Kilátások I.

 Nem szólt semmi a hitről, csak a remény létezett, hogy az alkonyt, újra a hajnal váltja. Persze az univerzum törvényszerűségei az embertől függetlenül zajlottak, ám az ember szempontjából, a halál egyenlő volt a törvényszerűségektől való búcsúval is.
 Ez volt, egyszerű és kegyetlen, igaz Mark Wood attól még egy sajátos szemszögből nézte a világot, és az egészből csak azt látta, hogy a planétát az élő-halottak uralták, és az emberiség, szinte napról napra kevesebb és gyengébbé válva, a hanyatláson már túllépve a végzete felé sodródott. S bár ez tény volt, a férfi úgy vélte, még ha az emberiség ki is pusztul, nagyrészt saját magának köszönve, ő túl kívánja élni az egész elcseszett világvégét.

 Irónia az egész, Mark egy rohadt metropolisz dzsungelébe az enyhén savas esőbe állva, a közeledő estétől tartva egy biztonságos pontot keresett. -Tető, egy toronyház magassága a legideálisabb, legalábbis a férfi így vélte és mert tudta az alkonnyal a zombik is csoportostól előmerészkednek, a napfényt valami oknál fogva rühellték, ildomosnak látta a cselekvést. Azt azért jól tudva, a lépcsőházak kész csapdákká is tudtak válni, és egy pont után, minden irányból felbukkanhatnak a hullák. Mi több, a mocskok a épületekbe nappal is éhesen mászkálva, komisz kihívást jelentettek. Ám az ember ragaszkodik az emberi emlékekhez, városokhoz, házakhoz, és a védelmet az ilyen helyeken remélte.

-Ostobaság, Mark több hónapot élt a helyek között, és alig volt összetűzése zombikkal, így tudta, éppen az emlékek helyei a legnagyobb veszélyforrások. S bár a világot a hullák egyre csak falták, a természet törvénye őrájuk is kötelezőn hatva, egy-egy ember és állat mentes területen, a zombik egymást is elkezdték enni. A férfi erre a tényre alapozta a túlélését, úgy kalkulált, egy idő után, saját magukat fogják elpusztítani az élő-halottak, és akkor esély nyílhat a keveseknek, persze ha még lesznek, újra birtokba venni a földet. 
 Kicsit utópia, de hit nélkül, csak az ilyen reményteli megfigyelések adnak az embernek küzdeni akarást, mert ugye másként mi értelme mindennek. Azaz akadt értelem, mert Mark pont ezért tért vissza a civilizáció romjai közé, ugyanis egy rádióadást vett, melyben egy nő a segítséget kért.
 Nem volt ostoba, ezer ilyen kelepce létezett, az ember ugyanis még a vég idején is önmaga ellensége maradt. -A rabszolgaság kora volt ez, a rabságé, ami talán még jobb volt a pusztulásnál, igaz Mark nem kért az ilyen dolgokból, magányos túlélő volt, és ezen nem nagyon kíván változtatna, ám a nő aki a rádión keresztül segítséget kért, a testvére volt, és a vér még kötelezte az embert, már ha ember, ember tudott maradni ezen embertelen világba.
 Nem volt könnyű, a férfi végig harcolta a zombik ébredésétől, egész amíg a központi kormányzat irányítani tudta a haderőt a hanyatlásig, az emberiség oldalán. Amikor pedig minden szakadt, Mark is, sok társával együtt, amit tudott magával cipelve tulajdonképpen dezertált. Az ő fajtájának volt lehetősége, a legtöbb emberi kolónia igényt tartott a profi katonákra. A fegyver és aki használni is tudta megfelelően aranynál is értékesebb volt. Egy harcos éppen úgy tudta az élő-halottakat irtani, mint a falakat védeni, egy másik emberi csoporttal szembe.
 Ilyen  világ volt ez a jövő, ami jelennek számított, és ezen az elveszett katyvaszba, amit életnek neveztek, Mark egy véletlen folytán, talán rálelt családja egy elveszett tagjára, és ez elég ok volt arra, hogy belépje a halálos veszélyt jelentő metropolisz romjai közé...