Szürke Reggel

 Törött oszlopok, mohától zöldellő kőfoltok és mindenre ránehezedő borús fellegek. Egy teljes nap kezdete volt, Mark fáradtan állt a romok előtt és a hűvösben a gyér fény pilácsánál a környező erdőt fürkészte.
 Nem a dimenziókon túli szörnyeket kémlelte, azok lármával és óvatosság nélkül szelik a megtépázott földet, az emberek voltak az igaz ellenségek, hiszen, ember, embernek farkasa, a túlélésért a legaljasabb dolgokra is képesek, ezen két lábon járó pokolfajzatok. -Ez volt, ezt hozta a negyedik dimenzióval történt kísérletek. Előbb hasadások, aprók és veszélytelenek, majd lékek, hatalmasak, elképzelhetetlen kreatúráknak utat adó kapuk nyíltak, s ekkor már a tudósok kevesek voltak, a hadsereg pedig csak próbálkozott, egyre inkább erőtlenül.

 Mark Stone egy piciny csapatra vigyázott, mint volt elitkatona, megvolt a képessége arra, hogy időbe felfedezve a veszélyt, megoltalmazza a főként gyerekekből és nőkből álló társaságot. -Igazából sajnálta őket, pedig a józan ész azt diktálta, lépjen le, egymaga jobban boldogulna. Ám még ember volt és így nem tehette, tehát védelmező volt, két másik társával, bár ők nem voltak katonák, de a lényegen nem változtatott.

 -Léptek, nem fordult meg, szinte érezte, hogy Eva közeledik, egy volt pincérnő, ma a csoport összetartó személyisége, akinek mindig volt egy-egy jó szava és ahol könny fakadt, ő igyekezet humorral, jó szóval vagy csak egy baráti öleléssel felszárítani.
-Jó reggelt, itt egy kis kávé. szólott a barna hajú nő és a férfi felé nyújtotta a még gőzölgő, bögrébe zárt kávét.
-Köszi. erőltetett egy halvány mosolyt a borostás, álmosságtól fáradt katona. Ez nem volt protokoll, csak hát Eva megérdemelt nem csak egy mosoly, de sokkal többet is. De nem olyan idők voltak, a férfi a feladatát tartotta számon, és elvei voltak, elvei mely szerint nem használ ki senkit, kiváltképpen egy törékeny nőt. -Persze Eva karcsúsága ellenére messze nem volt törékeny, elég jó bánt a karabéllyal, és már közelharcba is bizonyított.
-Milyen volt az éjjel? tudakolta a nő, még nem akarta magára hagyni a férfit. S bár már jó ideje letisztázták, addig amíg a csoport nem kerül egy viszonylag biztonságos helyre, nem történhet közöttük semmi, ez nem akadályozta a kedvességet a szeretetet.
-Mint a többi, szerencsénkre. jött a válasz, és ugyan tények hangzottak, a hangszín többet jelzet a nő számára.

 Furcsa volt, sokat beszélgettek ha volt erejük és hangulatuk, ám szavak nélkül is megértették egymást. A kapcsolatuk ez eddig inkább érzelmi síkokon működött, és ugyan még egy csók sem született közöttük, a csoportba mindenki tudta, ők összetartoznak. Nehézkes, Eva nem volt katona, neki szüksége lett volna ölelésre, egy gyengéd érintésre, viszont elfogadta, hogy Mark nem akar túl közel kerülni hozzá, mert akkor nehezebb lenne minden, meg aztán a halál minden percbe lecsaphatott, ragaszkodni egy emberhez, mikor egy tizenöt fős társaságra kell egyformán ügyelni, kicsit felelőtlenség lenne, legalábbis a katona így gondolta.
 Gondolta, de ember volt és tetszett neki a nő, tudta, hogy fennáll közöttük egy erős kötelék, és bizony Mark is szerette volna magát egy rövid időre elrepíteni a valóság könyörtelen világától, de nem tehette, még nem(?)

 A kávé finom volt, finom és átjárta testét a melegség, igaz lehet ezt nem csak a kávé teremtette, sőt, vélhetőn a kék szeműnek nagyon is sok köze lehetett, több mint a koffein tartalmú italnak. -Elmosolyodott, ez most őszinte és szeretettől kifényesedett volt, talán hibázik, talán nem, de megfogta a nő kezét, a kiürült bögrét a földre ejtette és egy percig csak egymás szemeibe nézve, némán bólintottak és megszületett a reggeli csepegős esőbe az a bizonyos csók...