A Tűz Pecsételte

 Távolabb álltam, a lángok az egekig csapkodtak, éhes ragadozó nyelveként nyaldosva az eget. A tűz pokolin kavargott és a több tízéves gázolajtól átivódott deszkák kiolthatatlanul emésztődtek. Egy szörny gyomra volt, a sziták selymei, keretei újabb muníciónak bizonyultak, és az épület belűről pusztulva a halála felé igyekezett.
 Sóhajtottam, már többet nem is tehettem, miközben a pernyét a szél ide-oda táncoltatta, sejthetőn újabb tűzfészkeket öklendezvén... -Egy hatalmas robajjal, összeszakadt egy emelet, a lángok az eddiginél is magasabbra csaptak és a szikraeső valósággá változva a pusztulás egy következő minutumát tárta szemeim el.
 A hang borzadó volt, s mivel az malom fakamrái illesztékeibe dőltek, már ekkor mehettem is volna, a dolog visszafordíthatatlan volt és bár a tűzoltó egységek már feltűntek az alkonyi fénybe, hatalmas ovális puttonyaikba különleges oltóhabot  hordozva, a történet túllépet egy ponton.
 Megtehettem volna, hiszen az utolsó malom immár elpusztítva és éljenek a hatalmas arató-őrlő szerkezetek, melyek planétáról planétára hajózva, csillapíthatatlan éhségüktől szenvedve falják a kenyérgabonát...
Ma már mindegy volt, az emberek mindent megesznek és minden összeget akik tudják, kifizetnek az egészségesnek hazudott, porból készül ízékért.
 Ez a jelen, 2110 április 7, s hogy miért is ég az utolsó, még malomnak mondott épület, amit a világkormány emlékezés céljából tartott fent(?) egyszerű, úgy véltem, nem emlékezni kellene, hanem olyan élelmet előállítani, amelynek még van köze a hajdan volt étkekhez. Persze szép formákba és hamis ízekkel remek dolgok kerülhetnek az asztalra, miként a porból készült élelmek mellé, az egészséget fenntartó tabletták is kötelezők, hivatalosan a sugárbetegség elkerülése végett, gyakorlatba egészen másról volt szó...
 De mindegy is, a nano-kapszulák minden felületes gondot megoldanak és az életkor is kitolódott, mondjuk ezért van a népességszabályzás és ezért tört ki a távoli Titánon egy rohadt háború, az emberanyagot mederbe kell tartani, szólt a nem hivatalos direktíva.
 S bár a Föld megmenekült a globális katasztrófák hullámaitól, mellyel a bolygó kívánta lelökni élősködőit, most mi lökjük le embertársainkat a szikla tetejéről. Hülye egy világ és ha egykor nem tettem volna egy szívességet egy ismeretlennek, ma nem élnék 35éves külsőbe, és ma nem iktatva ki a malmot vigyázó két android őrt,  és az utolsó malom nem lángolna...
 Furcsa, a levegőben lebegő tűzoltóegységek okádták a habot, de a tűz nem csitult, talán a malom is úgy gondolta, ha már nem őrölhet, ha már az emberiségnek jó a műszemét, minek is létezzem, lejárva ideje, talán ő is elkívánt tűnni a múlt birodalmába, miként az időm nekem is lejáróba, nincs cél, és a pénz egy pont után, ha gondolkodik is az ember, ami ma már ritka, az oktatási-média kellően beszabályozza a elmélkedések territóriumát, rájön csak báb egy groteszkül rendezett, bizarr világba.
 -Jeleztek, ildomos volt indulnom, a testőröm veszélyt észlelt, s míg a kitűzött feladataimat nem teljesítem, nem léphettem a malom nyomdokaiba, tartoztam ennyivel hajdani jótevőmnek...