örökre a lélekbe.
- Haragvó lett, ez hirtelen tolakodott tudatába és a pénzéhes nők kígyóhadára gondolva, messze nem tudta mi a helyes és mi az ami felesleges. Persze tudta, nem minden nő a jólétét reméli egy kapcsolattól, ám nem is minden kapcsolat tudja meg élni, a csekélynek látszó egy esztendőt sem.
-Ítélkezni? nem, nem kívánta megmondani, ráerőltetni senkinek, senkire  saját valóságát, úgy gondolta, élje csak mindenki a önös illúzióvilágát és élvezze a látszatot és csepegtessen könnyeket az elkövetett hibákból fakadón. -Nagy szavak, vagy nagy mellébeszélések, de mivel ő is eset gödörbe és neki is kiszaladtak már a könnyei, még ha azt gondolják sokan, a férfiak nem sírnak, így inkább a sárba taposott volna...
 Rohadt hülye gondolatok! állapította meg Tom és eltaszítva magát a fától, még egy utolsó pillantást elejéig a malomra kacsintott, majd a kocsijához sétálva beszállt és életre keltette a járművet.

 "Rövid a pillanat, mely szabad és tiszta,
rövid, mert léptünk, szennyes és nyomott hagy.
Kérni az életet, legyen jó és csodás(?)
 nem biztos, inkább teremtsünk csodát"

 A kocsi lassan haladt, egyrészt, Tom még a gondolataiba utazott, másrészt az út pocsék volta, nem is engedte a gyorsabb tempót. -Haladt, ez volt a lényeg, és a szünet, úgy érezte megérte azon pár perc töprengés a fának támaszkodva. Nem volt új, nem volt rendkívüli, de egy nyomasztó napot követőn, vagy egy sör, vagy egy kis gondolkodás.
 A legtöbben a piát választanák, Tom inkább a mélázást, már csak azért is, mert amikor majd kimegy a temetőbe, nem akart a részegség határán tántorogni. Igaz, volt idő, mikor gördülő életében, mindennap jelentős szerepet játszott az alkohol. -Akkor minden könnyebb volt és rengeteg látszat barát, ami éppen akkor megfelelt. De egy idő után, a dolog már nem elégítette ki, és igazi értelmet keresve, eldobta a piás üveget.
 Eldobta, de jól jött, egy komolyabb munkahelyi hiba, mely ébresztőt jelentett és a baleset, mely végkép lezárást jelentett a alkoholizálásnak. -Végkép, pedig aztán jött a temető és a fájdalom. De minden halál egy új csillag születését jelenti, s ezen "optimizmus" segített Tom számára a túlélésbe, azokba a nehéz évekbe. Mert egy halált nem könnyű feldolgozni, elfelejteni, meg kizárt.