Ötödikszínt!

 ELŐSZÓ: Miként létezik isten országa, úgy létezik a pokol birodalma. Az emberiség ezen utóbbival szembesült mikor a térgörbítés technológiájával elkezdte benépesíteni az ismeretlen világokat. A kezdett tökéletesen ment, aztán jöttek a démonok és az emberiségnek le kellet ereszkedni a mélységbe, hogy ott fékezze meg a gonoszt!
 Komisz háború kezdődött, és ettől az időtől kezdve ismét elkezdett hinni az ember az egyházba és legfőképpen a JEZSUITÁKBA...

A POKOL: NEM AZ MINEK KÉPZELJÜK ÉS NEM AZ MINEK LÁTJUK! SZABÁLYOK ÉS ÚTVESZTŐK EGYVELEGE, MERT A POKOLNAK IS VAN RENGETEK ASPEKTUSA, ÉS A CÉL SZABJA MEG, HOGY HOL ÉS MIKOR CSAPNAK LE AZ EGYHÁZ KATONÁI.

 Az ötödik szinten jártunk, azaz az ajtó gonoszul magasodott kis csapatunk előtt, és a biztonságos folyosón az újabb imáinkat rebegve a belépésre készültünk. Négyen voltunk, apró küldetés volt, a célt nem ismertük csak a feladatot, egy kart meghúzni a hatodik szinten és vissza!
 Könnyűnek hangozhat, és hatalmas karabélyaink, melyek töltetei szenteltvizet illetve rózsaolajat rejtettek testükbe, sok démon vérét fogyaszthattuk, ám a szabályok e pokoli alternatívába bonyolultak és a fegyverek nem feltétlenül a hosszú élet titkát hordozták.
 Emlékszem, a harmadik küldetésem volt és egy RITUÁLÉMESTER is velünk volt, még is a semmiből egy gigász kar növekedett és a kapitányunkért nyúlva még a szent szimbólumok sem védték meg, melyek pedig mindannyiunk páncélzatán bíborba ragyognak.
 Igen, vannak dolgok ahol egy apró mellélépés, és vége az életnek, olykor még az ÚR sem tudva megoltalmazni.
-Ámen! mondtam hangosan és végig mérve csapatom, láttam az arcokon a hit erejét, John eltökéltségét, Léna határozottságát, és Tom erejét. -Magamról nem beszélek, elvakult sosem voltam és már sokszor merültem alá a pokol bugyraiba a hit is inkább a túlélésről szólt, sem, mint vallási áhítatról.
 Az utolsó pillanatok, a folyosó biztonsága, a rút, kőbe dermedt elkárhozott lelkek élő tekintetétől követve betaszítottam az ajtót, és már az ötödik szinten is voltunk. A szint egy kerek csarnok melyből a kivezető ajtó csupán őt lépésnyire volt tőlünk balra. De mivel szabályok és középkori páncélt viselő, rothadó testű szolgadémonok tucatjai bámultak minket, választásunk nem igen volt.
 A feladat egyszerű, egy rézkorlátba végig kapaszkodva jobb irányba indulva el kellet érni a kivezető ajtót. A dolog kihívását nem tudtuk, de biztos volt titka, miként a csarnokba ásítozó három hatalmas üregnek, mely túlvilágiságát a gennyszín fény csak rémítőbbé tette, mely uralta az ötödik szintet.
 Elindultam, megfogva a fej magasságba szaladó korlátot, el nem engedve megindultam utamon a szörnyek parázsló tekintetétől kísérten. -Könnyen haladtam és a többiek is nyomomba, aztán a út negyedénél iszonyatos súly nehezedett a karomra és minden lépéssel nehezedett, arra késztetve engedjem el a kapaszkodót.
-Kiegyensúlyozást be! Kiáltottam sisakmikrofonomba és magam is aktiváltam a páncél hidraulikáját, ez volt a remény a giga nyomás ellen.
-Egy lidérc felnyerített, de mivel úgy izzadtam, mint egy igásló, nem igen törődtem a éhes mocskokkal, most csak egy feladatom volt, NE ENGEDJEM EL A KORLÁTOT!!!
 A páncél vezérkomputere csipogott, jelezve határterhelés, miközben még harminc lépés volt a "zöld-zóna" ahol már elengedhettük a korlátot és kiléphettünk e egyszerű, de végzetes szintről.
 Csak reménykedhettem, hogy kibírom, kibírjuk és immár már szaladtam! Borzalmas érzés volt, a fájdalom a csontomig hatolt, a vért szinte füstölt, hogy még is ellenállva, le ne szakadjon a karom páncélostól, mindenestől. Igaz tudtam, nem az elvérzés végezne velem, a szörnyek élve meghámoznának, a rúnáink a szabályszegéssel legyengülnek és néhány roham után kiégnének, persze ez nem meglepő, hiszen ez a POKOL!
 Beléptem, a nyomás azonnal megszűnt és könnyeimmel küzdve végre elengedhettem a korlátot és a földre rogytam, túléltem. -Rendbe, gondoltam és társaim felé tekintettem, mikor John ordítva, csak most érzékelve mindannyian ordítottunk a kíntól, elengedte a kapaszkodót és rohant volna felém.
 Nem tudott, szaladt és még is távolodott tőlem és a korláttól is s mikor az első rozsdás kard lecsapott reá, ébred rá, itt a vég és nem tudtunk segíteni neki. A kard szétrobbant egy felizzó rúna erejétől és a katona már csak egyet tehetett, harcolt míg lehetett.
 A többiek sorra belépte a biztos területre és mint csak rám nézet, hol ott ők is tudták nincs ki közbe avatkozhasson, John az Úr kezébe volt. -Vagy húsz borzalom körözött körülötte és ő keresztet vetve, karabélyával lőni kezdet!
-Sorra pusztultak a démonok és a húsz hamar elhullott, ám John Dawe jól tudta nincs szabadulása és a lőszerkészlete vége! -Megint elindult a kapaszkodók fel, remény kellet neki, és pillanatnyi cél. Ám csak távolodott és "Mennyetek" szót követve kikapcsolta a kommunikációs rendszerét, miközben a hatalmas lyukakból százával törtek elő a démonok, úgy tűnt felébredt a pokol-
-Kifelé! parancsoltam és feltárva azt a kurva ajtót kiléptem a folyosóra, nem feledve, még vár ránk a hatodik szint és a visszaút...