Ennyi

Mondják, az csak egy állat, eljött az ideje és elpusztul, nincs ebben semmi új. Voltaképpen nincs, de vajon az ember, mi is valójában(?) mert éppen úgy részei vagyunk a planéta élővilágának, mint az állatok, növények és igazából kevés a különbség.
 Vagy tán az a különbség, hogy mi emberek képesek vagyunk darabjaira tépni az egész bolygót(?) ne tán az emel ki minket, hogy szinte naponta tüntetünk el fajokat, legyen az növény vagy állat(?) Arról nem is beszélve, hogy azon élvezkedünk, hogy mások, embertársaink szenvednek, meghalnak. Rekord nézettség az eleven égetés, és a hümmögésen kívül, nem igen iparkodik tenni, még az sem aki tehetne. Az utcai rablás, bántalmazás meg közönyt teremtve, fejünket fordítva, annak adunk hálát, hogy nem mi vagyunk az áldozat!
 Ám valójába mi vagyunk, mindent ami többé tenne minket hátrahagyunk és robotként egy fogaskereket alkotunk, egy modern kasztvilág kereteiben. -Nincs jelentősége, a rémhírek és borzalmak napi szinten szolgáltatva vannak és az adrenalin éhségünket ez ki is szolgálja. -Vannak kivételek, de úgy fogyatkoznak, mint a pusztuló élőlények, hogy a végén legyen egy marék ember és egy gigászi, embernek kinéző szörnyeteg.
 Nem a zombiktól, szuper vulkánoktól kell leginkább rettegnünk, a legfőbb ellensége az embernek, saját fajtársa...

 -Elfáradtam, nem volt minek gondolkozni, már nincs értelme, mikor összerágott mócsingokkal teletömik az emberek agyát, kreált hamis vagy részigazságokat tartalmazó hírekkel, és a nép eszik, falja a sületlenséget, mert így könnyebb, nem kell szembesülni az általunk létrehozott pokoli világgal, mert cinkosai voltunk/vagyunk, ez alul nincs mentségünk.
 -A kutyámra néztem, ő folyamatosan engem nézett, és bár remegett a haldoklás fázisának köszönhetően, hálás volt, hogy mellette ültem és próbáltam nyugtatni, kedvenc falatjait kínálni, vizet adni, csak ennyi. Nem sok, de ő hálás volt, ő nem követelt jó jövedelmező munkahelyet, nem bánta, ha néha kicsit hanyagabbul viselkedtem és azzal sem foglalkozott mennyire gazdag vagy szegény vagyok, ő csak egyet kívánt, hogy szeressem és neki az érzés mindennél többet jelentett, mindennél!
 Már nem volt sok hátra, a szél hidegen fúj, kabátommal takartam be, és hazudni próbáltam, hogy ne féljen, meggyógyul. -Ő tudta hogy mi vár rá, ő nem kért hazugságokat, csak azt remélte nem fog egyedül maradni az utolsó perceibe...