Sötétség

 Égő házak, málladozó vakolat és a jajkiáltások. A pusztulás egész armadája tőrt az emberi világra, és az angyalok nem léptek, a szürke fellegek mögül nézték a HALÁLT!
-Nincs Isten! kiáltották sokan, miközben a templom hajója megroggyanva bedőlt. -Fűst és szikrákat hányó por tenger, ez a történet, nem egy összkomfortos álomként ér véget, csak a kaszás aratott, és a pokol fenevadjai, a mutáns zsoldosok,  lángvetőikkel osztották a kegyetlen végzetet.
A Nemzeti Gárda egy ezrede próbálta megállítani a háromméteri magas talpig csont és acél élő-gépezeteket. A harc elkeseredett volt, a hátérzajok borzasztó, nyomasztó hányadékként okádták az elmúlást. -Nem volt megváltás, a géppuskák ugatása, a lángok sziszegése és a nem e világi borzalmak fájdalmas üvöltése, maga volt az eleven pokol, az égő város hátterében.

 -Egy hadnagy páncéltörővel tüzelt, s miközben megsemmisített egy mutánst, egy másik túlvilági szörnyeteg lángtengerré változtatta, a tisztnek másodpercei voltak, mint egy ötemeletes háznak, melyet, mint ha földrengés rázott volna meg, romba dől!
 Eközben, látván a borzalmakat az  angyalok még vártak, a kürt még nem szólalt meg, miközben, az ég fellegeiből csepegni kezdett az eső, visszamosva a felfelé igyekvő füstkígyókat, mocskot és sárt keverve a holtest szigetek partjaira.
 Ekkor már nem volt megváltás, az áldozatok már üveges tekintettel meredtek a mennyország felé, a rideg szemekben a csalatkozás a félelem és a gyűlölet keveréke szilárdult meg kőszikla formába, nem volt jelentősége.
 -A sereg tovább hátrált, az ezred lassan felmorzsolódott, foszladozott tépet zászlók árnyékában, miközben a sátán kifogyhatatlan hadereje lassan leőrölte a dombok között ez eddig békében megbújt kisváros!
-Tüzérségi tűzet! adta ki az ezred még élő rangidőse a kegyetlen parancsot, jól tudván, a sátáni erőket nem tudják feltartoztatni, de legalább a haláluk árán, az emberiség is egy aprót visszarúg, igaz ez nagyon apró. -A Föld volt immár a tét, a kontinensek külön-külön vívták élethalál harcukat a mélységből felbukkant, csak pusztítani szándékozó szörnyetegekkel. De már csak az ember alkotta időtől függőt, mikor bukik el az utolsó erőd, az utolsó katona és az utolsó ember.
 Isten már nem válaszolt, az ember még néhány éve kikiáltva magát mindenhatónak, a kőtáblákat darabokra törte, az Úr csak annyit mondott, VAGYOK AKI VAGYOK, és akkor  elkezdődött a hanyatlás korszak.