Lélekhorgász 1

 A lélekhorgász ladikja lassan csorgott a lagúnába, egyenest a királynő palotája felé, melynek ikertornyai az éjt és a világosságot szimbolizálták groteszk istenek képében. -Sötét idők voltak, Akarana királynő a halhatatlanságot választva, lelkekkel táplálkozva félelmet hozott a világra.
 A horgász nem félt, neki jó üzlet volt a lélekvadászat, vidáman megélt és a félévente való érkezése, sosem hozott csalódást a pompásan tündöklő királynő szívébe, sőt, a lelkek finom falatoknak bizonyultak.
 A ladik a száz sziget városának központi részéhez közeledett, a vízen a testőrság bárkái ringatóztak, hatalmas tűzköpőikkel a hívatlan vendégek üdvözlésére készen várakoztak, Akarana szent és sérthetetlen volt. A város is félt, nem csak a királyság, hiszen a lelkek utáni vágy olyan volt, mint a mákgubójából  készült bódító kivonat, mohó éhséget gerjesztett. A királynő pedig szeszélyesként, sokszor gondolt egyet és bérenceit portyára küldte a leereszkedő éjszakába és ártatlanokat raboltatva, csúf rituálék keretében elvette a szerencsétlenek életét és a lelkét is. -Ez volt, de ahogy a havat a tavasz idővel megtörte, a horgász úgy vélte, az idő nem a halhatatlannak kedvezett. Persze voltak lázadások, de a vasosztagok hamar szétvertek minden ellenállást. Bren, bár nem volt még túl idős, igaz viszont, hogy már túl sokat is látott az élet igazi és mélységi arcából, úgy gondolta, Akarana  királynő végzete a palotájában rejtőzik. Igaz, semmi köze nem volt és eszébe sem volt, belekeveredni a hatalmasok mocskos intrikáiba, volt gondja ilyen problémák nélkül is.
 Elég volt azt néznie, hogy a nép utálta és rettegett a hozzá hasonlatos lélekrabló papoktól, ráadást az ő fajtájának a sorsa szorosan összefonódott a lélekéhes királynőével. Hiszen az uralkodónő bukása, a magafajta árnyakat szolgáló papok alkonyát is eredményezi.
 A ladik megérkezett, segítő kezek siettek és bár a szolgák sokat próbált emberek voltak, a csontokból kirakott ládát félelembe úszva emelték ki. -A nap döcögősre fogva húzta az idejét, a szolgák viszont sietősen vitték a lelkekkel megrakott ládát, tizenkét ember lelke kavargott a mágikus rúnák fogságába, nekik az óra már nem létezett, sőt, hamarost csak múltidők, majd felfalva kitörlődött pontokká válnak a nagy igazság tábláján.
 Bren is kiszállt, mély levegőt vett a palotát övező liget virág illattengeréből és lassan követni kezdte a ezüstös öltözékű kopaszra borotvált fejű férfiakat. -A szolgák mindenfele ténykedtek, ám felettük Őrök voltak mindenhol, volt kik csak talpig páncélba hatalmas bárdokkal, akadtak gyilkos fenevadakat láncon tartó izomkolosszusok, a lényeg az volt, hogy az idilli sziget zord katonák sokasága vigyázta, rendbontásnak helye itt nem lehetett. A pap szerette a szabályokat, szerette a vélt biztonságot, és remélte a királynő még sokáig él...