-Hát ha az éjszakát keresed megtaláltad. mondta az öreg és egy görbe fadarabbal megpiszkálta a tábor tűzet, izzó szikrákat röptetve így az ég felé, rövid életet adva nekik, de minden csak nézőpont kérdése.
-Nem értelek. nyögtem, még fájt a vállamat érd döfés, mely bár gyógyult, csak az idő az ami elsimítsa. Persze nekem egy seb, az útszéli rablónak egy élet, a saját élete volt az ár, hogy rossz helyen rossz időben rosszat próbált cselekedni.
-Dehogy nem. mosolyodott el a vénember, hirtelen rántva vissza a tábortűz világába, az éj hangjai közé.
-Mit értesz ez alatt? firtattam, nem mint ha létkérdés lett volna, hiszen az én feladatom csak az volt, hogy megtaláljam a LÁTNOKOT és ennyi, az egyház illetékesei teszik ami a helyes, nem volt dolgom ítélkezni.
-Téged, értem küldtek, értem, mert hiszik, hogy tudok valamit és mint ilyen az veszélyes, már mint a tudás. Ám még is kérdezel, tán nem hiszed küldetésed helyességét?!
-A döntés nem az én feladatom, de talán szavaiddal azt mondod az egyház tévedett?
-Nem ifjú barátom, ez éppen, hogy te mondtad ki ebben a pillanatba.
-Öreg, csavarod a szavakat és csavarod még a gondolatokat is. néztem a sokat látott barna szemekbe, valahogy nem bosszantott fel, valahogy mint ha tényleg lenne valami, ha nem is az öreg szavaiban, de magába az öregbe.
-Ne kételkedj a küldetésedbe, ne kételkedj az előjáróidba, míg az Úr házát követed nem érhet hiba.
-Zavarsz, hiszen most magad ellen beszélsz?!
-Magam ellen(?) hűm, lehet, hogy ez a sorsom, lehet, hogy a világ még nem ért meg létezésemre. Ostoba az ki a hitébe kétségek gyötrik. Én hiszem amit hiszek, tudom amit tudok, de nem kerülőm el a sorsom, pedig meg tehettem volna, pedig most is megtehetném.
Az élet nem arról szól, hogy elbújjunk a sorsunk vagy halálunk elől, mert a végén úgy is beér és felél!
-Szóval te hiszed, hogy a szenttanács jól döntött, mikor érted küldött?
-Te hiszed, hogy bár jó fejvadász vagy, megtalálsz, ha én másként szerettem volna. Ismerem jól a legfőbb vezetőt, ismerem a tanács legtöbb tagját és gondolatát is. Mit gondolsz, ha az vagyok akinek mondanak, létezik titok körülöttem?!
-De akkor mire utaltál az éjszakával? a kérdésem őszinte volt és tele zavarral, egy szent akiről tudják, hogy szent és még is úgy fog igazán szenté válni, hogy máglyahalálra ítélik(?)
-Te rád barátom, terád és a benned kavargó kételyekre, de eljön az idő mikor megérted. A vénség felállt, én nem tudtam mit tegyek, a barna szemek rám mosolyogtak s ekkor egy kapu nyílt és felbukkantak az inkvizítorok, az öreg csak mosolygott és a egyház harcosai felé lépdelt, ő tudta mi is a küldetése.
-Nem értelek. nyögtem, még fájt a vállamat érd döfés, mely bár gyógyult, csak az idő az ami elsimítsa. Persze nekem egy seb, az útszéli rablónak egy élet, a saját élete volt az ár, hogy rossz helyen rossz időben rosszat próbált cselekedni.
-Dehogy nem. mosolyodott el a vénember, hirtelen rántva vissza a tábortűz világába, az éj hangjai közé.
-Mit értesz ez alatt? firtattam, nem mint ha létkérdés lett volna, hiszen az én feladatom csak az volt, hogy megtaláljam a LÁTNOKOT és ennyi, az egyház illetékesei teszik ami a helyes, nem volt dolgom ítélkezni.
-Téged, értem küldtek, értem, mert hiszik, hogy tudok valamit és mint ilyen az veszélyes, már mint a tudás. Ám még is kérdezel, tán nem hiszed küldetésed helyességét?!-A döntés nem az én feladatom, de talán szavaiddal azt mondod az egyház tévedett?
-Nem ifjú barátom, ez éppen, hogy te mondtad ki ebben a pillanatba.
-Öreg, csavarod a szavakat és csavarod még a gondolatokat is. néztem a sokat látott barna szemekbe, valahogy nem bosszantott fel, valahogy mint ha tényleg lenne valami, ha nem is az öreg szavaiban, de magába az öregbe.
-Ne kételkedj a küldetésedbe, ne kételkedj az előjáróidba, míg az Úr házát követed nem érhet hiba.
-Zavarsz, hiszen most magad ellen beszélsz?!
-Magam ellen(?) hűm, lehet, hogy ez a sorsom, lehet, hogy a világ még nem ért meg létezésemre. Ostoba az ki a hitébe kétségek gyötrik. Én hiszem amit hiszek, tudom amit tudok, de nem kerülőm el a sorsom, pedig meg tehettem volna, pedig most is megtehetném.
Az élet nem arról szól, hogy elbújjunk a sorsunk vagy halálunk elől, mert a végén úgy is beér és felél!
-Szóval te hiszed, hogy a szenttanács jól döntött, mikor érted küldött?
-Te hiszed, hogy bár jó fejvadász vagy, megtalálsz, ha én másként szerettem volna. Ismerem jól a legfőbb vezetőt, ismerem a tanács legtöbb tagját és gondolatát is. Mit gondolsz, ha az vagyok akinek mondanak, létezik titok körülöttem?!
-De akkor mire utaltál az éjszakával? a kérdésem őszinte volt és tele zavarral, egy szent akiről tudják, hogy szent és még is úgy fog igazán szenté válni, hogy máglyahalálra ítélik(?)
-Te rád barátom, terád és a benned kavargó kételyekre, de eljön az idő mikor megérted. A vénség felállt, én nem tudtam mit tegyek, a barna szemek rám mosolyogtak s ekkor egy kapu nyílt és felbukkantak az inkvizítorok, az öreg csak mosolygott és a egyház harcosai felé lépdelt, ő tudta mi is a küldetése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése