Végzetes Este

 Egy halvány reményt sem adtak maguknak Káin tagjai, a korcs, csodás nőnek álcázva magát, egy démoni lebuj felé vezetett. -Tettem a hülyét, nem igazán volt választásom, ő akaszkodott rám, a kullancs alattomosságával, hát ebből fakadón úgy döntöttem, legyen kedve szerint.
 Már este volt, lépteink furcsán visszhangoztak a kihalt utcán, ahol a zordságot a sorházak előtt magasodó fák enyhítették, és valahogy a kihaltság is tompa nyomként sejlett csupán. - Okos keverék volt, nem beszélt sokat, de mindig tudta mikor kell megszólalni, miről is kérdezzen, meg egy-egy puszival incselegve, tudassa jó esténk lesz. - Komisz az élet, én tudtam ő kicsoda, nem személyét, fajtáját, és azt is, hogy egy kisebb klánhoz tartozva, vacsorára vagyok hivatalos, ahol vélhetőn az egyik fogás én lennék.
 Ő csak vezetett, éberséget alttaton, miközben kilépve a lakóövezetből egy ipari vágányon átlépdelve, egy gyár területére cseppentünk, egy olyan gyár területére, amely sok éve üzemen kívül, bandák, nyomorultak, kivert kutyák törzshelyének számíthatott.  
-Mindjárt megérkeztünk. mosolygott rám az éjfekete hajú és szemű szépség, színes ruhái, melyek eddig csábítónak hatottak, most a épületek árnyékában, inkább halovány félelmet ébresztettek. Mikor a fekete-fehér világba a szín keveredik.
 Már hallottam a zene dübörgését, a hely is egyértelművé vált, a falon egy vérdémon pecsétje ragyogott, no nem az átlag ember számára érzékelhető tartományba. Bár az is igaz, ha látnák is a halandók, sokra nem mennének, a számok és a torz latin betűk, bizarr vonalrendezések, olyan gótikus benyomást kölcsönözve, csak még kíváncsibbá tennék a laikust.

 A bejárat előtt két hústorony állt, bérelt fickók, akik a pénzért dolgozva, szemet hunytak a bent zajló események felett, nyomorult alja. -Lizi nem mondott semmit, csak a tenyerét mutatta az őrök felé akik szó nélkül utat engedtek, igazi nászmenet.
-Jó lesz. súgta a fülembe a nő, egy folyóson, melynek fényét a direkt pislogósra állított neon, olyan alternatív, elvontaknak talán trendi helyé varázsolta, egy valójában alternatív rémálommá.
-Rendben. erőltettem egy mosolyt, miközben egyre közeledtünk a zene forrásához, majd egy csapóajtón be, már is egy tágas helységbe kerültünk. A távoli sarokba bárpult a mennyezetről fények villództak és minden oldalról tombolt a gépi zene. -A hosszúkás, egykor ipari csarnokba, a mennyezeten még meg voltak a sínpályák, melyeken nehéz súlyokat vontattak egyik pontról a másikra. A helyet édeskés illat uralkodott, miközben húsz megszállott járta a maga őrjítő vonaglását, rajtam kívül még négy áldozatjelölttel.
-Táncolunk? firtatta partnerem, mire én a pult felé mutattam, jelezvén előbb innék egy kedvcsinálót, hogy a buli hangulat rám is rám ragadjon.
-Nem néztem senki elméjébe, mi több nem is igen ismertem az ilyen összejövetel pontos forgatókönyvét, általában az ilyen korcsok kerültek, ez az amúgy szexi és talán bájos nő viszont nem gondolkozva választott, pedig nem is volt akkor még álcám, igaz mikor belementem a játékba, jobbnak láttam alkalmazni...

 Nem tudom pontosan, mert nem igen érdekel, meddig táncoltunk, azt sem, hogy mennyi droggal vegyített löttyöt ittam, nem bírtak befolyással, csak azt tudom, mikor Lizi eltűnve mellőlem és három ismeretlen korcs vett körül, majd a zene megszakadásával rám vetették magukat.
 Azaz csak szerették volna, miként a karmokká nyúló körmeiket belém mélyeszteni. De nem ment, egy őst érinteni ilyen alsóbb rendű férgeknek egyszerűen lehetetlen. A szerencsétlenek úgy pattantak le rólam, hogy tért teremtve tarolták társaikat.
 A csönd isteni volt, illetve lett volna, mert a többi áldozat nem volt ilyen szerencsés, ők emberek voltak, kik gyarlóságaikra hallgatva, most életükkel fizetnek, ezt mondják a szabad akarat következményének. Nem volt dolgom közbelépni, nem azért mentem bele a játékba, a célom, ha már ennyire balga lányka a démonom, hogy elvisz a bulijukra, hát legyen, maximum a klánt a kihalás szintjére helyezem.

 A többiek is felfigyeltek, és a korcsok között feltűnt egy alsóbb démon, ő nem embernek született, sőt nem is született. A fajtája nem bírt jelentőséggel, sosem érdekeltek ezen dolgok. -A jajgatások lassan elmaradtak, ketten halottak voltak, ketten miattam, még megúszták a pusztulásukat. -Szóval szép este volt, a mocsok pedig nem e világin felüvöltött.
 A korcsok körülöttem, de tisztes távolságból fújtattak, némi démoni erejükkel próbáltak kacérkodni, igaz a megoldást a démontól várták.
 A lila tekintetű jószág csak méregetett, vélhetően ő sejtette, ez az áldozat nem is áldozat, hanem maga a vadász, de valójában nem volt visszaút! Lépnie kellet és lépet is, támadott, elég gyorsan emberi mértékkel, de mert az idő relatív könnyedén fogadtam érkezését, mellkasa szilánkokra tört a tenyeremtől. Vonaglott, sok esélye nem volt a talpra állásra, így hozzá lépve megadtam a végzetes rúgást, és mert nem akartam, hogy nyakamba zúduljon a horda, leállítottam az időt és megszüntettem az életerő jelenlétét, mindenki holtan terült el, Lizi is.
 Kerültem a tetemeket, a fények még táncoltak a testek a pokol felé száguldottak, aztán az egyik halott ember, egy lány, vörös hajjal, valahogy megfogott. -Belepillantottam, és úgy gondoltam, még mielőtt a lélek eléri azt a bizonyos pontot megálljt  parancsolok.
 Tudtam e mit miért teszek(?) filozofikus kérdés, inkább az érzéseknek engedelmeskedtem. Ki a csarnokból, át a folyóson belépni az estébe, és átlépni az örök tetemein, most csettintettem, a vörös lánynak esélyt teremtettem. Nem fogja látni a holtakat, nem fogja tudni mi is történt, de adok neki egy érzést, ha él vele, még boldog lehet...