Utolsó Lépés

 A távolba elterülő erdőt néztem és próbáltam nem gondolkodni. A fák koronáit lágyan hintáztatta a szél, az égen néhány felhő mászkált, talán kíváncsiságból, esetleg mert valaki ere invitálta, végül is számomra teljesen mindegy volt.
 Nem néztem magam mögé, nem néztem,mert nem akartam látni a lepukkant üzen haldokló berendezéseit. -Persze nem sajnáltam, nem ezért fizettek, ám hazudnák ha azt mondanám tetszett a látvány.
 Feltártam a rozoga ablakot és kihajolva le tekintettem, némiképp farkasszemet nézve a mélységgel. Nem ijesztett, a töredezett aszfalt, az itt-ott feltörő gaz, bizarr, és egyben magányos benyomást nyújtott, mint az esőtől egyre csak rothadó raklapok, az idő mindenekfelett magasodott.
 Zörej! sóhajtottam és pisztolyom élesítve a pillanatot vártam. Úgy hallatszott sietnek, a dögök kiszagoltak és szedték a lábaikat a nyikorgó, rozoga falépcsökőn, mielőbb testembe kívánva marni, végül is, ez volt a céljuk, ez volt az életük záloga. Génmanipulált emberek voltak, az idegenek ebeknek használták őket, és ebek módjára is bántak velük. S velünk(?) mi akik még szabadon létezünk, vadászat tárgyai voltunk, igaz ez a vadászat két irányú volt, mi is vissza-vissza vágtunk, a tét nem kevés volt, fajunk fennmaradása és a planétánk visszahódítása.
 Felüvöltöttek, elérték az emeletem és győzelmükbe biztosan rohanni kezdtek felém. Az idő elérkezett, pördültem és lőni kezdem, a robbanó töltények sorra loccsantották szét a koponyákat, vért és velőt spriccelve  minden irányba.
 egymást után hullottak, az utolsó tőlem három lépésnyire terült el, vére engem is érintett. Persze a történet nem ennyi volt, újabb léptek és vélhetőn néhány idegen is közeledik, hát tegyék. Nem láttam a gyár főbejáratát, az ellen oldal erdőségét néztem, de csak jó esetbe percek és ezen féltekén is feltűnhet néhány vadász, így mert időm fogyatkozott, felállva a párkányra, érezve a töredező maltert, az aláhulló halk csörrenést,  keresztet vetetettem és alávetettem magam a mélység irányába, ha már hív, ne érje csalódás...