"A befejezett öngyilkosságot elkövetők közül körülbelül 80% orvoshoz fordult a halálát megelőző egy éven belül, és 45%-uk egy hónappal a bekövetkezést megelőzően.
A befejezett öngyilkosságot elkövetők közül körülbelül 25–40% állt
kapcsolatban mentális ellátást szolgáltató intézménnyel a halált
megelőző évben."( Idézet Wikipédia tárházából származik. )
Nem az évszakok voltak a lényegesek és nem is a foszladozó idő. A dolog sokkal egyszerűbb volt, voltak pillanatok mikor nem tudtam én vagyok-e aki gondolja a furcsaságokat vagy esetleg az őrület.
Persze nem jelentett semmit, egyedül éltem és egyedül törtem szét a konyhát, amit magam hoztam rendbe, már amit tudtam...
-S hogy féltem e saját magamtól? nos hazudnák ha azt mondanám, hogy nem. Az élet nem egyformán mérve, döbbenetes sorsokat tud produkálni. Igaz sokan nevetnek, kigúnyolnak vagy gázkamrába kergetnének, ha tudnák mik cikáznak az elmémbe. Ám szerintem, a gondolataik által, ha ítélnének, bizony a normálisnak titulált is mehetne a kamrába, mert sok egészségesnek mondott ember, barbár és förtelmes gondolatokat gépel az internet valamely platformjára, és a többi tapsikol. Így hát néha megkérdezném ki is a nemnormális??? -De nem kérdezem, élem az életem lenyelem a gyógyszerem és holnap bútortördelés helyet, a megvásárolt altatóval teszek pontot egy hiábavaló élet végére.
Igen, a pont fontos! ha gyávának tartanak majd mikor hullámra találnak, csak azt mondanám, ha oly nagy gyávaság, rajta nincs mitől félni, ki lehet próbálni.
No mindegy, nem dolgom meggyőzni senkit, már csak azért sem, mert életem és gondolataim senki, azaz nagyon kevesen tudják, és maximum, majd mondják, "biztos szerelmi csalódás" és hát legyen biztos, legyen szerelmi csalódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése