Túlélők / A bevezetés /

 Egy félreeső malom volt a rejtekhelyük, a sok éve üzemképtelenül magasodó épület közelében egy forrás eredt, életet, túlélést jelentőn. A kis társaság, a bajok fokozódásakor döntött úgy elhagyják falujukat és egy viszonylag mindentől távoli helyen meghúzva magukat, remélik, talán lesz jövő, e világvége árnyékába vergődő világnak.

 A bajok egy különös betegséggel kezdődtek, nem volt előzmény, nem volt fertőzés, egyszerűen jött a kórság és két napon belül elvitte akit kiválasztott. Az orvosok érthetetlenül álltak a megállíthatatlannak mutatkozó járvány előtt. Nem tudták, terjeszti-e valami, arról se volt elképzelésük, mi okozza, vírus, baktérium vagy gombák. Egyetlen dolog volt szinte száz százalékos, amely településen a betegség megjelent, annak a falunak, városnak a jövője meg volt pecsételve.
 Nem voltak félelmetes kelések, vérzések, de még láz sem. A beteg legyengül és egyszerűen elaludva szenvedés nélkül a halálba süllyedt. A világkormány igyekezett felfedni a rejtély, tudni mi az, amely a kihalásba repíti elképzelhetetlen sebességgel az emberiséget. -Igen, csak az embereket támadta meg a betegség, és tevékenysége követhetetlenül gyors volt és teljességgel kiszámíthatatlan.
 Világvége, sokan így kezdték emlegetni, és rengetegen a valláshoz és általa Istenhez fordultak, még azok is, ki egész életükbe, hitetlen, erkölcs és morál nélkül éltek. De nem volt mentség, Isten tán elfordult a világtól, vagy netán Ő maga döntött a világvége mellet, nem lehet tudni, csak azt, sem hit sem tudomány nem tudta megfékezni a járványt.
 Járványnak is mondták, de volt kit ma és volt kit csak tíz nap múlva szemelt ki a végzet, nem volt logika, nem, voltak összefüggések, mi több a bunkerek sem nyújtottak menedéket, teljességgel úgy nézet ki a helyzet, hogy míg a Dinoszauruszoknak egy üstökös, az addig az emberiségnek egy semmiből feltűnő betegség lesz a kihalásának okozója.

 Nos e kis társaság, melyben közös csak annyi, hogy egy helyen laktak, és többségük egy munkahelyen is dolgozott, még mikor volt internet, egy körüzenet formájába döntötték el, hogy lelépnek a településről, még mielőtt ide is bekopog a végzet. Az elhatározást tett követte és a tizenöt fős társaság, amit csak magukkal tudtak vinni, a malomhoz menekültek. A háromszintes, málladozó vakolatú, de még mindig erős falakkal rendelkező épület, messze volt a legtöbb lakott helytől, anno egy rossz ötlet eredménye volt, főút építése volt a nagy terv, és ez ideális lett volna az üzem szemszögéből, ahová csak egy kátyúktól terhes kis út vezetett. A terv jó volt és ugyan egyben rizikós is, ám ha bejön, tökéletes helynek számított volna. De csodák ugyan vannak, miként tervek is, és gazdasági okokra hivatkozva, egy másik kiszemelt nyomsávot választott a kormány, így a malom magányos maradt, és a tulajdonos, pár év üzemeltetés után, feladta és magára hagyta az épületet.
 Így malom gazdátlan maradt, és az elejében még turisták keresték fel, néha pár fiatal, de mert túl nagy volt a távolság, végül látogatok nélkül maradt, bár a faluba, mely a legközelebb volt a malomhoz tudtak létezéséről. -Ez jól jött a csoport számára, hiszen azt is tudták, a malom közelébe ered a Sán-patak, ami ivóvizet jelentett, az épület pedig menedéket, s mert jobb ötlet nem született, a kis társaság a malomhoz költözve az elszigeteltségbe remélték a túlélés kulcsát. Persze tudták, a híradások elmondták, volt, hogy egy metropolisz hónapokig "dacolt" a járvánnyal és a halál inkább a környező kisebb településeket szemelte ki. Tehát teljesen logikátlan volt a tomboló kórság, ám remélni muszáj volt, és ez a társaság az erdővel körülölelt malomba vélte felfedezni a remény parányi csíráját...